* ha csak nem zeneszerkesztésre, rögzítésre akarod használni

A bevezető antireklámmal remélhetőleg jól összetörtem minden olvasóm ambícióit. Pedig nem is arról van ám szó! Hanem:

A Windows 7 egészen jó dolog, csak ...

    A Windows operációs rendszer sohasem volt igazán a zenészek barátja. Ugyan a 3.1-esen szépen és stabilan elfutkároztak a korai midi szerkesztő és kottázó programok, a W95-ön pedig már megjelentek az első komolyabb soksávos audio rögzítők is, de az élet sohasem volt egyszerű a zenészeknek Windows platformon. A régi DOS-os programok egyszerűségét és stabilitását sokan sirattuk az első időkben. De a divat a grafikus, multitaskos operációs rendszer lett, mert a nép ezt követelte. A zenei és stúdió szoftverek fejlesztőit azonban ez nagyon nehéz feladat elé állította, mert a muzsikus népek programjainak használhatóságát egyértelműen az atom precíz időzítés határozza meg. A windowsban viszont ezzel nem nagyon foglalkoztak. Emiatt a szoftverek és a profi kártyák fejlesztői több szinten is meghackelték a windowst, illetve programozási furmányokat vetettek be annak érdekében, hogy a kívánt időzítést ki tudják csalogatni a gépből, és hozzá valósidőben (vagy csak picike késéssel) történjenek az események. A Microsoft először nagy dérrel-dúrral bevezette a DirectX-et, ami játékokhoz talán jó is volt, a zeneszerkesztő alkalmazásokhoz azonban egyáltalán nem. Áttörést a Steinberg által kreált ASIO felület eredményezett, ami kikerüli a Windows azon bugyrait, ahol a hang 750 ms-ig elpihenget, és képes a kompatibilis hangkártyákat 1 - 10 ms késéssel kiszolgálni.

    Innentől kezdve viszont a zeneszerkesztésre befogott számítógépeket a felhasználóknak át kellett buherálni. Nem mindenféle hardveren működött a buhera (elegánsabban tweakelés), és az egyszerűség kedvéért minden új Windows verzióval  másképpen kellett megküzdeni. Így a zenei és stúdió alkalmazásokra szánt gépeket csak azok a számítástechnikában járatos emberek képesek produkálni, akik időt és fáradtságot nem kímélve összegyűjtik a szükséges információkat, és a gyakorlatban is kikísérletezik a megfelelő beállításokat. Mi a legelső kütyü DOS-os programoktól kezdve végigkövettük a zenei szoftverek evolúcióját, megküzdöttünk valamennyi Windows verzióval, kipróbáltunk minden elképzelhető és el nem képzelhető beállítást, szorgalmasan faragcsikáltuk a registryt, és méregettük a beavatkozások hatását. A Windows XP tulajdonképpen egészen jól szerepelt ebben a sorban, és viszonylag hosszú ideig tartotta magát a PC muzsikusok körében. A Vista megjelenése előtt lehetett olvasni valahol egy interjút Jim Allchinn - nel. Valószínűleg ő volt az utolsó a Microsoft vezetői közül, akit érdekelt az, hogy használható - e az operációs rendszerük pro audio alkalmazásokra. Ő akkor optimista volt, és azt engedte sejtetni, hogy ez egy nagyon zenészbarát rendszer lesz. A Vistára azonban valahogyan senki se kattant rá igazán. Elsősorban a "felhasználói élményt" javították. (Gyengébbek kedvéért ezt másként "parasztvakításként" szoktuk említeni.) Most viszont már itt a Windows 7. Tavaly nyár óta teszteltük a különféle előzetes verziókat, és nagyjából összeállt már a kép. Lássuk, mire jutottunk!

    A Windows 7 alapjaiban jó benyomást nyújt, ha az átlagos felhasználó szemszögéből nézzük. Ha viszont pro audio, vagy DAW (digital audio workstation) alkalmazásra akarjuk bevetni, akkor telepítés után azonnal neki kell esnünk a lecsupaszításának, miáltal egy mezei XP-hez hasonló felületet kapunk, amin különösebb bogarászás nélkül mindent megtalálunk, amit ott megszoktunk. Az viszont sajnálatos, hogy míg az XP-ben be lehetett állítani egy lazán kezelhető, spártai kinézetű, de hatékony  mappa kezelési sémát, addig most csak nyakatekert módon áll elő a könyvtár - és fájlstruktúra. Nagymama valószínűleg szereti ezt a könnyed nézetet, mert hamar megtalálja az unokák fotóit, de ha pl. valaki nagyon sok fájllal dolgozik (és egy zenei projektnél ez nem ritka), akkor kicsit nyűgös ez a verzió. Eleve, a jól működő Windows egyik sarokköve a logikusan, áttekinthetően elrendezett könyvtárak és fájlok rendszere. A Vista óta inkább a "dobd valahova, aztán majd megkeresed a keresővel, ha kell" filozófiájára nevelik a felhasználót, ami lassú és kaotikus Windowst eredményez.

    A zenei beállítások jelentős része ugyanúgy működik, mint az XP esetében, fura módon azonban a hatásuk valamelyest eltérő. A lényeg az, hogy kézben tarthatók a jó zenei gép beállításához szükséges paraméterek. Amíg a különféle beta verziókat teszteltük, addig a legtöbb hangkártyához még nem léteztek 7-es driverek, de örömmel tapasztaltuk, hogy sok esetben működtek az XP vagy Vista driverek. A programok kompatibilitását sem garantálták a gyártók, mindazonáltal pl. mindvégig Cubase 5-tel teszteltük a beállításokat. Mostanra már deklarálja a Steinberg a Cubase 5.11 Win 7 kompatibilitását. Néhány dologra azonban ügyelnünk kell.

    Egyáltalán nem biztos, hogy a korábbi pluginjeink is olyan jól fognak működni a Win 7 környezetben, mint régen. Figyelni kell tehát a gyártókra, mert a legtöbben persze  igyekeznek gyorsan megoldani a kompatibilitást. Másrészt néhány fontos program, illetve plugin esetében segített az a lehetőség, hogy XP kompatibilis futási módot választottunk. Régebbi, ma már nem gyártott hangkártyáknál előfordulhat, hogy bár a driver felmegy, mégsem viselkedik jól a cucc. Ezeket nem kéne forszírozni W7 alá, marad a jó öreg XP platform. Le kell mondani a game portos midiről is (lásd előző post), bár egyesek megpróbálják rávenni a Microsoftot, hogy emelje vissza ezt a jellemzőt a W7-be. Néhányan más fajta midi interfészeknél is pontatlanságra, hibás kezelésre panaszkodtak W7 alatt, ez nálunk nem jött elő.

    Összefoglalva azt tudjuk mondani, hogy nem kell félni profi zenei alkalmazásokra szánt gépnél a Windows 7-től, de átgondoltan kell megtervezni és felépíteni az egész cuccot,  hogy ne legyen probléma. Néhány gép átadása után még nem mondanám, hogy minden kérdésre pontosan tudjuk a választ, de a tesztelgetős periódusnak már a vége felé tartunk, és tudunk W7 alapú zenei munkaállomásokat produkálni.

    Amúgy a Windows 7 tetszetős és talán lehet mondani, hogy felhasználóbarát. Aki gondolkodik a váltáson, ne habozzon sokat! A bevezetőben említett komplikációk nem a felhasználásra, hanem a zenei PC előállítására vonatkoznak. Ha nem akarsz ebben elmélyedni, akkor ezt a részt hagyd szakemberre! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr721730158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.01.26. 14:27:01

MidiTom! Most olvastam ezt a leírást, látom nem új, de ettől részletesebben (pl MisterXP szintjén) is le lehetne írni a dolgokat, mert tervezünk W7-re állni? (előbb-utóbb az XP-nek úgy is nyekk lesz akár a W98-nak...)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.26. 22:02:39

@djuice:
Bizony, majdnem egy éve született ez a bejegyzés. A W7 azóta is sokat változott, itt van máris az SP1. Nem nagyon tervezem leírni a beállítási instrukciókat, több okból sem. Először is azért, mert mi tulajdonképpen egy alapsémát alkalmazunk, pár jól bevált szisztéma szerint építjük a gépeket, és ahhoz faragjuk a Windowst. A modell természetesen gyakran változik, mert állandóan fejlődik a hardver, és a Windows sem egy statikus dolog manapság, nem beszélve a zenei alkalmazásokról, pluginekről és hangkártyákról. Így aztán alig van két tök egyforma PC, mindegyik a megrendelő egyedi igényeire testreszabva megy ki, és adunk hozzájuk fájlban vagy papíron egy leírást, hogy az ő konkrét gépe hogyan és miért van beállítva. Ez jó arra az esetre, ha valamiféle fejreállás miatt vissza szeretné állítani a dolgait, és a Windows Restore már nem műxik.
Másrészt a neten elég sok információ található a Windows audio optimalizálásáról. Aki eléggé otthon van a PC buherálásban és tisztában van a Windows komponenseinek működésével, az ezekből összeszedheti a szükséges dolgokat.
Az optimalizálás persze nem egy ördöngös dolog, de azt elmondhatom, hogy a mi sémáink kialakulását baromi sok kísérletezés és méricskélés előzte meg, és megpróbáltuk ellenőrizni mindenféle paraméter állításának a hatását, igyekezve nem széttweakelni a gépet.
Felrakhatnánk tehát jó hosszú kézikönyvet mindenféle okfejtésekkel és táblázatokkal, mérési eredményekkel cifrázva, ezzel elérnénk, hogy jó darabig senki se venne tőlünk gépet :) Most még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy feladhatnánk ezt a piacunkat, de ha eljutunk idáig, akkor ígérem, naprakészen publikálom az eredményeinket :)

djuice 2011.01.28. 22:42:07

Értem, szóval ipari titok. :) Engem az érdekelne, hogy már meglévő vasamra hogyan toljam fel? Hozzáteszem nem volt w7 még kezem alatt. Gondolom a főbb csapásirányok azért nem teljesen védettek, gondolok arra hogy van-e valami kardinális buktatója annak ha valaki ismeretlenül w7-audio PC-zik? A mostani XP-men ui. van egy asio4all meg sajnos egy sb.live 5.1, de unokatesóm ha minden igaz tavasszal meglep Kanadából egy Emu 1212M-el és azt már be kéne valahogy állítani, ui. pl. Proteus VX szoftver nagyon késik nálam, de hasonlóan a Cubase is, ezért le is szedtem. Most Samplitude van, mert azt használjuk a rádióban is ahol néha besegítek és az visz kb 192-es bufferrel az asio4all segítségével a VSTi-ket is. De az a röhely, hogy stand alone, vagy no name VST hostokkal sincs annyi latency mint a Cubase-el. ???

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.29. 00:19:00

Nem ipari titok :)
Csak meglehetősen hosszadalmas az egészet leírni, mert inkább elvekről van szó, mint konkrét beállításokról. Ezért nem tudnék belőle amolyan "MisterXP" jellegű útmutatót írni. Aztán az elveket a konkrét vasakra és szoftverekre alkalmazzuk.
De ha Cubase-t használsz, akkor nulladik körben bőven elég betartani a Cubase manualban leírt ajánlásokat.

djuice 2011.01.29. 20:41:20

Pont az, hogy nem nagyon csipázom a Cubaset és több helyen hallottam hogy a régi verziók stabilak voltak az SX-ek előtt...
Most Samplitude van, mert a pro-audio körülmények egyenlőre fontosabbak, mint a midi trackezés, arra van vas sequencer (persze, tudom az sb.live nem pro és a rádióban vannak pro cuccok, itthon ez van) de gondolkodtam már helyette Sonarban, Logicban, egyéb alternatívákban. Szóval ha esetlegesen mondjuk megkeresnélek, akkor személyesen lehetne konkrétabb dolgokról kérdeznem? :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.29. 20:47:23

@djuice:
Persze, jobban rövidre lehetne zárni a dolgokat, mint itt kommentelgetve.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.29. 21:07:55

@djuice: "nagyon csipázom a Cubaset és több helyen hallottam hogy a régi verziók stabilak voltak az SX-ek előtt..."
No, ez is azok közé a legendák közé tartozik, amelyeknek az eloszlatását nagyon fontosnak tartom.
Mivel az összes Cubase-t használtam a legelső verzióktól kezdve, úgy érzem, van hozzá alapom.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.30. 00:06:16

Az előző idézet elejéről kimaradt egy "nem", bocs :)

similarthings 2011.02.24. 23:36:23

Nekem a Win7 x64 op.rendszer Emu 1820m-l és Cakewalk Sonarral (v8.0, v8.5, X1)katasztrófálisan lassú. Körülbelül öt-tízszeres a lassulás a 32 bites XP-hez képest. Hiába butítom le a végletekig, minimális javulás tapasztalható csak. Ezt próbáltam mindenféle Sonar verzióval, és hát persze a legutolsó EMU driver fut. Hiába cseréltem gépet ugyanez a probléma. Megnéztem EMU 0202 USB-s kártyánál ugyanez a helyzet. Szóval win7 zenére szívás.

Nekem zenére marad az XP.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.02.25. 00:21:35

@similarthings:
A Cubase 5.5- től kezdve húz a W7-en, mint az állat. 64 bitesen is. Sonart csak futólag próbálgattam. Most már nagyon nem szeretnék Xp-re visszamászni.
süti beállítások módosítása