Nagy dologról számol be a midi.blog.hu.

    1996 óta vagyok a neten. Azóta olvasok rengeteg fórumot, meg irkálok is néhányba. Ha meg kellene határozni, hogy mi volt az a kérdés, ami a leggyakrabban hangzott el a zeneszerkesztéssel, elektronikus zenével kapcsolatos topicokban, akkor az egyértelműen a következő: "Milyen szoftverrel tudnék szólamokra szétszedni, standard midi fájl formára alakítani, lekottázni egy adott zeneszámot?"

    Körülbelül százszor leírtam nagyjából ugyanazt a választ, mások pedig még sokkal többször megtették ezt. Nagyjából úgy hangzott, hogy a tudomány mai állása szerint ez nem lehetséges, mivel a már összekevert zenei anyagot csak az emberi agy képes az eredeti összetevőkre, vagyis szólamokra visszafejteni. A téma iránt érdeklődőknek sokan az intenzív zeneelmélet tanulást és szolfézs gyakorlatokat javasolták, miáltal maguk is szert tehetnek a vágyott képességre. Az eddigi próbálkozások csak monofónikus, jól elkülönülő hangokból álló anyagot tudtak feldolgozni. Jött aztán pár szoftver, ami valamilyen szinten az egy hangszeren, de egyidejűleg, egymás mellett megszólaló több hangot tartalmazó zeneművekkel is elbánt úgy - ahogy. Több hangszer, vagy énekhang egyidejű megszólalásával azonban egyik szoftver sem tudott megbírkózni - eddig.

   Most azonban úgy tűnik, hogy áttörés következett be, és létrejött az a technika, amivel megoldható a feladat. Az egész még kissé ködös, de nézzétek meg a www.unmixingstation.com oldalt, és döntsétek el, hogy itt van - e akkor a vágyott kánaán?

    Oda fogunk figyelni a történet folytatására!

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr431782613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása