Így :)

    A különféle CSI sorozatokban a boncolás során próbálják feltárni a halál okát, a bűncselekmény elkövetésének módját. A következő áldozat valószínűleg sorozatos traumákon esett át. A személyazonosságát a rajta levő "KORG Poly 61" felirat alapján lehetett megállapítani, bár az azonosításra behívott személyek a test rossz állapota miatt kételkedtek ebben.

A tapasztalt törvényszéki kórboncnokot azonban egyáltalán nem lepik meg a felhámon látható matricák, a felületi sérülések és a potmétergombok hiánya. Ezek régebbi sérülések nyomai, nem vezethettek a készülék halálához. A jobb oldalon látható három szögletes kivágás a lemez tetőn már gondolkodóba ejti a tapasztalt szakembert, mivel lehet, hogy összefüggésbe hozhatók a hangszer kimúlásával. A billentyűzet jó állapotúnak tűnik, és a fa kasztni miatt is élhetett volna még a jószág. További feltárás szükséges tehát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hangszer tetejét felnyitva látszik, hogy furcsa káosz fedi a létfontosságú szerveket. A szakértő szem csakhamar feltárja, hogy a papírba bugyolált hosszúkás idegen test a billentyűzet hajdani volt kontaktboardja. De hát mit keres a készülékbe beledobva, ezer szétvágottan lógó dróttal szegélyezve?
A választ a billentyűzet kifordítása után kapjuk meg. Az eredeti harangos kontaktgumikat valaki fémérintkezőkre cserélte, így természetesen nem marad már hely a kontaktboardnak. A billentyűzet átépítése gondos kezekre vall. Valószínűleg nem tudták pótolni az eredeti kontaktgumikat, és azért végezték el az átalakítást. Igen ám, de így nem maradt hely a kontaktboardnak! A panel a dióda mátrixot is tartalmazza. Az elkövetőt itt valószínűleg megzavarták, vagy nem volt türelme a cselekmény végigviteléhez, mert nem készített új mátrix panelt a diódáknak, hanem kiamputálta a régi kontaktboardot, és 122 dróttal rákötözte a billentyűzetre. A fenti képen látható még egy régi matekfüzet kemény hátoldalából kivágott csík, rajta valamiféle trigonometriai számításhoz szükséges ábra. Ennek funkcióját nem lehet kideríteni.
Ekkor újabb ismeretlen tárgy kerül a jegyzőkönyvbe, egy dobókocka. A hátfalra felerősített 2 db tuchel aljzat és a mainboard melletti furatok azt valószínűsítik, hogy az áldozat korábban midisített Poly 61 volt, azonban a tettesek kivették a midi boardot. Nem gyárilag midis (Poly 61M) modellről van szó, hanem valamelyik midi retrofit kit lehetett benne. A midi panel helyére rakott dobókocka azonban  nagyon zavarbaejtő. Mindenki értetlenül áll a bűnügyi laborban. Talán a tettes ezzel akart üzenni valamit?  Szerencsére ilyenkor szokott betévedni Horatio Caine hadnagy, aki aztán elegánsan megoldja az ügyet.

 

 

 

 

Kis töprengés után ugyanis rájön, hogy a dobókocka egyik sarkán levő nyílásba tökéletesen illeszkedik a joystick szára. Így már értelmet nyer a tárgy, a kollégái gyorsan rohannak a profilozókhoz, mert ez jelentős adalék lehet az elkövető személyiségének kiderítésében. A joystick környékének feltárása során azonban a hadnagynak is szeget üt a fejébe, hogy miért ütöttek szeget joystick szerelvényét fedő műanyag lapba? Lehet, hogy a mellette levő, radioaktivitást jelző matricával van a dolog összefüggésben? DNS minta kéne, minél több. Ha radioaktív anyagról, meg hiányzó belső szervekről (midi board) van szó, akkor itt az ukrán maffia lehet a dologban.

 

A hadnagy tehát a dokkok felé veszi az útját, ott szokott randizni a jól öltözött maffiavezérekkel. A laborban persze lázasan folyik tovább a munka. Úgy sem biztos, hogy a hadnagy egy darabban ér vissza a kikötői kiruccanásból, megpróbálják hát maguk megoldani a rejtélyes esetet.
Tovább haladva a boncolásban, a tápegység környéke lesz a kiemelt vizsgálati terület. Korábbi, szakszerűtlen műtétek nyomai tárulkoznak fel. Távtartó helyett szigszalag, rögzítő ragasztó helyett papír peckek, és árulkodó betűk a hálózati kábel bekötése alatt: "S", "K", "B". Ezt a laborban dolgozó egyik magyar helyszínelő (mindenhol vannak magyarok) dekódolja: sárga, kék, barna! Gyors telefon Horationak: ne vegzálja az ukránokat, magyar lehet a tettes!

 

 

A hívás pont jókor jön, a hadnagyra erősített bombát a jólelkű főmaffiózó a "00:01" állásnál hatástalanítja. Ez fontos momentum, mert különben mi lenne következő részekkel? Hősünk leporolja tehát elegáns öltönyét, felteszi napszemüvegét, beül a szolgálati Hummerbe, és végigteker a narancs és kék színekre gondosan leszűrt Miami tengerparton. Jó is, hogy visszaér, mert kollégái már befejeznék a vizsgálódást. Caine avatott szemmel azonban újabb nyomra bukkan. Egy SD RAM modul van az áldozat jobb végén. Csak semmi cicó, simán rászegezve. External RAM extension - mondja valaki a csapatból. A sokat látott helyszínelők is elborzadnak. Közben jönnek a profilozók, és a kifúrt dobókocka, valamint a különös kegyetlenséggel felszegezett memória modul alapján a Yakuza kerül a vizsgálat előterébe.

A hadnagy idegesen jár-kel, lehet, hogy személyesen is érintett? Újabb, funkció nélküli furatokat találnak a RAM mellett. Lehet, hogy ezek a be- és kimeneti nyílások? Az ügy egyre kuszább, ráadásul már az FBI is szaglászik. A jegyzőkönyvet minél előbb le kell zárni. Megállapítják, hogy a hangszeren többen, több alkalommal követtek el súlyos testi sértést. A készülék rengeteg szenvedésen ment át, amíg leálltak az életfunkciói. Az elkövetőkről csak annyit lehet tudni, hogy gyakran kínozták, szakszerűtlenül és barbár módon nyúltak a finom elektronikákhoz, nem tisztelték sem a korát, sem egykori hírnevét. Az akta lezárva, megy az irattárba, az áldozat maradványai pedig a bontóba.

R.I.P.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr622004768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pixlala 2010.05.15. 14:13:56

Izgatottan olvastam a történetet. A jó öreg bevégeztetett. Meghalt, hogy átvehessék a fiatalok a helyét. Milyen szép! Ezt hívjuk ÉLETNEK.

Hahó Öcsi 2011.11.24. 09:19:30

Hellóhelló !

...most bukkantam remek írásodra, és olybá tűnik, hogy talán behatóbban ismered ezt a típust...Nekem is van egy ilyen, de nagyon beteg szegény. Ugyanazt a billentyűt többször egymás után a következőket hallom:
Pl C, Cisz, D síp, síp, ://
Korábban még olyat tapasztaltam, hogy a billentyűket sorban egymás után leütve nem a szokásos hangsort hallhattuk félhangonként, hanem kb 10 billentyű leütése után kimaradt 4 hang és onnan folytatódott a hangsor...
Tehát az oktáv nem oktáv hanem ha leütöm C -’C, azt hallom, hogy C – ’E
A boncolásban odáig jutottam, hogy kivettem a csavarokat és felnyitottam a testet, de mindent rendezettnek láttam... Arra gondoltam, hogy a program nem jó, vagy a potikat tekergették el ?
Volna ötleted szerinted ?

Bokrock 2011.11.24. 10:12:55

Hahó Öcsi!
A hangszered javításra szorul.
Írj emailt: service.syncopa@t-online.hu
A többit ott megbeszéljük
süti beállítások módosítása