A remixelés érdekes megnyilvánulása a zenei kreativitásnak. Amint stro-B kollégával a múltkoriban megbeszéltük, nem minden remix arany, ami fénylik, de számos ötletes, jó produkciót lehet felfedezni, ha az ember kicsit keresgél a neten. Említhetném pont stro-B projektjét, vagy Endoril szájtját, nem beszélve az Audioporn Central-ról, ahol remix és mashup hegyek zúdulnak ránk. A remixekkel való munkálkodás mindamellett nagyon sok tapasztalatot is ad. Megtanít bennünket a számítógépes zeneszerkesztő rendszerekkel és egyéb kütyükkel való hatékony munkára, aminek aztán jó hasznát vehetjük saját produkcióink rögzítésénél és kidolgozásánál is.
    Ha az ember szétnéz a neten, akkor szinte mindig van néhány érdekes remix verseny. Érdemes odafigyelni ezekre a lehetőségekre, mert a díjakon kívül megtörténhet, hogy rákerül az ember gyerekének a produkciója egy albumra vagy egy maxira, ami aztán újabb, immáron névre szóló megkereséseket eredményezhet.
    Az alábbi linket már régebben fel akartam tenni, bár, aki szorgosan remixel, az valószínűleg úgyis ismeri:
A Remix Comps oldalon mindig találunk egy halom futó remix versenyt. Követhetjük a határidőket, megtalálhatjuk a trackek forrásait, láthatjuk az értékeléseket, és természetesen meghallgatjuk az elkészült és publikus anyagokat. Most fut például egy Peter Gabriel contest is, ami a Games Without Frontiers körül zajlik.
Mint korábban is említettem, ha tudtok valami jópofa zenei vagy remixer versenyt, itthon vagy külföldön, akkor legyetek szívesek, kommentáljatok, hogy akit érdekel, rácsobbanhasson!

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr872068386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása