Ha nálunk egynél több billentyűs hangszeren nyomuló zenész található, akkor átlagosan egy percen belül kialakul a vita a különféle hangszerek billentyűzetéről. Kinek mi esik jól? Mennyire legyen súlyozva? Milyenek a rugók? Rendesen, tengely körül "billen", vagy csak hajlik a rugalmas műanyag? Milyen a fekete billentyűk összhangja a fehérekkel? Milyen a dinamikaérzet? A zongoristák persze a szintetizátorosokhoz képest még finnyásabbak, gyanakodva néznek mindenféle keyboardra, ami nem legalább egy mázsás instrumentumon található. Ők aztán órákig képesek elemezni a különféle gyártók zongoráinak billentését, és persze részletekbe menően kianalizálják a digitális zongorákat is.
    Nem csoda, hogy a zenészek a billentyűzetet kritizálják a legerősebben, hiszen a játék során ezzel érintkeznek az ujjak, ennek segítségével szólal meg a hangszer és kel életre a zenemű. Bevallom, hogy ennek tudatában nem teljesen tartottam épeszű ötletnek, amikor a gyártók pár éve erőteljesen elkezdték fejleszteni a mikroszkopikus kis billentyűs hangszereket, illetve számítógéphez való kontrollereket.
   A folyamatban élen járt a KORG a Nano-szériával és más kicsi hangszerrel. Ami ugye azért is érdekes, mert korábbi hangszerei esetében mindig kiemelt figyelmet kapott a billentyűzet. Például a legendás M1-est sokan mind a mai napig a spéci lemezkontaktos klavitúra miatt használják, akár midi billentyűként is. A NanoKey picike billentyűi ugyan dinamikusak, de azért elég muris rajtuk játszani. Legalábbis annak, aki normál szinti billentyűkhöz szokott. Szóval egy Chopin-etűdöt ne próbáljatok rajta előadni!
    Óriási előnye viszont, hogy simán bele lehet pakolni az átlagos notebook táskákba a gép mellé. Ahova egy ilyen befér, oda befér még egy másik is, így aztán egy ütőfelülettel (NanoPad) és egy kontrollerrel (NanoControl) kiegészítve összeáll az egész mutatvány. Ezek a kis bigyók látszólagos egyszerűségük ellenére sokat tudnak, vagyis meglepően sok funkciót, vezérlési műveletet és testreszabást eszközölhetünk velük, illetve rajtuk. Előny az is, hogy USB-ről táplálkoznak és azzal is kommunikálnak, így sem tápegységek, sem midi interfész nem bonyolítja az életünket. Szóval parányi kompakt stúdiónk lehet a notebook hordtáskájában. Persze előzetesen nem árt azért kidobálni a korábban oda költözött összeszáradt szendvicseket, alig használt tornazoknit, régi folyóiratokat, lányok esetében pedig a férfiésszel felfoghatatlan módon odakerült tárgyakat.
     Úgy tűnik, hogy ezeknek a miniatűr zenei munkahelyeknek egyre nő a népszerűségük. Sokan úgy fognak neki a zeneszerkesztésnek, hogy tényleg kicsike hely áll rendelkezésükre. Mások gyakran költözködnek, vagy utaznak. Értelemszerűen a fiatalok, különösen pedig a diákok körében hódít a kicsi, hordozható berendezések divatja. De ismerek olyan idősebb zeneszerzőt is, aki gyakori hosszú utazásai alatt komponálással tölti az időt, majd hazaérve véglegesre csiszolja az ötleteket az otthoni számítógépen. Azt is látom, hogy sokaknak ez az első lépés a zeneszerkesztés útján. Érdekli őket a zenei szoftverekkel végzett munka, de nem akarnak még komolyabb hangszerekbe vagy készülékekbe beruházni. Az egérrel egy virtuális keyboardon való prüntyögéshez képest pedig már ezek a kis jószágok is nagy előrelépést jelentenek.

   Az AKAI is megjelentette nemrég a "laptop kompatibilis" zenei cuccait. Az LPK 25 egy kétoktávos keyboard. A billentyűzet jobban hasonlít a megszokott minibillentyűzetekre, mint a NanoKey, de emiatt egyben kevésbé lapos is. Funkcióiban szintén eléggé  fejlett, akárcsak az LPD 8, ami egy pad-ekkel és kontroller potikkal ellátott kis jószág. Az ütőfelületek egyben aszignálható nyomógomb funkciókat is elláthatnak, ezáltal is bővül a használati lehetőségek köre.
    Sokan erős ellenérzéssel viseltetnek ezekkel a kis ketyerékkel szemben, de lássuk be, hogy azért sok esetben igen praktikusak, és olyan helyzetekben is lehetővé teszik a zenélést, komponálást, zeneszerkesztést, amikor másként eszünkbe se juthatna, hogy kedvenc hobbinknak hódoljunk. Az egy másik dolog, hogy nem szabad túl komolyan venni őket. Bár, nekem ezek még mindig jobban bejönnek, mint a manapság gombamódra szaporodó iPhone vagy iPad alkalmazások, melyek az érintőképernyő felületét használják billentyűzetként vagy kontrolfelületként. Persze tudjátok: ízlések és pofonok...
    Végül nézzétek meg, hogy Jordan Rudess hogyan bohóckodik egy NanoKey-vel!
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.