A képen Bolla György barátunk látható, amint a hosszas betegség után a szervizből gyógyultan távozó KORG MS 20 szintijét tesztelgeti átvételkor. Gyuri az egerszegi elektronikus zenei világ meghatározó muzsikusa, beszéltem róla a blogban már a George Smoog és az Electric Connection kapcsán is. Eddig zenésztársával, Szkok Pistivel találkozhattatok a blogban, de természetesen Gyuri is gyakori vendég nálunk. Színpadon és stúdióban egyaránt szívesen használ hús-vér, vagyis VAS szintiket.
     A jó öreg MS 20 eléggé sok időt eltöltött a szervizünkben, ugyanis az apróbb revízióra behozott szintiről kiderült, hogy van még pár orvosolni való baja. Azt sokan tudják, hogy az MS 20-nak különféle modell változatai voltak kaphatók, amígy a KORG gyártotta a szintit. Közkézen forog néhány kapcsolási rajz is, azonban például a Gyuri tulajdonában levő modellre egyik sem volt teljesen igaz. Nos, ilyenkor jön az agyalás, a tényleges kapcsolási rajz kézi lerajzolgatása. Utána persze már ki lehetett deríteni a tényleges hibát, és meg lehetett rendelni hozzá a szükséges IC-t. A jó hír az, hogy ezt még elég simán, bár kissé hosszadalmasan be tudtuk szerezni.
     Tudjátok, ezek a restaurátori munkák azok, amik már messze nem tartoznak a racionális szerviz tevékenységek körébe. Ugyanakkor a régi analógok javítása valami teljesen más jellegű feeling, mint a PCM szintiké, és pláne más, mint a mai felületszerelt, agyonintegrált hangszerek esetében. Mindenféle hibakeresés erős intellektuális munka, rejtvényfejtés, kutatás, nyomozás, méricskélés, számolás, lepedőnyi kapcsolási rajzokon való nyomkövetés. A jó régi "vas" szintiken azonban az a tény, hogy minden alkatrész minden kivezetésén tudunk méricskélni, ad valamiféle kellemes segítséget. A processzor alapú digitális hangszerek esetében nincs az a jelanalizátor, amivel be lehetne határolni bizonyos hibákat, meg a tizedmilliméteres távolságokra futó fóliacsíkok sem könnyítik meg a méricskélést, pláne nem a sokrétegű áramköri lapokon. Szóval, a régi hangszereket még JAVÍTHATÓRA tervezték a gyárban, ezért idegesíti az embert, ha mégis nehezen talál meg egy-egy furmányos hibát. Tudjátok, ez a "nem foghat ki rajtam ez a kütyü!" challange :)
     Bokor Gyuri kollégám azonban nem könnyen adja meg magát az ilyen kihívásoknak, elkészült tehát az MS 20 is frankón. Most már Bolla Gyurin, és zenésztársain a sor, hogy ismét alkossanak valami jó zenéket nekünk!       

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr612429200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

E.C.George 2010.11.06. 21:46:55

A hírt meg tudom erősíteni,az MS20 tökéletesen működik.
Ezeknek a "vasaknak" még lelke van,
számunkra ezek az igazi hangszerek.
Jó tudni,hogy vannak a Syncopások,
akik mindent megtesznek az analóg szörnyek
életben tartásáért.
Köszönet érte!

stro-B · http://www.stro-b.com 2010.11.08. 17:07:07

Na akkor ezt tessék nézni :)

ipadzene.blog.hu/2010/11/08/analog_szintetizator_ipadre_a_korgtol

Ha meglesz az iPadem, kiviszem és megmutatom :P

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2010.11.08. 18:22:36

Amíg nem lesz fából az ipad oldala, addig nem lesz meg a feeling :)
süti beállítások módosítása