Ha a hörnyékbeli együtteseket sorravesszük, semmiképpen nem hagyhatjuk ki a Hétrét zenekart. A részben zalai, részben vasi csapatban az évek során számos átalakulás történt, de az alapvető zenei koncepció nem változott. Népzenébe, vagy mondhatjuk, hogy…

   Amikor Zeneszerkesztő Kiscsávó elkezd Nagy Menő stúdiós nyakára járni, akkor sutyiban kifigyeli a technikáit, módszereit, szépen összegyűjt minden információt. Kifaggatja a mikrofonokról, keverőkről, kábelekről, outboard cuccokról, effektekről, szoftverekről és…

   Miközben szélmalomharc jellegű küzdelmet folytatunk a kínai gagyi hangszerek ellen, és időnként ki is akadunk harc közben, fél szemmel azért mindig vizslatjuk az olcsó árfekvésű tartományt is, hátha találunk benne valami használhatót. Most éppen a hongkongi…

   Megnyílt az idei MusikMesse. Az idei kiállítás jelmondata: Mission for Music! Ami azt illeti, a MusikMesse hatalmassága és fénye az utóbbi években alaposan megkopott. Három tényező játszik ebben szerepet. Az első és legdurvább a válság. A showbizniszt nagyon…

Zenei versenyek

Címkék: dalverseny zenei verseny sequel2

2010.03.23. 20:21

    Két érdekes zenei versenyről is szeretném tájékoztatni a játékos és alkotó kedvű zenész népeket. Az egyikről csak nemrég értesülhettünk, ellenben gyorsan le is jár a határidő, ezért kezdjük mindjárt vele!     Az első versenyt az IMSTA írta…

   Ma reggel a rádióban hallottam, hogy a lipcsei Blüthner gyár megkezdi a balkezes zongorák gyártását. Az ötlet a képen látható szimpatikus úrtól származik, aki Losó Géza, egy Németországban élő zongoraművész.  Az ötlet érdekes, és a megvalósítása nem…

süti beállítások módosítása