Line6 XD V75 gyorsteszt

Bevallom, hogy a vezetéknélküli kommunikációban igen komoly ellenérzéseim voltak a digitális rendszerekkel szemben. Miközben a "drótos" digitális technológiák és átviteli protokollok fejlődését elég jól tudtam követni, láttam a problémákat és buktatókat, sokszor töprengtem azon, hogy ugyanezeken a problémákon miként jutnak át a drótnélküli rendszerek fejlesztői. Akiknek a drótos gondokon túl még egy halom más, új természetű probléma is akadályként bukkan fel a fejlesztések során. Hogy egy kicsit belelássunk a dolgokba, tekintsünk egy egyszerű hangátvitelt, mondjuk egy mikrofon jelének továbbítását négy fejlődési lépcsőben!

1. Vezetékes analóg jelátvitel. Klasszikus, százéves rendszer. A mikrofon kapszulája, a vezeték és a fogadó elektronika rengeteget változott és finomodott az elmúlt évtizedek során, de az alapelv viszonylag egyszerű.

2. Vezetéknélküli analóg technika. A mikrofon nyelébe beleépítünk egy adót, attól biztonságos távolságon belül elhelyezünk egy vevőt, és máris működik a rendszer! A rádiótechnika is ősöreg, elvben tehát nem lehet nehéz egy ilyen rendszert összehozni. A gyakorlatban viszont nagyon nehéz feladat. A professzionális igényeket kielégítő FM adókat nagyon nehéz kicsiben megvalósítani. Jól tudom, mert nagyon sokat kísérleteztem gyerekkoromban ilyesmivel. Nagy frekvenciastabilitás kell, bírnia kell a hőmérséklet ingadozását, nem "mászhat" el az adó az elem gyengülése miatt. Nagyon jó minőségűnek kell lennie az FM modulátornak is ahhoz, hogy ne lépjen fel torzítás. Az FM rendszerekben eleve használnak frekvencia kompenzációt (preemfázis - deemfázis), ami már belenyúl a jelátvitelbe. A vezetéknélküli mikrofonoknál pedig emellett az adónál dinamika kompressziót, a vevőben pedig expanziót alkalmaznak. Erre azért van szükség, mert a rendszer fizikai korlátai (a löket nagysága, vagyis az alapfrekvenciától való eltérés mértéke) és a sávkiosztások rasztere megköti a maximális átvihető dinamikát. Az FM rádiós mikrofonok technológiája az elmúlt évtizedekben nagyon sokat finomodott, és azért terjedhettek el igen széles körben, mert sikerült viszonylag olcsó, nagy sorozatban gyártható rendszereket elfogadható minőségben előállítani a nagy gyáraknak. A profi felhasználók azt mondják: "ne lehessen megkülönböztetni a drótos verzió hangját a drót nélkülitől!" - nos, ennek a látszólag enyhe kritériumnak csak a legnagyobb gyártók legdrágább rendszerei felelnek meg. Vannak persze jól használható olcsó kompromisszumok is, azt hiszem, mindenki tudná sorolni az olcsó készülékekre jellemző szokásos gondokat.

3. Vezetékes digitális jelátvitel. Manapság már lehet kapni USB-s mikrofonokat. Ezek a nyélbe építve tartalmazzák az A/D konvertert és az USB kommunikációs chipet, tulajdonképpen egy hangkártyáról beszélhetünk. Profi környezetben persze az USB-vel nem jutunk messze. Elterjedtek viszont a hangosító rendszerek között a digitális megoldások. Az alapséma szerint a színpadon a mikrofonokat és a többi hangforrást bedugdossuk a spéci satgeboxba, ami egyben tartalmazza az A/D konvertereket is, aztán ezek után a digitális jel valami egyszerű megoldással, például UTP kábelen jut el a digitális keverőig, itt pedig minden folyamat a keveréstől az EQ-n és az effekteken át a digitális tartományban zajlik egészen az analóg jellé történő visszaalakításig. Ezzel a megoldással sok probléma (zaj, nehézkes kábelezés) kiesik, viszont nagyon jó konverterek kellenek, továbbá, ha sokat molyolunk a digitális jellel, akkor az késni fog, míg átjut minden DSP-s procedurán és konverzión. Ezért igazán csúcs minőségű és valósidőben (pl. színpadi hangosításra alkalmas) rendszert csak néhány nagy gyártó képes előállítani, és azok nem igazán olcsók.

4. A vezetékes digitális átvitel problémái egy az egyben megvannak a drótnélküli rendszerekben is, ehhez jönnek hozzá azok, amelyek tipikusan a wireless technológia velejárói. Az ember azt gondolhatná, hogy a nagy sebességű wifi eszközök és a kommersz audióban használatos bluetooth headsetek korában nem lehet már ezzel gond. De van. Ha azt a célt tűzöm ki, hogy 24 biten, csorbítatlan dinamikával át akarok vinni 20 kHz felső határfrekvenciájú hangot, akkor bizony fel kell kötni a gatyát. Az első nagy akadály a jó öreg Shannon tétel, amit sehogyan sem lehet meghackelni, csak alkalmazkodni tudunk hozzá. Az átvinni kívánt információ mennyisége megkívánja a szükséges sávszélességet. Már jó ideje magam is digitális tévét nézek, bár nálam a tévézés elég ritka esemény. Régebben el sem tudtam volna képzelni, hogy sok száz kilométerre levő osztrák adókat egy vacak kis antennával direktben tudok nézni digitálisan. Megvan tehát a nagy sávszélességű digitális jelátvitel, immáron nem csillagháborús technológia. Azonban jól tudjuk, hogy a digitális műsorszórás tömörített jelet sugároz, hibajavító rendszerben. A vevő oldal úgy képes kijavítani a kisebb vételi hibákat, hogy az adó időben eltolva (redundáns módon) többször is kisugározza ugyanazt a jelet, a vevő a memóriájában így képes összerakosgatni a darabokat, és a végére az eredeti hangot és képet kiadni. A drótos digitális átvitelhez képest itt nincs lehetőség a csomag újabb lekérésére, ha hibásan érkezett be a kódsorozat, hiszen a távoli adó nem lenne képes minden vevő hibajavító kérelmét fogni és kiszolgálni. Mert ugye az interneten megszoktuk, hogy ha hiba csúszik az átvitelbe, akkor csomagismétlés jön, és akkor jó lesz. Drótos átvitelnél eleve nincs sok hiba, elég kifinomult áramkörök végzik az illesztést és a feldolgozást. Drótnélküli rendszereknél viszont ugyanúgy bekavarnak a légköri zavarok és a különféle elektromos berendezések, mint az analógoknál. A tévém például vitustáncot jár, ha 5-6 méteren belül van a mobilom, és hívás jön be. Néha "csak úgy" is kikockásodik a kép, gondolom, távoli villámok vagy repülőgépek kavarnak be. Alapelvként elmondhatjuk, hogy minél jobb hibatűrésre tervezzük a digitális átviteli rendszert, annál többet kell a bejövő jelünket a hibajavító algoritmushoz tartozó átmeneti tárolóban dekkoltatnunk. Rádióadás (DAB) vagy tévéadás (DVB) esetében ennek nincs túlzottan nagy jelentősége, a műholdas átvitel miatt már megszoktuk, hogy akár másodperces nagyságrendű időeltolódások is lehetnek a kiküldött jel és a megjelenítés között.
Egy mikrofon esetében ez viszont nagyon durva lenne. Néhány ms lehet maximum az időcsúszás, és ennyi idő alatt meg kell történnie az A/D konverziónak, a jelkonverzióknak, a modulációnak, a vevő oldali hibajavításnak, az esetleges DSP műveleteknek és a D/A átalakításnak. A kütyünek pedig bele kell férni egy szokásos mikrofon nyelébe, vagy egy zsebadó dobozkájába. Mondhatják az IT guruk, hogy no problem, fogjunk gyors procikat és DSP-ket, ezek a technológiák már adottak. Tény, hogy jó pénzért ezek a rendszerek már hozzáférhetők, de a kicsike latency még olyan problémát is felvet, hogy a hosszú időn át fennálló zavarokat a gyors jelfeldolgozással sem fogjuk tudni kiiktatni, erre másféle technológiai trükkök kellennek, illetve többféle hibajavító rendszert kell ötvözni.

A feladat olyannyira nem volt egyszerű, hogy a legkomolyabb gyártók is majdnem egy évtized kőkemény fejlesztése után jutottak el odáig, hogy ma már üzembiztos és a színpadon minden szempontból megfelelő berendezésekkel tudtak kirukkolni. A  jövő egyértelműen a digitális rendszereké. Ma azonban még elég húzós áron futnak a valóban professzionális digitális mikrofonok. Épp ezért kaptuk fel a fejünket, mikor pár éve a Line6 jelentkezett digitális gitár rendszerrel, majd hamarosan kijöttek a mikrofonjaik is. Már rég szerettem volna kipróbálni egy ilyent, és most végre beüzemeltünk egy XD-V75 jelzésűt, ami a legújabb digitális kézi mikrofonjuk. Azért is kíváncsiak voltunk, mert a Line6-et úgy ismerjük, mint akik nagyon sokat tudnak a gitárokról, a gitárok DSP-s modellezéséről meg az effektekről, de mikrofonok terén nem hittük, hogy nagy guruk, a digitális jelátvitel pedig ugyan miért lenne az erősségük?

Aztán be kellett gyorsan látnunk, hogy bizony nagy guruk.

Gyorstesztünk rövid összefoglalása: a Line6 XD-V75 zseniális szerkezet, ehhez képest pedig nagyon jó áron hozzáférhető.
Nem akarok most a mikrofon technikai adataiban elmélyedni, azok megtalálhatók a gyár honlapján. Ha eltekintünk a technikai hókuszpókuszoktól, akkor is azt kell mondanunk, hogy a mikrofon egyszerűen jó. Nagyon jó hangminőséget és vételi biztonságot ad, ezzel a felhasználók 99%-a már helyben is van. Tud azonban még egy zseniális dolgot. Ha már a Line6 gyártotta, akkor modellez. Mégpedig a legismertebb nagy gyártók kedvelt mikrofon fejeit. Nem tudjuk pontosan, hogy a gyár miféle kapszulát épített a mikrofonba, de önmagában is nagyon jól szól (L6 állás a menüben). Aztán kipróbáltunk néhányat a modellezett típusokból is. Ezeket tudjuk kiválasztani:

Amint látható, a fejlesztők nem voltak restek lemodellezni a színpadi gyakorlatból ismert leggyakoribb típusokat, és a modellek között nem csak énekmikrofonok, hanem hangszerekre ajánlott típusok is vannak. A puding próbája persze az evés. A modellek valóban azt a karaktert adják át, amit ígérnek. Nagyjából vakon be tudtuk azonosítani az általunk jól ismert típusok utánzatát. Kéznél volt épp egy Shure Beta58 fejjel szerelt drótnélküli rendszer is. Nagyon nehezen tudtunk különbséget tenni, inkább leheletnyi különbségeket véltünk felfedezni egyik vagy másik készülék javára. Szerintem azok az előadók, akik megszokták a felsorolt típusok közül valamelyiket, nem fogják érezni a különbséget, ha egy színpadon az XD-V75-tel kínálják meg őket a riderben meghatározott típus helyett. Sőt. Bizonyos esetekben mintha felülmúlná az alaptípust a "másolat". Ez persze már messzebb vezet. Az nyilvánvaló, hogy a Line6 nem fog "surosabb" vagy "ákágésabb"kapszulát modellezni, mint amilyent maga gyártó készít. Az is nyilvánvaló, hogy a felsorolt fejeket azért szeretik a zenész népek, mert hosszú időszak alatt ezek a gyártók már bizonyítottak, a mikrofonjaik jól helytállnak színpadi fellépések során. A művészek pedig általában ráakadnak azokra a modellekre, amelyek nekik konkrétan a legjobb komfortérzetet adják, és a technikusok visszajelzései szerint is könnyű velük "jó hangot" csinálni egy koncerten. 
A legtöbb gyártó azonban a kedvelt fejeket több mikrofon szériához is szereli, így például a Shure rendszeri közül kérhetünk olcsó verziót is Beta fejjel, meg kérhetünk csúcs kategóriást is. Ha két ilyen rendszert hasonlítunk össze, akkor már nem a fejről szól a teszt, hanem a kapcsolódó analóg elektronikákról és főként a nagyfrekvenciás rendszerekről. Mi most például egy elég magas kategóriájú Shure rendszert választottunk referenciaként, és bizony a Line6 keményen helytállt. Egy valami a digitális mikrofonnál kimarad az átviteli láncból: a kompander. Az analóg berendezésekben a fent leírtak miatt muszáj az adónál kompressziót, a vevőnél expanziót alkalmazni. Ez a drótnélküli rendszereknél eleve beleszól a hangzásba, van, aki szerint jót is tesz a jól megválasztott kompander a hangnak. A digitális rendszerben erre nincs szükség, így a hang is a vezetékes átvitelhez hasonló linearitással megy át a láncon. Szerencsésebb tehát a mikrofon modelleket a drótos verziókhoz hasonlítani. A digitális mikrofonokat pontosan az az igény szülte, hogy az előadók jó része a drótos mikrofonok eredeti hangjának minőségét szerette volna megkapni a vezetéknélküli szabadsággal együtt.
A Line6 persze szeret más mókákat is bevetni, lehetőséget ad például programozható EQ-ra. Ezzel az én véleményem szerint azért óvatosan kell bánni, mert ha valaki beállít magának egy kacifántos EQ görbét, aztán pedig a keverőpulton a technikus ehhez még hozzákavar valamit, abból elég nagy bonyodalmak támadhatnak. Vannak viszont határozott előnyei is. Ha a fellépő művész azt mondja, hogy a mikrofon az én hangomhoz teljesen be van lőve, kérlek, hagyd a hangszín potikat vonalban, az is egy megfejtés lehet például hakni körülmények között, amikor nincs idő és lehetőség a finom beállásra. Magam részéről inkább a mikrofon nyers átvitelére és a technikus fülére hagyatkoznék.
Másik érdekes szolgáltatás a titkosítás. A digitális jelátvitelben persze nem nagy kunszt ezt megoldani, de nekem nem jutott volna eszembe titkosító algoritmust beiktatni. Kétségtelen viszont, hogy bizonyos zárt konferenciákon szerethetik a nem lehallgatható kommunikációt. (Lásd: - > őszödi beszéd példája :)

Az XD V75-nek vannak még más szimpatikus tulajdonságai is. Intelligens, könnyen programozható, bár a menürendszert nem árt ismerni, pláne az adón történő nyomkodáshoz. A gombok süllyesztettek, így jó esély van rá, hogy a művész véletlenül nem fogja fellépés közben elpiszkálni a beállításokat. Jó dolog, hogy ebből a készülékből könnyedén és viszonylag olcsón lehet nagy rendszert felépíteni, hiszen 14 vevőegységet használhatunk együtt, ráadásul az antenna átláncolható, így nincs szükség a szokásos splitterekre és erősítőkre.

Felhasználói szemmel fontos még a masszív, ipari jellegű kialakítás. Tudjuk, hogy az olcsó műanyagházas mikrofonok és vevők elég sérülékenyek, nagyon vigyázni kell rájuk. Egy mikrofont persze mindig fokozottan kell védeni mindenféle erős mechanikai hatástól, de a stabil kivitel biztatónak tűnik ebből a szempontból. A gyár 100 m-es hatósugarat ígér, ami talán túl szép, de ha a fele igaz, az már nagyon jó. A rendszer a 2,4 GHz-es sávban dolgozik, és használható kis teljesítményű (elemtakarékos), valamint nagy adóteljesítményű állásban. A gyár szerint a világon sehol sem kell hozzá frekvenciaengedély.

Nagyon pozitívak tehát az első benyomásaink a Line6 XD-V75-ről. Árban jóval a nagy nevű konkurensek alatt vagyunk, ennyi pénzből még egy jobb fajta analóg se nagyon jön ki, nem hogy digitális. A szokásos kötekedő és a kákán is csomót kereső megjegyzéseink sem annyira magát a terméket, hanem inkább a digitális technikát, mint olyant, érintik. Ilyen szempontból majdnem mindegy, hogy mikrofonrendszerről, digitális keverőről, végfokról vagy hangfalról beszélünk. Tudjuk, hogy a jó minőségű analóg rádiós mikrofonok sem egyszerű áramköröket tartalmaznak, meglehetősen kényes elektronika lakik bennük. A digitális rendszerekben pedig sokkal bonyolultabb, processzorok által menedzselt folyamtok zajlanak. Ebből fakadóan nem lehet kizárni, hogy valamilyen impulzus zavar kiakasztja őket. Jó esetben egy újraindítást követően resetel a rendszer és minden mehet tovább, rosszabb esetben újra kell tölteni a frimwaret, és esetleg pótolni az elveszett programokat és beállításokat. Az is igaz, hogy a komolyabb analóg mikrofonrendszereket is mind processzoros vezérlés irányítja, az ilyen jellegű "fagyások" tehát ott sem ismeretlenek. Ahogy a digitális keverőpultok megbízhatósága is sokat javult az elmúlt években, valószínűleg az összes hangtechnikai berendezés is ezen az úton halad. A professzionális hangtechnikát egyértelműen bekebelezte a digitalizáció, és ezen nem is kell nagyon bánkódnunk. 

Akit érdekelnek a készülék részletes specifikációi, az a manualt innen töltheti le.

A vezetéknélküli mikrofonokról már korábban írtam a blogban, akit érdekel a téma ott is találhat még adalékokat.

Ajánlom továbbá Craig Anderton fórumának bejegyzéseit, ő rendkívül alaposan megvizsgálta az XD-V70-est, ami a 75-ös előtt került forgalomba. Kitér a latencyre is, ő 4 ms-ot említ teljes késésként. Ez annyi, mintha 1,2 méterrel távolabb állnánk a hangfaltól, amiből visszahalljuk a hangunkat. Igazolhatom, hogy egyáltalán nem zavaró.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.