Azok a híres nyolcvanas évek

Címkék: szintetizátor

2013.05.21. 23:38

Buvoskocka.jpg       A Natgeo tévében ezen a héten egy igen kiváló sorozatban foglalkoztak az 1980-as évekkel. Keveset nézek tévét, de erre azért szakítottam időt. Azt gondolom, hogy megérte, mert a sorozat tényleg érdekes volt. Nem csak azért, mert az ember találkozhatott a ma "retro" kategóriába sorolható cuccokkal, nézhetett régi filmekből, klipekből részleteket, hanem főleg azért, mert megmutatott olyan összefüggéseket is, melyeket nem biztos, hogy mi ismertünk. A National Geographic persze tipikusan amerikai nézőpontok szerint elemezte a korszakot, de talán pontosan ez volt az egyik legérdekesebb dolog a magyar néző számára. Szembesülhettünk hajdani vélekedéseinkkel, nézeteinkkel, az akkori USA-ról alkotott fogalmainkkal, illetve megtudhattuk, hogy a tengerentúlról hogy festett például Kelet-Európa.
Mert ugye mi, akik akkoriban voltunk fiatalok, tele voltunk az Egyesült Államok iránti hatalmas lelkesedéssel. Pláne a zeneipar, a fejlett technológiák és a szuper autók bűvölete miatt. Azt persze már akkor is tudtuk, hogy a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja is sokat hazudik, de mivel a helyi hivatalos médiáról ez nyilvánvaló volt, olyan nagyon nem is akadtunk el ezen. Nagyon szerettem volna azt a '80-as Amerikát személyesen is megismerni. Amikor az egyetem után lehetőségem lett volna egy ösztöndíjjal kimenni, csapot-papot hagytam, és indultam - volna, ha a Magyar Néphadsereg ezt engedte volna. Azonban az egyetem utáni, még hiányzó hét hónapos szolgálatomtól nem tudott a hadsereg eltekinteni. A hidegháborúban hallatlan szükség volt rám Lentiben, valószínűleg az én szolgálatomon múlott a világbéke. Lentiben, helyesebben a zajdai laktanyában meleg víz (vagy egyáltalán víz) és tiszta törölköző után kutatni persze nem ugyanaz volt, mint Los Angelesben analitikai laborban világszínvonalú kutatásokat végezni, de az is a '80-as évek egy érdekes szelete volt. A hatalmas körletben éjjel suttyomban a buherált tévéhez illegálisan kreált antennával az osztrák meg a jugó tévék adását néztük. A nagy vaskályha télen gyorsan kihűlt, fát se tudtunk lopni rá, így hát a pokróc alatt dideregve néztük az amerikai klipeket meg a menő filmeket, melyek mind egy távoli világot mutattak. Szabad, vidám, jól öltözött emberek szuper kocsikkal furikáznak, mindig mosolyognak és jó zene szól mindenhol.    
    Ezzel nagyjából össze is foglaltam azt, ahogyan megéltük a '80-as éveket. Tudtuk, vagy legalábbis tudni véltük, hogy hogyan élnek odaát, de óriási volt a kontraszt a mi életünk és az övék között. Egy dologban azonban talán egységes hangulat jellemezte a nyolcvanas éveket itt és a vasfüggöny mögött: az optimizmus. Valamiért olyan pezsgő, friss volt az egész világ, és biztosak voltunk abban, hogy a vágyainkat, elképzeléseinket meg fogjuk tudni valósítani. A magyar szocializmust már akkor is valamiféle díszletvárosnak éreztem, és a hozzám hasonszőrű fiatalokkal is nyíltan beszélgettünk a lehetséges következő korszakról, mert tudtuk, hogy ez így egyértelműen nem fog működni. Vártuk tehát a nagy nyitást, ami az évtized végén be is következett. Az egy másik dolog, hogy nem éppen úgy, mint ahogyan elképzeltük.

      Amikor a Natgeo sorozata sűrű képekből összevágva pörgeti a korszak jellegzetes és fontos eseményeit, lépten-nyomon előjön a zene. Meg is említik több alkalommal, hogy ezt az évtizedet a zenéje is karakterisztikusan meghatározza, és ezzel teljesen egyet is értek. Visszagondolva tényleg csak azt mondhatom, hogy szinte folyamatosan zenét hallgattam, meg a hasonszőrű barátaim szintúgy. Tanulás közben, otthon, munka közben, autóban, és akkor még nem beszéltünk semmit a világhírű bulikról. A '80-as évek koncertjei és a vidéki bálok valami teljesen más dimenzióban léteztek, mint a mai megfelelőik. Magam ezt az egészet persze elsősorban a zenei technológia, a hangszerek, hangtechnika, meg a zenész barátok oldaláról néztem. Hatalmas fejlődés tanúi lehettünk, és ennek megtapasztalásáról a blogban többször is írtam már ("nosztalgia"). Amint az említett sorozatban elemzik, hogy a számítástechnika a személyi számítógépek elterjedésével miként lett mindennapi életünk immáron elválaszthatatlan része, arról is lehetne beszélni, hogy a méregdrága és hatalmas szintetizátorokból hogyan váltak a civil lakosság részére is megvásárolható hangszerek, és a MIDI, valamint a mikrokontrollerek elterjedésével hogyan kapcsolódott az egész a számítógépes rendszerekhez. A Natgeo sorozatban persze esik ezekről is pár szó. Robert Moogot, a Depeche Moodot, Madonnát akkor sem hagyhatták boombox.jpgvolna ki, ha nagyon erőlködnek. Emlegetik a fekete zenék elterjedésének hatását is. Érdekes adalék volt a számomra, hogy a klipekben is gyakran látott batár nagy rádiósmagnók (boomboxok) miként lettek az új műfajok alapvető kellékei, és hogy ezek létrejöttét tulajdonképpen speciális japán igény indokolta. A végkifejlet azonban az amerikai külvárosok utcáin és terein zajlott. 
      Az elektronika, különösen pedig a mikroelektronika óriásit fejlődött ebben az évtizedben. A számítógépekhez szükséges chipek tömeggyártása töredékére csökkentette az alkatrész árakat, és a kínálkozó sokféle processzor, digitális alkatrész megihlette a hangszergyártókat és a hangtechnikai ipar fejlesztőit is. A szintetizátorok fejlődésében bekövetkezett változásokat mind a mai napig érezzük. A '80-as években kifejlesztett elektronikus hangszerek hangja nem csak annak a kornak a zenéjét és hangzását határozta meg, hanem mind máig beleivódott kollektív tudatunk fülébe, hogy egy ilyen pompás képzavarral éljek. Az említett technológiai előrelépések igen erősen inspirálták a korszak fejlesztőit. Úgy érzem, hogy az a viharos sebességű fejlődés a hangszeriparban azóta jelentősen lelassult. Mindig történik persze valami apró toldás-foldás, de az összes forradalmian új dolgot a '80-as években találták ki a hangszeripar híres emberei, mint Moog, Dave Smith, Oberheim, Kurzweil, meg a többiek. Érdemes lenne kielemezni, hogy miért is volt ez az évtized ennyire termékeny a zenei elektronikában, hiszen azóta is az akkor kidolgozott koncepciókat fejlesztgetik, csiszolgatják a gyártók. Talán egyedül a fizikai modellezés jött be később, amit aztán pont a régi holmik reinkarnálására vetettek be főként a gyártók. Nem véletlen, hogy a nagy hangszercégek, mint pl. a Korg, a Roland sikerrel szedik elő régi hangszereiket, és modellező technológiával újra alkotják azokat. Terjednek a számítógépekben futtatott modellek és utánzatok is persze, csak valahogy mindig az az érzésem, hogy pontosan a '80-as évek "fatokos vasai" döglenek meg pluginként nyöszörgetve a legjobban. Mondhatjátok persze, hogy ez már csak öreges nosztalgiázás, a gyűjtő szenvedély kiélése, meg hasonlók. Azonban tényleg úgy érzem, hogy az a bizonyos '80-as feeling vagy az eredeti hangszerekből, vagy jó esetben az autentikus módon utánépített gyári modellből jön elő rendesen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szoftver szintik nem jók, hanem azt, ora_kalkulator.jpghogy jól kitalált algoritmusaik sem igazán adják vissza azt a borzongósan friss érzést, ami a '80-as éveket és szintetizátoraikat jellemezte. Nem azt várnám persze, hogy a termikus instabilitásokat, a tranzisztorok szórását meg a kondenzátorok szivárgását jobban modellező szoftverekkel kápráztassanak el bennünket a fejlesztők. Inkább valami igazán nagy durranás lenne jó a technológiában is, meg a zenében is. A mobil telefonokra implementált nyenyerék engem sajnos nem tudnak lázba hozni. Amennyire hasznosnak tartom benne a GPS-t vagy a jegyzettömböt meg a számológépet, a fényképezési vagy videó rögzítési lehetőséget, annyira nyominak érzem a telefonon futó hangszeres és zeneszerkesztő alkalmazásokat. Az pedig a végem, amikor a telefonnak csinálnak mindenféle interfészeket, hozzá lehet kapcsolni és rá lehet tenni őket midi keyboardra - és akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. A Natgeo sorozatból a karórába épített számológép ma már viccesnek ható példája jut az eszembe. Akkoriban hallatlan presztizst jelentett, ha valakinek volt egy ilyen kütyüje. Nagyon drága volt, és reprezentálta azt a tényt, hogy a csúcstechnika képes egy ilyen eszközt megvalósítani, a gazdája számára pedig státuszszimbólum volt. Igaz, hogy a picike gombok nyomkodása rettenetesen macerás volt, de nem is nagyon használták, elég volt mutogatni. Most a telefonokra implementált zenei alkalmazások esetében érzem azt sokszor, hogy nem praktikus szempontok, hanem a "mutassuk meg, hogy képesek vagyunk egy telefon prociján ezt megvalósítani!" elv érvényesül. Hogy ez pont a '80-as évekből átörökölt gondolkodásmód? Amikor nagyon behatárolt hardveres lehetőségek birtokában alkottak csodákat a szintetizátor fejlesztők? Nem tudom. Majd 30 év múlva unokáink kielemzik.   

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr455306504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Janca Ákos 2013.05.23. 17:21:47

Szia Tamás, kösz a jó cikket. (Sajnos, a tv-sorozatot nem láttam.) Szerintem a leglényegesebb mondat ez: "Inkább valami igazán nagy durranás lenne jó a technológiában is, meg a zenében is." Úgy látom, nagy technológiai újdonság a hangzás terén nincs, mintha eljutottunk volna a lehetőségek határáig - legalábbis az élvezhető, "használható" hangzások világában. Érdekes újítások ugyan vannak interface-területen, de ott sem akkorák, hogy jelentős zenei változást generáljanak.
Sőt, a technológia olcsóbbá válása, elérhetősége miatt megfigyelhető az átlagos zenei színvonal csökkenése, a "zaj" megnövekedése is.

djuice 2013.05.23. 20:26:37

Ákos mester! Az itt jobbszélen linkelt oldalad mikor fog majd üzemelni?

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.23. 20:47:23

@Janca Ákos:
Igen, teljesen egyetértek. Óriásira duzzadt a zenei kínálat, de nem sokkal több, érdekes, értékes dolog születik, mint régebben. A '80-as évek izgalmaihoz hozzátartozott az a felismerés, hogy tudtuk, a technológia fejlődése miatt a szintetizátoros, szekvenceres, számítógépes zeneszerkesztés be fog törni a mindennapi életbe, a háztartásokba. Mára ezen már túl vagyunk, de hogy ettől jobban érezzük-e magunkat, azt nem tudom. :) A zenei elektronika ezen csodáival való úttörő szintű ismerkedésen a nyolcvanas és a kilencvenes években túljutottunk, már nem sok izgalmat jelent önmagában a dobozból való kibontás, a menüpontok végigpróbálgatása, az új fogalmakkal (MIDI, szekvencer, multitimrális, stb) való szembesülés. Tehát mára a zenei elektronika eszközparkja egyszerűen az alkotók munkaasztalának körítése, mindenféle misztikumtól megszabadulva. Szóval, csak alkotni kéne rajta jó zenéket :)

djuice 2013.05.23. 20:57:58

Most tartok itt ennek a cikk olvasása végén hogy a megfogalmazódott véleményeket csak az idő óceánban elmerülve lehetne leírni. itt már az a pont következik amikor személyes találkozás és beszélgetés oldhatná meg a dolgot legjobban. De kinek van erre a mai világban ideje türelme?
Talán az említett technikai újdonságokat idézve, a skype képében megoldást jelenthetne a problémára egyszer talán majd valamikor... :)

Pár dolgot megfogalmazva én kíváncsi lettem volna a nyolcvanas évek nagyvárosi életén kívül zajló dolgokról is még ha azok nem is annyira számottevőek a kulturális korszak előre hajtásában.
Az említett kiskatonás történet egy az egyben angyalbőrben 2. :DDD legalább így is van mire visszaemlékezni.
Hangszer ipari forradalmi áttörést nem tudom ki minek to the address

djuice 2013.05.23. 21:05:20

Na ezt jól el küldte a google prediktív hangfelismerő diktáló szoftvere! :D nesze neked android és technikai forradalom.
Szóval hangszer ipari forradalmat nem tudom ki minek tudna be de én végre azt szeretném ha egy hangszer valóban úgy szólalna meg mint egy zenekar a színpadon, nem mindenféle nagyképű álneves hangszínekről kéne azt képzelnünk a szintikben hogy olyan mint az igazi. Párdon! :)

Janca Ákos 2013.05.23. 21:51:42

@djuice: Szia, egyelőre csak szeretném újraéleszteni az oldalamat, de most még nincs rá kapacitásom. Tamás nagyon kedves, hogy ennek ellenére itt tartja.
(Ha gond, nyugodtan vedd le, Tamás, úgyis szólok, ha működni fog újra. :-) Köszönöm.)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.23. 22:12:00

@Janca Ákos:
Igen, én is azt gondoltam, hogy egy kis átszervezés után újraindul majd az oldalad. Most az új admin felületen elég bonyodalmas a régi linkeket bolygatni, de valamelyik hétvégén megnézem, mit tehetek :)

djuice 2013.05.24. 00:40:52

@MidiTom: Azt ne feledjük azért hogy a megszokás és a rá ill beleunás sokat levesz az élvezeti értékből! Sokan megörültek volna 10-20 éve ha egy rögzítővel több sávon feljátszhatták volna szívül dallamát akár egy mezei sequencerrel is! Most ott tartunk hogy min 3000 féle szoftvert krekkelt Cubaseket Sonarokat üldözünk a neten hangminták tömkelegével, vadi új workststionökre áhítozunk, hasonlítgatjuk lelkesen a paramétereiket, miközben van olyan aki egy szál kopott gitárral olyat muzsikál hogy az arc leszakad. Idézhetném itt akár Dave Brubecket is, a híres Take Five jazz standard előadóját, aki 70 évesen is azt tudta mondani: "minden nap újat tudok találni a zongorán!"
Egy ismerősöm gyereke papírra rajzolt magánakbillentyűket és azt nyomkodta. Most kapott egy kis hangszert végre és nem tud betelni vele. Rohamléptekben halad a zenetanulásban! Talán a 2 példán okulva kéne levennünk nekünk is hogy mi a lényeg, az új délibábokat hajszolni állandóan vagy elméjülni és a céljaink felé fordulva zenélni...

Janca Ákos 2013.05.24. 11:42:21

@MidiTom: A közönség nem biztos, hogy jobban érzi magát (a zeneszerkesztés gyakoribbá válása miatt), de az alkotók igen! :-) És, a viccen kívül, ez is fontos.

Szerintem a baj az, hogy a könnyen hozzáférhető technológia gyakran nem párosul az alapvető zenei és hangtechnikai ismeretekkel. A tehetség, pedig most is ritka. Ráadásul meg kell küzdenie az egyre nagyobb konkurenciával. Az egész eddigi zenei világ itt él tőlünk egy gombnyomásnyira, fogyasztható/élvezhető formában, szintén a technológiai fejlődésnek köszönhetően. (Természetesen az előnyét is látom a jelenkori változásoknak.)

Vissza kéne hozni a korábban már sikeres, magas színvonalú zenei képzést, kezdve az általános és középiskolai énekórákkal, szolfézzsal, zeneelmélettel. Mindebbe beleszőve a modern zenei világot is, az új műfajokkal, hangszerekkel, előadókkal. Ez persze nem kis feladat lenne, és felkészült (megszállott? :-) ) oktatókat kívánna.

djuice 2013.05.24. 16:56:32

@Janca Ákos: Erre mondom én, hogy az a híres Kodály módszer valahogy mégsem akar győzedelmeskedni idehaza, amennyi botfülű ember és amilyen zenei ízléssel megáldva áll a zenéhez, jobban mondva inkább mellé. Nekik kötelező volt pedig az ének óra, a népdalelemzés, a szolmizálás és tényleg csak púp az ember hátán ha nem akar vele foglalkozni érdemlegesen, csakúgy mint a verselemzésekkel. Meg kell nézni hány buta érettségizett fiatal mászkál az utcákon nyomát sem látva az iskolázottságnak! Egy ismerős gimis leányka pl. nemrég tudta meg hogy a víz 100 fokon forr érettségi után 3 évvel!!!!! Borzasztó!
És ha azt nézzük, a híres neves bakelitet zeneórák (zenemű hallgatás és értelmezés) mire volt jó? Senki semmit nem profitált belőle. Valahol máshol kéne a dolgok nyitját keresni szerintem...

Janca Ákos 2013.05.24. 17:19:49

@djuice: Nem a Kodály-módszerrel van baj. Amíg rendesen tanították, olyan híre volt, hogy külföldről is jártak ide hozzánk tanulmányozni (pl. Japánból) megfigyelni a hazai oktatást.
Szerintem a zenemű-hallgatásnak és -értelmezésnek igenis volt haszna - bár az igaz, hogy a heti egy énekóra nem tudott sokat segíteni egy olyan gyereknek, aki egyébként soha nem hallott ilyenről (pl. otthon). De legalább a figyelmét felkelthette.
Abban viszont egyetértek, hogy a lényeg, hogy ne az új délibábokat hajszoljuk, hanem inkább elmélyülve és a céljaink felé fordulva zenéljünk.

djuice 2013.05.24. 17:52:27

@Janca Ákos: Igen, a japánok meg kell nézni hol tartanak zeneoktatásban és a zeneiparban is. Viszont ált. iskolában Wagnert hallgatni??? Ahhoz érettség kell és sok olyat akarnak lenyomni a gyerekek, fiatalok torkán erőszakkal, amire egyszerűen nincs meg a koruk, az értelmük és legelső sorban az érdeklődésük. Kodálynak meg igenis sokat köszönhetünk, nélküle és Bartók nélkül a népdalainkat sem ismernénk, de nekem sem a szívem fájdalma volt akkor ezt hallgatni erővel az ének órán, viszont ha ma nézek egy hazai vagy erdélyi tájakat bemutató műsort, rögtön elvarázsol a hangulatával... Szóval ebben kéne a harmóniát és az összhangot megkeresni. Sok énektanár mai slágereket énekeltet a gyerekekkel megegyezve, hogy favilla fakanál fatányér nóták, náluk nem jönnek be, ami jogos, mert a discoban nem azt fogják éneklelni, de régen az aratás után ez volt a parsztság szórakozása. Talán így másr érthetőbb amit mondani akarok. (?)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.24. 19:04:53

@djuice:
Szerintem pedig a gyerekek általában nagyon fogékonyak mindenféle zenére. A lényeg az, hogy akár operáról, akár népdalokról, akár jazzről van szó, egy jó tanár a számukra érthető módon, az érdeklődést felkeltve tudjon mesélni a művekről, a szerzőkről, az előadókról. Jól emlékszem a gimnáziumi zenehallgatós órákra. Pungor tanár úr hozta az aktuális lemezeket, aztán beszélgettünk róluk. Ha Muszorgszkij "Egy kiállítás képei" volt soron, behoztam az Emerson, Lake & Palmer verziót is, máskor Pink Floydot vagy Collegium Musicumot vittem be. Mikor láttuk, hogy az öreg nagy elragadtatással hallgatja a "mi zenénket", akkor elhittük neki, hogy a "hivatalos" tananyag zenéi is jók. Nagyon sikerült velünk megszerettetni a klasszikus zenét.

djuice 2013.05.25. 10:54:15

@MidiTom: Hát igen, mikor mi a 80as évek részeként énekórára kellett járnunk osztálytársaimmal ez pont fordítva jött le! Nálunk senki nem értette minek kell a fagott vagy oboa hhangját a katasztrófa minőségű recsegő lemezekről felismerni, mikor a Neoton olyan, mai szóval high-tech zene volt azokhoz képest itthon hogy a fal adta a másikat. Szakközépben ének nem lévén, engem anyámék beírattak egy zenetanárhoz és kaptam egy Yamaha Psr 48at, merthogy apám lagzizott akkortályt és hogy én se maradjak ki a jóból, meg legyen érdemben is kire hagyni később is a zeneszerszámokat. Akkor még rüheltem a komoly zenét, viszont elkezdett érdekelni a jazz! A ballagási bulin meg egy haveromról akkor tudtam meg hogy zenesuliba jár az erősáramú technikum mellett, és mikor elzongorázott nekünk Bartók meg Szkrjabin műveiből, lehidaltam hogy de hisz ez tele van jazz-akkordokkal! Viszont ehhez már kellett hogy előzetesen érdekeljen a zene, mert a többieket ugyanúgy hidegen hagyta az egész és inkább a rágógumit kenték a falra ott a "kultúrházba"...
Ezek után kezdtem bejárni az "új" zenész barátom zenekari próbáira és megtapasztalni milyen varázsa és hangzása van egy szimfi együttesnek! Hallottam végre és megértettem mi az hogy dinamika, milyen szép az élő hangszerek hangja akusztikusan, mennyire sejtelmes egy pp hegedű szekció stb. és még a fagott is megtetszett! :)
Mindezen élményekbe egy énekóràn sosem részesültem hasonlóan sem, a többiekről már nem is szólva.

Nagyon jó a wikipédián a Kodály-módszerről leírt cikk, most direkt elolvastam. Sajnos a benne megfogalmazott értékek a fentiek fényében ma teljesen elsikkadtak a zenei köznevelés útján melyet inkább a "gaz vet most fel". Persze a művészképzés nyilván továbbra is ezen alapszik világszerte, csak arra meg orientálódni kell. De hogy az elvnek megfelelően ma hétköznapi ember bárki tudna vagy egyáltalán ismerné mi az hogy kotta, arról olvasni, énekelni, méginkább hallás után vmit lekottázni (ami még nekem sem megy!) hááát azt meg el lehet képzelni...! :)

Janca Ákos 2013.05.25. 13:40:01

Tehát az oktatás alapvető fontosságú. Hol vannak azok a tanárok, akik a rohamléptekkel fejlődő technológiával lépést tudnak tartani, és képesek a (klasszikus) zenei alapismereteket, illetve a modern, mai stílusokat ötvözve élvezetes módon oktatni? Szerintem enélkül bármilyen szuperhangszerek is jönnek és vásárolják meg sokan azokat, kevesen lesznek, akik mások örömére is tudnak alkotni rajtuk.

Persze, nem akarom lebecsülni azt az élményt, amit az ember maga él át, amikor hangszeren játszik. Ez akkor is jó lehet, ha senkinek sem mutatja be.

Kampokez 2013.06.01. 09:42:29

Kevés az az általános iskolai diák, aki élvezte azokat az elkapkodott énekórákat, ahol ráerőltették a szimfónikus darabokat szerencsétlen ifjú titánokra.. :)
ez mind olyan szépen hangzik, mit hogyan kellene oktatni, de a mai oktatás a zenét eléggé háttérbe szorította, ellenben az emeltszintű matek, idegennyelv, stb-re fekteti a hangsúlyt.
Még érettséginél tapasztaltam, hogy az iskola befektetett midi billentyűzetekre, és, mint egy szakkör lehetett tanulni, aki szeretett volna..
Azt, hogy valaki perfect kottaolvasó, és zenész legyen, azt nem az általános iskolában fogja megtanulni, hanem erre szakosodott iskolákban, esetleg tanároknál.
A kottáról: sajnos jómagam sem tudok kottát olvasni, de ez köszönhető a fent említett technikai fejlődésnek. Ez a modern zenélés gyakorlatilag sokszor feleslegessé is teszi annak ismeretét, jóval inkább a technikai tudás ismeretét helyezi előtérbe. A mai zenélés miről is szól? mit hova kötsz, meg midi, meg pc, meg minden, ez el is tereli a kottaolvasás érdeklődését. persze a kotta a komolyzene alapja és maradjon is az, de a pc-s világban a midi file-ok hada biztosítja mindezt, amelyen mindegy, hogy mi szól, nincs rá szükségünk, hogy milyen a kottaképe.
pl egy potticsavaráshoz milyen kottakép párosulna? nem igaz? :)
szerintem ez is már csak stílusfüggő dolog lett. a komoly zenei művek tovább fogják vinni ezt a szép tudományágat, mert ahol kell, ott kötelező. Egy mai sláger megírásához már nem szükséges.
Lassan elhagyjuk az összes hagyományt, és a kényelemre fektetjük a nagyobb hangsúlyt. mit lehet egyszerűbben megoldani 1-1 gombnyomásra..

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.06.01. 13:07:08

@Kampokez:
Nem mindenben értek veled egyet. A kottaolvasás alapjai végül is baromi egyszerűek, kb. fél óra alatt elsajátíthatók. Hogy aztán a gyakorlatban mennyire gyorsan, rutinosan olvasod a kottát, vagy csak silabizálod, az már egy dolog.
De talán nem is igazán ez a lényeg. Véleményem szerint alapszintű zeneelméleti, összhangzattani ismeretekre mindenkinek szüksége van, aki arra vállalkozik, hogy embertársai elé tárja zenei alkotásait. Ezeket az alapokat meglehet szerezni persze autodidakta módon is, vagy magántanártól, de ugye a legegyszerűbb a zeneiskolában. Ha ezek az alapok megvannak, akkor a kottázás, kottaolvasás már "csak" adminisztrációvá válik, hiszen minden fejben zajlik. Mondjuk bonyolultabb szerkezetű hangszereléseknél akkor is rendkívül hasznos lehet, még házi zeneszerkesztés esetében is.

djuice 2013.06.01. 14:09:48

@MidiTom: Nem mondom, egy szép kottakép főleg nyomtatva, igazán szép esztétikai élmény is, még háttérképek is vannak erre stílizáltan a hangulatkeltéshez. Azt viszont le kell szögezni, tudományosan vizsgált tény hogy a kottaolvasás (főleg kétkezes leírat, avagy zongora kotta: basszus + violin, vagy partitúra) jóval bonyolultabb agyi folyamatokat követel mint a hagyományos szövegolvasás! Tehát ami látszólag első blikkre egyszerűbb és "fél órás" művelet az valójában sokkal nehezebb! Profi zenészekkel végeztek élő adásban kísérletet. Elősször egy ismert darabot kellett hangszert cserélve eljátszani, aki zongorista volt az némileg tudott dobolni, de fordítva már nem. Utána újra a saját hangszerén mindenkinek a végétől az elejéig, fordítottan kellett eljátszani ugyanazt. Jól mutatta a dolog hogy a tanulás motorikus funkcióinak blokk egységei széthullanak és olyan mint ha először ülne hangszerénél az illető. Még hagyományos inverz leírású szöveget ugyan döcögősebben, de sokkal folyamatosabban tud az ember olvasni, mint hasonlóan az inverz kottát!

Általánosban a legtöbb gyereket az visz be az erdőbe, mikor mondják hogy "a dó a harmadik vonalon van" meg utána majd megint máshol. Én sem értettem azegészet még egy zenetanárhot be nem írattak és az első évben meg nem tanultuk mik a hangnemek, mi az hogykvint kör, ami az értelmét adja a több #-es b-s dolgoknak. Ezután jön a színesztézia, a hangnemek hangulatfestő értelmezéséről, ami már művészi kiteljesedésről, értelmezésről tud képet adni a zenehallgatónak.
Ne feledjük, ha elolvastátok a wiki cikkét, a Kodály módszer alapból idáig akarja eljuttatni a hétköznapi laikus embert, ill. a relatív hallás kottázni képes kifejlesztéséig! Ebben módszertant újító szabad elképzelést ad az oktató kezébe eredetileg, ami azokban az időkben világhírnevet is hoz neki.
Ma odáig nem tudnak az ének-zene tanárok eljutni, hogy a zene valós esztétikai élményére rávilágítsanak a nagy átlag fiatalság körében. Ha megkérdezik őket mit szeretnek a tuc-tuc zenében, ami egy harmóniátlan zenei sivárság és mégis ezrek őrjöngenek érte, nem tudnak rá értelmes választ adni. Ez pont azért van mert ritmus alapú, nem dallam és harmónia alapú, és mint ősi, elemi, "ösztön" zenéhez, ill. révületbe ejtő, mélyebb, tudatalatti hatású ritmikus zajongáshoz, ricsajhoz eredeztethető vissza, a logikán alapuló, inteligenciát kívánó, valódi, harmonikus zenéhez nem is fogható.
Szóval ma zeneesztétikát is kéne oktatni ezen elbarbáriasodott világban, mert érdekes mód aki pl. otthonról vagy bárhonnan mondjuk komolyzenei vagy akár jazz zenei élményt hoz, az nagyobb valószínűséggel fog valós értékeket találni a zenében, még ha a divat hatásánál fogva meghallgatja a tuc-tucot is. (idővel 200% hogy meg is fogja únni az értéktelenebbet! Sok példát tudok rá környezetemből...) :D
süti beállítások módosítása