Krossoljunk!

Címkék: szintetizátor korg workstation kross

2013.11.01. 22:45

Korg KROSS gyorsteszt

Korg_Kross_kep.jpg         Az új Korg szintetizátor névadásában a gyár követte a mostanság alkalmazott "kezdődjön K-betűvel!" vonulatot. Próbáltam rájönni, hogy lehet-e még valami mélyebb filozófia a "Kross" név mögött, és maximum azt tudtam belemagyarázni, hogy ez egy afféle keresztezett szinti, hiszen az X5 -> X5D -> X50  és a Triton LE -> Triton TR vérvonal jegyei is felismerhetők a hangszeren, némi PS60, illetve Microstation beütéssel. Amikor tavasszal bejelentették a Kross-t, azon gondolkodtam, vajon kinek is szánják ezt a kis szintetizátort. A specifikációk és a néhány közzétett demó elég sokat elárult a hangszerről, de igazából most, hogy végre bejöttek az első darabok, és megkaparinthattunk egyet, csak most vált tisztává az egész koncepció.
       Egyrészt ugye sok Korg-hívő nehezményezte, hogy az "X" vonal lezárása után nincs a piacon kis méretű, de színpadképes modell. Volt ugyan a Microstation, de a kisbillentyűs megoldásával inkább a házi stúdiók hangszere lett, vagy hangmodul üzemmódban használják. Aztán ugye kijött az M50, majd annak közvetlen leszármazottja, a Krome. Ezek egyértelműen a Korg zászlóshajói alatt egy szinttel elhelyezkedő, igen komoly képességű munkaállomások, szeretik is a színpadi zenészek őket. A kicsi, könnyű, viszonylag egyszerűen kezelhető, "hónom alá vágom, aztán viszem" kategóriájú szintetizátor viszont tényleg hiányzott a palettáról. A kérdés tehát az, hogy a Kross mennyire felel meg a várakozásoknak, mert a korgos népek hajlamosak komoly elvárásokat támasztani az új hangszerekkel szemben.

       Rögtön az elején szögezzük le: bár a Kross egy kicsi, könnyű, nyeles, akkumulátorról is működő szintetizátor, és beletartozik abba a marketing kategóriába, amit a pamlagon ülő, lábát az asztalra felrakó zenészgyerek képével lehet reklámozni, ez NEM egy Disney Channel film látványzenekarának a látványhangszere. Igazi kis erőmű, amint látni fogjuk, rendkívül komoly tudományokkal felvértezve. Egy pillanatra érdemes talán megállni az akkumulátoros táplálás kérdésénél is. A korai Casio és Yamaha küttyögők után a professzionális gyártók rendre elhagyták az elemtartót, nem tartották fontosnak ezt az opciót. Mostanában viszont ismét divat lett az elemes táplálás, különösen a kisebb hordozható hangszereknél, és még a profi kategóriában is, mint pl. láthattuk a Roland Gaia vagy a Juno Di esetében. Lehet arra gondolni, hogy ez a világvége-marketing jegyében fogant innováció, vagyis a különösen az USA-ban oly népszerű túlélő brigádok a hálózati áram nélküli barlangokban és titkos búvóhelyeken jókat partizhatnak majd ezekkel a hangszerekkel, de azt hiszem, jóval földhözragadtabbak a valódi okok. Úgy vélem, hogy sikerült egyrészt viszonylag alacsony fogyasztású chip kollekcióval felépíteni a hangszereket, másrészt a szintetizátorokon belüli digitális és analóg részekhez szükséges tápfeszültségeket a korszerű tápfesz átalakítókkal könnyen lehet veszteség nélkül föl-le konvertálni. Így elég egy sima 9 vagy 12 voltos külső tápegység, illetve pusztán technológiai kérdés, hogy kialakítanak-e az elemek, illetve akkumulátorok számára egy fészket a dobozon belül. A Kross esetében az elemtartó kialakításáról és a hangszer további részleteiről is kiváló képeket talál a lengyel Muzykuj tesztjében. A cikket érdemes egyébként is elolvasni, a Google fordító egész értelmesen lefordítja.

Korg_Kross.jpg         Ha már a látványnál tartunk, a fekete - piros - arany színkombináció egy kicsit hatásvadásznak tűnik a nagyobb Korg szintik konzervatívabb eleganciája után, de végül is teljesen jól illeszkedik egy fiatalos zenekar látványképébe, meg jól mutathat a klipeken. A kezelőszervek elhelyezése is alapvetően eltér a megszokottaktól, de pillanatok alatt át lehet látni a rendszert. A hangszercsoportok között forgókapcsolóval választhatunk, a csoporton belül pedig a képernyőn jelölhetjük ki a hangszínt. Örömmel konstatáltuk, hogy megtartották a jól bevált Program - Combination sémát. Egy program 8 oszcillátort használhat, egy kombináció pedig 16 programból épülhet fel. Jó korgos szokás szerint tehát rendkívül összetett hangszíneket építhetünk fel, de térjünk vissza a kezelőfelületre! Igyekeztek a hangszert úgy kialakítani, hogy azok is hatékonyan tudják használni, akik nem szeretnek nagyon mélyen belebúvárkodni a paraméteróceán mélységeibe. Van egy halom Favorites lehetőség, ahová a gyakran használt programokat illetve kombinációkat lementhetjük, és ezzel a koncert közbeni gyors elérés bármikor biztosított. A másik ilyen kényelmi szolgáltatás a Layer és Split funkciók kihelyezése. A zenészek néha morgolódnak, hogy a kombik adta óriási lehetőséghalmazban sokat kell vacakolni, amíg egy szokásos egyszerű rétegezett vagy megosztott billentyűzetes hangszínt megkreál valaki. Az említett, külön nyomógombra kihelyezett funkciók erre adnak gyors megfejtést. Pillanatok alatt összeállíthatunk egy sima splites vagy layeres hangszínt, aztán letárolhatjuk egy user kombiba, később pedig ugyanúgy szerkeszthetjük, mint bármelyik kombinációt. Az említett Favorites gomb alatt 1-től 16-ig számozott választó gombokat találunk, ezek egyrészt a Favorites bankjaiból a gyors kiválasztást teszik lehetővé, másrészt pedig a Step szekvencerben is funkcióval bírnak. Merthogy van egy léptetős szekvencerünk is a "rendes" 16 sávoson kívül, ami újabb kreatív eszközként inspirálhatja a zenészeket. A KROSS-on túlságosan sok real time kontrollert ne keressünk. Van egy hajlító és egy modulációs kerekünk, azok fölött egy - egy programozható kapcsoló, és nagyjából ennyi. A klasszikus hangszínekkel dolgozó zenészeknek ennyi pont elég is lesz, azonban a Kross bővelkedik szerteszét csavargatható szintetizátor soundokban is, melyek szinte ösztönzik az embert arra, hogy tekergessen rajtuk pár paramétert. Ha valakit elkap az ihlet, a tekergetős vágyait egy külső midikontroller segítségével válthatja valóra.
      A hangszer LCD kijelzőjét nevezhetjük kicsinek, de ez csak azért van, mert újabban a Korg a komolyabb szintetizátoraiban nagy méretű touch displayekkel kényeztetett el bennünket, ez pedig ugye a kis tesó. Normál használat során persze ez is bőven elég, kellően informatív és jól olvasható. A mélyebb programozás, illetve a dalszerkesztés során szükségünk van egy kis menüzsonglőrködésre, de a menürendszer, szintén a Korg jó hagyományainak megfelelően logikus és áttekinthető. A kezelőszervek közül a billentyűzetet hagytam a végére. Nos, ez nagyon hasonlít a Krome-ba építetthez, de nem súlyozott. Nyilván a hangszer súlyát és árát szerették volna csökkenteni. Azonban ettől még teljesen jól játszható, korrekt dinamikájú klaviatúra, ebben az árfekvésben teljesen rendben van. A 88-as modellét még nem próbáltuk ki, de azt gondolom, a maga kategóriájában ugyanez mondható el róla.

Korg_Kross_back.jpg

        A csatlakozásokat illetően sok csoda nincs. Elől van a fejhallgató kimenet, minden más hátul. A vonal kimenet a szokásos 2 db 6,3-as jack aljzat, tehát semmi bohóckodás, mint ahogy egyesek mini jack aljzatot vagy sztereó 6,3-ast raknak már komolynak számító szintetizátorokra is. Mondjuk ezen is találunk 3,5-es aljzatot, de ez itt egy vonalbemenet, ami például jó lehet próbán egy MP3 lejátszó jelének a rávezetésére. Van mikrofon csatlakozásunk is, a beépített hangrögzítővel a belső hangkeltésen kívül a mikrofon, illetve a vonalbemenetre rákötött eszköz, hangszer jelét is rögzíthetjük. Próbatermi barkácsolásokhoz, számcsináláshoz nagyon jó segítség. A hátoldalon találunk még USB csatlakozást, illetve hagyományos MIDI IN/OUT aljzatokat. A THRU sajnos már nem fért bele a koncepcióba, pedig sokszor kincset ér egy továbbfűzési lehetőség, és fillérekből meg lehetne oldani. De a Korg sajnos már a Krome esetében is lespórolta ezt a csatlakozót. Szintén hátul van az SD kártya slotja és a pedálok csatlakoztatására szolgáló jack aljzatok. Az viszont egyértelműen dicséretes, hogy három pedált is csatlakoztathatunk, akár a nagyobb testvéreken.

       A külsőségek után természetesen a hang érdekelt bennünket a legjobban. A 112 M hangmintatár nem tűnik ma már túl soknak, emiatt voltak előzetes fenntartásaim. Azonban a meghallgatás rácáfolt ezekre. Nem raktak borzasztó sok multisample-t a hangszerbe, de azok legalább valóban jól szólnak. Az egész szintetizátort jó dögös, ütős megszólalás jellemzi, a hangszíneket bátran kiereszthetjük a nagy színpadi hangrendszerekre, és nyugodtan befoghatjuk stúdióanyagok készítéséhez is. Nyilván nem a Kronos hangminősége itt a mérce, de azt bátran kijelenthetjük, hogy a Kross árkategóriájában nem találunk olyan szintit, amelyik jobban szól. Amint azt a Kronos és a Krome esetében is megtapasztaltuk, a Krossba is nagyon gondosan kidolgozott, jól megszerkesztett presetek kerültek. A kötelező akusztikus PCM mintákon kívül ki kell emelni a szinti hangzásokat. Nagyon sok ma divatos, például a dubstepben bevethető hangot találunk, melyek inspirálhatják az embert további hasonlók megszerkesztésére is. A dupla polifonikus arpeggiátor és a Drum Track funkciókat is megtaláljuk, ezek is a felsőbb kategóriás modellekből jöttek át. Szintén azt lehet mondani, hogy kreatív zenészek által igen jól megszerkesztett patterneket kapunk, és bár biztosan lesznek, akik ezeket csak ritkán fogják kihasználni, mások számára viszont aranybányát jelentenek. A Korg szintiknek mindig is erősségük volt az effekt szekció. Most is nagyon jó minőségű effekteket kapunk, melyek eléggé rugalmasan oszthatók szét és paraméterezhetők a program és combi hangszíneink esetén. A szekvencerezésnél már óvatosabban kell elbánnunk az effektekkel, de véleményem szerint azokra a feladatokra, amikre a beépített szekvencert szánták, ennek a sémának (5 inzert + 2 master) elégnek kell lennie. A hangszínek szerkesztése követi a Korg szintiknél megismert eljárást, de a kis kijelzőn azért oda kell figyelni arra, amit csinálunk. A számítógépes editor program használatával persze ez sem jelenthet szűk keresztmetszetet.

       Összességében a Kross egy rendkívül sokoldalú, nagy teljesítményű munkaállomás. A hangzása meggyőző, erőteljes, az árfekvéséhez képest kiváló. A kezdő zenekarok részére pompás kis hangszer, minden szükséges dologgal felszerelve. De valószínűleg a profik közül is sokan fogják választani, mert mindig kell még egy újabb billentyű, ami nem árt, ha jól szól, nem árt, ha kicsi és könnyen szállítható például próbára, és az sem árt, ha a próbateremben ki tudjuk dolgozni a számok alapjait, rögzíteni tudjuk az egész zenekari produkciót, mégpedig teljesen jó minőségben. Sokan az újszerű dizájn miatt fogják választani, de az se baj. Simán el tudom képzelni liveact cuccokba is.  Úgy érezzük, hogy a Korg megint egy jól eltalált modellel jött ki, amit széles körben fognak használni a billentyűsök a közeli jövőben. A Kross részletes információi megtalálhatók már a Syncopa termékismertetőjében.     

A bejegyzés trackback címe:

http://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr915609078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kampokez 2013.11.03. 21:07:38

Nem tudom milyen lehet ez a kütyü, a leírásod alapján biztos nem rossz. Azért ha vannak benne szétcsavarható hangok akkor rakhattak volna bele legalább 2 címezhető pottit, bár ez inkább a nemcsavargatós embereknek készült. :)
Írtad, hogy egy külső kontrolerrel vezérelhetőek a csavarások. Ha még teszt alatt van a hangszer kipróbálnád nekem mennyire jók a filterek benne? Kiindulási pontom a MicroX, abban elég tragédia. De az M-50-nél már fejlettebb szűrükkel látták el a hangszert, legalábbis élvezhetőbb volt. A Kronos-ban meg már nagyon is jók voltak.
Ezt csak érdekességképp kérdezem.
A választ előre is köszönöm.

korgcsa 2013.11.04. 12:49:29

Szuper írás, várom, hogy én is eljussak egy Kross-ig :) Egy kis kiegészítés: Az Editor program már a külföldi kaphatósággal egyidőben kint volt a KORG.com oldalon. Én már egy hónapja átrágtam a hangszer szerkesztési lehetőségeit benne :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.11.04. 16:36:38

@korgcsa:
Köszönöm a kiigazítást! Én is emlékeztem, hogy beszéltek hozzá editor programról, és ki is szerettem volna ezt természetesen azonnal próbálni. Fölmentem hát a Korg Kross oldalára, ám ott a Support & Download menü alatt a "Software" fül üres volt. Arra gondoltam, hogy talán rosszul tájékozódtam és még nincs kiadva a szoftver. Most viszont látom, hogy ott van, hozzáférhető. Talán valami oldaladminisztráció zajlott akkor éppen, mikor néztem.
A lényeg:
korg.com/uploads/Download/USA_KrossEditor_win_100_en.zip

djuice 2013.11.05. 00:43:28

"Nyilván nem a Kronos hangminősége itt a mérce, de azt bátran kijelenthetjük, hogy a Kross árkategóriájában nem találunk olyan szintit, amelyik jobban szól."
Talán a Yamaha MX49/61 ilyen lehet mégis. Picivel drágábban az úf MOXF workstation meg pláne! ;) Persze fej-fej mellett a Krossal, mert az se rossz. Én sajnálom hogy kerékre váltották a jó kis Korg védjegyet a joysticot.

djuice 2013.11.05. 00:45:13

Ja, a cikk a régi Zenészmagazinos cikkeket idézi amúgy mondanivalójában. 10% szubjektivitás, 90% "hány gomb és milyen színű" stílusban. :)

djuice 2013.11.05. 00:47:34

Mármint hogy a szó szoros értelmében való teszt jellege meg 0% ebben az olvasatban... (pl. kedvenc patchek stb. persze minden terméknek kell egy kis reklám :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.11.05. 10:41:20

@djuice:
Teljességgel bevállalom az írás szubjektív jellegét. Én írtam! :) Akik olvassák a Bitzenedét, általában azért kattintanak ide, mert kíváncsiak az én szubjektív irományaimra. Ha megnézed a belinkelt lengyel tesztet, az sokkal bőségesebb, de az is tele van szubjektív elemekkel.
Az összes "gyorsteszt" címkéjű bejegyzést kábé ilyenre gondoltam, a nagyobb tesztekben (pl. Kronos) nyilván mélyebbre megyek.

djuice 2013.11.05. 17:07:13

@MidiTom: Ez abszolút rendben van, nincs sok hiba benne, csak talán máskor picit kihegyezettebb ill volumenében hangsúlyosabb lehetne az hogy miben, mely hangszínekben, funkciókban erős, mint az írásba ölt energia felét arra fordítani hogy mennyire piros stb.
De apropó! valóban, azt meg én felejtettem mondani, hogy azért kösz hogy írtál és hosszú hónapok óta ismét volt mit olvasni, egy csendes őszi estén! :) (Pláne ahogy le vagytok terhelve időben a Syncopával.)

Infamous 2017.04.18. 06:59:01

Ma este hozza a poshtásh!!!

djuice 2017.04.21. 14:13:22

Azt a mindenit hogy megy az idő! Ez a hangszer is lassan 4 éves!!!
Várnék már egy Krome vérfrissítést is, de ahogy a Kronosokat is nézzük (arany, ezüst), sok igazítanivaló nem is akad rajtuk...

djuice 2017.04.21. 14:18:31

Mellesleg múltkor fej-fej mellett hallhattam egy Kromeot és egy Kronost. Meglepő milyen hangminőségbeli kükönbség van a Kronos javára, holott PCM téren cirka azonos a két cucc. ÉS ez színpadon marhára kijön, melyik szól át a zenekaron.
(A többi VA engineről meg az őket ötvöző combi presetekről értelemszerűen most elvonatkoztatva.)