Sikerült pár napra megkaparintanunk a KORG új arrangerét, a Havian 30-at. Mondhatnánk azt is persze, hogy ez inkább digitális zongora, hiszen legfőbb jellegzetessége a 88 súlyozott kalapácsmechanikás billentyűzete. A gyári nomenklatúra szerint Digital Ensemble Piano a besorolása. Sajnos nem volt túl sok időnk a kölcsönös ismerkedésre, de ez nem is olyan nagy baj, hiszen a hangszer pár nappal ezelőtti frankfurti bemutatóját követően meglehetősen gyorsan elterjedt a neten, hogy valójában egy felturbózott PA300-at dobott a KORG piacra.  Gyorsan konstatáltuk, hogy ez nagyjából így is van, tehát a hangszínek, stílusok, menük és egyebek firtatásába nem mentünk bele. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a zongora hangszínek választékát kibővítették, tudván, hogy ezt a hangszert zongoristák is fogják használni, vagy főleg ők fogják használni.. A kezelőszerveket is némileg átvariálták, azonban ha valaki használt már KORG PA sorozatú szintetizátort, az pillanatok alatt eligazodik ezen a hangszeren is. Az első képek alapján kissé megrémültünk a mini joysticktól, de a gyakorlatban teljesen jól működik, tehát aki szereti, hamar meg fogja szokni.

korg_havian30_felul_k.jpg

A tesztelés tárgya elsősorban természetesen a billentyűzet volt. A gyár "Great European Hammer-Action feel" billentyűzettel csábítja a népet, és itt meg kell egy pillanatra állni. Normális digitális zongora billentyűzetet nem sokan gyártanak. Az elmúlt időben nagyon sok jobb sorsra érdemes hangszerbe építettek a gyártók méltatlanul gyenge klaviatúrát. A zenészek persze minden lehetséges fórumon hangot adtak rosszallásuknak, de ez nem nagyon hatotta meg a gyártókat. Valljuk be, hogy a nagy hangszergyárak kevés kivétellel elcsábultak az olcsó távol-keleti termékektől, és legalább gyártmányaik egy részébe ezeket az "érdekes billentésű" izéket szerelték. Minek nevezzük azokat a billentyűzeteket, melyeknél a fekete billentyűk mélyen bemennek két fehér közé, ha az ember nem vigyáz, még az ujja is oda szorul? Vagy vadul nyekeregnek, vagy oldalirányba vad mozgásokat végeznek, vagy olyan a lenyomás érzetük, mintha buborékfóliára támaszkodnának, és ezt a feltevést még hanghatások is alátámasztják. Sorolhatnánk az elborzasztó dolgokat, és akkor még kalapácsokról, kiváltási pont érzetről meg dinamikai finomságokról egy szót sem szóltunk. Tehát a KORG eljutott odáig, hogy a marketing szövegeiben lényegesnek tartja megemlíteni, hogy az adott hangszerbe európai érzetű billentyűzetet épített. Azt nem tudjuk pontosan, hogy valamelyik Fatar mechanikát választották-e, de játékérzetre nagyon azokra hajaz. Tudni kell azt is, hogy a KORG-nak van egy kitűnő és sokak által kedvelt mechanikája, az RH3, erről már esett szó a Bitzenedében. Nem tudhatjuk, miért nem ezt szerelték a Havian 30-ba, de sejtésünk van. Ha megemeljük a hangszert, tapasztalhatjuk, hogy jóval könnyebb, mint a hasonló digitális színpadi zongorák. A specifikáció szerint  mindössze 15 kg, ami egy hangszórós modell esetében nagyon könnyűnek tekinthető, pláne a hagyományos Fatar billentyűzetekkel szerelt zongorák átlagos 22-28 kg-os súlyával szemben.
Megindult a gyártók közt egy verseny a könnyebb 88 billentyűs hangszerek előállítására, és az utóbbi években született is néhány figyelemre méltó eredmény, említhetjük pl. a Casio Privia sorozatát. Ez is egy felhasználói oldalról jött igényt próbál kielégíteni. Ahogy felgyorsult a világ, egyre lényegesebb lett az, hogy a zenész könnyen és gyorsan tudja szállítani, harchoz tenni és leszerelni a hangszerét. A komótos be- és kipakolás helyett általában a sietős cuccolás lett a jellemző, no és nagyon sok zenésznek nincs roadja, egyedül hordja a sokszor teherautónyi felszerelést. A Havian 30 első számú célközönségét a vendéglátós zenészek, a "One Man Band" muzsikusok alkotják. Ők egy hangszerrel szemben támasztott minőségi elvárásaik megfogalmazása után rögtön a szállíthatósággal szoktak jönni, mert bizony, nagyon lényeges szempont ez. Korábban azt szoktuk mondani, hogy "Vagy könnyű, vagy jó, választhatsz!". Mostanában úgy néz ki, a két szempontot sikerül egyre jobban összehangolni. Erre jó példa a Havian 30 is, mert egy kellemes, jól játszható, rendesen dinamikázható, kulturált billentyűzetet kapunk benne, és még sem túl nehéz.
A hangzás teszteléséről röviden annyit lehet mondani, hogy a beépített erősítő és a hangszórók rendben vannak, a PA-szériából megismert szép hangszínek szépen megszólalnak, és ha kicsit rá kell tolni a hangerőt, akkor is jól helytáll a hangrendszer.

A Havian 30-ról szóló első benyomásaink teljesen pozitívak, a vendéglátós zenészek és a bárzongoristák nagyon szeretni fogják. Hasonlóképpen jó szívvel ajánljuk otthoni használatra is. Sok családban kellene egy digitális zongora meg egy kísérőautomata hangszer is, amiket aztán a családtagok felváltva használnának. A Havian 30 erre a célra tökéletes. Szándékosan nem bonyolódnék most bele a mindenféle extrába, mint pl. teljes szerkeszthetőség, kiváló fájl lejátszási és rögzítési lehetőségek és hasonlók, mert a PA sorozat ismerői és kedvelői számára ezek nagyjából természetesek.korg_havian30_hatul.jpg

Hogy a sok jó mellett néhány kevésbé jó dolgot is megemlítsünk, a készülék hátoldalát kell megnéznünk. A PA300 esetében is morgolódtunk már az egyszem sztereó kijáraton és a hagyományos MIDI csatlakozók lespórolása miatt. Lehet, hogy kirukkol majd a KORG mondjuk egy Havian 60 névre hallgató másik modellel, melyen a PA600-hoz hasonlóan lesznek ezek megoldva, de néhány zenésznek a jelenlegi verzió is tökéletesen megfelelne, ha még kb. 10 USD járulékos költséggel kiépítették volna a profi felhasználásnál szokásos csatlakozókat. Nagy tragédiát persze a hiányuk sem jelent, de mégis úgy érezzük, hogy a Korgnak nem kellett volna ebbe a más gyártók által kitalált "lájtosító" utcába bemennie. 
A másik sarkalatos kérdés az ár. Első olvasatban elég drágának tűnik érte az 1500 USD (450000 Ft) körüli bruttó ár, azonban ha figyelembe vesszük, hogy egy igazán jó arrangert kapunk ennyi pénzért egy igazán jó billentyűzettel, akkor máris teljesen reális az ár/érték arány. Ne felejtsük el, hogy ez a hangszer stílusok és hangszínek tekintetében rendkívül nyitott, a PA széria esetében megismert nagyon jó gyári tartalmakon kívül szerkeszthetünk és betölthetünk saját anyagokat is, és nagyon nagy mértékben testre szabhatjuk a hangszert.
Tudjuk, hogy sokan várták egy olyan zongorabillentésű KORG arranger piacra kerülését, mely az új generációs PA szériára épül. Számukra csak azt tudjuk javasolni, hogy minél hamarabb cserkésszék be a Havian 30-at, tetszeni fog nekik! 

A hangszerről bővebb információkat, adatlapot a Syncopa oldalon tettünk közzé.

 

    

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr837407078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2015.04.29. 19:15:09

A kis joystick mit csinál? Ez a fotókon sem nagyon látható. Olyasmi mint a microX esetében a kurzor "bonbon"?
Én leszedtem a pdf manualját, de csak mf, ff 2 dinamikarétegű fő zongora minta olvasható a sample listán! Ezt keveslem pont a Korgtól aki a Kromeban, Kronosban pont erre feküdt végre rá minőségben, bár nyilván nem egy kategóriák azon az árszinten a Haviannal, de pont ezért, hogy már egy Casio is 3 layerrel operál! Érdekes!
Valóban jobb lett volna ezt PA600 alapjaira, 688-nak elkészíteni, de ha valakinek csak a Korg soundok és kíséretek kellenek semmi más, egy zongora billentyűzettel, annak meg még sok is lehet a másokhoz képest agyonprogramozható PA filozófia ezzel is. :)
Azért a bárzenész zongoristák többsége, ahogy látom, nem pont a pehelysúly miatt fogják örömükben a térdüket csapkodni a Havian vonatkozásában, fix helyen nem cuccolnak, általában ott hagyják a hangszert ugyanis. A koncertező billentyűsök meg inkább egy Kome 88 vagy stb. mellett fognak tudásilag is voksolni.

A PA588-nak mint előd, volt valamennyi piaca azért itthon? Nem sokkal lehetett találkozni és hirdetésekben sem nagyon bukkantak fel idáig ahogy néztem, pedig az még fém kasznis, RH3 mechanikás cucc volt. Talán a Havian más lesz most kicsit (attól eltekintve hogy már műanyag)? :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2015.04.29. 23:45:56

@djuice:
A kis joystick úgy funkcionál, mint a nagyobb testvérei a Korg hangszereken.
A Havian Multisample listáján valami 27 akusztikus zongorához tartozó mintát találtam. A Krome esetében hármat. De azok sem különböző dinamikai rétegek, hanem másféle minták. Attól még a Krome is kiváló dinamikára képes, elég jól ki van az találva. A Kronos azért tök más tészta, mert abban eleve sok minden van, de ha nem tetszik, ami benne van, akkor teszek bele mást, teljesen nyitott.
Nálunk érdekes volt a PA588-as pályafutása. Amíg lehetett kapni, addig ímmel-ámmal ment pár darab. Aztán egyszer csak a pályafutása vége felé nagyon megnőtt az érdeklődés iránta. Nem is tudtunk már mindenkinek keríteni, volt, aki külföldről vadászott be ilyent. Valamelyik zenész vett egyet, nagyon ügyesen használta, a többiek pedig a csodájára jártak.
A Havian amúgy nagyon stabil kivitelű, masszív jószág, ilyen szempontból is nyugodtan ajánljuk azoknak a zenészeknek, akik sokszor pakolnak, és fontos, hogy a hangszer jól bírja a gyűrődést.

djuice 2015.04.30. 22:38:05

A lengyelek már szőrén ülik a lovat! :)
youtu.be/A8uCUMS5Yek

djuice 2015.05.01. 01:57:48

@MidiTom: Rosszul számolod a fő zongora layer mintákat. Krome = 8 layer (2GB méret!)
Havian = 2 layer (vagy 1 a többi mintánál...)

Íme: kepfeltoltes.hu/150501/krvshv_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2015.05.01. 23:24:59

@djuice:
Bocs, a német nagyzongorát és a többi XL mintát tényleg kihagytam :)

djuice 2017.03.18. 12:24:36

Kipróbáltam jó múltkorában ezt a Haviant. Egy zenész ismerősöm megvette.
A billentése első rangú, kifogástalan! (Volt ott neki a háttérben egy Roland RD700nx és egy Yamaha CP4 is. Volt mihez hasonlítani.) :)
Szóval nem rossz ez a Korgocska, csak picit drága. Egy százassal lehetne kevesebb.
Érdekes hogy a picurka kijelzője elég fakó is, a PA600 displaye szerencsésebb lenne bele. A fő zongorája nekem nagyon nem tetszik, azt azonnal cserélném a 2-es OS frissítésnek hála már kinyitott 32MB user sample memóriának!
Az e.pianoi viszont nagyon szépek, egyediek és rendkívül dinamikusak! Az nagyon is tetszett.
Arrangerileg ugye csak egy kis PA300. Nem nagy durranás, de azért szól valahogy.
Ha azt vesszük milyen ritkák az arranger pianok olcsóbb árfekvésben, az ergonómiája, megjelenése és a kiváló mechanikája miatt mégis az egyik legjobb választás a H.30. Legnagyobb hiánya pedig a DIN midi kimenet, ami nélkül más hangszerrel nem használható ki a remek mechanika! :(

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2017.03.18. 12:45:21

@djuice:
Valóban, egy barátságosabb áron többet el tudtunk volna adni mi is.
A MIDI csatlakozók hiányával kapcsolatos észrevételt mi is tolmácsoltuk a gyár felé. Ennyi pénzért már beletehették volna ezt a pluszt, (kb. 1000-2000 Ft, hiszen a hangszer nem csak otthoni szórakozásra való, hanem zenészeknek és intézményeknek is szóba jöhet. A MIDI portok hiányát már a PA300-nál is szóvá tettük, de az tényleg egy "low budget" hangszer, és a vásárlók könnyebben elnézik ezt a hiányt, hiszen kicsit drágábban ott a 600-as, tehát van alternatíva.
süti beállítások módosítása