Soundcraft Ui24R gyorsteszt

soundcraft_ui24r.jpg    A digitális keverők tarolnak.
    Amikor a '90-es évek elején láthattuk, hogy egyre több hangtechnikai gyártó cég kezd el nyitni a digitális keverők felé, erősen szkeptikusak voltunk, hogy egyáltalán van-e ennek értelme, meg minek erőltetni ezt a fejlesztést, hiszen az analóg keverők akkor élték a fénykorukat, sorra jelentek meg a szuper jó hangminőségű hagyományos pultok. Talán a Yamaha ProMix01 megjelenése hozta el aztán az igazi áttörést. Drága volt ugyan a maga nemében, de mégis azt mondhattuk, hogy a kisebb hangosításokhoz van egy nagyon kompakt, elfogadható hangminőségű pultunk, ami tartalmazza mindjárt az effektprocesszort, a dinamika szabályzót, a programozható routolást, és ez így egyben mindjárt igen vonzóvá tette a koncepciót a kisebb felhasználók számára is. Ha csak azt nézzük, hogy fele - harmada méretű és tömegű rack dobozt kell cipelnünk, ez a tény sok mindent igazol.
    Aztán évről évre jöttek az újabb, egyre fejlettebb konstrukciók minden gyártótól, és elmondhatjuk, hogy a digitális keverők mára kinőtték a kezdeti gyerekbetegségeiket, és nem lehet őket félvállról venni már a kommersz kategóriában sem. Mert mivel is szokták (szoktuk) vádolni eleinte a digitális pultokat? Természetesen elsősorban a gyatra hangminőséggel. Valljuk be, a kezdetben szokásos 16 vagy 20 bitekkel még jó konverterekkel is hamar elfogyott az értelmezhető dinamika tartomány, és a DSP-k is sokkal szerényebbek voltak a maiakhoz képest, a késés pedig gyakran érzékelhetően megmutatkozott a hangban.
    A digitális hangfeldolgozás azonban viharos fejlődésen esett át, és ennek egyik következménye a minőség javulása volt, a másik pedig az, hogy egyre megfizethetőbbek lettek az érintett eszközök, így a digitális keverők is. A nagyon komoly professzionális rendszerekben is elfogadottá vált a digitális pultok használata, néhány gyártó pedig megcélozta a kisebb hangosítások szegmensét, ahol például az említett ProMix 01 nyomdokain haladva jelentek meg egyre jobb minőségű és egyre könnyebben kezelhető keverők. Mert a minőségi paraméterek mellett a legtöbben az áttekinthetetlen, "elvarázsolt" kezelés miatt fogadták ellenségesen a digi mixereket. Valljuk be, nem is teljesen alaptalanul, mert ugye az analóg pultokon szocializálódott hangtechnikusok egyetlen szempillantással át tudták tekinteni az akár 48 csatornás konzolokat, és azonnal oda tudtak kapni, ahol valamit tenni kellet éppen. Ezzel szemben a digitális keverők másfajta kezelési stratégiát igényelnek, és az egyes gyártók eltérő megközelítéssel próbálták a menürendszeres kezelést és a valósidejű kontrollokat valahogyan egyensúlyba hozni.

soundcraft_ui24r_ui.jpg    A most tesztelt Soundcraft Ui keverők erre a feladványra adnak egy választ, lássuk, hogy miként!  
Az Ui széria a "csináljunk egy dobozt sok csatlakozással, kezelőszervek nélkül" koncepciót követi. Ilyent több gyártó is készített már, például a Behringer, és az a lényeg, hogy a keverő valójában egy stagebox, amit a jelforrások mellé, például a színpad szélén helyezhetünk el, bedugunk minden jelkábelt, a hangrendszerekre és a monitorokra szintén innen léptetjük ki a jelet, tehát megspóroljuk a közútállat és gyakran földhurok tárgyát képező csoportkábelt, aztán valahonnan valamivel vezéreljük ezt a keverőt. A "valahonnan" és "valamivel" persze nagyon fontos tényezők. A vezérlő eszköz egyértelműen valamiféle számítógép, nevezzük asztali gépnek, laptopnak, mobil telefonnak vagy tabletnek. Ha csak vezetékes kapcsolat létesíthető a gép és a keverő között, az se gáz, mert egy CAT5 kábel töredék árban van egy bármilyen hasonló hosszúságú analóg csoportkábelhez képest, sokkal egyszerűbb egy rendezvény előtt akár teremben, akár a szabadban biztonságosan elvezetni, és akkor sincs nagy tragédia, ha lépkednek rajta. Ráadásul nem nyeli be a magas hangokat, nem generál zajt, hanem bitről bitre átmegy rajta minden frankón, bár ez utóbbi megállapításról ismét nyithatnánk egy blogbejegyzést. Viszont ha csak simán vezérlésre használjuk a LAN kábelt, akkor egyetlen lényeges feltétel a stabil és folyamatos kapcsolat, hiszen a jelfeldolgozás teljes egészében a színpad közelében elhelyezett dobozban történik. A ma általánosnak nevezhető koncepció az, hogy a kezelőfelület egyaránt elérhető vezetékes LAN és Wi-Fi kapcsolattal is. A vezetékes kapcsolatról nem kell túl sokat gondolni, megírják a kezelő szoftvert Windowsra és OSX-re, (eminens tanulók Linuxra is), aztán lehet használni boldogan. A wifis megoldás már kacifántosabb, mert a fenti platformokon kívül iOS és Android appokat is kell készíteni, és innentől kezdve már több ágon folyik a programok fejlesztése. Gyakran láthatjuk azt, hogy az egyik felületen teljesen más szerkezetben érjük el a kezelőszerveket, beállításokat, mint a másikon, és ez időnként zavart okoz. Előfordulhat az is, hogy a különféle platformokon nem egyszerre történik a verziók fejlesztése, és az egyikben még benne vannak bizonyos bugok, a másikból már kiirtották őket, az egyikben már benne van egy feature, a másikban még nincs. 
    A Soundcraft az Ui pultok esetében azt gondolta, hogy átvágja ezt a gordiuszi csomót, és a kezelőszoftvert böngészőből elérhető applikációvá alakította. Így első lépésként rácsatlakozunk a kezelésre kiválasztott eszközzel (akár mobil telefonnal) a keverő routerére, onnan pár másodperc alatt betöltődik a bármilyen böngészőbe a kezelőoldal, és innentől már nálunk van az irányítás. 
soundcraft_ui24r_dontott.jpg    A kérdés persze a korábbi, exe fájlokra vagy appokra épülő rendszereknél is mindig az volt, hogy mennyire sikerül a kezelést valóban hatékonyan kipakolni egy adott méretű képernyőre, mennyire sikerül az egyes menüelemeket logikusan elhelyezni, hiszen egy hangosítási munka során ezek fogják meghatározni a sikerességünket. A magam részéről az oldschool monitor (HDMI) + billentyű + egér kezelést szeretem a legjobban, ilyenkor semmiféle hátsó gondolatok nem mocorognak bennem, és nem nosztalgiázok a régi analóg keverés szépségén. A Soundcraft Ui16 és Ui24R esetében erre van egy roppant elegáns és egyszerű megoldás: dugjunk monitort, keverőt és egeret a keverőre, és készen is vagyunk! Ez persze akkor életszerű, ha a keverő mellett ücsörgünk, azonban az esetek nagy többségében nem erről van szó, hanem valahol a terem átellenes végén, vagy a nézőtéren fogjuk kezelni a rendszert. Ebben az esetben egy laptop vagy egy nagyobbacska táblagép ugyanúgy ragyogóan teszi a dolgát, és a véletlen mellényúlás veszélye nélkül biztonságosan keverhetünk. A telefonos kezelés is fontos persze, de szerintem ez inkább arra jó, hogy az ember a teremben mászkálva, vagy a beállásnál a színpadon tudjon operálni. Ráadásul az Ui24R esetében maximálisan 10 vezérlő eszközt használhatunk. A More Me funkció magért beszél, a zenészek a saját monitor csatornájukat önállóan menedzselhetik. Egyszerűbb, kisebb produkciók persze simán levezényelhetők egy telefonról is, de egy zenekari koncert hangosítását mindenképpen nagyobb képernyőről képzelem el. Azonban ez már teljesen szubjektív kérdés, a lényeg az, hogy a lehetőségek adottak. 
     Ha már a lehetőségekről beszélünk, meg kell említeni, hogy az Ui24R dual band wifi routert tartalmaz. Vagyis a 2,4 GHz-es tartomány mellett az 5 GHz-esbe is átléphetünk, ha van erre alkalmas eszközünk. A  wifi tartomány ugyanis egyre erősebben terhelt. Tulajdonképpen szűk spektrum tartományról van szó, és már a zsúfolt nagyvárosi környékektől távolabb is gyakran versengenek a gépek a szabad frekvenciákért. Ráadásul a BlueTooth eszközök és a mikrohullámú sütők is bekavarnak, ezért egyre terheltebb a hagyományos 2,4  G-ás sáv. Ilyenkor jó lehet az 5 G-ás tartományba menekülni, bár nem szabad azt gondolni, hogy az üres lenne, de a két sáv minden esetre sokkal több lehetőséget ad a zavarmentes üzemeltetésre.
     Már a korábbi wifi vezérlésű készülékeknél is előfordult, hogy néhány pillanatra megszakadt a kapcsolat. Nem kell persze ilyenkor se megijedni, mert maga a produkció attól még szól tovább, csak ha épp akkor szeretnénk beavatkozni, abban az esetben lehet kellemetlen a kiesés. A Soundcraft javasolja, hogy szükség esetén használjunk nagyobb nyereségű antennát, még hatékonyabb, ha a LAN csatlakozón keresztül rákötünk a készülékre egy külső wifi routert, amit aztán a terem tetszőleges pontjára tehetünk, hogy biztonságosabb és erősebb kapcsolattal dolgozhassunk. Az elmúlt időszakban jelezték néhányan, hogy az Ui mixerek wifi kapcsolata náluk gyakran megszakadt, mi ezt eddig nem tapasztaltuk. Most direkt tesztelési céllal különféle eszközökkel vezéreltem a keverőt, és érdekes tapasztalatokra tettem szert. Vannak a neten mindenféle letölthető wifi kapcsolat feltérképező programok, illetve appok, ezek segítségével értékelhetjük a külső zavarokat és  térerő megoszlását. Az egyik ilyen egyszerű tesztprogram az Acrylic WiFi, amivel egy laptopon nézegettem, mi vesz körbe minket az elektroszmog wifi tartományában. Első körben a 2,4-es sávban valóban megfigyelhettünk szakadozásokat, ha a keverő a cégünk saját routerének közelében volt. 8-10 méterrel távolabb rakva a jel folytonos volt, gyakorlatilag nem észleltünk kiesést. A csatornákat is próbáltam váltogatni, de úgy tűnt, hogy ez kevéssé volt hatékony, mert ha közel volt a két router, akkor más csatornákon is ugyanúgy jelentkeztek a kihagyások. A fenti teszt program az 5G-ás tartományt is tudja érzékelni, de azt a konkrét géppel nem tudtuk tesztelni. Egy másik menetben egy Ubiquity AP segítségével nézegettük az 5 G-ás sávot, ott jelkiesést soha sem tapasztaltunk.
acrylic_szakad_2.jpg

A két wifi eszközt egymástól kicsit eltávolítva már teljesen folyamatos a kapcsolat:
(Sokkal hosszabb időtartamok diagramjait is felrakhattuk volna, ugyanez a kép.)


acrylic_jo.jpg
    A javaslatunk tehát - és nem csak konkrétan az Ui keverőkre, hanem minden hasonló, wifi vezérlésű professzionális hangtechnikai berendezésre - úgy szól, hogy ha a feladat megkívánja a produkció közbeni rendszeres beavatkozást, akkor biztosítsuk be magunkat LAN kábellal, extra routerrel, vagy esetünkben 5G-ás wifi kliens készülékkel, és ne a helyszínen tördeljük a kezünket. A tapasztalataink szerint érdemes megfogadni a gyártók azon tanácsát is, hogy routertől, AP-től 30 láb (9 m) biztonsági távolságot tartsunk be. Ez a legtöbb esetben megoldható, és valóban sokat segíthet a stabilitásban.

    Eddig a kapcsolatról és a felhasználói felületről esett szó, ám egy digitális keverő esetében természetesen a belsőségek érdekelnek bennünket elsősorban, melyek meghatározzák a "hogyan szól" kérdésre adott választ. A Soundcraft Ui24R ebben a tekintetben is kitesz magáért. A 20 jó minőségű szimmetrikus bemenet a Studer előfokokkal lehetővé teszi, hogy egy szokásos zenekari hangosítást gond nélkül megoldjunk. A csatornák szervezése, az EQ, a dinamika szabályzás nem csak a felhasználó felület miatt emlékeztet a jól ismert nagy Soundcraft pultokra és a dbx, DigiTech eszközökre, hanem a viselkedésük és hangzásuk is egyértelműen az  ősökre utal. A Lexicon effekt processzor szekció is kiválóan teszi a dolgát. Külön kiemelném az AFS2 gerjedésgátló rendszert, ami igen kifinomult módon csökkenti a gerjedésveszélyt élő hangosításoknál. Erről a DriveRack PA2 kapcsán már szó esett. Hangminőség tekintetében aligha lehetnek fenntartásaink, tekintetbe véve persze azt is, hogy milyen árfekvésű keverőről beszélünk.

soundcraft_ui24r_kep.jpg   Nem beszéltem még a készülék egyik zseniális "melléküzemágáról". Az Ui24R ugyanis sok csatornás USB hangkártyaként is működik. Természetesen ezt a szolgáltatást is gyorsan megteszteltük, hiszen kincset ér az a lehetőség, hogy egy élő koncertet csatornánként rögzíthetünk. Az ASIO driver stabil, jó számítógépen picike latencyvel dolgozhatunk, tehát igazán hálásak lehetünk ezért a lehetőségért. Most jön azonban az igazán nagy durranás: az Ui24R-rel számítógép nélkül, USB pendrive-ra is rögzíthetünk soksávos anyagot! A végterméket aztán átvihetjük a végén számítógépre, ahol elkészülhet a végleges mix és az utómunkálatok. Továbbmegyek: soksávos bejátszónak is bevethető a készülék, szintén sima pendrive-ról. A pendrive, az USB hangkártya és az analóg IN/OUT jelutak okosan mátrixolhatók, így rendkívül hatékony eszközt kapunk akár koncert keveréshez, akár különféle rendezvények, prezentációk megvalósításához. Persze teljesen jó ez a megoldás szimpla stúdió felvételekhez is, és ha azt tekintjük, hogy megspórolunk egy legalább 150-200 ezer forintos hangkártyát is, akkor még vonzóbbá válik az Ui24R.

    Még mindig nem értünk az érdekes tulajdonságok végére. Az Ui24R a magvát képezi a Harman Connected PA rendszernek, ami egy nagyon friss dolog, és az a lényege, hogy a Harman család tagjaiból egyre több eszközt felkészítenek az automata felismerésre. Olyasmi lesz ez, mint a számítógépes gyakorlatban a "Plug and Play" technológia, amit ma már teljesen természetesnek veszünk. Ennek az analóg hangtechnikai eszközökre történő átültetése számomra még jó néhány kérdést vet fel, ígérem, hogy hamarosan ezzel is foglalkozunk a blogban!

    Összességében az Ui24R-t nagyon jól eltalált, rendkívül sokoldalú eszköznek értékeltük, amit minden hangtechnikai szakembernek, zenésznek jó szívvel ajánlhatunk. A digitális keverőket, különösen pedig a távvezérelt keverőket igazán laikusok számára nem szoktuk javasolni. A Harman Connected PA rendszerben viszont még az is megtörténhet, hogy ezt a falat is átugorhatjuk, de erről majd később.

uli_behringer.jpg    Merő véletlen, hogy ismét Behringer témájú bejegyzést teszek közzé, de az alább mellékelt kis videó érdekes lehet sokak számára. Ne annyira a szakmai mélységeket keressétek benne, mert ez most nem arról szól. Inkább az benne az érdekes, hogy előttünk van egy ember, aki megvalósította fiatalkori álmát, épített egy profi szintetizátort. Hogy eltelt közben pontosan 40 év, és felépített egy világméretű hangtechnikai cégbirodalmat, a történet szempontjából másodlagos. A videóban szó esik Uli apjáról, aki otthon hatalmas orgonát épített és megtanította a srác számára az elektronika alapjait, arról a bizonyos első UB-1 szintiről, a MIDAS fejlesztő csapatáról, a DeepMind 12 elnevezésről és sok egyébről. Különösen a figyelmetekbe ajánlom a régi zenekaráról készült képet! :) Úgy gondolom, hogy nagyon kevesen vannak a hangszergyárak és hangtechnikai konszernek cégvezetői közül, akik ennyi év és egy ilyen nagy ívű karrier után is "benne vannak" a kütyük világában, és nem csak a milliárdosok kötelezően fényűző életével vannak elfoglalva. Nagyon várjuk már mi is a szinti beérkezését. Sajnos, az előző bejegyzésben is emlegetett csúszás a bejelentés és a forgalomba kerülés között itt is fennáll, de már látjuk a fényt az alagút végén. Amint a kezünk közé kaparintjuk, természetesen írni fogok róla. Az előzetes infókat a korábbi bejegyzésben foglaltam össze.

Egy kis zenei illusztráció:

Behringer UMC1820 gyorsteszt

   

behringer_umc1820_elolap.jpg   Számos sztereotípia terjeng a hangtechnikusok és zenészek körében. Ezek egyike a "Behringer = gagyi" elv, melyet a söntéspultok mellett és a hangszerboltokban is gyakran hallani. Ha az ember rákérdez, hogy miért állítod ezt, az illető általában tud is mondani gyorsan valami színpadi katasztrófát, ami megerősítette benne ezt a vélekedést. Aztán hogy az adott szituációban valóban a készülék volt a hibás, vagy a sátor sarkánál töfögő aggregátor, vagy egyszerűen túl sok volt a boros kóla kívül-belül, azt az idő múltával már nagyon nehéz kideríteni. Tény, hogy Behringer készülékekből az elmúlt negyed században rengeteget eladtak. Azért fogyott belőlük nagyon sok, mert olcsók voltak, és az olcsóság nyilvánvaló módon az egyszerűbb elektronikai konstrukciók  és kevésbé időtálló, alulméretezett alkatrészek felhasználása miatt volt lehetséges. Az is tény, hogy a mi több, mint három évtizedes szerviz gyakorlatunkban is nagyon sok meghibásodott Behringer termék jelent meg, és sokáig nem szerettük őket, mert a legtöbbet nagyon nehéz volt javítani, a gyártás során nem nagyon gondolkodtak azon, hogy hagyományos szerviz módszerekkel méricskélhető és javítható terméket produkáljanak. Ez is az "olcsósítás" egyik velejárója volt. Előfordultak aztán bosszantó tervezési vagy kivitelezési problémák is, amiken a szakma jókat acsargott. 
     Azonban jó lesz, ha a fent említett előítéleteket gondosan elfelejtjük, és átértékeljük a Behringerről, mint márkáról alkotott véleményünket. A gyár irgalmatlan mennyiségű terméket értékesített világszerte, és a befolyt pénzből egyre csak fejlesztettek és fejlesztettek. A készülékek így szépen sorra felzárkóztak a nagy nevű gyártók produktumai mellé, és ma már inkább a tájékozatlanságáról ad tanúbizonyságot az a szaki, aki a Behringert ab ovo legagyizza. A cég keverői és egyéb hangtechnikai berendezései egyre jobb minőségűek és egyre megbízhatóbbak lettek, aztán az X32-es digitális keverő szinte berobbant a piacra, és csak pislogtunk, mert nagyon jól eltalált, nagyon jó minőségű eszközt alkottak. Újabb csodát jelentett a kis wifis X-Air keverők forgalomba kerülése. Alacsony árfekvésben kínálnak profi megoldást, méghozzá sok okos extrával.
     Ezért aztán nagy várakozással tekintett a piac az UMC "U-phoria" audio interfészekre is. A korábbi tesztek során említettük, hogy az X32 és az X-Air készülékekre is rengeteget kellett várni a bejelentést követően. Sajnos ezt a rossz szokásukat most is megtartották a fiúk a Behringernél, mert az UMC hangkártyák is nagyon sokára jelentek csak meg a piacon, és akkor is természetesen először az USA-ban, aztán kezdett csurranni-csöppenni Európába, és végre mi is el tudtunk csípni egyet, mert mostantól már kapható, áruljuk. 
     A tesztünk tárgya konkrétan az UMC1820-as modell. A többi, kisebb hangkártya sem érdektelen, de ugye arra voltunk kíváncsiak, hogy tényleg működik egy 18 bemenetet és 20 kimenetet lekezelni képes hangkártya nagyjából fele annyi áron, mint a konkurens típusok? Elég kritikusan álltunk tehát a kérdéshez.
   behringer_umc1820elol.jpg 

     Ha az ember kézbe veszi a készüléket, akkor első benyomása az, hogy súlyos. Masszív fém dobozban helyezték el, ami egyrészt arra utal, hogy nem törik ripityára egy esetleges stúdióban kitört balhé vagy enyhébb szállítási probléma (pl. karambol) során. Másrészt feltételezhető, hogy a ház jó elektromágneses árnyékolást ad, és minimalizálja a kívülről érkező zavarokat. A készülék valóban nagyon csendes, tehát sem saját zaj, sem külső eredetű zavar nem érzékelhető.
    Az elektromos konstrukcióról röviden annyit mondhatunk, hogy stúdióbarát. A 8 kombinált XLR-jack bemenetből 2 az előlapon helyezkedik el, a többi hátul. XLR dugóval nem csak mikrofont fogadhatunk, a "Pad" gomb benyomásával szimmetrikus vonal szint is jöhet. A középen levő jack aljzatok is TRS rendszerűek, tehát oda is ráléphetünk szimmetrikus jellel. Hasznos lehet ez profi szintetizátorok, pl. Kronos fogadásánál. A pontos bemeneti jelszintet a "Gain" potikkal tudjuk beállítani. Csatornánként viszont mindössze egy "Signal" és egy "Peak" LED jelzi, hogy hogy állunk a szintekkel, de hát ugyebár nem egy tízszeres árfekvésű Apollo cuccal állunk szemben. Azt viszont némileg felesleges luxusnak tartom, hogy valamennyi analóg bemeneti csatornán elhelyeztek "Line/Inst" váltó gombokat. Persze, kell ez a lehetőség, de a többi gyártó általában max. 2 csatornát szokott ezzel megtisztelni. Az "Inst" állást akkor használjuk, amikor a vonal szintnél kisebb jelszintű, ugyanakkor nagyobb bemenő impedanciát igénylő hangszert rögzítünk. Elsősorban a gitárok és basszusgitárok fogadása kényes feladat. Az UMC 1820 igen jól teljesít, mert a hangszer állásban 1 MΩ bementi impedancián várja ezeket a hangszereket, ami tényleg a profi eszközökre jellemző. Az XLR csatlakozókra két csoportban adhatunk 48V-os fantomot, ez is kellemes megoldás.

behringer_umc1820_hetul.jpg
     A 8 db hangfrekvenciás vonalkimenetet a hátfalon találjuk, ezek is szimmetrikusak. Van egy "MAIN OUT" csatlakozó párunk is, elég érdekesen megoldva, ugyanis az előlapon elhelyezett direkt monitor keverő és a fő hangerő poti is hat rá. Amúgy praktikus megoldás, ráadásul a direkt monitor forrását is tudjuk kapcsolgatni az előlapon. Van még hátul egy ADAT vagy S/PDIF optikai csatlakozó pár és egy-egy RCA csatlakozó a koaxiális S/PDIF jelekhez. Így jön össze a 18 bemenet és 20 kimenet. Az ADAT csatlakozón keresztül a legegyszerűbb egy Behringer ADA8200-zal megtoldani a rendszert, ekkor megduplázzuk az analóg jelutakat kifelé és befelé egyaránt. Itt egy pillanatra azért meg kell állnunk, mert az ADAT jelutakon mindkét eszköz képes 48 kHz helyett 96 kHz-en is dolgozni, ez esetben persze nem 8, hanem csak 4 csatorna megy ide-oda. 
     Hab a tortán a MIDI IN és OUT. A mai USB-ben szűkölködő laptopok korszakában nagyon jó, hogy van ez az opció, meg persze pénzt is spórolunk, nem kell még külön MIDI interfészt is beruháznunk.
     Az előlapi kezelőszervek tárgyalása során ne felejtsük ki a "MONO MONITOR" lehetőségét, mert fontos. Van aztán még két különálló fejhallgató kimenetünk némileg ravasz szitázással az előlapon, de ha valaki elmerészkedik a User Manual megnézéséig, ezek a kódolások is megfejtődnek. 
behringer_umclatency.jpg   Egy USB hangkártya bevetése során természetesen mindig az egyik legnagyobb para a driver installációval van. Nos, az UMC1820 driver teljesen jól vette ezt az akadályt, mindenféle gond nélkül felugrott a Windows 10-es tesztgépre. Meg kell említeni, hogy Windows XP-től 10-ig van támogatottság, tehát a régebbi gépeken is tudjuk használni. MAC platformon már kicsit ködösebb a pálya, az OSX kompatibilitást célszerű gondosan ellenőrizni vásárlás előtt a gyár honlapjáról. A driver tesztelésének másik kritikus pontja az ASIO felületen előálló latency. Annál is inkább kíváncsiak voltunk erre a kérdésre, mert több netes fórumon áradoztak róla hogy nagyon alacsony késéssel is stabil. A hír igaz: öregecske i5-ös tesztgépünkön a latencyt nagyon alacsonyan hagyhattuk, és atom stabil maradt a rendszer, a CPU indikátor sem vette zokon a 64 byteos puffer beállítását. Amint a képen is látható, Nuendo alatt a 64 byteos puffer mérettel 2,45 ms IN és OUT latencyt mutat a rendszer. A jó öreg Centrance LTU-val mérve 7,5 ms roundtrip latencyt kaptunk, ami ezekkel a számokkal összhangban levő és nagyon barátságos érték.
     A vizsgálódás során persze legjobban a hangminőség érdekelt bennünket. Sokan folytatnak ádáz vitákat arról, hogy miként lehet mérni, illetve összehasonlítani a különféle hangkártyák hangminőségét. Objektív módon lehet mérni a zajt, a torzítást, intermodulációs torzítást és a frekvenciamenetet, és ezek a paraméterek illik, hogy megfelelően jellemezzék a hangminőséget. Vannak azonban a mérési eredményekkel nehezen összepárosítható szubjektív értékelési eredmények is, melyek a lényegükből fakadóan jó alapot adnak a vitákra. A magunk részéről méricskélések nélkül hajlandóak vagyunk elfogadni a gyár által kiadott specifikációkat. Ezek nem túlzó adatok, és úgy gondoljuk, hogy utánmérve ezek megállják a helyüket. A MIDAS tervezésű előfokok valóban csendesek és jól viselkednek, az egész készülék nagyon csendes, és a szimmetrikus jelutakkal a teljes rendszerünk zajmentes tud maradni. Az A/D és D/A konverterek korszerű fejlesztésű, profi kategóriába szánt Cirrus Logic chipek, valamennyi szimmetrikus bemeneteket és kimeneteket kezel. A felvett sávok hangminősége és a lejátszás is kiváló, valóban be lehet állítani a finnyás hangmérnökök eszköztárába is a készüléket.  
    Alapvetően tehát nagyon kedvező benyomásokat szereztünk az UMC1820 kipróbálása során. A fanyalgók persze találhatnak hiányosságokat. Például van, aki kifogásolja, hogy a készülék nem dolgozik 192 kHz-es mintavétellel. Mi azt mondjuk, hogy USB2 adatátvitel mellett nem is kéne ilyen csatornaszámok mellett ezt forszírozni, mert ugyan megvalósítható, de kompromisszumok árán. A másik panasz, hogy nincs rajta WordClock. A válaszunk erre az, hogy aki olyan projektben gondolkodik, hogy a szinkron miatt szükségessé válhat a WordClock bevetése, az ne ezt az interfészt válassza. A legtöbb házistúdiós munkára viszont kiválóan megfelel az UMC1820, és igen jól jöhet kitelepülős munkáknál, például koncertek rögzítésénél. 
     Nem esett eddig szó a készülékhez letölthető igen nagy mennyiségű szoftverről. Ezek egy része ASIO host program, a másik részük pedig VST effekt, illetve instrument plugin. Ezt a körítést bevallom, nem túlságosan tanulmányoztuk, lévén jórészt ismert freeware szoftverek Olyan szempontból érdekes a dolog, hogy aki zeneszerkesztéssel foglalkozik, ebbe na válogatásban azonnal találhat magának használható dolgokat, nem kell a weben bogarászni. A Behringer a honlapján azt ígéri, hogy az UMC1820 regisztrációját követően küld egy letöltő linket a Tracktion DAW-hoz. Hogy itt pontosan melyik verziót érjük el, azt nem tudom, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy rögtön egy jogtiszta stúdiószoftver birtokosai is lehetünk.

 

    Cymatic Audio LP-16 gyorsteszt


cymatic_audio_lp16_dontott.jpg    Hiánypótló készülékeket dobott piacra nem rég a Cymatic Audio. Mielőtt rátérnék a lényegre, elmondom, hogy miként is akadtunk a rá a dologra, mert a történetnek ez a rész is érdekes. Az elmúlt év úgy alakult, hogy elég sok  kisebb-nagyobb DMX alapú színpadi fényvezérlő rendszert hoztunk össze az ügyfeleink számára. A mai LED alapú fényforrások és effekt fények, lézerek sok zenekart és előadót ihlettek meg, hiszen a segítségükkel a zenével teljesen összhangban futó, igen hatásos színpadi fényeffekteket, illetve teljes látványvezérlést lehet megvalósítani. Egyetlen bökkenő van csupán: akár hagyományos DMX vezérlőt használ valaki, akár számítógépen futó látványvezérlő program viszi a showt, valahogyan szinkronba kell hozni a megjelenítést a zenével. Egyszerű esetben azt szokták tenni a zenekar műszakilag kompetens tagjai, akiknek a nyakába ezt a feladatot aggatja a zenekar vezetője, hogy a dalokhoz előkészítenek egy látványtervet a DMX vezérlőben, aztán a látványelemek váltását a keverőről vett szinkron jellel, rosszabb esetben a DMX vezérlő beépített mikrofonjáról vezérlik. Arra azonban mindenki igen gyorsan rájön, hogy ezzel a módszerrel a fények gazdag DMX lehetőségeit egyáltalán nem használjuk ki, másrészt a hang szinkron teljesen megbízhatatlan, tehát erre egy átlagos dalban nem lehet bízni a vezérlést. Lehet persze kifejezetten a fényekkel foglalkozó technikust alkalmazni, akitől meglehetősen nagy odafigyelést és rutint igényel ez a feladat, de főleg a kisebb zenekarok esetében még külső keverő emberre sem mindig futja. Ráadásul a látvány vezérlését nem lehet koncertenként más technikusra bízni, mint a hangot, hiszen a repertoárt tökéletesen kell ismerni, meg hozzá a dalokon belüli világítási instrukciókat is.
    Már régebb óta keresik tehát a zenészek az "okos" fényvezérlésre szolgáló megoldásokat. Kézenfekvőnek tűnt, hogy ha adott egy olyan harddisc recorder, amely képes MIDI szinkront kiadni, vagy külön MIDI sávot kezelni, akkor azzal némi ügyességgel össze lehet hozni a DMX vezérlőt, vagy a vezérlésre szolgáló számítógépet. A HD recorderek korszaka azonban lecsengőben van, továbbá nem is igazán ilyen célokra készültek, a kezelésük sem mindig egyszerű koncert körülmények között, szóval sok volt a baj velük. Van persze jó megoldás, pl. a KORG kiváló Kronos munkaállomása, ahol a 16 sávos audio és 16 sávos MIDI szekvencer tökéletesen alkalmas a fent vázolt funkciók ellátására, azonban a Kronos nem a legolcsóbb hangszer. Az persze igaz, hogy egy Kronos birtokában meg van oldva a professzionális szintetizátor, a háttérsávok bejátszása és a színpadi show vezérlése egy szerkezettel, tehát megfontolandó ez az út is. Mi van azonban, ha nincs is billentyűs a zenekarban, mert a néhány szintis, sampleres backing track miatt nem akarnak zenészt befogni? Vagy egyszerűen olcsóbb és kisebb készülékkel szeretné a zenekar a kérdést megoldani? A zenészek részéről már régóta megfogalmazódott az igény egy kütyüre, ami nagyjából a következőket kell, hogy tudja:

  • Legyen képes hangsávokat lejátszani
  • Legalább egy sztereó jelet legyen képes kiadni + a dobos fülébe takt jelet produkálni
  • Tudjon MIDI-t lejátszani az audió jellel szinkronban
  • Kicsi legyen, ugyanakkor a kezelőszervei nem mákszemnyiek legyenek, és jól lehessen őket látni
  • A kijelzője is jól látható legyen színpadi körülmények (pl. teljes sötétség esetén) is
  • Könnyen kezelhető legyen, a dalok közti váltás legyen egyszerű
  • Legyen megbízható, a színpadon ne hagyja cserben a zenekart
  • Hangminőségben és műszaki kivitelben igazodjon a profi színpadon elvárt igényekhez

    A fenti igényeknek megfelelő készüléket keresgéltünk tehát, és hamar felmerült a Cymatic Audio neve. A cég többféle soksávos rögzítő és bejátszó eszközt is kifejlesztett kifejezetten a felsorolt igények jegyében. Úgy döntöttünk tehát, hogy alaposabb tesztelésnek vetjük alá az eszközöket.

cymatic_audio_lp16_felul.jpg    Első körben az LP-16 névre hallgató lejátszó készüléket teszteltük.
Ez egy asztali készülék, de elhelyezhető egy állvány kiegészítő segítségével billentyű állványra szerelt tartón, kottatartón, vagy akár mikrofonállványra szerelt kiegészítő tartón is. Mérete, kijelzője, kezelőszervei pont megfelelnek a vázolt elvárásoknak. Mint a neve is mutatja, 16 hangsávot tudunk egyidejűleg lejátszani vele. Nagyon lényeges, hogy ezzel szinkronban egy MIDI sáv is futhat, ezt használjuk fel a fények, vagy bármi más szinkron vezérlésére. Pontosabban fogalmazva a készülék két üzemmódot tud. Az egyik ez a 16 sávos "Multitrack" mód, a másik egy sima "Stereo" mód. Utóbbi magáért beszél. Jó, hogy van ilyen funkciója is, de nem ezért fog a nép belelkesedni, hiszen a sima sztereó hangfájlok bejátszása korántsem ennyire nehéz dolog.
    Az igazi kérdés persze az volt, hogy miként juttatjuk a lejátszandó audio- és midi anyagot a készülékbe? Az adathordozó USB pendrive, tehát logikus módon egy számítógépes kezelőprogram (uTool) tartozik az eszközárunkhoz, mellyel a szükséges fájlokat a kívánt formátumban kirakhatjuk a pendrive-ra. A folyamat persze igazából még abban a zeneszerkesztő programban (DAW) kezdődik, melyben a sávok előálltak. Ebből a programból egyszerű sáv exporttal kimentjük a szükséges sávokat (audio és MIDI). Ezután a uTool programban dalonként létrehozzuk a projekteket a megfelelő beállításokkal, beillesztjük a sávokat, ügyelve arra, hogy az adott sávok a 16 kimenet közül a megfelelőn szólaljanak meg. Ezután kezdődik egy kicsit időigényesebb folyamat, amikor a projektet kiírjuk az adathordozóra, de ezt ugyebár csak egyszer kell elvégeznünk. Innentől kezdve a pendrive mehet az LP-16 USB csatlakozójába, és szólhat is az anyag. Nagy vonalakban tehát ennyi a beüzemelés, bár most itt bizonyos részletkérdésere nem tértem ki.
Ami talán lényeges még, hogy a sávok exportját érdemes a lehető legjobb minőségben elvégezni, ajánlott 24 biten dolgozni. A DAW-tól függőn érdemes lehet dithering plugint használni. A készülékbe meglehetősen jó minőségű AKM konvertereket építettek. A hangminőséget tehát ne mi rontsuk el azzal, hogy gagyi minőségű sávokat teszünk ki!
cymatic_audio_lp16_hatul.jpg    Első tapasztalataink szerint a készülék teljesen jól teszi a dolgát, kisebb zenekari projektekhez kiválóan használható. A kezelése roppant egyszerű, a színpadon bármelyik zenész képes lesz használni. A hangminőséggel kapcsolatban pedig annyit tudunk mondani, hogy jól megcsinált anyag szépen fog szólni rajta, ha igénytelen hangfájlt játszunk le, azon nem tud már javítani. Jó dolog a 16 független kimenet, hiszen így a keverőre egyedileg tudunk kilépni a sávokkal, és ha a technikusnak bele kell avatkozni menet közben a hangzásba, akkor háttérsávokkal ugyanúgy tud elbánni, mint az élőben játszottakkal. Ja, igen, még egy nagyon fontos dolog: ha kihúzzuk a pendrive-ot a készülékből, de él az USB csatlakozás a számítógéphez, akkor 16 OUT / 2 IN hangkártyaként is működik! Ez szintén nagyon jó érve lehet mellette, mert nem szükséges még horror pénzekért egy sok kimenetes hangkártyát beruházni mellette. Természetesen teszteltük hangkártyaként is, úgy is teljesen korrekt módon működik.
    A készüléktől függetlenül értékeltük a uTools kezelőszoftvert is. Aki dolgozott korábban pl. Roland GW-8 Playlist Editorral vagy hasonló szoftver, annak egyáltalán nem lesz szokatlan a működése. Néhány egyszerű szabályt kell mindössze megjegyeznünk, és sorozatban készíthetjük és tölthetjük fel a projekt anyagokat.
Teszteltük a MIDI vezérlés megvalósítását is. Ehhez a Cameo D VC 4 rendszerét használtuk, mely sokak számára ismerős lehet, hiszen a Daslight fejlesztette ezt az okos rendszert, mely lehetővé teszi a látványelemek 3D színpadképi megtervezését és menet közbeni nézetét. Az eljárás itt is a DAW szoftverben kezdődik, a hangzó anyaggal párhuzamos MIDI sávon vagy sávokon elkészítjük a látványvezérlő anyagot gusztusunk szerint, ezt le lehet ellenőrizni még a számítógépen belül. Aztán ha elégedettek vagyunk a showelemek színpadi prezentációjával, a MIDI sávokat is kiexportáljuk, behúzzuk a uTool-ban a megfelelő projektbe, és készen is vagyunk.

    Összességében a készülékről nagyon pozitív benyomásokat szereztünk. Elsődleges felhasználásként mindenképpen az élő színpadi produkciók háttérsáv bejátszása kínálkozik. Azonban ragyogó eszköz lehet próbákon is, ahová, mint tudjuk, nem mindig ér rá a zenekar minden tagja eljárni. Mi elsősorban showtechnikai vezérlőeszközként szerettük volna bevetni, arra is hibátlan. Hangkártyaként történő felhasználása hab a tortán.
Feltétlenül meg kell említeni, hogy nagyobb produkciókhoz 24 és 32 sávos, teljesen professzionális eszközöket is készít a gyár. Ezek szimmetrikus kimeneteket tartalmaznak, rackes kivitelűek, és tudásukban, lehetőségeikben is felülmúlják az LP-16-ost. Különféle extra modulokkal kiegészítve azonnal beintegrálhatjuk őket pl. digitális keverőkbe, innentől kezdve színházi, illetve tévé stúdiókban történő felhasználásuk is érdekessé válik. 
    Az LP-16 tesztelése során különösebb problémával nem szembesültünk. A pendrive-okkal kapcsolatban kicsit válogatós, a gyártó weboldalán viszont találhatunk erre nézve is útmutatást. Néhány kisebb, a praktikus használatot tovább segítő javaslatot továbbítottunk a gyártó felé, ezek bevezetését fontolóra is vették, hiszen a készülék firmware frissítéssel mindig módosítható.         

 

     dbx DriveRack PA2 gyorsteszt

dbx_driverackpa2.jpg

     A jó öreg fizika nem változik!
    Bár a naponta ránk záporozó hírekből gyakran azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a tudomány hihetetlen sebességgel fejlődik, ne felejtsük el, hogy a fizikai törvények változatlanok. Némelyiket ismerjük és alkalmazzuk, némelyiket épp most fedezik fel, de a törvények jól megvannak magukban. Ha ismerjük őket, akkor az előnyünkre fordíthatjuk ezt az ismeretet, ha nem, akkor kénytelenek vagyunk keresni valakit, amikor szükségünk lenne az ismeretükre. Így van ez akkor is, amikor jogászt keresünk, érsebészt, vagy részecskefizikust. Manapság gyakran gondoljuk azt, hogy a Google mindent tud, és minden kérdésünkre azonnal választ kapunk. A fenti foglalkozásokat azért soroltam fel, mert abban nagyjából egyetért a nép, hogy az ő fejükben néhány évtized alatt összeállt egy olyan tudáshalmaz, melyet nem lenne már gazdaságos kiguglizni egy adott probléma megoldásához. 
   A hangosítási feladatok megoldásához ritkán vesszük igénybe képzett hangmérnök, hangtechnikus vagy akusztikai tervező tudását. A "laikus" zenészek, intézményeknél a hangosítási feladatokkal megbízott munkatársak körében ma is gyakran az a szlogen járja, hogy ha egy hangosítási feladatot az adott berendezéssel nem lehet megoldani, mert torz, gerjed, zajos, akkor az egyértelműen a berendezés hibája. Mert rossz. Sokszor halljuk megfogalmazott igényként, hogy egy hangosító berendezés legyen olyan, hogy ha egy kapcsolóval bekapcsoljuk, akkor képes legyen működni felügyelet nélkül. Ha erre sem képes, akkor rossz. Gyenge. Újabb szlogen: "nem hiszem el, hogy a XXI. században nem lehet ilyent készíteni!"
    Ilyenkor szokott csodát tenni egy szakember, aki a hibásan üzemeltetett rendszert normálisan beállítja, vagy legalábbis feltárja a nyilvánvaló problémákat. A hangosítórendszerek kezeléséhez nem kell semmiféle OKJ-s szakvizsgát tenni, bárki megvehet és összekötözgethet saját gusztusa szerint bármit, és ehhez összeszedhet ismerősi körből, internetről annyi információt, amennyit csak akar. Miért van mégis oly sok hangrendszer üzemeltetési probléma?
    A válasz nagyon egyszerű. Az üzemeltetők túlnyomó többsége nem akar, vagy alapvető fizikai ismeretek hiányában nem tud annyira elmélyedni a kezeléssel, beállítással összefüggő tudnivalók megszerzésében, mint amennyire kellene. Visszakanyarodhatnánk a fent vázolt hivatásokhoz. Logikusnak tűnik, hogy akkor fogadjunk szakembert! Itt azonban gyakran falakba ütköztünk, mert a potenciális üzemeltetők gyakran még a rendszer összerakásához, beállításához sem találnak szakszerű segítséget, nemhogy az üzemeltetéshez. Ilyenkor jön a "szomszéd sógorának a fia", aki egyszer már látott messziről ilyesmit, majd ő segít.
     Nem akarjuk persze túlmisztifikálni ezt az egész hangrendszer beállítási témát, de a lényeg mindenképpen az, hogy a fizikában sem az akusztikai, sem az elektronikai törvényszerűségeket nem lehet megerőszakolni, nekünk kell a rendelkezésre álló rendszert ezek ismeretében jól beállítani és üzemeltetni. A tanácstalan felhasználó ekkor azt veti fel, hogy a fejlett technika biztosan tud segíteni ebben a dologban, csak vajon mit kellene használni?
     Valóban, az utóbbi időben számos kísérletet látunk a pro-audio cégeknél arra, hogy felhasználóbaráttá tegyék hangtechnikai készülékeiket, sokféle segítséget beépítve a rendszerekbe, ezzel megkönnyítve akár a képzetlen felhasználók számára is a használatot. Az új digitális keverők, rendszervezérlők, digitálisan kontrollált aktív hangfalak idejében elmondhatjuk, hogy a korábbi időkhöz képest tényleg rengeteg szolgáltatást átvehetnek a gépek, nagyon megkönnyíthetik a hangosító emberek dolgát. Arról azonban szó sincs, hogy a magasan képzett hangmérnökök tudományát chipekbe integrálva immáron semmilyen kezelési ismeretre nincs szükség. Inkább úgy fogalmaznék, hogy a fejlett technológia birtokában egy adott rendszerrel sokkal jobb hangminőséget és üzemeltetési biztonságot érhetünk el. Tehát aki például a zenekari hangcuccához gondolkodik egy "csodatevő" rendszervezérlő rendszerbe iktatásán, az alapvetően jól spekulál, azonban feltétlenül szánjon rá némi időt, amíg az alapoktól kezdve fejben összerakja a történetet.
   Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert sokan kérdezik tőlünk, hogy ezekkel a dbx rendszervezérlőkkel tényleg csodát lehet művelni? Amire mi úgy szoktunk válaszolni, hogy igen, de tudni kell használni őket. Nem kell persze félni tőlük, mert elég részletes az üzemeltetési leírás, és a beállítási "varázsló" nagyon sok feladatot levesz a laikus üzemeltető válláról. Nem árt azonban tisztában lenni az akusztikai alapfogalmakkal, mert különben a kezelési leírás és a menürendszer kezelése is értelmezhetetlen.  Tapasztalataink alapján viszont feltétlenül érdemes időt és energiát fordítani a készülék kiismerésére, mert az esetek nagy részében rendkívül jó eredményeket érhetünk el, az újabb készülékek pedig még fejlettebbek, még okosabbak, mint a pár éves konstrukciók.
    Korábban már írtam egy rövid ismertetőt a Bitzenedében a dbx DriveRack PA készülékeiről. Az alapelv és a felépítés alapvetően nem változott, tehát aki tájékozódni szeretne DrveRack koncepcióról, annak érdemes azt a kis rövid bejegyzést átfutni. Az abban tárgyalt készülékekkel (PA, PA+) nagyon sok helyen nagyon sokféle rendszert menedzseltünk már, most pedig kíváncsiak voltunk arra, hogy az újdonsült DriveRack PA2 mire képes. Vegyük sorra, miben tud többet az elődöknél!

dbx_driverackpa2_elol.jpg

   Távvezérlés
   A legszembetűnőbb újdonság az, hogy a készülék hátulján található RJ45-ös csatlakozón keresztül kiléphetünk a számítógépes világ felé. Egy sima kábellel összekapcsolhatjuk egy asztali géppel vagy laptoppal, egy kommersz wifi router segítségével pedig vezeték nélkül is elérjük a készülékeket bármilyen Windows, OSX, iOS vagy Android alapú eszközről. Persze nem a puszta kapcsolat a lényeg, hanem az, hogy minden platformra megvannak a jól kidolgozott kezelő alkalmazások. Itt jön az első lényeges plusz pont: ezen felületekről sokkal áttekinthetőbben és egyszerűbben kezelhető a készülék. Bár minden funkció elérhető az előlapon található LCD kijelzőn a gombok nyomkodása és az enkóder tárcsa használatával is, aki egyszer számítógéppel végezte a beállítást, az nem szívesen bíbelődik már a kis előlapi gombok pöcögtetésével. Azt tegyük azért hozzá, hogy ezek a kis gombok és a totális önálló kezelhetőség azért nagyon fontos dolgok, mert egy helyszíni probléma gyors megoldása során, amikor nincs kéznél távvezérlő eszköz, vagy hálózati hiba lép fel, ez a lehetőség életmentő lehet. Teszteltük a kezelő appok installálását és a kezelhetőséget, a GUI-kat (grafikus kezelőfelületeket), mindent teljesen átgondoltnak, jól felépítettnek értékeltünk. Ez a kezelőfelület például nagyon nagy segítséget jelenthet a nem professzionális hangtechnikai felhasználók számára.

dbx_driverack_pa2_hatul.jpg

   Megújult AutoEQ
   Igen, ez nagyon lényeges (ha nem a leglényegesebb) elem a rendszernek. Automata analizátorról van szó a hozzá kapcsolt parametrikus  EQ-val. A terem és a rendszer együttes akusztikai válaszát kimérő és az intelligens korrekciót kidolgozó rendszert a dbx mérnökei jelentősen továbbfejlesztették. Egyrészt még kifinomultabb mérésre képes (többpontos terem bemérés), másrészt gyorsabban mér a korábbiakhoz képest. Tudjátok, a rózsazajos méricskélés. Üres teremben ugye elszórakoztunk a beállítgatással, de tudni kell, hogy az AutoEQ mérést nagyjából a tervezett hangerőn kell lebonyolítani. A beállás során "csak" az ott lézengő roadok és zenészek idegeit borzoltuk a nagy hangerejű rózsazajos sziszegéssel. Aki igazán jót akar, az azonban egy közönséggel már jól benépesült teremben is mér egy rózsát, no ezt már nem nagyon szokta a nép jól tolerálni. Pedig nagyon hasznos, és érdemes letárolni az eredményt az üres terem mérése mellett. Az új készülékben sokkal gyorsabban eredményre jut a mérőrendszer, így akár a több pontos mérést is elvégezhetjük a teremben, a közönség nem fog szétszaladni.  

   Továbbfejlesztett AFS (gerjedésgátló)
   A színpadi hangosító rendszerek gerjedéséről már többször volt szó a Bitzenedében. Javaslom, hogy akinek pont ezzel kapcsolatban vannak problémái, az először a korábbi cikkeket fussa át. A gerjedékenység a mikrofonos hangrendszerek használata során a leggyakoribb és legnehezebben kezelhető probléma. Minél többet tudunk a jelenség mibenlétéről, annál hatékonyabban tudunk fellépni ellene. Az új gerjedésgátló technológia gyorsabb, hatékonyabb beavatkozást, kisebb hangminőség romlást eredményez. Az AFS optimális működéséhez alapfeltétel a terem jó "belövése", tehát az AutoEQ beállítása után érdemes elindítani először a fix sávok beállítását, majd "Live" módban hagyni, hogy végezze a dolgát menet közben is. A gerjedésgátló működéséről egy egészen zseniális írást kapnak a DriveRack PA2 tulajdonosok. A 14 oldalas PDF-et legszívesebben kötelező olvasmánnyá tenném, ha nem is az általános iskolában, de mindenki számára, aki valaha is egy teremben mikrofont és hangfalakat használva hangosít ki bármit.  Az írás nagyon közérthetően és szemléletesen tárgyalja a gerjedés kialakulását, az ellene való küzdelem módját, ismerteti a módszer esetleges hátrányait is, és eloszlat néhány közismert tévhitet is.
       
    Hatékonyabb "varázsló" funkciók
    A teljes beállási folyamatot és az egyes főbb beállításokat külön-külön is varázsló segíti. A varázslók egyaránt működnek az előlapi kezelőfelületről és a távvezérlő egységekről. Nagyon praktikus segítő funkció ez, mert a varázslók szintjéig akár egy laikus is könnyen eljuthat, és ha figyelmesen végigcsinálja a varázsló által kijelölt beállítási utasításokat, akkor már nagy baj nem lehet. A sima varázsláson túllépve persze egy szakember kisebb-nagyobb korrekciókkal még tovább tud javítani a hangképen, de nagyon meg kell becsülni ezt a segédeszközt.

   Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a dbx a korábbi sikeres DriveRack koncepciót a kor és a felhasználók igényei szerint alaposan továbbfejlesztette, valóban nagyon hatékony eszközt adva a felhasználók kezébe. Ki kell emelni, hogy a DriveRack a dbx-nél az olcsóbb árfekvésű rendszervezérlő processzorok közé tartozik, ennek ellenére hangminőségét és szolgáltatásait tekintve is nagyon komolyan kell venni. Az ára miatt elsősorban a kisebb színpadi, mobil és installált hangrendszerekbe javasoljuk. Bőségesen megéri az árát és az első beállításokra fordított energiát, ezt garantálhatjuk. A használata elsősorban többutas hangrendszerek esetén jelent nagy előnyt. A spéci crossoveren kívül a limiter, EQ és a korábban említett funkciók mellett még futási idő korrekciót is tud. Egy jó nagy listából válogathatunk rengeteg hangfal és erősítő adatai közül, ezeket presetként tartalmazza. De bármilyen aktív, passzív vagy hibrid felszerelésünk is van, megcsinálhatjuk a saját beállításainkat arra is. A készülék szinte kínálja magát azon zenekarok és hangosító emberek számára, akik gyakran dolgoznak különféle helyszíneken. Ha az ember egy helyszínt egyszer bemért, letette programba, utána már pillanatok alatt megvan a beállás, és biztosak lehetünk abban, hogy az adott helyen a legtöbbet hozzuk ki a hangrendszerből. Ugyanakkor a telepített hangrendszerek esetén (akár többutas, akár csak egyutas rendszerről van szó) is hatékony eszköz lehet, amit csak egyszer kell jól beállítani, és utána már sokkal egyszerűbb a kezelő személyzet élete. 
   Akik nagyon erősen csomót akarnak keresni a kákán is, azok azt a vádat szokták felhozni, hogy micsoda dolog, hogy mindössze 48 kHz-es mintavétellel dolgozik a készülék. Nos, erre azt tudjuk mondani, hogy tessék meghallgatni! A DriveRack PA2-ben prémium minőségű az analóg rész is, a konverterek is hasonló színvonalat képviselnek. Aki tudni akarja, hogy miért szól jobban a készülék, mint az a sima papírforma alapján elvárható lenne, az olvasgassa a dbx Type IV konverziós technológiájáról szóló okfejtést, és érthetővé válik a dolog.
  Lehet, hogy vannak néhányan, akiknek megjött a kedvük meglevő hangrendszerük feltuningolására egy DriveRack-kel, de esetleg el is bizonytalanodtak, hogy képesek-e üzemeltetni a készüléket. Nálunk az a gyakorlat, hogy aki igényt tart rá, annak a saját rendszeréhez "hozzálőjük" a rendszervezérlőt, részletesen megmutatva a dolgok menetét, és elmagyarázva hogy mit miért csinálunk. Tapasztalatunk szerint ezt követően mindenki boldogan használja már a készüléket, és el se tudja képzelni, hogy kivegye a rendszerből. A jobb hangminőség és a nagyobb nyugalom a színpadon sokszorosan meghálálja ezt a nem túl nagy beruházást.

   

UAD Apollo Twin USB gyorsteszt

uad_apollo_twin.jpg   Az Universal Audio Apollo Twin audio interfészét igazából nem kéne nagyon bemutatnunk, hiszen már évek óta kapható. Igen ám, de eddig csak a Thunderbolt csatolóval szerelt verziót gyártották, ami a Mac tulajdonosok körében hamar igen nagy népszerűségre tett szert. Valójában a Thunderbolt csatoló nem zárta ki a PC-s alkalmazást, hiszen számos alaplapgyártó szerel már a prémium kategóriás alaplapjaira Thunderboltot. A probléma valahol a Windows táján keresendő, a hangkártyagyártó cégek legalábbis a Microsoft felé mutogatnak mérgesen. Hiába van ugyanis az alaplapokba integrálva a csodás sebességeket ígérő csatoló chip, a hátfalon a csatlakozó, valamiért nem lehet a Windowsra rendesen Thunderbolt alapú hangkártya drivert írni - mondják ők. Azt gondoltuk, hogy ez is biztosan a nagyon félresikerült Windows 8.1 egyik bénasága, de a 10-es bevezetésével sem változott észrevehetően semmi. Friss hír, hogy a Microsoft idén tavasszal bejelentette, miszerint a Windows natív módon fogja támogatni a Thunderbolt 3-at. Ennek a bejelentésnek a hatására az UAD illetékese úgy nyilatkozott, hogy megfontolják ismét a PC-s platformot a Thunderbolttal.
     A pécés népek azonban megkívánták az Apollo Twint, és az UAD nyilván nem akarta már tovább húzni az időt, kidobott tehát a Twinből egy USB3, egészen pontosan 3.1-es verzióra illesztett verziót.  
Most nyílt először alkalmunk arra, hogy ezt a jószágot élesben megteszteljük. A neten mindenféle vészjósló kommentek jelentek meg, melyek szerint nem működik az USB3 csatolókkal sem a készülék, illetve instabil. Először is ezeket a rémhíreket szeretném eloszlatni. A gyár ajánlását viszont meg kell fogadni, csakis USB3.1, "Super Speed" interfésszel lehet és kell használni. Az is a gyári ajánlások között szerepel, hogy kizárólag alaplapi csatolóval próbálkozzunk, az illesztőkártyákkal nem garantálják a működést. Nekünk az installáció igen gyorsan lezajlott, azt követően pedig az interfész kifogástalanul tette és teszi a dolgát. A teszteléshez egy friss Asus Z170K-s konfigot használtunk Windows 10-zel, természetesen a megfelelő módon Cubase-re optimalizálva. Azon azért elgondolkoztam menet közben, hogy ha a feladat egy laptoppal való illesztés lett volna, akkor is ilyen patent módon összejött-e volna a mutatvány, mert ott ugye koránt sincs ennyire a kezünkben a mutatvány, másrészt a mai laptopokon eléggé sajnálják az USB portokat, és ha csak mondjuk egy portpárt hoznak ki, az elég érdekes kérdéseket vetne fel.
apollotwinusb_gep.jpg    Az általunk konfigurált pécén azonban ment minden, mint a karikacsapás, jöhettek tehát a használattal összefüggő szokásos kérdések. Ilyenkor mindig két kérdést szoktak nekünk szegezni: a hangminőséggel és a latencyvel kapcsolatban érdeklődik minden potenciális felhasználó. A hangminőséggel kapcsolatban a következőket szeretném elmondani. Ne várjon tőlem senki olyan lelkes szólamokat, hogy "összehasonlítva hasonló hangkártyákkal, ennél sokkal nyíltabban szólalnak meg a fafúvósok, illetve ki lehet hallani a zenekari árokban felejtett negrós papír zizegését a huzatban", meg hasonló audiofil okosságot. Amit tudunk, hogy a bemeneteken AKM AK5388EQ A/D, a kimeneteken pedig Cirrus Logic CS4398 D/A konverter dolgozik. Akit érdekelnek a chipek paraméterei, letöltheti az adatlapjaikat, mindkettő igen kifinomult és korszerű technológiát alkalmaz. Az Universal Audio azonban szükségesnek tartja deklarálni, hogy a konverter chipek megfelelő kiválasztása szükséges, de nem elégséges feltétele a professzionális hangminőségnek. Az analóg áramköri részek, a tápfeszültség szűrése és stabilitása, a NYÁK fóliák vonalvezetése, az árnyékolások mind a játék nagyon fontos részét képezik. Ezzel maximálisan egyet kell értenünk. Nagyon gyakran jönnek ügyfelek, akik fellelkesednek azon, hogy X gyártó Y készülékében igen jó konverterek vannak, tehát biztosan igen felvételeket lehet velük készíteni, és a megszólalás is tökéletes lesz. Aztán nagy a csalódás, ha elemi áramkör tervezési hibák miatt bizony füllel is jól hallható problémák jelentkeznek. Ezzel egyben megválaszoltuk azt a kérdést is, hogy mi kerül ebben a kis dobozban ilyen sokba, hiszen más gyártók ennyi pénzért rengeteg I/O-val szerelt hangkártyát adnak. Tegyük hozzá, hogy ráadásul azok sem szólnak rosszul. Legalábbis nagy részük teljesen vállalható stúdió minőséget produkál. Azok választják a Twint, akik egy rendkívüli alapossággal megalkotott, kiemelkedő hangminőségű interfészt szeretnének kompakt kivitelben a gépük mellett tudni.
    Na és természetesen ne feledkezzünk meg a DSP-ről, hiszen sokak szemében ez jelenti a fő választási szempontot. Az Apollo Twin USB DuoCore, vagyis az Analog Devices 2 db ADSP-21469KBCZ4-02 SHARC processzorát tartalmazza. Lehetőségünk van tehát arra, hogy az UAD már már igen gazdag és kívánatos DSP plugin tárából tetszőleges effekteket futtassunk. A Twinhez eleve jár egy jó kis induló csomag, illetve a regisztrációt követően mindig kapunk bónusz plugin lehetőséget, a későbbiekben pedig gyakran hirdetnek akciókat, olyankor jelentős kedvezménnyel lehet bespájzolni. Mondjuk a regisztráció kissé rögösen zajlott, ugyanis az installációt követően automatikusan egy már nem működő regisztrációs és autorizációs sémát dobott ki a böngésző, de amíg azon álmélkodtunk, hogy hol is tartunk, magától megtörtént a pluginok autorizációja.
Visszatrérve a latency kérdésre, a Cubase 64 byte pufferméretet beállítva 3 ms input és 6 ms körüli kését jelzett 44,1 kHz-en. Nagyobb mintavételi frekvenciákon természetesen ezek az értékek csökkennek. Roundtrip latencyt nem mértünk, a Cubase értékei elég jó összhangban szoktak lenni a Centrance ismert mérőprogramja által jelzett adatokkal. Röviden: ha rendben van a géped, akkor ne aggódj az Aollo Twin késése miatt.
A latencyvel kapcsolatban gyakran merül fel a monitorozás megoldásának kérdése. Az Apollo Twin ebből a szempontból elég érdekes megoldást alkalmaz. A direkt monitor nem kapcsolható ki. Vagyis a bemeneti források jele mindig szól. Helyesebben, ha valamiért nem akarjuk, hogy szóljon, akkor a bemeneti forrásválasztóval némítjuk a bemenetet. Ez például a Cubase használók számára annyit jelent, hogy nem lehet (igaz, nem is kell) használni az inspectorban a kis narancs színű hangszóró ikonokat, mert ha azokat aktiváljuk, akkor duplán megy a jel, és értelemszerűen akkor némi flangelés lép fel.
uad_apollo_twin_usb3_hatul.jpg   Az Apollo Twin USB egy professzionális kis stúdió létesítését teszi lehetővé nagyon kicsi méretben. A mechanikai és elektromos felépítését is ennek a koncepciónak a jegyében tervezték meg. Jó a nagy forgatógombos többfunkciós szabályzó és némító rendszer és a kivezérlésmérők. Mint említettem, az analóg áramköri részek is nagyon profik, így természetesen a két XLR-es, fantomos mikrofon előfok, illetve a gitár fogadására való nagyimpedanciás bemenet is. Nagyon jó, hogy a készülékkel optikai S/PDIF, illetve ADAT eszköz jelét is fogadhatjuk. Utóbbi a mintavételi frekvenciától függően 2, 4 vagy 8 csatornát jelenthet a meglevőkhöz képest. Az egyébként masszív és profi kivitelű készülékházhoz képest a hálózati tápegység kisméretű, bajonettzáras csatlakozója kissé lájtosnak tűnik. Nem kell nagyon erőltetni, nehogy elhagyja magát. Igaz, ezt az ember jó esetben amúgy is keveset piszkálja. Inkább azok ügyeljenek a finom bánásmódra, akik mobil stúdiót használva igen gyakran csatlakoztatják - bontják a tápegységet.
A készülék windowsos kezelőfelülete hasonló a többi Apollo eszközéhez, azonban nekem néha mereszteni kellett a szemem, mert halványnak tűntek a feliratok. Lehet, hogy ezt a GUIT egy az egyben az OSX-ről mentették át, és nem ártott volna kicsit "microsoftosítani". De ezek nem lényegi gondok, hiszen a napi munkához szükséges információk azért nagyon jól szem előtt vannak így is.
   Összefoglalva azt tudom mondani, hogy az Apollo Twin USB nagyon jó munkaeszköz az igényes, jó hangminőségre törekvő stúdiós feladatokhoz. Bár nem olcsó, azonban a piacon nincs is minőségben és szolgáltatásokban versenytársa. Ki kell emelni az UAD által biztosított nagyon bőséges plugin kínálatot. Akinek nincs nagyon sok bemenet / kimenet igénye, annak tökéletesen megfelel. Márpedig azt látjuk, hogy a komolyabb stúdiókat leszámítva kevesen használnak sok I/O-s hangkártyákat, az emberek többségének elég a 2 -2 kivitel is. Örülünk, hogy a PC-s világban is elérhető ez az eszköz.      

    

DeepMind 12

Címkék: szintetizátor behringer analóg

2016.07.30. 00:46

behringer_deepmind12.jpgLassan lehull a lepel a Behringer új analóg szintetizátoráról. Tényleg lassan, hiszen már hónapok óta "kiszivárogtatott" képek és videók mutattak kisebb-nagyobb részleteket az új polifonikus szintiről, de az ember nehezen tudta ezek alapján eldönteni, hogy nem tudtak, vagy nem akartak több infót közzétenni. Pláne, hogy ezek a "kiszivárgások" elsősorban a Behringer (ami ugye Music Group, csak mégse) Facebook oldalán voltak elsősorban elérhetők.
Mindegy, ma volt az a nap. amikor az Amazona.de oldalon megjelent a tényfeltáró cikk és a hozzá kapcsolódó, lényeges információkat tartalmazó videó. Ezekből számos kérdésre választ kaptunk, de azért korántsem mindenre.
Akik nincsenek benne szintetizátoros világban, felkaphatják a fejüket, hogy ugyan a Behringernek hogyan jutott eszébe szintetizátort fabrikálni? A tájékozottabbak viszont jól tudják, hogy Uli Behringer kedvenc hobbija a behringer_ub1.jpgvilágbirodalmának kiépítése előtt a szintetizátor barkácsolás volt. A képen az első, UB-1 nevű szintetizátora látható. (Az elnevezés nyilvánvalóan az alkotó nevéből fakad, de oktoberfestes angolsággal nyugodtan ejthetjük Ubi One-nak is.) Majdnem 40 évvel a konyhaasztal projektet követően úgy gondolhatta, hogy itt az ideje megajándékozni saját magát és a világot egy polifonikus analóg szintetizátorral. A régi terv megvalósítása érdekében évtizedeken át gondosan tanulmányozta a különféle gyártók elektronikus hangszereit, hangtechnikai berendezéseit és az azokat védő szabadalmak kikerülésének jogilag védhető módozatait. Az előbbi általában elég jól sikerült, az utóbbival akadtak néha problémák. A stratégia bevált, Uli felépítette a Behringer brandet, létesített egy monumentális üzemet Kínában, maga is átbútorozott az egyszerűség kedvéért Behringer Citynek nevezett városba. Aztán a cég csak nőtt és nőtt, lett egy Bugera nevű csöves erősítő melléküzemága, aztán felvásárolta a Midast és a Klark Tekniket, majd a Turbosoundot és a TC Electronicot. A XXI. századi analóg szintetizátor gyártásba való beugrás amolyan erődemonstrációnak is tekinthető, hiszen így megmutatja a cég, hogy mindazon mérnöki ismereteknek és gyártástechnológiáknak a birtokában van, melyek egy ilyen eléggé kényes szerkezetnek az előállításához szükségesek. Innentől kezdve nem csoda, ha a készülék fejlesztése a Midas manchesteri bázisán folyik, és az új szintiben a Klark Teknik és a TC technológiáját is felhasználják.
A fejlesztés 2014-ben kezdődött. Igen, ebben az évben kürtölték tele a világot a Behringer ARP Odyssey klónjával is, ami azonban - a KORG verziójával ellentétben - mégsem került piacra. Most az első hírek hallatán sokan azt pedzegették, hogy talán az Odyssey-ből készítettek egy nagyobb polifóniafokú hangszert megspékelve mindenféle effektekkel és modulációkkal. Az új szinti azonban egy 2010-es projektre vezethető vissza, a Phat 108 névre hallgató készülékre. Ezt viszont kívül-belül egyértelműen a jó öreg Roland Juno-106 inspirálta, és ezt nem is akarták behringerék titkolni. Ebből lett aztán a Phat 12, mint projektnév, amit most ravaszul átkereszteltek DeepMind 12-re. (A készülék nevéből még biztosan lesznek poénok a netes fórumokon és a facebookos megmondó helyeken.)

Az új szintetizátorról nagyjából a következőket lehet tudni:
- 12 hangra polifon analóg szintetizátor, hangkeltését a Juno-106 ihlette
- Szűrőit tekintve is a Juno-106 volt a minta
- A digitális vezérléssel egy nagyon komoly modulációs mátrixot használhatunk
- Van benne arpeggiátor
- Tartalmaz egy 32 lépéses analóg szekvencert
- Minden bizonnyal erőteljes az effekt szekciója (Klark Teknik - TC)
- Van rajta MIDI IN / OUT / THRU és USB csatlakozás
- A videóban elhangzik a CV is azonban a képen csak egy darab kombinált pedál / CV csatlakozó van, ez nem teljesen tiszta
- Szintén szó esik mobil eszközökkel történő editálásról is

Remélhetően a gyár a honlapján hamarosan bemutatja a hangszert a részletes specifikációkkal, és választ kapunk a most még nyitva maradt kérdésekre. Az igazi persze az lesz, ha a kezünk közé kaparintjuk és jól megteszteljük. Ha ez megtörténik, akkor itt úgy is be fogok számolni róla.

No és van ugye még egy nem elhanyagolható kérdés: mennyibe fog kerülni? A spekulációk nagyon széles körben mozognak, 500 és 1500 Euro között. Valószínűleg inkább a magasabb érték fog realizálódni. De majd meglátjuk.

 

   

Nagy üzlet lett a frekvencia kereskedelem

A főcím sugalmazásával ellentétben nem az orvoslás gégészeti ágának legújabb tudományos eredményeivel szeretnék foglalkozni, és nem is a tévés tehetségkutató vetélkedők résztvevőinek érdekes szerződéseivel. Losing your voice néven a Shure gyár angol képviselete nyitott egy honlapot, ahol megosztják a látogatókkal azokat az aggályokat, amelyek manapság minden hangosítással foglalkozó emberben felmerülnek a drótnélküli mikrofonokkal és általában a vezetéknélküli berendezésekkel kapcsolatban. E problémák manapság sokaknak okoznak álmatlan éjszakákat, még többeknek pedig egy csomó, előre be nem tervezett kiadást.

shure_wireless.jpgÉppen két éve tettem közzé a Frekvencicó című bejegyzést, mely a 2015. év elején aktuális helyzetet mutatta be. Nos, azóta a helyzet még jobban "fokozódik", amint a fenti angol link eléggé részletekbe menően illusztrálja. A téma iránt érdeklődő angolul tudóknak feltétlenül ajánlom az oldal átnézését, a rövid videók megtekintését. Pár szóban azért összefoglalom a történetet. A lényeg, hogy a mobil kommunikáció fejlődésével egyre jobban megnőtt az éhség telefonokhoz használható frekvenciasávok iránt. Mostanra már bekövetkezett az a helyzet, hogy a frekvenciákat úgy adják-veszik, mint az aranyat vagy a nyersolajat, és az árak egyre feljebb srófolódnak. A nagy mobil szolgáltatók és a szintén nagy műsorszóró konszernek között ádáz csaták dúlnak az áhított frekvenciákért, és mondanom sem kell, hogy ebben a csatában baromira nem foglalkozik senki sem a drótnélküli mikrofon és fülmonitor rendszerek tulajdonosaival. Hasonló a helyzet, mint ahogyan a háborúban is a két sereg egymást támadja és lövi, a civil áldozatok pedig sajnálatos veszteséget jelentenek ugyan, de hát a háborúban előfordul az ilyen.

Saját tapasztalatainkra lefordítva az történik, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy a korábban jól szuperáló vezetéknélküli mikrofonok nem működnek, vagy bizonytalanul működnek, vagy egyik helyen szuperálnak ugyan, a másik helyen nem. A fent linkelt korábbi bejegyzéshez tartozó videókban az Audio-Technica cég hazai műszaki vezetője részletesen kielemezte a témát.   Tavaly számtalan pletykát hallottunk, hogy milyen módon fogják tovább nyirbálni a ma még rendelkezésre álló spektrumot. Hivatalos információt sajnos nem kapunk, a tájékoztatást akkor szokták megtenni, amikor a változások már vagy bekövetkeztek, vagy pedig hamarosan bekövetkeznek, és már nincs idő érdemi lépésekre. Előfordulhat tehát, hogy tényleg váratlanul elnémul jó néhány mikrofon, át kell tervezni nagy színházi és intézményi hangosító rendszert, és igazán biztató alternatívát senki sem tud felmutatni, bár természetesen a nagy hangtechnikai cégek ezerrel dolgoznak a megfejtésen. Az emberek jelentős része ma már természetesnek veszi, hogy különféle mobil eszközökön figyeli a híreket, követi a különféle rendezvényekről, sporteseményekről, koncertekről az élő közvetítéseket. Az angol weboldal szerint bekövetkezhet egy olyan állapot, amikor az élő közvetítésekhez szükséges drótnélküli eszközöket már egyszerűen nem lehet üzemeltetni, és akkor hiába várja a nép a műsort.

A Losing your voice az angol helyzetet, illetve az ott várható változásokat mutatja be. Bonyolítja a képet, hogy a világ különböző területein a probléma nem egyformán jelentkezik, attól függően, hogy az említett műsorszóró sávok és mobil kommunikációs sávok frekvenciahasználatát hol milyen módon próbálják kordában tartani.

Az angolok által emlegetett white space megoldás valójában nem új. Abból indulnak ki, hogy a műsorszóró adók nem teljesen töltik ki a rendelkezésre álló spektrális tartományt. Ennek egyrészt műszaki okai vannak, másrészt - elvben legalábbis - a területileg engedélyezett sávokon belül ki kell hagyni "réseket", így lehetővé téve ott a kis teljesítményű, lokális rendszerek zavarmentes működését. A Frekvencicó videómellékletében is azonban jól látható az, hogy a földi digitális műsorszórás bevezetését követően hiába csökkent a csatornák összevonhatósága miatt a spektrum terhelése, a 8 MHz-es sávok kitöltése sokkal tömöttebbé vált. Sőt, a gyakorlati tapasztalatunk alapján még azt sem állítom, hogy csökkent volna a telítettség. Míg korábban csak pár csatornát sugároztak az adók, most a MUX-okba szervezett csatornák tömkelegét nyomják az éterbe.  Itt most illene foglalkozni egy nagy halom, a digitális műsorszórással összefüggő vételtechnikai kérdéssel, azonban egyrészt nem vagyok ennek a területnek a szakértője, másrészt látom, hogy a szakemberek körében is vannak viták az adóhálózat elhelyezésével, az antennák forgatásával és a teljesítménnyel kapcsolatban. Ha az említett white space rendszer jól működne, akkor létezne egy nagy táblázat, amiből minden földrajzi helyre nézve ki lehetne nézni, hogy hol van a spektrumban szabad hely, és akkor boldogok lehetnénk. Nem kellene mást kérdeznünk a kedves ügyféltől, mint azt, hogy hol szeretné használni majd a mikrofonját, belenéznénk a táblázatba, adnánk neki egy abban a tartományban jól működő, de természetesen váltható frekvenciás készüléket, és mindenki mehetne a dolgára. Miért kellene még ekkor is váltható frekvenciás? Nos, azért, mert abban a szűkebb vagy tágabb frekvencia résben szeretni rajta kívül mindenki más is boldogulni, ezért a hasonszőrűekkel kellene osztozkodni. Egy fellépés vagy egy műsor előtt a legritkább esetben van arra lehetőség, hogy egy aranyáron beszerzett spektrumanalizátorral megfigyeljük a helyszínt, ha ütköző frekvenciát találunk, akkor felderítsük a forrását, elsétáljunk az üzemeltetőhöz, és elkezdjünk vele alkudozni arról, hogy most akkor ki melyik sávban fog dolgozni. A legegyszerűbb dolog mindig az, hogy mi keresünk egy szabad helyet a spektrumban, oda kapcsolunk, és reménykedünk, hogy a műsor vagy az éles adás közben nem telepszik rá valaki a frekvenciánkra.

Azonban a white space rendszernek van még más hátulütője is. Hiába van ugyanis a DVB-T, vagyis a földi digitális TV adóknak Európára kiterjedő, elvben összehangolt lefedettségi rendszere, a domborzati viszonyok, az időjárás és a helyi reflexiók miatt számtalan "meglepetés" érhet bennünket adott helyszínen. Ez lehet jó is, amikor a papírforma miatt előre lehetetlennek ítélt helyzetben kiválóan működik a készülékünk, és lehet rossz is, amikor fogalmunk sincs, hogy mi és honnan, de valami blokkolja a használatot, vagy legalábbis zajos, szakadozó az átvitt hang. Felénk az osztrák, szlovén és horvát adók is igen nagy térerővel jönnek, és bár a rendszer - szintén csak elvben - Európa teljes egészét hivatott frekvenciailag rendben tartani, a gyakorlat sokszor egészen mást mutat, mint amit az elmélet megjósol. Külön történet a 2,4 GHz-es rendszerek kérdése, ahol a wifi eszközökkel kell hadakozni, de néhány mikrofon estében általában mi nyerünk. Erről a témáról a későbbiekben még szeretnék írni.

A kérdés persze most is az, hogy merre van előre?
Lehet bölcs tanácsokat adni. Például, hogy nagyobb drótnélküli rendszerek kiépítése előtt mindenképpen szakértő cég tanácsát kell kérni, mert az az időszak egyszerűen elmúlt, amikor "valahogy csak összehoztuk". Lehet mondani, hogy a trendeket figyelve kell beszerezni a lehető legrugalmasabban váltható frekvenciájú rendszereket. Meg hogy figyeljünk a konkrét helyi vételi sajátosságokra. Alapelv: mindig legyen hagyományos drótos mikrofon tartalékban!
Az igazi persze az lenne, ha a hangtechnikai gyártók, és a hangtechnikus társadalom, vagyis mindazok a háttérben munkálkodó jómunkásemberek, akik a fejükben megtervezik és a vállukon hordozva megvalósítják a világ nagy showműsorait, hatalmas koncertjeit, rendezvényhangosításait, élő műsor közvetítéseit, bírnának akkora hatalommal, hogy kiharcolják maguknak a munkavégzésükhöz szükséges szabad frekvenciákat.

Illúzió? Igen, jelenleg mindenképpen az. 

 

 

Létezik az a technológia...

2016.03.16. 22:19

Beszélgethetnénk az entrópia viselt dolgairól, a szerzői jogokról meg még rengeteg látszólag ide nem tartozó dologról, a vége mindig az lenne, hogy egy sztereóra vagy monóra lekevert soksávos zenei anyagból nem lehet visszanyerni az eredeti sávokat, vagy ha úgy tetszik, a szólamokat. Az már elég régóta megoldott dolog, hogy egy egyetlen szólamot tartalmazó hangfelvételből előállítjuk az azt leíró midi sávot, vagy ami ezzel egyenértékű, lekottázzuk. A módszer az utóbbi évtizedben rengeteget fejlődött, nem utolsó sorban az általam egyébként igencsak utált valósidejű "autotune" algoritmusok csodás előrehaladásának köszönhetően. A komolyabb hangszerelésekből szépen kibányászott eredeti szólamok megfejtése, elkülönítése, kivonása a mixből és midi jelfolyammá alakítása azonban még mindig a scifi témakörébe sorolódik. Annak ellenére, hogy mint már itt többször is szó esett róla, az Audionamix már elég régóta komoly sikereket tud felmutatni a témában.

Itt most egy Facebook videót vagyok kénytelen megosztani, mert másként nem található meg a felvétel. Lehet csodálkozni!

vocal_isolation.jpg

 

 

Hangszobrászat

Címkék: hangszerek

2016.02.21. 13:07

Ebben a kis videóban mindenki talál magának egy picike gondolatot, aki valaha is bármilyen hangszert megtapogatott már. A felvétel a MTVA "Magyar Krónika" című műsorában ment le.

hangszobraszat_remo.jpg