UAD Apollo Twin USB gyorsteszt

uad_apollo_twin.jpg   Az Universal Audio Apollo Twin audio interfészét igazából nem kéne nagyon bemutatnunk, hiszen már évek óta kapható. Igen ám, de eddig csak a Thunderbolt csatolóval szerelt verziót gyártották, ami a Mac tulajdonosok körében hamar igen nagy népszerűségre tett szert. Valójában a Thunderbolt csatoló nem zárta ki a PC-s alkalmazást, hiszen számos alaplapgyártó szerel már a prémium kategóriás alaplapjaira Thunderboltot. A probléma valahol a Windows táján keresendő, a hangkártyagyártó cégek legalábbis a Microsoft felé mutogatnak mérgesen. Hiába van ugyanis az alaplapokba integrálva a csodás sebességeket ígérő csatoló chip, a hátfalon a csatlakozó, valamiért nem lehet a Windowsra rendesen Thunderbolt alapú hangkártya drivert írni - mondják ők. Azt gondoltuk, hogy ez is biztosan a nagyon félresikerült Windows 8.1 egyik bénasága, de a 10-es bevezetésével sem változott észrevehetően semmi. Friss hír, hogy a Microsoft idén tavasszal bejelentette, miszerint a Windows natív módon fogja támogatni a Thunderbolt 3-at. Ennek a bejelentésnek a hatására az UAD illetékese úgy nyilatkozott, hogy megfontolják ismét a PC-s platformot a Thunderbolttal.
     A pécés népek azonban megkívánták az Apollo Twint, és az UAD nyilván nem akarta már tovább húzni az időt, kidobott tehát a Twinből egy USB3, egészen pontosan 3.1-es verzióra illesztett verziót.  
Most nyílt először alkalmunk arra, hogy ezt a jószágot élesben megteszteljük. A neten mindenféle vészjósló kommentek jelentek meg, melyek szerint nem működik az USB3 csatolókkal sem a készülék, illetve instabil. Először is ezeket a rémhíreket szeretném eloszlatni. A gyár ajánlását viszont meg kell fogadni, csakis USB3.1, "Super Speed" interfésszel lehet és kell használni. Az is a gyári ajánlások között szerepel, hogy kizárólag alaplapi csatolóval próbálkozzunk, az illesztőkártyákkal nem garantálják a működést. Nekünk az installáció igen gyorsan lezajlott, azt követően pedig az interfész kifogástalanul tette és teszi a dolgát. A teszteléshez egy friss Asus Z170K-s konfigot használtunk Windows 10-zel, természetesen a megfelelő módon Cubase-re optimalizálva. Azon azért elgondolkoztam menet közben, hogy ha a feladat egy laptoppal való illesztés lett volna, akkor is ilyen patent módon összejött-e volna a mutatvány, mert ott ugye koránt sincs ennyire a kezünkben a mutatvány, másrészt a mai laptopokon eléggé sajnálják az USB portokat, és ha csak mondjuk egy portpárt hoznak ki, az elég érdekes kérdéseket vetne fel.
apollotwinusb_gep.jpg    Az általunk konfigurált pécén azonban ment minden, mint a karikacsapás, jöhettek tehát a használattal összefüggő szokásos kérdések. Ilyenkor mindig két kérdést szoktak nekünk szegezni: a hangminőséggel és a latencyvel kapcsolatban érdeklődik minden potenciális felhasználó. A hangminőséggel kapcsolatban a következőket szeretném elmondani. Ne várjon tőlem senki olyan lelkes szólamokat, hogy "összehasonlítva hasonló hangkártyákkal, ennél sokkal nyíltabban szólalnak meg a fafúvósok, illetve ki lehet hallani a zenekari árokban felejtett negrós papír zizegését a huzatban", meg hasonló audiofil okosságot. Amit tudunk, hogy a bemeneteken AKM AK5388EQ A/D, a kimeneteken pedig Cirrus Logic CS4398 D/A konverter dolgozik. Akit érdekelnek a chipek paraméterei, letöltheti az adatlapjaikat, mindkettő igen kifinomult és korszerű technológiát alkalmaz. Az Universal Audio azonban szükségesnek tartja deklarálni, hogy a konverter chipek megfelelő kiválasztása szükséges, de nem elégséges feltétele a professzionális hangminőségnek. Az analóg áramköri részek, a tápfeszültség szűrése és stabilitása, a NYÁK fóliák vonalvezetése, az árnyékolások mind a játék nagyon fontos részét képezik. Ezzel maximálisan egyet kell értenünk. Nagyon gyakran jönnek ügyfelek, akik fellelkesednek azon, hogy X gyártó Y készülékében igen jó konverterek vannak, tehát biztosan igen felvételeket lehet velük készíteni, és a megszólalás is tökéletes lesz. Aztán nagy a csalódás, ha elemi áramkör tervezési hibák miatt bizony füllel is jól hallható problémák jelentkeznek. Ezzel egyben megválaszoltuk azt a kérdést is, hogy mi kerül ebben a kis dobozban ilyen sokba, hiszen más gyártók ennyi pénzért rengeteg I/O-val szerelt hangkártyát adnak. Tegyük hozzá, hogy ráadásul azok sem szólnak rosszul. Legalábbis nagy részük teljesen vállalható stúdió minőséget produkál. Azok választják a Twint, akik egy rendkívüli alapossággal megalkotott, kiemelkedő hangminőségű interfészt szeretnének kompakt kivitelben a gépük mellett tudni.
    Na és természetesen ne feledkezzünk meg a DSP-ről, hiszen sokak szemében ez jelenti a fő választási szempontot. Az Apollo Twin USB DuoCore, vagyis az Analog Devices 2 db ADSP-21469KBCZ4-02 SHARC processzorát tartalmazza. Lehetőségünk van tehát arra, hogy az UAD már már igen gazdag és kívánatos DSP plugin tárából tetszőleges effekteket futtassunk. A Twinhez eleve jár egy jó kis induló csomag, illetve a regisztrációt követően mindig kapunk bónusz plugin lehetőséget, a későbbiekben pedig gyakran hirdetnek akciókat, olyankor jelentős kedvezménnyel lehet bespájzolni. Mondjuk a regisztráció kissé rögösen zajlott, ugyanis az installációt követően automatikusan egy már nem működő regisztrációs és autorizációs sémát dobott ki a böngésző, de amíg azon álmélkodtunk, hogy hol is tartunk, magától megtörtént a pluginok autorizációja.
Visszatrérve a latency kérdésre, a Cubase 64 byte pufferméretet beállítva 3 ms input és 6 ms körüli kését jelzett 44,1 kHz-en. Nagyobb mintavételi frekvenciákon természetesen ezek az értékek csökkennek. Roundtrip latencyt nem mértünk, a Cubase értékei elég jó összhangban szoktak lenni a Centrance ismert mérőprogramja által jelzett adatokkal. Röviden: ha rendben van a géped, akkor ne aggódj az Aollo Twin késése miatt.
A latencyvel kapcsolatban gyakran merül fel a monitorozás megoldásának kérdése. Az Apollo Twin ebből a szempontból elég érdekes megoldást alkalmaz. A direkt monitor nem kapcsolható ki. Vagyis a bemeneti források jele mindig szól. Helyesebben, ha valamiért nem akarjuk, hogy szóljon, akkor a bemeneti forrásválasztóval némítjuk a bemenetet. Ez például a Cubase használók számára annyit jelent, hogy nem lehet (igaz, nem is kell) használni az inspectorban a kis narancs színű hangszóró ikonokat, mert ha azokat aktiváljuk, akkor duplán megy a jel, és értelemszerűen akkor némi flangelés lép fel.
uad_apollo_twin_usb3_hatul.jpg   Az Apollo Twin USB egy professzionális kis stúdió létesítését teszi lehetővé nagyon kicsi méretben. A mechanikai és elektromos felépítését is ennek a koncepciónak a jegyében tervezték meg. Jó a nagy forgatógombos többfunkciós szabályzó és némító rendszer és a kivezérlésmérők. Mint említettem, az analóg áramköri részek is nagyon profik, így természetesen a két XLR-es, fantomos mikrofon előfok, illetve a gitár fogadására való nagyimpedanciás bemenet is. Nagyon jó, hogy a készülékkel optikai S/PDIF, illetve ADAT eszköz jelét is fogadhatjuk. Utóbbi a mintavételi frekvenciától függően 2, 4 vagy 8 csatornát jelenthet a meglevőkhöz képest. Az egyébként masszív és profi kivitelű készülékházhoz képest a hálózati tápegység kisméretű, bajonettzáras csatlakozója kissé lájtosnak tűnik. Nem kell nagyon erőltetni, nehogy elhagyja magát. Igaz, ezt az ember jó esetben amúgy is keveset piszkálja. Inkább azok ügyeljenek a finom bánásmódra, akik mobil stúdiót használva igen gyakran csatlakoztatják - bontják a tápegységet.
A készülék windowsos kezelőfelülete hasonló a többi Apollo eszközéhez, azonban nekem néha mereszteni kellett a szemem, mert halványnak tűntek a feliratok. Lehet, hogy ezt a GUIT egy az egyben az OSX-ről mentették át, és nem ártott volna kicsit "microsoftosítani". De ezek nem lényegi gondok, hiszen a napi munkához szükséges információk azért nagyon jól szem előtt vannak így is.
   Összefoglalva azt tudom mondani, hogy az Apollo Twin USB nagyon jó munkaeszköz az igényes, jó hangminőségre törekvő stúdiós feladatokhoz. Bár nem olcsó, azonban a piacon nincs is minőségben és szolgáltatásokban versenytársa. Ki kell emelni az UAD által biztosított nagyon bőséges plugin kínálatot. Akinek nincs nagyon sok bemenet / kimenet igénye, annak tökéletesen megfelel. Márpedig azt látjuk, hogy a komolyabb stúdiókat leszámítva kevesen használnak sok I/O-s hangkártyákat, az emberek többségének elég a 2 -2 kivitel is. Örülünk, hogy a PC-s világban is elérhető ez az eszköz.      

    

DeepMind 12

Címkék: szintetizátor behringer analóg

2016.07.30. 00:46

behringer_deepmind12.jpgLassan lehull a lepel a Behringer új analóg szintetizátoráról. Tényleg lassan, hiszen már hónapok óta "kiszivárogtatott" képek és videók mutattak kisebb-nagyobb részleteket az új polifonikus szintiről, de az ember nehezen tudta ezek alapján eldönteni, hogy nem tudtak, vagy nem akartak több infót közzétenni. Pláne, hogy ezek a "kiszivárgások" elsősorban a Behringer (ami ugye Music Group, csak mégse) Facebook oldalán voltak elsősorban elérhetők.
Mindegy, ma volt az a nap. amikor az Amazona.de oldalon megjelent a tényfeltáró cikk és a hozzá kapcsolódó, lényeges információkat tartalmazó videó. Ezekből számos kérdésre választ kaptunk, de azért korántsem mindenre.
Akik nincsenek benne szintetizátoros világban, felkaphatják a fejüket, hogy ugyan a Behringernek hogyan jutott eszébe szintetizátort fabrikálni? A tájékozottabbak viszont jól tudják, hogy Uli Behringer kedvenc hobbija a behringer_ub1.jpgvilágbirodalmának kiépítése előtt a szintetizátor barkácsolás volt. A képen az első, UB-1 nevű szintetizátora látható. (Az elnevezés nyilvánvalóan az alkotó nevéből fakad, de oktoberfestes angolsággal nyugodtan ejthetjük Ubi One-nak is.) Majdnem 40 évvel a konyhaasztal projektet követően úgy gondolhatta, hogy itt az ideje megajándékozni saját magát és a világot egy polifonikus analóg szintetizátorral. A régi terv megvalósítása érdekében évtizedeken át gondosan tanulmányozta a különféle gyártók elektronikus hangszereit, hangtechnikai berendezéseit és az azokat védő szabadalmak kikerülésének jogilag védhető módozatait. Az előbbi általában elég jól sikerült, az utóbbival akadtak néha problémák. A stratégia bevált, Uli felépítette a Behringer brandet, létesített egy monumentális üzemet Kínában, maga is átbútorozott az egyszerűség kedvéért Behringer Citynek nevezett városba. Aztán a cég csak nőtt és nőtt, lett egy Bugera nevű csöves erősítő melléküzemága, aztán felvásárolta a Midast és a Klark Tekniket, majd a Turbosoundot és a TC Electronicot. A XXI. századi analóg szintetizátor gyártásba való beugrás amolyan erődemonstrációnak is tekinthető, hiszen így megmutatja a cég, hogy mindazon mérnöki ismereteknek és gyártástechnológiáknak a birtokában van, melyek egy ilyen eléggé kényes szerkezetnek az előállításához szükségesek. Innentől kezdve nem csoda, ha a készülék fejlesztése a Midas manchesteri bázisán folyik, és az új szintiben a Klark Teknik és a TC technológiáját is felhasználják.
A fejlesztés 2014-ben kezdődött. Igen, ebben az évben kürtölték tele a világot a Behringer ARP Odyssey klónjával is, ami azonban - a KORG verziójával ellentétben - mégsem került piacra. Most az első hírek hallatán sokan azt pedzegették, hogy talán az Odyssey-ből készítettek egy nagyobb polifóniafokú hangszert megspékelve mindenféle effektekkel és modulációkkal. Az új szinti azonban egy 2010-es projektre vezethető vissza, a Phat 108 névre hallgató készülékre. Ezt viszont kívül-belül egyértelműen a jó öreg Roland Juno-106 inspirálta, és ezt nem is akarták behringerék titkolni. Ebből lett aztán a Phat 12, mint projektnév, amit most ravaszul átkereszteltek DeepMind 12-re. (A készülék nevéből még biztosan lesznek poénok a netes fórumokon és a facebookos megmondó helyeken.)

Az új szintetizátorról nagyjából a következőket lehet tudni:
- 12 hangra polifon analóg szintetizátor, hangkeltését a Juno-106 ihlette
- Szűrőit tekintve is a Juno-106 volt a minta
- A digitális vezérléssel egy nagyon komoly modulációs mátrixot használhatunk
- Van benne arpeggiátor
- Tartalmaz egy 32 lépéses analóg szekvencert
- Minden bizonnyal erőteljes az effekt szekciója (Klark Teknik - TC)
- Van rajta MIDI IN / OUT / THRU és USB csatlakozás
- A videóban elhangzik a CV is azonban a képen csak egy darab kombinált pedál / CV csatlakozó van, ez nem teljesen tiszta
- Szintén szó esik mobil eszközökkel történő editálásról is

Remélhetően a gyár a honlapján hamarosan bemutatja a hangszert a részletes specifikációkkal, és választ kapunk a most még nyitva maradt kérdésekre. Az igazi persze az lesz, ha a kezünk közé kaparintjuk és jól megteszteljük. Ha ez megtörténik, akkor itt úgy is be fogok számolni róla.

No és van ugye még egy nem elhanyagolható kérdés: mennyibe fog kerülni? A spekulációk nagyon széles körben mozognak, 500 és 1500 Euro között. Valószínűleg inkább a magasabb érték fog realizálódni. De majd meglátjuk.

 

   

Nagy üzlet lett a frekvencia kereskedelem

A főcím sugalmazásával ellentétben nem az orvoslás gégészeti ágának legújabb tudományos eredményeivel szeretnék foglalkozni, és nem is a tévés tehetségkutató vetélkedők résztvevőinek érdekes szerződéseivel. Losing your voice néven a Shure gyár angol képviselete nyitott egy honlapot, ahol megosztják a látogatókkal azokat az aggályokat, amelyek manapság minden hangosítással foglalkozó emberben felmerülnek a drótnélküli mikrofonokkal és általában a vezetéknélküli berendezésekkel kapcsolatban. E problémák manapság sokaknak okoznak álmatlan éjszakákat, még többeknek pedig egy csomó, előre be nem tervezett kiadást.

shure_wireless.jpgÉppen két éve tettem közzé a Frekvencicó című bejegyzést, mely a 2015. év elején aktuális helyzetet mutatta be. Nos, azóta a helyzet még jobban "fokozódik", amint a fenti angol link eléggé részletekbe menően illusztrálja. A téma iránt érdeklődő angolul tudóknak feltétlenül ajánlom az oldal átnézését, a rövid videók megtekintését. Pár szóban azért összefoglalom a történetet. A lényeg, hogy a mobil kommunikáció fejlődésével egyre jobban megnőtt az éhség telefonokhoz használható frekvenciasávok iránt. Mostanra már bekövetkezett az a helyzet, hogy a frekvenciákat úgy adják-veszik, mint az aranyat vagy a nyersolajat, és az árak egyre feljebb srófolódnak. A nagy mobil szolgáltatók és a szintén nagy műsorszóró konszernek között ádáz csaták dúlnak az áhított frekvenciákért, és mondanom sem kell, hogy ebben a csatában baromira nem foglalkozik senki sem a drótnélküli mikrofon és fülmonitor rendszerek tulajdonosaival. Hasonló a helyzet, mint ahogyan a háborúban is a két sereg egymást támadja és lövi, a civil áldozatok pedig sajnálatos veszteséget jelentenek ugyan, de hát a háborúban előfordul az ilyen.

Saját tapasztalatainkra lefordítva az történik, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy a korábban jól szuperáló vezetéknélküli mikrofonok nem működnek, vagy bizonytalanul működnek, vagy egyik helyen szuperálnak ugyan, a másik helyen nem. A fent linkelt korábbi bejegyzéshez tartozó videókban az Audio-Technica cég hazai műszaki vezetője részletesen kielemezte a témát.   Tavaly számtalan pletykát hallottunk, hogy milyen módon fogják tovább nyirbálni a ma még rendelkezésre álló spektrumot. Hivatalos információt sajnos nem kapunk, a tájékoztatást akkor szokták megtenni, amikor a változások már vagy bekövetkeztek, vagy pedig hamarosan bekövetkeznek, és már nincs idő érdemi lépésekre. Előfordulhat tehát, hogy tényleg váratlanul elnémul jó néhány mikrofon, át kell tervezni nagy színházi és intézményi hangosító rendszert, és igazán biztató alternatívát senki sem tud felmutatni, bár természetesen a nagy hangtechnikai cégek ezerrel dolgoznak a megfejtésen. Az emberek jelentős része ma már természetesnek veszi, hogy különféle mobil eszközökön figyeli a híreket, követi a különféle rendezvényekről, sporteseményekről, koncertekről az élő közvetítéseket. Az angol weboldal szerint bekövetkezhet egy olyan állapot, amikor az élő közvetítésekhez szükséges drótnélküli eszközöket már egyszerűen nem lehet üzemeltetni, és akkor hiába várja a nép a műsort.

A Losing your voice az angol helyzetet, illetve az ott várható változásokat mutatja be. Bonyolítja a képet, hogy a világ különböző területein a probléma nem egyformán jelentkezik, attól függően, hogy az említett műsorszóró sávok és mobil kommunikációs sávok frekvenciahasználatát hol milyen módon próbálják kordában tartani.

Az angolok által emlegetett white space megoldás valójában nem új. Abból indulnak ki, hogy a műsorszóró adók nem teljesen töltik ki a rendelkezésre álló spektrális tartományt. Ennek egyrészt műszaki okai vannak, másrészt - elvben legalábbis - a területileg engedélyezett sávokon belül ki kell hagyni "réseket", így lehetővé téve ott a kis teljesítményű, lokális rendszerek zavarmentes működését. A Frekvencicó videómellékletében is azonban jól látható az, hogy a földi digitális műsorszórás bevezetését követően hiába csökkent a csatornák összevonhatósága miatt a spektrum terhelése, a 8 MHz-es sávok kitöltése sokkal tömöttebbé vált. Sőt, a gyakorlati tapasztalatunk alapján még azt sem állítom, hogy csökkent volna a telítettség. Míg korábban csak pár csatornát sugároztak az adók, most a MUX-okba szervezett csatornák tömkelegét nyomják az éterbe.  Itt most illene foglalkozni egy nagy halom, a digitális műsorszórással összefüggő vételtechnikai kérdéssel, azonban egyrészt nem vagyok ennek a területnek a szakértője, másrészt látom, hogy a szakemberek körében is vannak viták az adóhálózat elhelyezésével, az antennák forgatásával és a teljesítménnyel kapcsolatban. Ha az említett white space rendszer jól működne, akkor létezne egy nagy táblázat, amiből minden földrajzi helyre nézve ki lehetne nézni, hogy hol van a spektrumban szabad hely, és akkor boldogok lehetnénk. Nem kellene mást kérdeznünk a kedves ügyféltől, mint azt, hogy hol szeretné használni majd a mikrofonját, belenéznénk a táblázatba, adnánk neki egy abban a tartományban jól működő, de természetesen váltható frekvenciás készüléket, és mindenki mehetne a dolgára. Miért kellene még ekkor is váltható frekvenciás? Nos, azért, mert abban a szűkebb vagy tágabb frekvencia résben szeretni rajta kívül mindenki más is boldogulni, ezért a hasonszőrűekkel kellene osztozkodni. Egy fellépés vagy egy műsor előtt a legritkább esetben van arra lehetőség, hogy egy aranyáron beszerzett spektrumanalizátorral megfigyeljük a helyszínt, ha ütköző frekvenciát találunk, akkor felderítsük a forrását, elsétáljunk az üzemeltetőhöz, és elkezdjünk vele alkudozni arról, hogy most akkor ki melyik sávban fog dolgozni. A legegyszerűbb dolog mindig az, hogy mi keresünk egy szabad helyet a spektrumban, oda kapcsolunk, és reménykedünk, hogy a műsor vagy az éles adás közben nem telepszik rá valaki a frekvenciánkra.

Azonban a white space rendszernek van még más hátulütője is. Hiába van ugyanis a DVB-T, vagyis a földi digitális TV adóknak Európára kiterjedő, elvben összehangolt lefedettségi rendszere, a domborzati viszonyok, az időjárás és a helyi reflexiók miatt számtalan "meglepetés" érhet bennünket adott helyszínen. Ez lehet jó is, amikor a papírforma miatt előre lehetetlennek ítélt helyzetben kiválóan működik a készülékünk, és lehet rossz is, amikor fogalmunk sincs, hogy mi és honnan, de valami blokkolja a használatot, vagy legalábbis zajos, szakadozó az átvitt hang. Felénk az osztrák, szlovén és horvát adók is igen nagy térerővel jönnek, és bár a rendszer - szintén csak elvben - Európa teljes egészét hivatott frekvenciailag rendben tartani, a gyakorlat sokszor egészen mást mutat, mint amit az elmélet megjósol. Külön történet a 2,4 GHz-es rendszerek kérdése, ahol a wifi eszközökkel kell hadakozni, de néhány mikrofon estében általában mi nyerünk. Erről a témáról a későbbiekben még szeretnék írni.

A kérdés persze most is az, hogy merre van előre?
Lehet bölcs tanácsokat adni. Például, hogy nagyobb drótnélküli rendszerek kiépítése előtt mindenképpen szakértő cég tanácsát kell kérni, mert az az időszak egyszerűen elmúlt, amikor "valahogy csak összehoztuk". Lehet mondani, hogy a trendeket figyelve kell beszerezni a lehető legrugalmasabban váltható frekvenciájú rendszereket. Meg hogy figyeljünk a konkrét helyi vételi sajátosságokra. Alapelv: mindig legyen hagyományos drótos mikrofon tartalékban!
Az igazi persze az lenne, ha a hangtechnikai gyártók, és a hangtechnikus társadalom, vagyis mindazok a háttérben munkálkodó jómunkásemberek, akik a fejükben megtervezik és a vállukon hordozva megvalósítják a világ nagy showműsorait, hatalmas koncertjeit, rendezvényhangosításait, élő műsor közvetítéseit, bírnának akkora hatalommal, hogy kiharcolják maguknak a munkavégzésükhöz szükséges szabad frekvenciákat.

Illúzió? Igen, jelenleg mindenképpen az. 

 

 

Létezik az a technológia...

2016.03.16. 22:19

Beszélgethetnénk az entrópia viselt dolgairól, a szerzői jogokról meg még rengeteg látszólag ide nem tartozó dologról, a vége mindig az lenne, hogy egy sztereóra vagy monóra lekevert soksávos zenei anyagból nem lehet visszanyerni az eredeti sávokat, vagy ha úgy tetszik, a szólamokat. Az már elég régóta megoldott dolog, hogy egy egyetlen szólamot tartalmazó hangfelvételből előállítjuk az azt leíró midi sávot, vagy ami ezzel egyenértékű, lekottázzuk. A módszer az utóbbi évtizedben rengeteget fejlődött, nem utolsó sorban az általam egyébként igencsak utált valósidejű "autotune" algoritmusok csodás előrehaladásának köszönhetően. A komolyabb hangszerelésekből szépen kibányászott eredeti szólamok megfejtése, elkülönítése, kivonása a mixből és midi jelfolyammá alakítása azonban még mindig a scifi témakörébe sorolódik. Annak ellenére, hogy mint már itt többször is szó esett róla, az Audionamix már elég régóta komoly sikereket tud felmutatni a témában.

Itt most egy Facebook videót vagyok kénytelen megosztani, mert másként nem található meg a felvétel. Lehet csodálkozni!

vocal_isolation.jpg

 

 

Hangszobrászat

Címkék: hangszerek

2016.02.21. 13:07

Ebben a kis videóban mindenki talál magának egy picike gondolatot, aki valaha is bármilyen hangszert megtapogatott már. A felvétel a MTVA "Magyar Krónika" című műsorában ment le.

hangszobraszat_remo.jpg

 

korg_minilogue.jpgKözeledik a téli NAMM, és rövidesen kiderül, mi igaz, mi nem a fórumokon elhullatott pletykákból és a "véletlenül megtörtént" kiszivárogtatásokból. Egy konkrétum már biztos: lesz egy új polifonikus analóg szinti a KORG kínálatában, mégpedig igen szívhez szóló analóg hangzással és rengeteg lehetőséggel. Azt mondja a gyár, hogy ez az analóg szintik új generációját képviseli már. Úgy tűnik, hogy a nagy gyártók sorra jelentetik meg friss analóg és modellező szintetizátoraikat a tekergetős-csavargatós szintis népek nagy örömére. A KORG esetében is megfigyelhető az a tendencia, hogy a régi modellek korszerűbb elektronikai alkatrészekből történő újragyártása mellett előállnak új koncepciókkal is, illetve kihasználnak minden okos lehetőséget a hangszerek hangminőségének, stabilitásának és sokoldalúságának növelésére. Ezt a koncepciót fedezhetjük fel a minilouge-ban is. A 4 hangra polifonikus, MIDI-vel és USB-vel ellátott hangszeren az LCD kijelző oszcilloszkópként is szuperál, és egy szekvencer is növeli a komfortot. Ma jött ki egy videó a Sweetwater Youtube oldalán az új szintiről, amit érdemes megnézni, mert elég alapos bemutatást kapunk. A hangzás szerintem önmagáért beszél.

 

Karácsony előtt pár nappal végre beérkezett a Roland új kísérőautomata keyboardja, az E-A7. Az előzetes infók alapján nagy várakozás előzte meg a hangszert, hiszen az őszi bemutatkozás során közzétett képek és információk alapján egyértelművé vált, hogy a gyár az eddigiekhez képest alapvetően új konstrukcióval jelentkezett.


roland_ea7_fent.jpg

A fejlesztő stáb az újragondoláshoz valószínűleg sok ötletet kapott a felhasználóktól is. A korábbi BK széria ugyan egyértelműen jól szól, rugalmas és sokan kedvelik, de a kisebb darabok (BK-3 és BK-5) esetében a profi zenészek szóvá tették, hogy bizonyos funkciók eléréséhez sokat kell a menükben keresgélni. A Roland ezekre a felvetésekre válaszul kiadta a BK-9 jelzésű, valóban a profi vendéglátós és báli zenészeket megcélzó hangszerét. Ezen két kijelzőt, és a kisebb BK-khoz képest több kezelőszervet helyeztek el, így a zenélés közbeni navigációt jelentősen felgyorsították. A BK-9 76 billentyűs, nagyobb méretű és sok lehetőséggel ellátott, igen komoly hangszer lett, ami máig a Roland kísérőautomata zászlóshajója.  

roland_ea7fader.jpgElső ránézésre látható, hogy a két nagyméretű LCD kijelzőt az E-A7 is megörökölte a nagy testvértől, a többi kezelőszerv elrendezése teljesen újszerű. A dizájn is meglepő, bár a színesen világító nyomógombokkal és a "piros-fekete" színvilággal találkozhattunk már az újabb Roland hangszereken. A bal oldali kijelző alapesetben a stílusok válogatására és menedzselésére, a jobb oldali pedig a hangszínek kezelésére szolgál. Köztük a tolópotikkal gyorsan be lehet állítani a jobb kézre alkalmazott hangszínek, illetve valamennyi kíséreti sáv hangerő arányait. Ez a kisebb modellekből nagyon hiányzott, egyértelműen örülhet neki minden felhasználó. A kijelzők mellett és alatt világító oldalgombok segítségével tudunk elemeket kiválasztani, a navigáció roppant egyszerű és áttekinthető. Bárki, aki először kezdni tapogatni a hangszert, azonnal el fog igazodni a leglényegesebb beállítások tekintetében. Vannak persze a szerkesztésnek mélyebb rétegei is, de a menürendszert alapvetően logikus felépítés jellemzi, így könnyen megtalálunk mindent. Újszerű a bal oldalon található pad sor is, mely a szokásos pad funkciók mellett felhasználói skálák kezelését is lehetővé teszi. Utóbbival az arab és a keleti felhasználók felé tesz komoly gesztust a Roland, ahogyan ez megfigyelhető a többi gyártó esetében is. A bal oldali hajlítókar fölött 7 db asszignálható gombot találunk, ez is újdonság. Szintén újítás a hangerő szabályzó potitól jobbra levő kombinált "balance" - "value" enkóder gomb. Alapesetben ezzel a jobb kéz / bal kéz hangerőarányt tudjuk gyorsan beállítani, de a gomb benyomásával értékállító funkciót vesz fel, tehát bármelyik menüben is vagyunk, ha ott valamelyik paraméterre  rámegyünk a kurzorral, akkor a + és - gombokon kívül van egy gyors állítási lehetőségünk is.  A kísérőautomatákon szokásos fő vezérlő gombok, mint az Intro, Endig, Variation, Fill, Start/Stop, One Touch és a User Program közvetlenül a billentyűzet felett kaptak helyet. Ez így is van rendjén. Számomra az E-A7 kezelőszerveinek elrendezése teljesen ergonomikusnak tűnik, pillanatok alatt meg lehet szokni őket. Ugyanezt tudom mondani a menük felépítésére és navigációjára is. Lehet, hogy a régebbi Roland hangszerek után kicsit szokatlannak tűnnek bizonyos megoldások, viszont a Korghoz vagy Yamahához szokott zenészek számára egyáltalán nem lesz újszerű ez a rendszer. A menük tartalma és a választható paraméterek természetesen tipikusan a Roland szokásos rendszereit idézik, tehát a korábbi Roland szintikhez szokott zenészek gyakorlatilag a manual nézegetése nélkül simán el fognak boldogulni a hangszerrel. 
A billentyűzetet számos, az utóbbi időben forgalomba került Roland hangszerből ismerhetjük, például a BK-5-ből vagy a Juno Di-ből. Jól játszható, tisztességes keyboard, megfelelő a dinamikája is. Ebben a kategóriában esetleg lehetett volna már aftertouchos is, de úgy tűnik, manapság a többi gyártó sem alkalmaz ebben az árfekvésben aftertouchos billentyűzetet, csak a magasabb árú csúcsmodellekben.
Mindenképpen újdonságnak számít az E-A7 mintavevő szekciója. Nagyon alaposan kidolgozott sampler részt építettek be, sztereó vonal bemenetről vagy mikrofonról juttathatjuk be a jelet a mintavevő egységbe. A mintavett nyersanyagot meglepő részletességgel kidolgozott menürendszer segítségével alakíthatjuk a gusztusunk szerinti user hangszínné, tehát egyáltalán nem valamiféle "gyereksamplerről" van szó, mint amit csak azért raknak be némelyik hangszerbe, hogy ki lehessen pipálni a feature listán ezt a pontot is.Ez olyannyira igaz, hogy "multisample" módban is dolgozhatunk, tehát a billentyűzet különböző billentyűihez vagy tartományaihoz más mintákat rendelhetünk hozzá.  Az E-A7 elnevezés az "Expandable Arranger"-ből jött, és a bővíthetőség itt valóban a zenész rendelkezésére áll, mert ha szüksége van valami egyedi hangszínre vagy groove-ra, akkor azt a hangszer egészéhez méltó minőségben el tudja készíteni és le tudja tárolni. További vonzó lehetőség WAV minták importja, így akár a számítógépünkön kreált mintát, akár profi cégektől vásárolt hangkönyvtárak tartalmát is fel tudjuk használni.  
roland_ea7_kottat.jpgHa már van mikrofon bemenet, akkor van ehhez tartozó külön effekt szekció is, így ha csak egyedül van a zenész, akkor akár a keverőpultot és az énekeffektet is otthon hagyhatja.  Érdekes, hogy bár a Roland birtokában van egy nagyon komoly harmónia processzor technológiának, ezt a G-70, illetve az E-80 óta nem építi be az automata hangszereibe. Tudjuk persze, hogy a hasonló harmónia processzorokhoz illik nagyon fegyelmezetten és tisztán énekelni, ezért a zenészek jelentős része nem nagyon használja őket. Elképzelhető, hogy az E-A7-tel megnyitott új vonal egy nagyobb hangszerében majd lesz ilyen lehetőség is.
A hangszer tudása szoftveresen frissíthető. Jellemző, hogy a dobozból kivett készülék még számos jellemzőt nem tudott, akadt néhány bug is, de a neten már elérhető 1.04-es szoftverrel szépen kisimult minden, ráadásul új szolgáltatások, lehetőségek jelentek meg. Például a hangszínek teljes körű szerkeszthetősége, ami a hangzásokkal szívesen kísérletező kreatív billentyűsök számára nagyon sok lehetőséget ad. Mondanom sem kell, hogy a stílusok is szerkeszthetők, ez ebben a kategóriában azért már megszokott. Nem mintha nem lenne borzasztó mennyiségű hangszín és stílus eleve a hangszerben, de mint tudjuk, ezekből soha sem lehet elég. Úgy tűnik továbbá, hogy a BK szériához hasonlóan szépen elfogadja a roland_ea7_stilus.jpgrégebbi Roland stílusokat is, bár ezzel kapcsolatosan nem sok kísérletre volt eddig időnk. A legtöbb zenész természetesen örül a hangszerben megtalálható nagyszámú új, szép és letisztult stílusnak, ám mindenkinek van egy-két régről megmaradt, havertól csereberélt konvertált vagy hasonló házi gyártmányú stílusa, amit szívesen bevetne. Ilyenkor jól jön a kompatibilitás, pendrájvról betolhatjuk a régi fájlokat, és ha felöltöztetjük őket az új, szépen szóló hangszínekkel, akkor helyben is vagyunk. Apropó, felöltöztetés: van ám "Makeup Tools" is, amivel a stílusok és az SMF dalok hangszerelése "röptében" átvariálható. Sok Roland-barát zenész rászokott erre az eszközre, hogy színesítsék a megszólalást. A stílusokra visszatérve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy találunk benne jó pár spéci kelet-európai stílust, köztük egészen jól megszerkesztett magyar stílusokat is, elsősorban a mulatós műfaj előadói számára. Azt is beállíthatjuk, hogy a "Word" stíluscsoport kiválasztásakor kapásból a magyar stílusok ugorjanak be.
A zeneszámokhoz való előzetes beállításokat User Program-okba tudjuk letárolni, azokat pedig User Program Set-ekbe csoportosítani. A belső tárolóhelyen kívül ezeket a pendrájvon is tarthatjuk, így a lehetőségek számát nem korlátozza semmi.

A legtöbb embert persze a megszólalás érdekli a legjobban. Az egyedileg megszólaltatott hangszerek, a stílusok mind nagyon jól szólnak és persze jól szólnak a lejátszott MP3 és WAV fájlok is, ha normális minőségűekkel tiszteljük meg a hangszert. Az SMF fájlok alapján pedig nem minősítünk egy hangszert sem, mert az alap GM/GS hangkészletnek úgy kell megszólalnia, ahogy meg kell szólalnia, teljesen mindegy hogy kávédarálón vagy a legdrágább hangszeren játsszuk le őket. Ha azt akarjuk, hogy a hangszer által kínált kiváló hangminőségben szóljanak, akkor bizony egy kis áthangszerelés kell, ennek megfelelően szintek, effektek, balanszok, dobsávok finom formálása, legyen az a szinti KORG, Roland, Yamaha, vagy akármi. Megijedni persze azért nem kell, mert ha például valakinek korábbról szépen megcsinált GS nótái vannak, akkor ezen a hangszeren is már bőven közönség előtt előadható minőséget lehet kapni. Érdemes megemlíteni, hogy az előlapon találunk egy "Output Mode"  gombot, amivel átválthatjuk a hangzást a belső hangszóróra optimalizált és a vonal kimenetre optimalizált között. Utóbbi esetben "master" eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy a külső hangrendszeren a lehető legszebben szólaljon meg minden. Ez sok esetben életmentő beavatkozás lehet például egy gagyi hangrendszeren való elfogadható megszólalás érdekében, ugyanakkor csínján is kell vele bánni, mert tisztességes hangfalak esetében nem kell túlságosan színezni a papagájt, magyarán jól szól az E-A7 úgy, ahogy van. Alapból a "Standard" beállítások érvényesek rajta, picike EQ-val és enyhe kompresszióval. Akinek erre sincs igénye, az akár ki is iktathatja őket, innentől már tényleg az egyéni hangzási ízlés dönthet a megszólalással kapcsolatban.

roland_ea7_hordozhato.jpgElső vizsgálódásaink alapján az E-A7 igazi munkaeszköz, amit minden fenntartás nélkül jó szívvel tudunk ajánlani a vendéglátós és báli zenészek számára. A kezelése nagyon egyszerű, gyors és hatékony, minden ott van, ahol lennie kell. Szemmel láthatóan és füllel hallhatóan a gyár fejlesztői a zenészek visszajelzései és igényei alapján alkották meg ezt a hangszert. A tudása és a minősége egyértelműen a professzionális kategóriába sorolja. El tudjuk képzelni, hogy a jövőben szoftver frissítések által még újabb lehetőségek és funkciók kerülnek bele, de ez már így is teljesen rendben van, lehet fogni, és kiállni vele azonnal a legigényesebb publikum elé is. Apropó, lehet vinni: a súlya 8 kg alatt van, és azt gondolom, nem véletlenül. Jól megfigyelhető az a trend, hogy a zenészek érdeklődése egyre inkább a kicsi, kompakt, könnyen hordozható hangszerek és hangtechnikai berendezések felé fordul. Sokszor hajlandók a mobil, akár személyautóval egyszerűen szállítható berendezésekért akár jóval többet is fizetni, hiszen ritkán van ebben a műfajban "road", vagy bármiféle pakolási segítség, a cipekedés nagyrészt a zenészek dolga. Az E-A7 azonnal fel fogja csillantani azok szemét, akik a kicsi + könnyű + professzionális felsorolásból semmiben sem akarnak kompromisszumot kötni. 
Ja, igen, még kettő látszólag lényegtelen, de a gyakorlatban fontos információ:
1. van rajta rendes MIDI IN és OUT
2. már van az USB-hez Win10 driver! 
A Syncopa E-A7 termékoldalára készítettünk egy részletes magyar nyelvű specifikációs táblázatot. Várjuk azok hozzászólását, akik már "élesben" is bevetették az új hangszert!

Behringer X 18 és XR 18 gyorsteszt

Ha valaki 30 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy telefonról keverjek le egy koncertet, valószínűleg én kevertem volna le neki valami mást, és elküldtem volna egy alapos kivizsgálásra. Akkoriban még a telefon is nagy szó volt. 20 évvel ezelőtt már nekem is volt mobilom, és azért el lehetett képzelni, hogy a billentyűk nyomkodásával és a kicsi képernyő felhasználásával valami rafinált módon összehozható a dolog. Ráadásul akkoriban már kezdték a digitális keverőket a köznép számára is elérhető áron gyártani, így műszakilag nem tűnhetett kivitelezhetetlennek az ügy. 10 évvel ezelőtt pedig léteztek már okos telefonok, a digitális keverőpultok nagy szériákban hagyták el a gyártósorokat. Mára a digitális pultok egyértelműen győzedelmeskedtek, és nincs is már talán "oktalan" telefon. A kínálkozó lehetőségeket kihasználva szinte minden komoly hangtechnikai cég piacra dobta már azt a digitális keverőjét, amit lehet távvezérelni. Márpedig ha távvezérelhető az eszköz, akkor nagy valószínűséggel telefonra is implementálták ezt a lehetőséget.

Az igazi kérdés úgy szól, hogy rendeben van, de ugyan minek?
A válasz roppant egyszerű: mert kell a népnek! 

behringer_x18.jpgAmikor az első tabletről, telefonról érintőképernyő segítségével vezérelhető keverők kijöttek, velem együtt sokan fanyalogtak, és mondtuk, hogy ezek a kacatok igazából csak a mikroelektronikai ketyerék megszállottjait fogják tűzbe hozni, és soha nem váltják le a klasszikus, ezer potméterrel ellátott keverőpultokat. Ugyanakkor azt valamennyien láttuk, hogy egy kisebb koncert hangosítása előtti beállás során mennyire jó szolgálatot tehet a wifis távvezérelhetőség. Az nagyon meggyőző tud lenni, amikor a technikus a szokásos kiabálás és utasító mikrofonos morgolódás helyett felsétál a gitáros vagy az énekes mellé a színpadra, az illető zenésszel együtt addig tapogatják a telefont vagy táblagépet, amíg elő nem áll a kívánt hangerő, illetve hangzási arány a monitorban. Mindketten pontosan ugyanonnan pontosan ugyanazt hallják, és ez megfizethetetlen.
Innen pedig már csak egy lépés volt az, hogy teljes pult minden funkcióját egy érintőképernyős távvezérlőeszközre ki lehessen helyezni. Bevallom, nekem, aki hatalmas, sok potméteres keverőkön nőttem fel, már a szokásos digitális keverők világa is kissé elborzasztó volt. Az összes csatorna minden potija és kapcsolója helyett egyszerre csak egy csatornára rátekintést engedő digipultok páni félelmet keltettek. Mi van, ha a 32 csatornás pulton a 27-es csatorna overhead mikrofonja gerjed, és odáig kell navigálnom valami bonyodalmas menürendszerben, míg egyáltalán meglátom a baj forrását? Aztán ahogy az ember gyakorlatot szerzett ezeken a digitális cuccokon, kevésbé tűnt már elborzasztónak az érintőképernyős vezérlés. Ha azt nézzük, hogy a régebbi és olcsóbb digitális keverők nem motorfaderesek, és a tekerő potik vagy enkóderek értékét sem jelzik körledek, akkor az érintőképernyős valósidejű megjelenítéssel egyértelműen sokkal előbbre van a technikus.
Csak hát ugye az egész felület még táblagépen is elég kicsi, óvatosan kell tehát bánni a húzható, tekerhető, nyomkodható szimbólumokkal. Kétségtelen előny az is, hogy a "potméterek" nem válnak recsegőssé a szálló portól, így a hagyományos keverőkkel szemben komoly szervizköltségeket spórolhatunk meg. Továbbá a szoftver és a firmware folyamatos fejlesztésével új funkciók, például új effektek "építhetők be". Így frissülhet maga a keverő (értve alatta a DSP alapú hardver vezérlését) és a távvezérlő is. Ja igen, az effektek. Azt hiszem sok más emberrel együtt engem is ez terelt a digitális pultok felé. Hajdanában a hatalmas keverőasztaltól jobbra és balra ott tornyosultak a monumentális rack dobozok a zengetőkkel, kompresszorokkal, limiterekkel, EQ-kal, mérhetetlen kábelkötegekkel bekötve a pultba. Ezek a kábelek és csatlakozók, meg egyáltalán a rengeteg "vas" igen gyakran produkáltak nehezen behatárolható hibákat, ezért nagyon vigyázni kellett rájuk, és sok karbantartást igényeltek. Aztán ezt az egész sok száz kilós eszközparkot belerakták egy bőröndnyi keverőbe, és innentől programozás kérdése volt már csak, hogy milyen "eszközt" hova kötök, és mit mivel vezérlek.

A hosszúra nyúlt történeti áttekintésnek többek között az is célja volt, hogy megmutassam, én egyáltalán nem rajongtam ezekért a touchscreen mixerekért. Viszont ma már be kell, hogy lássam, nagyon sok feladatra kiválóan alkalmasak.

A Behringer X-AIR keverőit már tavaly tavasszal bemutatták, és a szakma igen nagy érdeklődéssel is fogadta őket, a gyártás viszont jóval később indult meg, és Európába csak idén nyáron kezdett csurranni-csöppenni belőlük. Az elmúlt hetekben módunkban állt elég alaposan tesztelni az X 18 és az XR 18 modelleket. Most a tapasztalataimat szeretném megosztani röviden, nem titkolva, hogy egy analóg keverőkön szocializálódott, "előítéletes" ember élményei ezek.

Külső

Erről nincs sok beszélni való. Az X 18 egy ívelt oldalakkal ellátott tablet tartó, a tetején csatlakozókkal. Épp akkora, hogy egy jó nagy táblagép is elférjen rajta. Az XR 18-at pedig elsőre egy kisebb fajta stageboxnak nézné az ember, és ha jobban belegondolunk, az is. Épp csak beleépítettek egy keverőt. Az X 18 tipikus asztali keverő, az XR 18-at pedig tehetjük a földre, a technikus asztalára, vagy akár a színpad szélére is. Ha stabil a wifi kapcsolatunk, akkor a színpadon elhelyezett eszközhöz nem kell sem hosszú bekötő kábelek serege, sem csoportkábel. A  megbízható kommunikációt a készülék elején kihajtható antenna segíti. Az XR 18-hoz rack füleket is kapunk, így adott esetben más készülékekkel (pl. végfok, rendszervezérlő, stb) egy rack dobozba is szerelhetjük, tovább egyszerűsítve a gyors beállást.
behringer_xr18.jpgAz X 18 és az XR 18  is 16 db kombinált XLR - 6,3 jack bemenettel rendelkezik. A MIDAS előfokok tényleg jók, nem érheti szó a ház elejét (sem előfokát). Mindkét berendezésen van 2 db XLR kimenet is, továbbá fejhallgató csatlakozó, melynek jelszintje a készüléken levő egyetlen "igazi" potival szabályozható. A többi csatlakozó tekintetében már eltérések vannak. Az X 18-on van egy pár RCA IN és OUT, és 6 db 6,3-as jack AUX kimenet. A rack verzión az AUX-ok is mind XLR-en mennek ki, RCA csatlakozó nincs, sőt, a 17/18 IN is hiányzik emiatt, viszont a 17/18 OUT megvan, csak jack aljzat formájában. 
Mindkét berendezésen van MIDI IN és OUT. Aki az érintőképernyő tapogatása helyett vagy mellett szeretne fizikailag megfogható (nem csak tapogatható és simogatható) kezelőszerveket használni, az a midin keresztül ezt megteheti valamelyik alkalmas kontroller segítségével. Közülük a legkívánatosabb nyilván az X-AIR szériával mindenben kompatibilis X-Touch, motorfaderekkel és egyéb nyalánkságokkal. Van aztán USB csatlakozó aljzat is, ami azért nagy királyság, mert készülékünk egyben sok csatornás profi hangkártyaként is működik, tehát akár koncert rögzítésnél, akár stúdió munkáknál igen jó szolgálatot tehet.
A hagyományos RJ45-ös csatlakozóval ráléphetünk egy "drótos" routerre, mi is ezt tettük az első alkalommal. De ezen a csatlakozón keresztül érhető el a Behringer P16 személyi monitor rendszere is.

Belső

Nagyon sokat nem lehet tudni a készülékek felépítéséről, de amit tudunk, az jó elektronikai koncepcióra és minőségi megoldásokra utal. Az említett MIDAS előfokok szép csendben teszik a dolgukat, jó nagy dinamika tartományt engednek kezelni. Ehhez persze illik, hogy az A/D chipek is jók legyenek. A gyár a Cirrus Logic CS5368 konvertereit építette be, melyek igen korszerű, új fejlesztésű chipek. Egy-egy chip 8 szimmetrikus bemenetet fogad. A D/A is ugyanezt a prémium kategóriát képviseli, a chipek típusa CS4385. A konverterek ugyan képesek lennének 192 kHz mintavételezésre is, de a keverők esetében 44,1 és 48 kHz közül választhatunk. A bitmélység mindenképpen 24 bit. A DSP 40 bites lebegőpontos számolással dolgozik, ami nagyon bőséges, hiszen a nagy 40 inputos X32-ben is ilyen oldja meg a feladatot, ezt a pár csatornát tehát igen lazán kiszolgálja. Ilyenkor szokott jönni a nagy kérdés, hogy "Na, és mennyi a késés?" - a válasz: 0,8 ms. Vagyis 24 centi, ennyivel halljuk "távolabbról" a hangforrást. Troll legyen a talpán, aki ebbe az értékbe beleköt.

Kapcsolódás

A korábbi távvezérelhető digitális pultok esetében a vezérlő eszközhöz való kapcsolódás volt mindig a legnagyobb cécó. A kipróbálás során az első kellemes élményt az jelentette, hogy mennyire egyszerű a kapcsolódás. Első körben fogtam egy LAN kábelt, bedugtam a router egy szabad portjára, és minden hókuszpókusz nélkül látta is a vezérlő szoftver, amit első körben egy Windows 7 alapú PC-re telepítettem. Annyit kell csak ilyenkor tenni, hogy az ember kiválasztja a felsorolásból az eszközt, megnyomja a "Connect" gombot a kezelő szoftveren, és már létre is jön a kapcsolat. Ezután egy felugró ablak megkérdezi, hogy a pult aktuális beállításait töltse a számítógépbe, vagy fordítva. A készülékeken találunk egy 3 állású kapcsolót. Ennek egyik állása az előbb említett "LAN" kapcsolat, a második a "WiFi Client", a harmadik pedig az "Access Point". Ez utóbbi állásban a mobil eszközökkel tudjuk pillanatok alatt elérni a keverőket. A lényeg az, hogy mindenféle elképzelhető kapcsolódást támogatnak, és ezek gyorsan létrehozhatók. Szükség esetén külső wifi routert is bevethetünk, például ha nagyon nagy távolságot kellene áthidalni. A wifi kommunikáció ugyanúgy titkosítható, mint amikor egy szokásos routert beállítunk, így elkerülhető, hogy valaki a közönségből nem kívánatos módon meghackeljen például egy koncertet a mobiltelefonjáról.

Kezelőfelület

x18felulet12.jpg

Kezelőfelület alatt itt egyértelműen GUI-t, azaz a vezérlő szoftver grafikus felületét értem. Véleményem szerint ez nagyon szépen és áttekinthetően kidolgozott felület. A megállapítást elsősorban Windowsra értem. Androidon kevesebbet használtuk, és kisebb kijelzőkön próbálkoztunk, mint az ajánlott, de azért azokon is jól elboldogultunk vele. iOS eszközöket mi nem használunk, ezért azokon nem teszteltük a felületet. A logikus elrendezésnek köszönhetően rövid ismerkedés után minden funkciót megtalál az ember. A routolás tekintetében vakaróztunk csak néha. Itt ugyanis olyan nagy a lehetőségek köre, hogy egy kicsit el lehet veszni. Végül is minden szóba jöhető keverési feladatra meg lehet találni az optimális routolást. Ha egyszerű dologról van szó, legyen például 2 énekmikrofon, egy gitár és 2 szintetizátor, azt mindenféle vacakolás nélkül másodpercek alatt össze lehet hozni. Ha vegyesen akarunk a belső effektek mellett külsőket is használni, monitort is keverünk, osztozunk bizonyos jelutakon, nos akkor célszerű a bus rendszert befogni, de annak a használata is logikus és áttekinthető.  
A kezelőfelület megoldásaiban, a routolásban, az effektekben sok minden visszaköszönt az X32-ből. Mára elmondhatjuk, hogy az X32 és családja tényleg nagyon jól sikerült digitális keverők, a Behringer mérnökeinek tehát bőven volt miből meríteniük, amikor ezt a "zanzásított" digitális pultcsaládot megalkották.
A képen látható GUI már az 1.2 szoftver verzió megjelenítési módját mutatja. Ez az új verzió a blog írása közben vált letölthetővé. Egy csomó kisebb bugot megoldottak, és amint a képen látható, a kezelő programot Windows10 alatt is teszteltük! Az előző verzió grafikai megoldásai nekem egy kicsit jobban tetszettek, de ezt is meg lehet szokni. Jöttek új funkciók a régiek mellé, például korábban a "Utility" menü üres volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1.1-et először Windows 7-en teszteltük, ott csont nélkül futott (a kisebb GUI bugoktól eltekintve). Windows 10 alatt viszont néha megszakadt a kapcsolat a keverővel. Az 1.2 letöltése óta semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Azt is el kell persze mondani, hogy nem történik semmi életveszélyes dolog, ha megszakad a hálózati összeköttetés dróton vagy wifin keresztül, mert a keverő az adott beállítással működik tovább, a kapcsolat újrafelvétele pedig pár másodperc alatt megtörténhet.

 

A csatornák felépítése

x18_channel12.jpg

Ha az egyes csatornákat nézzük, egyszerű felépítéssel ugyan, de minden szükséges dolgot gyorsan megtalálunk. Nagyon jó, hogy a csatornákon egyedileg kapcsolhatjuk a fantomtápot. A szomszédos csatornákat sztereó üzemmódban linkelhetjük, ami nagyon kényelmessé teszi a kezelést. Egy kapcsoló segítségével választhatjuk ki, hogy az analóg bemenetről, vagy az USB visszatérőről választunk jelet a bemenetre. Fázisfordító, gate, EQ, kompresszor a szokásos cuccok, no és bőséges effekt- illetve bus küldési lehetőségek állnak rendelkezésre. Van továbbá 4 Mute Group és 4 DCA group is, amik ezen a kis keverőn talán enyhén túlméretezett számúnak tűnnek, de sohase lehet tudni. Inkább több legyen, mint kevesebb. A busok, effekt sendek és a DCA csoportok kiválasztásakor a "Main LR" poti és a hozzá tartozó elemek eltűnnek, és  annak helyére kerül az adott csoport potija.. A korábbi verzió esetén a "Main LR" gomobot nem lehetett mindig aktiválni, hogy vissza hozzuk a főkimenet potiját, de az 1.2-ben ez már megy rendesen. Azt viszont személy szerint nem bánnám, ha a "Main LR" poti sávját le lehetne rögzíteni, és az egyéb, választott sávok nem azt felülírva, hanem mellette jelennének meg. Az új verzió Utility menüje kínál erre egy fajta "user" lehetőséget, de ezt még nem igazán sikerült belaknunk.  

Az EQ igen kifinomult beállításokat tesz lehetővé, és az RTA (Real Time Analyzer) bármelyik csatorna EQ képére rákapcsolható, ami időnként igen jól jöhet. Az effekt küldést az 1.2 verzióban kissé átdolgozták, de a korábban már említett többszintű séma megmaradt.

Négy darab "effektprocesszor" áll rendelkezésünkre, melyekbe számtalan presetet tölthetünk be. Az effektparamétereket mi is tudjuk változtatni, a testre szabott effekteket le tudjuk menteni és bármikor elő tudjuk hívni. Véleményem szerint a 4 db effekttel a keverő szokásos felhasználási területein előálló feladatokat meg lehet oldani. Ne felejtsük el, hogy a dinamika, gate és EQ ügyek csatornánként Master szinten is ettől függetlenül futnak!  Az effektek minőségét már az X32-ben kipróbálgattuk, egyértelműen jók
 behringer_x18_efx.jpg

A master kimeneten választhatunk parametrikus és grafikus EQ közül, és itt is be tudjuk kapcsolni az analizátort.

Audio interfész

Természetesen kipróbáltuk a készüléket hangkártyaként is, hiszen a 18 IN / 18 OUT lehetősége roppant csábító. Röviden: az ASIO felület korrekt, a dolog kiválóan működik Windows 7 és Windows 10 alatt egyaránt. Mint korábban említettem, a mintavételi frekvencia 44,1 vagy 48 kHz lehet. Egy jól beállított PC-n szépen le lehet vinni a latency értéket. 64 byteos buffer méret mellett 2,3 ms input és ugyanekkora output latency érhető el mindenféle gond nélkül Cubase / Nuendo esetén. Természetesen kíváncsi voltam a roundtrip latencyre is, így előszedtem a jó öreg Centrance LTU programot, ami nagy örömömre a Windows 10 felületen is szépen tette a dolgát. 6,1 ms-ot mért 48 kHz mintavételezésnél, és ez nagyon jó érték.

Összefoglalás

A tesztelések során az X18 és az XR18 igen jól vizsgáztak. Ez alapján gyanítható, hogy az X AIR család valamennyi tagja hasonlóan jól teljesít. A teszt az ilyen távvezérelt keverőknél mindig több rétegű. Most is vizsgáltuk:

  • a hangminőséget (beleértve a keverést, effektezést, dinamika processzálást)
  • a készülékek fizikai kialakítását, stabilitását
  • a számítógépes illetve mobil eszközös felhasználói kezelőfelületeket
  • a kapcsolódási lehetőségeket és stabilitást LAN illetve WiFi eszközökről
  • az USB audio interfészként történő használatot

A fentiek közül valamennyire 5-ből 5-ös osztályzatot adnék, kivéve a kezelőfelületre, Az sem azért kap négyest, mert rosszul van kialakítva, hanem azért, mert tartalmaz még kisebb bugokat. Az 1.1-ről 1.2-re váltott windowsos kezelőprogram is sokat javult, bízunk tehát abban, hogy a maradék megoldandó dolgokat (melyek igazából az érdemi munkát nem zavarják) is hamarosan kijavítják.

A sok jó tapasztalat mellett két apró bosszúságot azért szóvá kell tenni. Az egyik az, hogy a készülékek audio kimenetéből kikapcsolt állapotban kb. percenként egy halk, de bekapcsolt hangrendszer esetén azért hallható durranás jön, ha be van dugva a konnektorba a keverő. Szabályos üzemeltetés esetén persze ennek nincs jelentősége, mert a rendes technikus a keverő után kapcsolja be a hangfalakat vagy az erősítőt, és a keverő kikapcsolása előtt kapcsolja le őket. Azonban fordulhatnak elő olyan helyzetek, amikor erre nem kerül sor, és akkor ez idegesítő lehet. A probléma forrása a beépített hálózati tápegység konstrukciójában rejlik. Megszüntethető, ha megfordítjuk a konnektorban a villásdugót. Mi mindenkinek azt ajánljuk, hogy a keverőket egy kapcsolós hálózati elosztóról üzemeltesse, ugyanis az abban levő kapcsoló a hálózat mindkét ágát megszakítja, szemben az X18-ba épített kapcsolóval. A legtöbb esetben az ember úgyis ilyen elosztókat visz magával a hangosítási feladatokhoz.

A másik "gondot" az jelentette, hogy a Behringer weboldala az utóbbi időben erőteljes változásokon ment át, és bár a kezelőprogramok, driverek némi bűvészkedés után lejöttek, a teljes user manual mind a mai napig nincs fent, csak a Quick Start Guide, ami egyébként nyomtatott formában is benne van a dobozban. Ez lényegében arról szól, hogy miként üzemeljük be a keverőt különféle számítógépekkel vagy mobilgépekkel összekapcsolva. A kezelésről, belső jelutakról egy szó sem esik benne, tehát lényegében a felhasználó tapasztalataira és jártasságára van utalva, hogy a kezelőfelületen mennyire igazodik el. Az tény, hogy néhány dologtól eltekintve igen logikus, áttekinthető a felület, így egy hangtechnikában jártas ember szinte azonnal tud dolgozni rajta. A tesztelés ideje alatt több érdeklődőnek is megmutattuk a készülékeket, láttuk, hogy nem okozott gondot nekik az eligazodás.
Ettől függetlenül nem értjük, hogy a gyár miért nem tud egy olyan gondossággal elkészített User Manualt közzétenni, mint az X32 esetében. A weboldal áldozatul esett a most dúló "mobilkompatibilis" trendnek. Vagyis volt egy jól szerkesztett, egyszerűen navigálható, minden információt gyorsan elődobó oldal. Ebből készített a Behringer egy lecsontozott mobilbarát oldalt, amin elég nehéz a navigáció, egy csomó régebben elérhető információt leszedtek, és ráadásul néha következetlen módon viselkedik az egész. Mondhatnánk, hogy nem baj, előbb-utóbb majd rendbe rakják az oldalt, kikerül majd a rendes felhasználói kézikönyv, és minden helyreáll. Azonban a Behringer csak egy a sok zenei elektronikai és hangszergyártó cég közül, melyeknek megzombult mostanság a weboldala. A nagy mobilbarátságban összement minden, és kivétel nélkül minden esetben a tartalom, a minőség és a navigálhatóság kárára történt a zsebcuccokhoz való kötelező igazodás. Lehet, hogy megérjük, hogy a gyártók weboldalain már csak marketing ízű képek, pár soros szövegek lesznek, és vissza kell majd térni az írott prospektusokhoz, ha valaki valóban el szeretne mélyülni egy termék megismerésében, vagy problémájára keresi a megoldást? Semmi extrát nem várok el egy gyártó oldalától, de az alapvető információkért való küzdéstől elszoktam már az elmúlt 10-15 évben. 

De térjünk vissza az X AIR keverőkre! Azokról egyértelműen elmondhatjuk, hogy korszerűek, jók, és szerintem bőven megérik az árukat is, hiszen nagyon kompakt formában egy igen nagy tudású és jó minőségű szerkezet lapul bennük. Külön kiemelném, hogy ez a keverőcsalád nagyon multiplatformos. Egyes gyártók csak OSX és iOS rendszerekben gondolkodnak, ezzel szemben a Behringer szépen megcsinálta a Windows és a rendkívül elterjedt Android platformra is az alkalmazásokat, sőt, Linuxról is használhatjuk őket, ezzel nagy örömöt szerezve az ortodox Linux rajongók táborának.

A felhasználást igen széles körben el tudom képzelni. Kisebb zenekarok, klubok hangosításától rendezvényhangosításon át stúdiómunkákig minden szóba jöhet, hiszen roppant kreatív eszközökről beszlünk. Sok esetben a csoportkábel és a stagebox kiváltása önmagában behozza a keverők megvásárlásának költségét. Azt viszont nem igazán javasoljuk, hogy olyan installált hangrendszer részét képezzék, ahol technikus hiányában az épp arra járó dolgozó vagy a takarítónéni szokta kezelni a hangosítást. Ezen alkalmazásokat kivéve azonban ma már nyugodtan bevethetjük a korszerű digitális és távvezérelt keverőket is minden feladatra.
WiFi eszközöknél természetesen nagyon fontos még a hatótávolságról is szót ejteni. Mi az épületen belül teljesen stabil kapcsolatot tapasztaltunk minden esetben, falakon keresztül is. Azt mondhatjuk, hogy amilyen távolságból egy átlagos wifi routert elérünk a mobil eszközünkkel, az X AIR készülékekbe épített routert is biztonsággal el fogjuk érni. Ha ez mégsem lenne elég valamilyen okból, akkor nagy teljesítményű routert kapcsolhatunk a LAN csatlakozón a keverőre.   

Új SIDRIP Alliance klip

Címkék: sid sidrip alliance

2015.09.20. 22:18

A napokban jött ki a SIDRIP Alliance együttes legfrissebb klipje. A zenekarról már több alkalommal szó esett a Bitzenedében, mivel Kovács Zoltán billentyűs (Werdy) régi VIP haverunk, és így általában követni tudjuk a banda működését. Ismerőseim között vannak, akik szerint nem túl szerencsés dolog régi számítógépes játékok zenéit élő zenekari hangszerelésben újra előszedni, azonban tény, hogy ezek a zenék így szinte újra életre kelnek, más színeket, fényeket, hangulatokat kapnak. Ugyanakkor pedig egy-egy zenei fordulat vagy hangszerelési megoldás visszavisz bennünket a jó öreg prüntyögő SID chip világába, és megvan ennek a kettősségnek a sajátos hangulata. A SIDRP Alliance zenéjét egyre többen kedvelik, a zenekar igazi egyedi színfolt a magyar zenei palettán. 
A klipről Zoli elmondta, hogy nagyon rövid idő alatt, egyszerű eszközökkel minimál költségvetésből készült. Most jönne az a szöveg, hogy "ehhez képest...", de szerintem nem kell ez a fordulat, mert a klip nagyon ütős lett.

A Universal Audio Apollo Twin interfészét szerencsére nem kell bemutatni, mert az előző évben már roppant népszerűvé vált mindenfelé a jó minőségű munkára törekvő házi stúdiók körében. Egy nagy baj volt csak vele: a kiváló hangkártyát és DSP-t csak a Thunderbolt interféssszel felszerelt Mac gépeken lehetett használni.

uad_apollo_twinusb3_kep.jpg

Nem azért, mintha nem jött volna ki jó pár Thunderbolt porttal felszerelt PC alaplap is, azonban a Universal Audionak (épp úgy, mint a többi profi hangkártya gyártónak) valamiért meggyűlt a baja az alaplapok Windows alapú Thunderbolt driverével. Itt volt tehát a sokak által várt szuper nagy sebességű Thunderbolt csatlakozó, de a zeneszerkesztő és stúdiós világ windowsos része mégsem tudta hasznát venni. A labda a Microsoft, az uad_apollo_twin_usb_top.jpgalaplapgyártók és a professzionális hangtechnikát gyártó cégek között pattogott. A konkrét problémáról keveset lehetett tudni, a gyárak többször is ígéretet tettek arra, hogy hónapokon belül megoldás születik a problémára. Aztán valahogyan mégsem így lett. Úgy tűnik, a Universal Audionak elege lett az időhúzásból, és kettévágta a gordiuszi csomót: elkészítette az Apollo Twin DUO USB3-as változatát. Érdekes dolog, hogy a hangkártya gyártók az USB3 interfészre is nagyon lassan tértek át. Az USB3 szabvány 2008 óta létezik, 2009 óta elterjedten használják is az alaplapgyártók. Amint hivatalosan bejelentették az USB3-at, a zenész népek azonnal dörzsölni kezdték a tenyerüket, mondván, hogy de jó nekünk, itt lesz a nagysebességű, így sok bemenetet és kimenetet magas mintavételi frekvencián alacsony latencyvel kiszolgáló audio interfészek kora. Aztán mégsem így lett. Igazából tavaly kezdtek csak szállingózni az első példányok, és mára az RME, a Focusrite és a Zoom részéről tudok USB3 hangkártyákról. Persze nem az USB2 cuccok USB3-mal való kompatibilitását nézzük, hanem kifejezetten az USB3 által lehetővé tett SuperSpeed sebesség és protokoll az érdekes. Az UAD tehát mindenképpen úttörő ezen a területen is. Azért az új interfész elég finnyás, a következő rendszerfeltételek megléte esetén használhatjuk:

  • Windows 7 (64 bit) vagy Windows 8.1 (64 bit)
  • USB 3.0 SuperSpeed port (csak alaplapi port jó, bővítőkártyán nem működik!)
  • Intel "i" processzor család (i3, i5, i7)
  • 6GB tárhely a telepítéshez
  • 1024x800 minimum képernyőfelbontás
  • Internetkapcsolat az UAD szoftver letöltéséhez és a plug-inek authorizálásához

uad_apollo_twin_usb_back.jpgMindezeket szem előtt kell tartani, viszont azt is láthatjuk, hogy a zenei célokra használt mai gépekkel szemben nem támaszt rendkívüli feltételeket. A specifikáció nem említi a Windows 10-et. Elképzelhető, hogy gond nélkül fog működni rajta, de amíg nem tesztelték széleskörűen, addig nyilván nem publikáljak. Az új interfészeket DUO kivitelben már októbertől kapni lehet, áruk megegyezik a thunderboltos DUO verzió árával. Reméljük, hogy hamarosan konkrét tesztelésre is lesz lehetőségünk, akkor természetesen majd megírom a tapasztalatokat..