Marcie Joy az elektronikus zenei szcénában jól ismert énekesnő, akinek a neve gyakran előkerül a legismertebb DJ-k anyagaival kapcsolatban is. Azonban a bostoni illetőségű hölgy nem csak előadói pályafutása miatt vált ismertté, hanem onnan is, hogy Behind…

     Az egerszegi publikum végre élőben láthatta és hallhatta a George Smoog zenekart. A George Smoog név két embert takar: Szkok Istvánt és Bolla Györgyöt, ezek után senkit sem lepett meg, hogy a színpadon négyen voltak. A két ős-georgesmoogon kívül Misurák…

     A George Smoog formáció mibenlétéről és munkásságáról már többször is szó volt korábban a blogban. Szkoki és Gyuri rendszeresen meglepnek bennünket valamilyen "ínyenceknek való" zenei csemegével. Most számomra különösen érdekes…

    A képen Bolla György barátunk látható, amint a hosszas betegség után a szervizből gyógyultan távozó KORG MS 20 szintijét tesztelgeti átvételkor. Gyuri az egerszegi elektronikus zenei világ meghatározó muzsikusa, beszéltem róla a blogban már a George Smoog és…

Az ínyenc

Címkék: zalaegerszeg george smoog szkok istván

2010.07.21. 10:33

    Tegnap sajtóvetítésre voltam hivatalos az egerszegi Ady moziba. Nagyon szerettem volna elmenni, de sajnos a délelőtti időpont és a még mindig magasan álló KIX index megakadályozott ebben. Amúgy nem jópofizós sznobéria vezérelt volna a film megsasolására, hanem…

Beszélgetés Szkok Istvánnal (aka: Smog Mihály, Szkoki, Steve Jump, etc.)     A hangszerbótozás manapság eléggé stresszes szórakozási forma. Ha a válság nem lenne, a zenei ipar és a showtechnika fergetegesen gyors átalakulása akkor is épp eléggé megköveteli, hogy…

The Strangest Shake

Címkék: george smoog

2010.02.18. 20:50

    Most pedig lazítsunk egy kicsit, és hallgassuk meg a George Smoog formáció egyik erősen slágergyanús dalát! A George Smoog tulajdonképpen két emberből áll: a Szkok Gyerekből (aki egyszerűbben Smog Mihály) és a Gyuri Fiúból. Velük még bizonyosan találkozunk a…