Azt mondják, nagy böszmeség, ha valaki azonnal korábbi önmagát kezdi idézni, és a "lám megmondtam" álbölcsessége mögé bújva mossa a kezeit, ha baj van. Most pedig mégis azt kell mondanom, hogy az elmúlt években sokat foglalkoztam a vezetéknélküli mikrofonok problémáival. Vagyis helyesebben soha nem…

Soundcraft Ui24R gyorsteszt     A digitális keverők tarolnak.     Amikor a '90-es évek elején láthattuk, hogy egyre több hangtechnikai gyártó cég kezd el nyitni a digitális keverők felé, erősen szkeptikusak voltunk, hogy egyáltalán van-e ennek értelme, meg minek erőltetni ezt a fejlesztést, hiszen…

    Cymatic Audio LP-16 gyorsteszt     Hiánypótló készülékeket dobott piacra nem rég a Cymatic Audio. Mielőtt rátérnék a lényegre, elmondom, hogy miként is akadtunk a rá a dologra, mert a történetnek ez a rész is érdekes. Az elmúlt év úgy alakult, hogy elég sok  kisebb-nagyobb DMX alapú színpadi…

     dbx DriveRack PA2 gyorsteszt      A jó öreg fizika nem változik!    Bár a naponta ránk záporozó hírekből gyakran azt a tanulságot vonhatjuk le, hogy a tudomány hihetetlen sebességgel fejlődik, ne felejtsük el, hogy a fizikai törvények változatlanok. Némelyiket ismerjük és alkalmazzuk,…

Behringer X 18 és XR 18 gyorsteszt Ha valaki 30 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy telefonról keverjek le egy koncertet, valószínűleg én kevertem volna le neki valami mást, és elküldtem volna egy alapos kivizsgálásra. Akkoriban még a telefon is nagy szó volt. 20 évvel ezelőtt…

Kavarodások a nagyfrekvenciákon, avagy a drótnélküliség ára A drótnélküli kommunikáció kétségtelenül nagy divat lett. Manapság már minden mobil a telefontól a számítógépekig, és ha valaki vezetékes telefont, hagyományos számítógépet, vagy hasonló technikatörténeti érdekességet használ, akkor…

Avagy: miért használunk klipszmikrofont, ha minden ellene szól?    Gyakran keresnek meg bennünket előadások, prezentációk, termék-bemutatók hangosításához szükséges berendezések ügyében. Az elmúlt hetekben pedig igencsak megszaporodtak a hasonló igények, ezért…

    A Behringer elég hosszú vajúdás után jelentette meg idén az X32 digitális keverőjét. Sokan vannak, akik élből azt mondják, ha Behringer, akkor nem is kell komolyan venni. Valójában azért azt mondhatjuk, hogy a gyár termékskálája igen széles, és találhatunk mindenféle…

     Jó, akkor mindjárt az elején tisztázhatjuk, hogy ez nem egy munkavédelmi tárgyú bejegyzés lesz roadok részére, bár az sem lenne rossz téma.      Mit szólnál egy olyan hangfalhoz, ami megváltoztatja a hangkarakterét, ha elfordítod? Nem is hülyeség, ugye? Hiszen más…

     Előrebocsátom, hogy nem a parttalan Apple - PC vitában kívánok most egy újabb értelmetlen vitát megnyitni, sőt, egyáltalán nem akarok ezzel a kérdéssel foglalkozni. A cím a kis okostelefonokra meg a tabletgépekre akar utalni. Akik olvasgatják a blogot,…

süti beállítások módosítása