A címben feltett kérdésnél kevés borzasztóbbat tudok elképzelni. Áll mellettem az ember, hallgatunk egy erősítőt meg egy pár hangfalat, és az illető fürkészve néz engem. Szeretne bizalommal tekinteni rám, hiszen én már évezredek óta ezzel foglalkozom, biztosan tudom a frankót. Valamit makogok, hogy hát ja, az árához képest egészen korrekt... Akkor jönne a nagy monológom, hogy:

   "Nézze, uram! Ezt az Észak - Gagyesztánban gyártott terméket ugyan mi is forgalmazzuk, de elsősorban kutyamenhelyek biztonsági őreinek javasoljuk, szolgálati információk kihangosítására. Rock koncerteken történő alkalmazásra valójában még nem volt példa a berendezéssel, de érdekes kísérlet lehet. Azonban mi inkább egy koncert hangosító rendszert ajánlanánk, ami mind minőségében, mind strapabírásában  felülmúlná ezt. Igen, az ára éppen háromszázötvenkilencszer annyi. De az megfelel az Ön által  meghatározott célnak."

     Ha erre a vásárló azt mondja, hogy neki tökéletesen jó lesz az olcsó rendszer is, akkor a kereskedő még elővezet néhány érvet, majd kénytelen fejet hajtani. Az ügyfélnek ugye mindig igaza van.

     Aztán jó darabig azon morfondírozok, hogy az illető miért nem képes meghallani, hogy az adott cucc teljesen gáz! Talán még a kutyák is stresszes állapotba kerülnének a menhelyen, ha ezt kéne hallgatniuk. De tegyük most félre a kereskedői attidűdöt, és nézzük meg, hogy miért nincs a "jól szól - rosszul szól" kérdésben tökéletes konszenzus!

     A következőkben a magánvéleményemet mondom el, tehát nem lesz forrás megjelölés, sem irodalomjegyzék :)

     Az emberek nagy része gyerekkorától kezdve szívesen hallgat zenét. Valamiképpen óhatatlanul minősíti magát a hallott produkciót, és némileg ettől elkülönülve annak megszólalási minőségét is. "Óh, ez a Videoton rádió mennyivel szebben szól, mint az öreg Sokol!" Vannak, akik figyelmesen hallgatják a zenét, és odafigyelnek apró részletekre is. Mások viszont befogadják a hangszóróból kiáramló anyagot, de semmiféle kommentárt nem fűznek a minőségéhez. Ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint ha valaki egy nagyon szép kivitelű, finom papírra nyomtatott könyvből olvas egy szöveget, egy másik illető pedig egy gyűrött, mállott fecniről ugyanazt. Jó esetben mindketten ugyanahhoz az információhoz jutnak. Lehet, hogy a hozzájutás minősége olyannyira másodlagos? Lehet, hogy a szép tipográfiában, vagy a kiegyenlített, tiszta hangzásban gyönyörködni puszta hóbort?

    Innentől kezdve a mérnöki gondolkodásmód elveszíti az értelmét. A mérnök azt mondja, hogy ha egyenletesen át tudjuk vinni a fül által észlelhető frekvenciákat, és kellően nagy hangnyomást tudunk létrehozni kis torzítás mellett, akkor jók vagyunk. A művész hozzátehet olyanokat, hogy oké, de a klarinét ne vesszen bele a vonósokba! A rockzenész kifogásolhatja a lábdob és a basszusgitár arányát. A DJ pedig keveselheti a sub tartományt (kevesli is, tutira). Elveszítettük hát a fonalat, kisétáltunk az egzakt tudományok területéről. Jobb, ha az ember nem kérkedik a saját "hallásával". Soha nem hallunk a másik ember fülével, nem tudhatjuk, hogy számára nem bántóan rossz - e az, amit mi nagyon jó akusztikai élményként értékelünk. Mondhatnánk, hogy az egyetlen biztos pont a statisztika. Vagyis jól szól az, amit az emberek többsége jónak hall. Valamicskét tán közeledtünk az igazsághoz, de nem túl sokat. Mert miért van például az, hogy az utóbbi évtizedekben hiába javult sokat az erősítők, hangfalak átlagos minősége, mégis úgy érzi az ember, hogy a nagyközönség akusztikai ítélőképessége romlik? Külön kellene persze választani a rendezvényhangosítást meg a konzervzenét. Utóbbit is alkotói szempontból (stúdiók) és reprodukáló szempontból (megszólaltató berendezés) kellene vizsgálnunk.

    Volt egy időszak, amikor azt mondták, hogy a teljes reprodukáló lánc minőségét az határozza meg, mennyire lépes visszaadni az eredeti akusztikus hangforrást természetes mivoltában. Tök egyszerű a dolog. Adott egy trombitás (hegedűs, dobos, zongorista, szimfonikus zenekar, akármi) meg egy hangrendszer. Ha utóbbi olyan szinten képes reprodukálni a hangforrást, hogy csukott szemmel nem tudjuk megkülönböztetni a kettőt, akkor jó a rendszerünk, megnyugodhatunk. Lehet persze, hogy az eredmény nem 100% - os, de legalább van mihez viszonyítanunk. Ez a megnyugtató és stabil viszonyítási alap azonban hamar szétfoszlott, amint terjedni kezdtek az elektronikus hangszerek. Villanygitár, villanyorgona, nem beszélve a szintetizátorokról meg az énekeffektekről. Most így szól, de ha tekerek rajta egyet, akkor úgy szól. Így már a lemez hallgatáskor és a színpadon is elveszítettük  a viszonyítási alapot. Szándékosan szól úgy a gitár, mint egy fésűre tekert vécépapír? Ez volt a koncepció, vagy kiment egy végfokcső? Vagy többet ivott a hangtechnikus a kelleténél? Passz.

    Milyen kapaszkodóink maradtak ezek után? Talán vissza kéne battyogni a mérnöki tudományokhoz, mert ott még van néhány stabil pont. Nézzünk párat:

  • Próbáljuk meg a hangeseményt a lehető legnagyobb dinamikai gazdagságban visszaadni! Analóg rendszereknél kicsi zaj, kicsi torzítás, nagy átvihető jelszint, digitális rendszernél pedig sok bitre leképezett precíz átalakítás lehetnek a kitűzött célok.
  • Vigyük át a lehető legszélesebb frekvenciatartományt, akár a fül képességein túl is! Analóg  berendezéseknél ez ma már nem igazán problémás, és a digitális jelfeldolgozás is fejlett annyira, hogy a magas mintavételi frekvenciákkal a követelményeknek megfeleljen. Szűk keresztmetszetet jelentenek viszont a mechanikai átalakítók, vagyis a mikrofonok és a hangszórók.
  • Gondosan ügyelni kell a jelek fázisfutására! A levegőben, a mikrofon előtt azonos fázisban terjedő impulzusok a különféle szűrőkön és az említett mechanikus átalakítókon  egymáshoz képest elcsúszkálhatnak, ezáltal jelentősen összemaszatolva a hangzást. Ennek lehet következménye pl. a rossz beszédérthetőség, vagy a jellegtelenül megszólaló dob, a zenekar "mosott" hangképe.
  • Élő és konzervzenénél egyaránt nagyon lényeges szempont a keverés minősége. Az arányokon, a hangszínezéseken és az effekteken még a hangmérnökök is hajtépésig menő vitákat tudnak folytatni, de azért itt is vannak egyszerű és alapvető szabályok, amiket a hangmérnöki kurzusok hallgatóinak meg kell tanulniuk. Az emberi tényező tehát itt is nagyon fontos.
  • Vannak hangzási divatok. Különösen a stúdiómunkában gyakran terjednek el népszerű előadók nyomán bizonyos megszólalási trendek. Ha azt mondom, hogy "elviszesen", "bitliszesen", "pinkflojdosan" vagy "britniszpirszesen" szól valami, mindenki tudja, hogy miről van szó. Ilyenkor a hangmérnökök tudatosan visznek jellegzetes tónusokat, arányokat, mikrofonozási technikákat, dinamika szabályzásokat a folyamatba, hogy megfeleljenek az adott hangzási sémának. Hogy ez jó - e, vagy sem, arról oktalanság vitázni. Divatok jönnek - divatok mennek. A jó ízlés segítséget nyújthat a túlélésben.

 

szimfonikus_zenekar.jpg    No és mit tehetünk mi, földi halandók, annak érdekében, hogy ítélkezni tudjunk  a készülékek minősége fölött?

    Törekedjünk arra, hogy jó berendezéseken hallgassunk jó minőségű zenei anyagokat! Próbáljuk megfogalmazni, hogy mi a bajunk az egyikkel, illetve miért tetszik a másik! Figyeljünk a részletekre! Figyeljünk a megszólaláskor kibontakozó térre! De mindezt csak úgy tehetjük meg, hogy ha a ZENÉT egy másodpercig sem tévesztjük szem elől (helyesebben fül elől), különben könnyen öncélú highend hifi rajongókká válhatunk, akik órákig tudnak század decibelekről és ezoterikus kábelekről vitázni, miközben a zene tesztjeik tárgyává zsugorodik csak. Ha meghalljuk a különbséget pl. egy agyontömörített MP3 és az eredeti zenei anyag között, akkor már nem reménytelen a dolog.

    Tudom, hogy most túlságosan nagy fába vágtam a fejszét, hiszen a kérdésről könyvtárnyi irodalom van, meg sok terabájtnyi vitatkozást, veszekedést találhatunk a neten. Rengeteg vélemény ütközik. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok a Jól Szóló Cucc - ról?

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr781764456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.