Elkészültünk hát a KORG 707 javításával, amiről az egyik korábbi bejegyzésben szó esett. Kis szófacsarással azt is mondhattam volna, hogy elkékültünk vele, de nem mondom, mert ugyan kicsit macerás volt a hibakeresés, de végül csak megadta magát a jószág, és még alkatrész is akadt hozzá saját készletünkben.
    Nagyobb cirkusz volt hozzá megfelelő hangszínbankokat találni. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen szintihez 100%-osan lesz a neten megfelelő sysex dump. Nagy görcsösen találtam is egyet, azonban ezt betöltve a hangszer igen furcsa dolgokat művelt, és némi ellenőrzés után rájöttünk, hogy a gondok forrása pont a begyűjtött sysex állományban rejlik. Mint az egyik bejegyzésben írtam, nem mind arany, amit a Google kivet magából :) Kiderült, hogy a letöltött fájl rossz adatokat tartalmaz. Valószínűnek tartom, hogy egy hibás hangszerről készült a mentés. Aztán némileg kitekeredett logikával álltam neki a neten keresni, és lám-lám, rettentő mély rétegekben találtam is egy teljesen jó fájlt, ami tartalmazza az original patcheket.
    Innentől kezdve tehát teljesen jól műxik a hangszer, újra megízlelhettem a régi DS8 és 707 soundokat. A két régi KORG nagyon sok hasonlóságot mutat. Az alap hangkeltő rendszer ugyanaz, csak a DS8 5 oktávos, és van benne effekt, a 707 viszont megy elemről is, és nyakba akasztható :)
    Bár mindkét hangszerben Yamaha hangkeltő chipek vannak, és 4 operátoros FM szintézisről van szó, én azért nem csatlakoznék azok táborához, akik DX100 és FB01 hangzásról beszélnek. A hasonlóságok ellenére is elég sok a hangzásbeli eltérés, és a hangszínek szerkesztésekor is más megközelítéssel érjük el a paramétereket.
   Visszagondolva a '80-as évek végére, mikor ezek megjelentek, azt lehet mondani, hogy ez a csilingelő, és elég határozott megszólalás jól egészítette ki az akkori analóg szintik "lassabb" hangzásképét, hiszen abban az időben még azok domináltak. Ha összerakunk mondjuk egy Roland Juno-60-at, egy KORG PolySix-et meg egy ilyen 707-et, meg is van az "eighties pop sound" :) A két elsőként felsorolt szinyó persze régebbi gyártmány, alapból midi sincs rajtuk. A 707-esen kafa dinamikus és aftertouchos billentyűzet van, ÉS már multitimbrált is tud! Emlékszem, amikor legelőször a kezembe került a DS8, mennyire odavoltam a gyönyörűségtől, hogy azon már külön midi csatornákon több hangszínt is meg tudok támadni kívülről, hiszen szekvencereztünk már ezerrel. Ne felejtsük, hogy még a KORG M1, a Roland D-10 és a Kawai K1 előtti korszakról beszélünk!
   De a lényeg az egészben az, hogy sikerült kiválóan megjavítani ezt a szintit, és most egy kicsit élvezkedhetünk rajta.
 

 


 


 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr51929151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.