Több háztartásban is értékes hanglemezek rejlenek. Időnként pánikszerűen rátör ezek gazdáira, hogy meg kéne őket őrizni az öröklét számára. 35 évvel ezelőtt magnószalgra, 25 évvel ezelőtt kazettára, 15 évvel ezelőtt pedig számítógépre kezdtük rögzíteni az archiválandó anyagokat. Megfelelő technikával és odafigyeléssel tényleg jó minőségben be lehet digitalizálni a házi lemeztárat. Azonban sokan nagyon macerásnak tartják ezt a folyamatot. Az ő számukra lehet jó egy direkt rögzítővel ellátott "turntable".
A Monacor DJP-160SD - t erre találták ki. Van benne RIAA korrektor, és a lejátszott lemez hangját vonal szinten, RCA  csatlakozókon is kihozhatjuk, tehát hagyományos erősítőkhöz is hozzáköthető. A lényeg azonban az, hogy kapásból be is digitalizálja a jelet, amit aztán az előlapi aljzatokba  helyezett pendrive-ba vagy SD kártyába tárolhatunk.

    Ezek után természetesen le is játszhatjuk a készüléken a felvett (vagy máshonnét áthozott) MP3 fájlokat, így a lemezjátszó általános médialejátszóvá alakult. A hibrid  már Magyarországon is kapható, és az ára sem veszélyes. Lehet, hogy az idősebbek körében lesz majd népszerű, akik szívesebben nyomkodnak gombokat, mintsem a számítógép képernyőjén egerésznek.
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr381957828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.10.23. 22:20:55

Ha nagyon ráerőltetjük a lemezjátszó jelzőt, talán ide illik be az összes bejegyzés közül. Mindenesetre hogy ma itt a 3D tv meg mindenféle ledes lapos tvk, flash médiák korszaka, érdekes eltűnődni a japánok 80-as évekbeli koncepcióján!

www.youtube.com/watch?v=f8u0W2u6KZc&feature=player_detailpage
süti beállítások módosítása