ELP

Címkék: emerson lake palmer

2010.04.28. 19:46

   Egy régi kép a '70-es évekből. A bátyámmal megkövülten ülünk a tévé előtt. Az osztrák 2-őt nézzük, naná. Emerson, Lake & Palmer koncert van. Beszarás. Addig is volt néhány magnó felvételünk, de élőben látni és hallani őket, hát ez brutális volt. Fokozott erővel hajtottuk azután fel az ismerősi körben előforduló ELP lemezeket, természetesen gondos archiválás céjából :)
   A gimiben akkortájt Pungor Antal tanár úr tartotta az énekórákat. Amikor a már felemlegetett Muszorgszkij - Ravel "Egy kiállítás képei"-t tanultuk, én jelentkeztem, hogy van nekem egy jobb felvételem annál, mint amit a recsegős lemezjátszóról hallhattunk. A tanár úr azt mondta, hogy rendben, a következő órára hozzam be. Az osztálytársaim vigyorogtak, mert sejtettek már valamit. A következő produkciót hallhatta egy hét múlva az osztály:

  

Levezetésképpen pedig egy kis Bartók Barbaro Allegro-t:

    A tanár úr, aki akkor már nem volt egy fiatal ember, a várakozással ellentétben egyáltalán nem akadt ki, hanem szemmel láthatóan élvezte, és elismerően szólt a feldolgozásokról.

    Bátyámmal mi akkoriban jutottunk arra az elhatározásra, hogy nincs alternatívája egy elektromos orgona megépítésének, ezt sajnos meg kell csinálnunk. Aztán mégiscsak lett alternatíva. Nem orgona épült, hanem szintetizátor. Ennyit jelentett egy ELP koncertfilm. 
    A tanár úrnak pedig így utólag köszönettel tartozom, hogy nem hagyott bennünket zeneileg tök hülyévé válni, pedig ez az út már akkor is nyitva állt volna előttünk :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr761960164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nezostudio · http://www.youtube.com/watch?v=k5XFZ5QGNhE 2010.05.06. 18:51:06

....életem egyik legnagyobb élménye (a sok "pici" mellett..), mikor1981-ben Varsőban, az SBB "törzshelyén láttam és élveztem végig Emersonékat. ( Rá egy évre Slade...)
Istenigazából akkor bolondultam bele a Hammond.-soundba. Az M101-est olyan klreativitással kezelte (kés beletűz.:).), hogy egyszerűen komplettan egy "művé" fejlődte ki magát a produkció. Persze nyilván kellettek mellé a zseniális társak, akik nélkül nem lett volna az, ami.
Fenomenális volt !

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2010.05.06. 19:33:40

@nezostudio:
Huh, Nezo, sárga vagyok az irigységtől!
Mit nem adtam volna én akkoriban egy ELP koncerten való részvételért...
Az SBB-t is szerettem, pár koncertjükön ott voltam, például Egerszegen.

nezostudio · http://www.youtube.com/watch?v=k5XFZ5QGNhE 2010.05.06. 20:47:30

Szenzációs csapat volt az SBB. Más volt abban az időben a tűz bennük ( igaz, most meg MÉG érettebbek), a kedvenc prog.rock bandám volt.
A '70-es évek nagyjai!
...akárcsak nálunk a V-73...:)