REVerence


    Amikor valaki elkezd kicsit komolyabban soksávos hangfelvételekkel foglalkozni, az első sikerélmények akkor érik, amikor összejönnek végre az önállóan "jól szóló" felvett sávok. Jöhet tehát a keverés és az effektezés. A nagy csalódások, éjszakákba nyúló görcsölések akkor szoktak kezdődni, amikor a külön-külön elfogadható hangszer és éneksávok nem kívánnak együtt valamiféle normális produkcióvá összegyúródni. Vérszegény a dob, élettelen a basszus, döglött a gitár, az ének katasztrófa. Hogy a keverés és a további munkafolyamatok során mit lehet és mit kell csinálni a sávokkal, majd az egész anyaggal ahhoz, hogy konzumálható terméket adjunk ki a kezünkből, arról rengeteg könyv, szakcikk, internetes fórum és blog szól. Egyetlen bejegyzésben még a beleugatás szintjéig sem juthatnánk el, ezért most csak egy picike, de nagyon fontos részlettel foglalkozom, a zengetéssel.
    Azt már a régi rómaiak (görögök, egyiptomiak, inkák, neandervölgyiek, dinoszauruszok, stb.) is tudták, hogy a zárt tereknek sajátosan zengő akusztikájuk van. Ha egy falakkal határolt térben elhangzik egy szó, leesik egy kavics, akkor a keletkező hangot a falak visszaverik, és a visszavert hang is újból és újból visszaverődik, míg nem energiáját veszítve elenyészik. Brutális pongyolasággal megfogalmazva ez a zengés jelensége. A térben ide-oda futkározó, és a felületekről visszaverődő, egymással interferáló hanghullámok viselkedését a fizika egészen jól tudja modellezni. A baj az, hogy a visszaverő felületek formája, felületi minősége, anyaga, egymáshoz viszonyított helyzete végtelenül sokféle lehet, és még egy halom paramétert figyelembe kell vennünk, ha modellezni szeretnénk a természetes terek zengését. De egyáltalán miért van erre szükség? Nos, a hangfelvételek és a rádiós közvetítések őskorában már rájöttek arra, hogy ha egy hangzó produkciót jól akarnak közvetíteni vagy rögzíteni, akkor két megoldás létezik. Az egyik, hogy némi keresgélés után olyan helyszíneket választanak, ahol az akusztika erre a célra optimális, vagyis az elhelyezett mikrofonok úgy veszik a műsort, hogy a rádió, vagy a 78-as lemez hallgatója azt szépnek, érthetőnek, élvezhetőnek értékelje. Igen ám, de erre nincs mindig lehetőség! Itt jön be a másik verzió. Vagyis olyan semleges akusztikájú, nagyon csillapított felvevő helyiségeket alakítottak ki, ahol szinte minden produkciót jól lehet rögzíteni. Azonban ezek túlságosan sterilek, élettelenek voltak azokhoz képest, mint amiket természetes, jó akusztikájú helyeken vettek fel. A problémát mesterséges zengetéssel igyekeztek orvosolni. Kezdetben vala a zengető kamra (chamber), ahol volt egy hangszóró meg valahol egy mikrofon, és ezekkel addig játszottak, míg a hangszóróra rávezetett "natur" hangra egy kellemesnek tűnő zengés rá nem ment. Ezek a kamrák elég nagyok voltak, a használatuk pedig macerás. Következett a lemezes zengető (plate), ami sok esetben kampókon lógó vaslemezt jelentett. Ezt olyasformán rezgették egy tekerccsel, mint a hangszóró membránját, csak a tehetetlensége és a kialakítása miatt lecsengő rezgések keletkeztek rajta, hasonlóan a rendes zengetéshez. Jöttek aztán a rugós zengetők, amiket a gitárerősítőkben még ma is megtalálunk.
    A digitális technika megjelenésével pillanatok alatt kifejlődtek a digitális zengetők. A digitalizált jelet nagyon jól lehet memória IC-kben tenni-venni, forgatni. A gyártók különféle algoritmusokat alkottak, melyekkel a jól hangzó természetes terek zengését kísérelték meg utánozni. A legismertebb nevek erről a területről: Lexicon, TC, Alesis, Digitech, Eventide, de a KORG, a Roland és a Yamaha is letette a maga koncepcióit az asztalra.

    Visszatérve az alaphelyzetre, amikor a saját felvételünk utómunkálatai során ahhoz a ponthoz érünk, hogy mesterséges tereket használunk, akkor egyre kevesebben kötözgetnek már a számítógépre külső effektprocesszorokat, hanem megpróbálják inkább a PC-n belüli lehetőségeket kihasználni . Az egyik mód a natív processzálás (amikor a számítógép processzora számolgatja a tér szimulációt, a modellezést, magyarán a zengetést), a másik pedig a DSP-s kártyák kínálta lehetőség, mint a TC PowerCore-ról szóló bejegyzésben írtam.
    Aztán mostanság van még egy harmadik út is. Ez a konvolúciós zengetők használata. Miről is van itt szó? Egy picike matematika keveredik a történetbe. Ha egy bármilyen akusztikájú helyen egy nagyon éles csattanást keltünk, majd annak a hangját a visszavert jelekkel együtt rögzítjük egy bizonyos ideig, akkor az így keletkezett jel tulajdonképpen az adott terem akusztikai lenyomatának tekinthető, és belőle matematikai eljárások segítségével vissza tudjuk nyerni azokat a paramétereket, amik a zengetés szimulálásához szükségesek. A folyamat a konvolúció nevű műveleten alapul. A tényleges számolgatáshoz pedig FFT, illetve inverz FFT algoritmusokat használnak többnyire. (FFT = Fast Fourier Transformation). Elméletileg egy végtelenül rövid időtartamú impulzussal kell a hatást kiváltani. (Ez a Dirac-delta, és tanulmányainkból tudjuk, hogy egy nagyon hegyes tüskéről van szó az idő tengelyre merőlegesen. Olyannyira, hogy az egyetemi vicc szerint, ha véletlenül beleülünk, akkor borzasztóan szúr :) A gyakorlatban nyilván ezt csak megközelíteni lehet, de azért a dolog nem annyira veszélyes. A csattanásról megfelelő módon elkészített pár másodperces (tehát véges idejű) hangfelvételeket az impulzustechnikából átvett kifejezéssel impulzusválasznak (angolul Impulse Response, IR) nevezzük. Ezek a fájlok a konvolúciós zengetők tápanyagai. A konvolúciós zengetők az utóbbi 5-6 évben terjedtek el. Nem hagyományos hardver eszközökről van itt szó elsősorban, hanem számítógépes programokról, pluginekről. Aki keresgél a neten, az talál többféle ingyenes vagy fizetős konvolúciós zengetőt is, tudásuk, "etethetőségük" összevetésével egy csomó szakmai fórum foglalkozik. 
     A Cubase5 tulajdonosok ingyan és bérmentve kapnak egy jópofa konvolúciós zengetőt, a REVerence névre hallgató plugint.

 

 Bevallom, hogy korábban csak a REVerence saját presetjeit próbálgattam, de az egyik barátom felhívta a figyelmemet arra, hogy a netről már bőségesen lehet IR-eket szemezgetni. Nem csak valós terekről raktak fel egy csomó impulzusválasz-fájlt, hanem a stúdiós körökben kedvelt effektprocesszorokkal is elkészítették az IR-mintákat. A történet műszaki, akusztikai, esztétikai és szerzői jogi kérdéseiről gyakran fellángolnak a viták. Mindenesetre letöltögettem egy halom ingyenesen hozzáférhető IR nyersanyagot, és jó párat ki is próbáltam. Ehhez a Lexicon cég jó kis teszt CD-jén levő minta kollekciót használtam, vagyis a rajta található hangszeres és ének sávokra aplikáltam a különféle tereket. (Allah növessze hosszúra a Lexicon szakállát, hogy ezt a CD-t annak idején megcsinálták!)
    Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy próbálja ki a REVerence adta lehetőségeket! Azonban, mint a legtöbb zengető esetében, itt is finoman kell bánni a paraméterezéssel. Továbbá a természetes és mesterséges terek megítéléséhez csakis jó minőségű monitor ládákat, illetve fejhallgatókat használjunk, különben értelmetlenné válik az egész. Némi keresgélés és próbálgatás után nagyon jó szimulált tereket találhatunk, amiket aztán később kiválóan  hasznosíthatunk a projektjeinkben. 
    A zengetésről és a teremakusztikáról persze borzasztó sokat lehetne beszélni. Kellene is, mert látom, hogy volna rá igény. Majd apránként visszatérek egy-egy konkrét területre. Akit érdekel a téma, annak nagyon jó szívvel ajánlom Tarnóczy Tamás: Zenei akusztika című alapművét. Igazából ezt a könyvet mindenkinek végig kéne olvasnia, aki zenél, hangosít, stúdiózik. Tiszta, érthető és precíz.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr262072971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pixlala 2010.06.12. 00:33:18

Hmmm... Valóban érdekes! Szeretnék hallani végre egy jó native zengetőt, ... eddig még nem sikerült! De egyszer eljő a pillanat! Ezt tudom. Én 5 éven belűlre teszem ezt az időt. De akkor is kell a vas, ... és ez pont az a terület ahová kell a kakaó. DSP kártya, vagy valami fizikai kütyü (azaz vas - ami néha műanyag:).
Mindenesetre, fejlődik a dolog rendesen.