Elég fura érzékszervünk a fül.
    Minden, amiről ebben a blogban írok, a Windows hangrafoghatóságától a belinkelt riportokig a füllel érzékelhető világról szól. A minap Zsolt barátunk stúdiójában voltunk egy kis hallgatózásra. Tudjátok, a normálisabb népek meló után focizni, sörözni, csajozni mennek, a kevéssé normálisak pedig a fülüket mereszteni, és ráadásul nagyon érdekli is őket a dolog. A kíváncsiskodás három mikrofonelőfok hangjának összehasonlítása miatt terelte össze a kis társaságot a stúdióba.
Ha az ember mikrofonelőfokok hangjáról akar véleményt formálni, akkor nem árt ugye valami tisztességes mikrofon, megfelelő akusztikájú feléneklő helyiség, és kell ugye valamilyen hangforrás, ami lehet hangszer vagy emberi hang. Nekünk szerencsénk volt, ugyanis Zsolt meginvitálta Erikát és Eriket, akik biztosították nekünk a kiértékeléshez szükséges hanganyagot. Mindkettejükről készítettem a telefonnal képet, de csak Erikáé lett jó. Jól van na, legközelebb Erikre is jobban figyelek majd!
A három tesztelésre befogott előfok a következő volt:

 1. Digidesign Control24 előfokjai (Focusrite gyártmány)

 2. Focusrite ISA One

 3. UAD Solo 610

    A szeánsz elég alapos volt, és számos hasznos tanulsággal gazdagabban térhettünk haza. Most biztosan azt várnátok, hogy hosszadalmasan taglaljam, hogy az "A" készülék miben és mennyire bizonyult jobbnak, mint a "B", és miért verték mindketten a "C"-t? Szándékosan keverem most a számokat és a betűket, mert nem erről szeretnék most beszélni, bár izgalmas lenne az is.
     Az igazán érdekes az volt, és erre legalábbis ugyanannyira figyeltem, mint a készülékek hangjára, hogy melyikünk miként vélekedik a monitorokból, illetve a felvett sávokról szóló anyagról? Volt köztünk zenész, nemzetközileg jegyzett DJ, producer, jómagam, mint vegyészből lett hangszerbótos, az énekeseink, meg az éppen betoppanó emberek. Az volt a közös bennünk, hogy valamennyien munkaeszközként használjuk a hangot, ezzel kelünk és ezzel fekszünk. Az eszközök hangjának megítélésében tulajdonképpen alig volt különbség. Nagyobb eltérések voltak már az interpretációban. Mert amikor a megszólalások mellé az árat is odabiggyesztettük, mint választási szempontot, akkor már differenciálódott a kép. Magyarán, az emberek nagyjából azt értékelték, hogy szerintük az egy forintra eső hangminőség javulás mekkora volt. 
    Igazság szerint jóval nagyobb véleménykülönbségekre számítottam, mivel jó pár hasonló szeánszon résztvettem már, és tudom, hogy sokszor eléggé kiélezett viták szoktak kialakulni arról, hogy egyáltalán melyik eszköz a jobb a másikhoz képest? E tekintetben most teljesen azonos véleményen voltunk, sőt, még a minőségi lépések nagyságát is hasonlónak ítéltük meg.
    Zsolti azonban egy halk sóhaj közepette egyből átszámította az árakat a stúdió óradíjra, mondván, hogy neki azt kell mérlegelnie, hogy egy adott eszköz beruházása mennyi gályázással térül vissza. Mert egyrészt vonzza a lehetőség, hogy a megismert jobb hangzásokkal könnyebben alkosson szépen szóló anyagokat, másrészt a piac a lehető legalacsonyabb árak felé tolja a stúdiók óradíját is. Záporozhatnak persze az ellenpéldák is, mondván, hogy X vagy Y egy picike sufniból kialakított low-budget stúdióban egymás után készíti a nagy nevű előadók menő albumait, felesleges tehát túlmisztifikálni a stúdiótechnikai beruházásokat. Szóljon az anyag elfogadható módon, legyen dögös a sound, jó hangos az egész, aztán csók a családnak!
    Nehéz az ilyen érvelést megcáfolni, mert a gyakorlatban tényleg találhatunk példákat arra, hogy a kiskonyhában, alaplapi hangkártyával, tört Cubase-zel (jó régivel, mert az újhoz gyenge a gép), picike Behringer keverővel, olcsó dinamikus mikrofonnal felvett produkció befut a piacon. A sokat emlegetett "piac" ítélt, és jónak találta a produkciót. A szakma persze prüsszög, mert az anyag ezer sebtől vérzik, primitív hangzásában egy jobb garázszenekari demó szintjét sem éri el.
    Most jönne az a rész, hogy a vásárlóközönség azt kapja, amit igényel, és amit megérdemel, de nem mondom ezt. Egy korábbi bejegyzésben már foglalkoztam azzal a témával, hogy vajon a sok tömörített zene hallgatása rontotta-e az emberek hallását, helyesebben a képességüket a hangminőség megítélésére? Az idézett kísérlet szerint nem, tehát a mostani fiatalok is képesek kiválasztani a hangzó anyagok esetében a legjobbat. A kommentekben és a személyes visszajelzésekben pedig olyanokat hallottam, hogy a 20-30 évvel ezelőtti Sokol rádiós és nyekergő kazettás hangminőséghez képest a mai digitális világ olcsó portékái is magasabb szintet jelentenek. A fülünk tehát alapvetően nem változott.
    Viszont amikor előszedegetem a régi felvételeket, mindig rá kell döbbenjek arra, hogy az adott korban ('70-es - '80-as évek) a mai szemmel nagyon avíttnak tűnő stúdiótechnikákkal mennyire jól szóló anyagokat tudtak készíteni az akkori hangmérnökök. De ennek van egy másik olvasata is. Mégpedig az, hogy a vacakul szóló produkciók nem voltak piacképesek. A gyengén szóló lemezeket keményen lehúzták a szakfolyóiratok kritikusai, legyenek azok klasszikus zenei, rock, vagy pop lemezek. De visszagondolva arra a korszakra, a társaságban is beszédtéma volt mindig, hogy ez vagy az a lemez mennyire jól szól. Tehát az elhangzó zenei anyagon túl mindig szóba került a hangzás is. Lehet, hogy nem volt reprezentatív ez a közeg, és én mindig olyanok között forgolódtam, akik erre figyelmet fordítottak, de nem valószínű :)
    A fenti eszmefuttatást pusztán amiatt írtam le, mert egyre inkább úgy látom, hogy a szépen szóló anyagok elkészítése már csak a szűk szakma belügye kezd lenni. Egymás között jó eldumálgatunk a különféle technikai kérdésekről, nagyjából mindenki tudja is a szempontokat azonban amikor arra kerül a sor, hogy el kell dönteni, egy adott technikai fejlesztést érdemes-e meglépni, akkor a beszűkült piac egyből odanyom egyet, hogy "NEM"! A helyzet persze árnyalható stílusok, előadók és egyebek szerint. Azonban ismét egy ördögi kör belsejében találjuk magunkat. A stúdiók nagyon visszafogottan fejlesztenek, mert a piac nem tolerálja a komoly beruházásokat. Ezáltal szerényebb lesz a keletkező hanganyagok minősége is. A nép hozzászokik, és már pláne nem igényli a profi megszólalást.
    Aztán hamarosan ismét kiakaszthatjuk a spárgára kötött Sokolt a konyhaablak kilincsére :)
  

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr32218114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.