A mindenféle tehetségkutató versenyeknek köszönhetően egyre többekben alakul ki az az érzés, hogy ők a világot jelentő deszkákon fognak jelentős karriert elérni. Nincs is ezzel semmi baj, majd úgy is kiszűrődik az a pár ember, aki valóban tehetséges. Vagy nem. Mert azért ez a fajta szelekció nem feltétlenül arra hivatott, hogy a legnagyobb tehetségek útját egyengesse. Mondom ezt annak ellenére, hogy az utóbbi években valóban kaptunk néhány igazi sztárt ezekből a műsorokból.
    Azonban nem a tehetségkutatónak álcázott túlélőshow műsorok dömpingjéről szeretnék értekezni, hanem arról, hogy ezeknek a műsoroknak a hatására, meg ettől függetlenül is egyre többen kapnak késztetést arra, hogy mikrofont ragadjanak, és énektudásukat kisebb-nagyobb színpadokon, közönség előtt csillogtassák. Ide akár a karaoke fellépéseket is besorolhatjuk. Azt is nagyon jól látjuk, hogy sokak számára a kihangosított éneklés nagy nehézségeket okoz. Tekintsünk most el a lámpaláztól, hiszen akik önként bevállalják ezeket a dolgokat, azokban általában működik annyi exhibicionizmus, hogy leküzdi a fellépéssel járó izgalmakat. Tegyük fel, hogy tökéletesen megtanultam a dalt, a bandával ezerszer elpróbáltuk, jó formában vagyok, de mégis, amikor ki kell állnom a színpadra, az azért nem olyan egyszerű. Lent ott van a nézősereg, akik mind elvárásokkal tekintenek a produkcióm elé, képembe világít egy csomó reflektor, és ott van még egy gázos dolog: a mikrofon.
     Most elsősorban a fenti problémákkal szembenéző kezdők számára szeretnék adni néhány egyszerű kis tanácsot, remélve azt, hogy legalább a "gonosz" mikrofonnal (és általában a hangosítással) szembeni ellenséges érzéseket sikerül megszüntetni, és akkor már igazán csak a produkcióra lehet koncentrálni. Gyakran találkozom ezer éve a színpad világában élő, nagyon sikeres előadókkal is, akik még mindig fóbiával viseltetnek a mikrofonnal, hangrendszerekkel (és a hangtechnikusokkal :) szemben. Balul sikerült fellépések esetén is gyakori bűnbak a mikrofon. Pedig, mint minden fóbia esetében, ha megismerjük a félelmünk tárgyát, akkor azonnal elmúlik a félelem, és könnyedén, lazán tudjuk használni. Az egy másik kérdés, hogy rosszul megválasztott mikrofonnal, illetve gyenge hangrendszerrel szinte garantált a szívás.
     Régóta hangoztatott rögeszmém, hogy amikor az ember belép egy koncertre, buliba, lakodalomba, bárhova, ahol élő éneklés folyik, legelőször az énekhangra figyel, aztán kis idő múlva kezdi csak a zene többi részét, meg egyáltalán a megszólalást analizálni. Nagyon fontos tehát, hogy ez a benyomás a legjobb legyen. Ha az énekes tisztában van azzal, hogy kifelé a produkciója szépen szól, akkor az nagyfokú magabiztosságot is ad.

    Nézzünk tehát néhány tudnivalót a színpadi mikrofonokkal kapcsolatban!

 

1. Mikrofonválasztás


1.1 Vezetékes, vagy vezetéknélküli?
    Aki nem sokat mozgolódik a színpadon, annak én mindenképpen drótos mikrofont javasolok. Lehet ezt állványban vagy kézben tartani. Sokkal kevesebb probléma és meglepetés érheti az embert, ha nincs a rádiós rendszer közbeiktatva. Meg aztán olcsóbb is. Hangminőségben pedig csak a komolyabb vezetéknélküli rendszerektől várhatjuk el azt a színvonalat ugyanazzal a kapszulával, mint amit a drótos nyújt. Aki persze sokat mozog, ugrál a színpadon, annak mindenképpen a drótnélküli kell. A kiválasztásról és a használatról  egy korábbi bejegyzésben írtam már néhány gondolatot itt és itt.

1.2 Kézi, fejpántos, vagy csíptetős?
     A legegyszerűbb az élet természetesen egy jó kézi mikrofonnal. Vannak persze szituációk, mikor a fejpántos mikrofon nagyon jól jön, például dobosok, billentyűsök, gitárosok előszeretettel használják, ha nem akarják az egész bulit a mikrofonhoz szögezett módon végigállni vagy ülni. Mások pedig azért kedvelik, mert vezetéknélküli rendszerrel teljes szabadságot ad a színpadi mozgáshoz, és mindkét kéz szabad. Azt azonban tudni kell, hogy ha színpadi énekléshez választunk fejpántos mikrofont, azt nagyon gondosan kell megtennünk. Nem létezik nagyon olcsó és egyben elfogadható énekhangot produkáló fejmikrofon. Másrészt ezek szinte mind kondi kapszulával működnek, így hosszú használat alatt a szájból kiáramló párától vagy például egy nyári szabadtéri bulin (a levegő nedvességétől éjjel) fokozatosan elgyengül és eltompul a hangjuk. Kiszáradás után többnyire működnek rendesen, de aki kínlódott már ilyesmivel egy nagggyon hosszúra nyúlt buli vége felé, az tudja, hogy milyen gáz. A csíptetős mikrofonok használatára is sokan gondolnak, de azok nem igazán színpadi éneklésre valók. A színházi gyakorlatban sokszor találkozunk az arcra vagy a hajba rögzített parányi mikrofon kapszulákkal. Ezekből csak a profikat szabad megvenni, a többivel garantáltan problémák lesznek.  Ne felejtsük el, hogy a színházakban, nagy koncerteken jól képzett technikus ügyel ezekre. Kezelő nélküli hangrendszerrel ne is gondolkozzunk ilyesmiben.

1.3 Dinamikus vagy kondenzátor?
    Általános színpadi használatra mindenképpen jó minőségű dinamikus típust javasolok. Egyszerűbb vele az élet. Persze, a kondenzátor mikrofonokkal gyakran lehet nagyon szép énekhangot produkálni. Azonban én itt is arra hívnám fel a figyelmet, hogy kondi mikrofonnal csak akkor érdemes nyomulni, ha egy figyelő technikus ül a profi hangrendszer keverője mögött. Vagy, használhatják vendéglátós muzsikusok is, akik tudják, hogy minden lehetséges fellépési helyszínen el tudják rendezni a hangfalaikat úgy, hogy ne lépjen fel gerjedésveszély. Erről a problematikáról is beszéltem már a blogban.

1.4 Melyik gyár melyik termékét válasszam?
     Számomra mindig gyanús, ha valaki csak egy "tuti" mikrofonról beszél, amivel a világ összes problémáját meg tudja oldani. Kétségkívül léteznek ismert és elismert színpadi mikrofonok, melyekkel nagyot hibázni nem lehet, bárhol is vetjük be őket. A választás azonban nemcsak az "ár - felhasználási cél - megbízhatóság - hangminőség" paramétertérben történik, hanem benne van az előadó maga is. Van aki fényes kosarút, más pedig matt feketét, nehezet, könnyűt, hosszúkásat vagy egyéb külső paraméterek alapján meghatározott modellt keres. Fontos az énekes komfortérzete, és ebbe ezek is beletartoznak. A hozzánk betérőknek mindenképpen a szóba jöhető típusok kipróbálását szoktuk javasolni. Fogja a kezébe, beszéljen, énekeljen bele, érezni fogja a különbségeket. Azt a típust fogja választani, amiben saját hangját a legjobbnak érzi visszahallgatva. Fontos szempont. A különféle mikrofonok számos paraméterrel jellemezhetők. Van, amelyik kevésbé, és van, amelyik jobban színezi a hangot. Hogy ez a színezés pontosan hogyan és miként jelentkezik, mennyire "áll jól" az adott énekes hangjához, ezt érdemes a gyakorlatban is kipróbálni. A nagyon elterjedt mikrofonok általában sok ember hangjához igen jó kompromisszumot adnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem érdemes tágabb kört kipróbálni, hiszen találhatunk a konkrét hangunkhoz nagyon jól illeszkedő darabot ezen a körön kívül is, akár a kicsit olcsóbbak között is. Ilyen megfontolásból tartjuk tehát készleten egy csomó gyártónak olyan reprezentáns színpadi mikrofonjait, melyekből valóban választani lehet. Az ajánlásnál persze kicsit mindig a hangtechnikus helyébe is képzeljük magunkat, hiszen jól ismerjük a drótnak azt a végét is. Ha a technikust akár az énekes, akár a mikrofonon megfejthetetlen feladat elé állítja, akkor a bulinak lőttek. Ezeket a műszaki szempontokat is el szoktuk mesélni, hogy teljes legyen a kép.

2. A mikrofon használata a színpadon

2.1 Ismerjük ki a mikrofonunkat!

    Már a kiválasztás előtt nem árt bogarászni a mikrofonokhoz a gyárak által kiadott adatlapokat. Ezek természetesen minden gyártó weboldalán hozzáférhetők. A paraméterek (pl. iránykarakterisztika, érzékenység) értelmezéséhez segítséget adhat a már említett korábbi bejegyzés. Ugyanakkor nem tartom jó dolognak, ha valaki tisztán adatlap silabizálás és néhány netes fórum meglátogatása után dönti el, hogy neki konkrétan melyik típus lesz jó. Amint említettem, a kipróbálást nagyon lényegesnek tartom. Ha pedig már megvan a mikrofon, akkor a gyakorlatban is igyekezzünk jó barátságot kötni vele. A a próbák és a fellépések előtti beállások jó lehetőséget adnak arra, hogy kitapasztaljuk, különböző helyzetekben miként reagál a mikrofonunk.

2.2 Gerjedések elkerülése
     A legnehezebb problémák egyike. A gerjedés tisztán egy fizikai folyamat, nem ördögtől való, és nem is a mikrofont kell érte a legtöbbször kárhoztatni. A gerjedés akusztikai visszacsatolás, melyről szintén volt már szó a Bitzenede blogban. Ha állványban van a mikrofonunk, és a beállás során kisakkozunk egy alkalmas helyet, ahol nem gerjed, az jó eséllyel úgy is marad. Ha mozgunk a kézben tartott mikrofonnal (pláne a drótnélkülivel), akkor könnyen kerülhetünk olyan pozícióba, hogy beindul a gerjedés. Ki kell tehát tapasztalni, hogy adott színpadi felpakolás esetén hol vannak azok a helyek, ahol nyugodtan mozoghatunk a mikrofonnal. Természetesen, ha menet közben megnöveljük a hangerőt, akkor ez a hely drasztikusan zsugorodni fog.
   Mint a fent idézett bejegyzésben is leírtam, a gerjedés csökkentésének egyik leghatékonyabb módja, hogy ha jó közelről éneklünk a mikrofonba. Ilyenkor a szánkból, mint hangforrásból jóval nagyobb intenzitású jelet kap a mikrofon membránja, mint a hangfalakból és a terem falairól visszaverődő jel. Gyakran 1-2 cm csak az optimális távolság. Az ilyen közelről jól használható mikrofonokat "pop" mikrofonnak is szokás hívni.
     A mikrofonok fontos jellemzője az iránykarakterisztika. Magyarán, hogy ha elfordítjuk a hossztengelyéhez képest, ferdén éneklünk bele, akkor miként változik, gyengül a hangja. A gömb karakterisztikájú mikrofon mindenhonnan veszi a jelet, így borzasztó könnyű begerjeszteni. Színpadon többnyire kardioid mikrofonokat használunk, melyek eléggé határozottan szemből veszik a jelet. Kisebb fejmozgást még persze tolerálnak, de ami lényeg, hogy hátulról nem érzékenyek. Vannak hiperkardioid mikrofonok is, nagyon éles iránykarakterisztikával. Ha mindig jó közelről használjuk, akkor ezzel érhetjük el a legkisebb gerjedékenységet is, de távolabbról (20-30 cm) már érezhető, ha nem pontosan bele beszélünk vagy éneklünk.
     Ehhez kapcsolódik a padlóra vagy oldalra rakott monitorhangfalak pozicionálása is. Ha ésszel helyezzük el a padlómonitort, akkor az úgy van az énekes előtt, hogy a mikrofonjának a "hátuljába" szól, tehát viszonylag nagy hangerő mellett sem fog gerjedni egy kardioid mikrofonnal. De ha énekesünk kikapja mikrofont az állványból, és eszébe jut háttal a közönségnek, mondjuk a dobos felé elénekelni egy lírai részt, az könnyen gerjedésbe fulladhat. Azért mondom, mert volt már ilyenre példa :) Az oldalsó monitorok még gázosabbak, majdnem mindig beleszólnak egy pár mikrofonba. A jól átgondolt és lepróbált elrendezés ilyenkor kihagyhatatlan. 
    Sokszor bejön még egy bosszantó dolog akkor is, mikor gerjedés szempontjából jól be van lőve a cucc. Különösen olyan termekben, ahol a színpaddal szemben nagy csupasz fal veri vissza a hangot, előfordulhat az, hogy az énekes kicsit közelíti vagy távolítja az arcát a mikrofontól, és ettől indul be a gerjedés. Az történik, hogy a szemközti falról visszaverődő hangok az arcról még egy visszaverődés révén kerülnek a mikrofonba. Ilyenkor az énekes kétségbeesetten szokott a technikusra nézegetni, pedig neki ilyenkor más lehetősége nincs, mint lehalkítani a gerjedő mikrofont. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy van a teremben egy ilyen szituáció, akkor ragaszkodni kell ahhoz a mikrofon helyzethez és távolsághoz, amikor még nem gerjed a cucc, és elkerülhető a balhé.
    Vannak olyan mikrofon típusok, melyekről gyártójuk azt állítja, hogy "nem gerjedékeny". Csodát ezektől sem szabad várni, mindössze annyit, hogy pár decibellel több tartalékunk marad. Lehetne olyan konstrukciós megoldásokat alkalmazni, melyekkel a gerjedés veszélye valóban erősen csökkenthető lenne, de az a hangminőség rovására menne, abból pedig jobb, ha a gyártó nem enged.
    Igazából a mikrofon kiválasztáshoz tartozik még egy kérdés, amiről beszélni kell. Vannak olyan énekesek, akik kifejezetten szeretnek inkább hangszermikrofonba énekelni, illetve előfordulhat olyan szituáció, amikor csak hangszermikrofon áll rendelkezésre. Nem kell megijedni. A jó hangszermikrofonnal sem lesz probléma, de azt tudni kell, hogy ezek iránykarakterisztikája nyitottabb. Van, akik pont emiatt szeretik, mert nem olyan problémás, ha össze-vissza mozgatják éneklés közben. Azonban pont ez lehet a hátulütője is, mert emiatt beléphet a gerjedés. Másrészt ritkán van rajtuk kapcsoló. A kapcsoló kérdésről még később szó esik.

2.3 Proximity effektus.
     Más néven közelségi hatás. Másképpen szól a mikrofonunk, amikor tényleg pár centire van a szánktól, és máshogyan, amikor 10 - 20 - 30 centiről éneklünk bele. A nagyon közeli tartásnál kiemelődik a mély tartomány. Hogy ez kinek a hangjához hogyan viszonyul, szintén érdemes a vásárlás előtt kipróbálni. Van, akinél ez hozza meg a "dögöt" a hangba, másnál csúnyán dödöllés lesz a hangzás, rossz beszédérhetőséget eredményezve, pláne egy kis zengető effekttel megkenve. A hangtechnikus ilyenkor le szokta vágni a mélyeket, ám ez nem biztos, hogy helyreállítja a hangzást. A mikrofon távolsággal való okos játék eleve rendkívül fontos a helyes mikrofonozásban. Egy halkan elsuttogott rész szép lehet az említett proximity hatással kiemelve, nagyon közelről. Ha viszont nagy hangerővel ordítunk bele pár centiről a mikrofonba, akkor annak ellenére is trashmetálördögös zúzda hangot kapunk, ha nem az a szándékunk. A mikrofonunk kiismerésének egyik célja pont az, hogy érezzük, milyen hangerőhöz milyen távolság lesz optimális.

2.4 Érzékenység, maximális jelszint
    Ha már a hangerőnél tartunk, tisztában kell lennünk ezekkel a fogalmakkal is valamennyire. A korszerű dinamikus mikrofonok általában nagyjából egységesen 3 - 5 mV/Pa érzékenységi tartományba tartoznak. Minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb elektromos jelet adnak ki ugyanakkora hangerejű bemenő jel hatására. A korszerű keverőpultok ezt a tartományt jól tudják kezelni. De ha nagyon halkan, illetve messziről énekelünk, akkor egy viszonylag kevésbé érzékeny mikrofon esetében nem tud a technikus annyi gaint adni, amennyi az arányos megszólaláshoz szükséges lenne, és elvész az ének a kíséretben. Vagy, a másik gyakori szitu, hogy a keverőn még van gain tartalék, de kicsit jobban feltekerve már besípol a rendszer, a fent leírt gerjedési okok miatt. 
    A másik fontos paraméter, amire nem nagyon szoktak odafigyelni, a maximális jelszint. Ez az adat arra utal, hogy mekkora hangnyomást képes a mikrofon még torzítás nélkül elviselni. Énekmikrofonoknál nem tűnik annyira fontosnak ez az adat, de a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak, akik folyamatosan nagy hangerővel énekelnek, ráadásul közelről, nekik egyáltalán nem mindegy ez sem. A pulton természetesen vissza lehet venni a túl nagy bejövő jelet, azonban ha már a mikrofon eleve betorzít a túl nagy hangnyomástól, akkor azzal már semmit sem lehet tenni. Így hallja a közönség, és így őrződik meg a felvételeken.

2.5 A mikrofon tartása
    A kézbe vett mikrofon helyes tartását nagyon erősen meghatározza a karakterisztikája. A legjobb hangot általában akkor kapjuk, ha megvalósul a "tengelybe" éneklés. Vendéglátós zenészeknél vagy dobosoknál gyakran látjuk, hogy oldalról közelít a mikrofon a delikvens szájához. Ez a legtöbb mikrofonnál korántsem ad jó hangot, és a gerjedésveszélyt is fokozza. Fejpántos mikrofonoknál pedig általában pont a szájzugot kell megcélozni a legjobb eredményhez. Vannak, akik azt állítják, hogy a mikrofonnal felülről kell a szájhoz közeledni, csökkentve ezzel a nazális zajokat és a lélegzetvétel kiemelését. Csináltunk korábban pár próbát, én a gyakorlatban ennek semmi értelmét nem láttam. Ellenben elég furán tud kinézni egy amúgy szép arcú énekesnő, aki folyamatosan eltakarja az arcát az így fogott mikrofonnal és az azt tartó kezével. Szerintem az operatőröknek is feladják a leckét, akik egy ilyen koncertről felvételt készítenek.
Van aztán egy másik fontos dolog is. Akinek nincs korlátlan költségvetése, az stabilan fogja a kezében a mikrofont! Ha közben leesik, vagy nekiüti a buli hevében valaminek, az  a mechanikai sérüléseken, kopásokon kívül gyakran a precíz kapszulában is kárt okoz. Rossz esetben azonnal vége is a mikrofonnak. A betét persze cserélhető, de a legtöbb típusnál alig olcsóbb, mint ha venne az ember egy újat. 
Vezetékes mikrofonnál arra is ügyeljünk, nehogy a kábel feszülése miatt legyen gond. Rálép valaki, rátaszigálják a monitor hangfalat, összekeveredik a másik zenész kábeleivel. Mindez jó kiindulási alap egy kis rángatásra, ami aztán a kábel sérüléséhez vagy a mikrofon leeséséhez vezethet. A tudatosan felpakolt cucc garancia lehet az ilyen bajok elkerülésére is.
    Különösen kezdőknél fordul elő, hogy egy számban, amikor épp nem énekel pár ütem erejéig, az énekes leengedi a kezében tartott mikrofont, pont "bele" a padlómonitor hangszórójába. Ekkor persze azonnal elindul a gerjedés. Ha tisztában vagyok vele, hogy ezt most én idéztem elő, egy mozdulattal meg is szüntethetem a bajt.
    A mikrofon megfogásával kapcsolatban van még egy észrevételem. Sokan nem a nyélen, hanem teljesen a kosárnál fogják meg a mikrofont, körbemarkolva a kosarat, és így énekelnek bele egészen közelről. A legtöbb mikrofonnak fontos, hogy a kosár mindenütt szabad légtérrel érintkezzen, így van kitalálva a kapszula elhelyezése. Ne csodálkozzunk hát, ha így mesterséges bádogbödön hangot produkálunk amúgy márkás mikrofonunkkal!
Vezetéknélküli mikrofonoknál pedig előfordul (mondjuk többnyire nem énekesekkel, hanem hirtelen a színpadra tévedt közemberekkel), hogy a mikrofon alsó végét markolják meg. Általában itt van az antenna, és időnként ez a fogás elég ahhoz, hogy leárnyékolja az adást. A hiba ilyenkor sem a készülékben van.
 

2.6 A kapcsoló használata
    Kapcsoló nélküli mikrofont csak akkor célszerű színpadon használni, ha számíthatunk az éber technikusra  a pult mögött. Egyébként a kapcsolóval megszüntetjük a vészhelyzeteket, legalábbis a mi mikrofonunk által előidézetteket. Néha a megilletődött művész persze elfelejti bekapcsolni a miksit, ezért van az, hogy a nagy hangosító brigádok, ahol úgyis felügyelet van a rendszeren, inkább a kapcsoló nélküli modelleket használják. Kisebb produkcióknál, ahol nincs külön erre figyelő ember, nagyon jól jön a kapcsoló. Vannak helyzetek, amikor nagyon sok mikrofon van a színpadon. Akusztikus dob, gitárkombók előtt, fúvósoknak, vonósoknak kirakott mikrofonok. Néha az is segít, ha az éppen nem használt mikrofonokat kikapcsoljuk. Csak el ne felejtsük újra bekapcsolni őket szükség esetén!
 

 

    Ha olyan mikrofonunk van, amin nincs kapcsoló, de szeretnénk használni, akkor kell gyártanunk egy olyan XLR mikrofonkábelt, aminek a mikrofon felőli végére kapcsolós XLR dugót teszünk. Ezekből ismét csak a profikat szabad használni, mert az olcsók többnyire igen gyorsan tönkremennek. A vezetéknélküli mikrofonok esetében a kapcsolást néha durranások kísérhetik. Ezt gyakran háromállású kapcsolóval akadályozzák meg a gyártók. A vezetéknélküli mikrofonok kapcsolói néha rejtve vannak, illetve gyakran van valami tudnivaló a kezelésükkel kapcsolatban. Ha fellépés előtt idegen mikrofont dugnak a kezünkbe, a kapcsolás és a némítás módját kérdezzük meg, mielőtt valami kaland alakulna ki a színpadon!

2.7 Tapizaj
    Minden mikrofon érzékeny valamilyen mértékben a tapogatásra, általánosabban a mikrofon házát érő mechanikai hatásokra. A profibb típusokon mindenféle trükkel a tapizaj érzékenységet erősen vissza szokták szorítani, de akkor is elég rút hangokat lehet előidézni azzal, hogy tapogatjuk, vagy neki kocogtatjuk valaminek a kihangosított mikrofont. Az olcsóbb típusok pedig nagyon durván érzékenyek ezekre. Ettől persze lehet még egyébként elég jó hangjuk, csak a használatuk során erre fokozottan tekintettel kell lennünk. A kapcsoló arra is jó, hogy a segítségével megkíméljük a közönséget a mikrofonkengyelből kivett, vagy oda visszatuszkolt mikrofon, illetve a mikrofon állvány gémjének állítási zajától.

2.8 Mikrofonkengyel
    Ha szóba esett a mikrofonkengyel, álljunk meg itt egy pillanatra! Nincs olyan nap, hogy a mikrofonállványt vásárló zenész megkérdezi, hogy az állványhoz ugye jár kengyel (vagy pipa, ahogyan gyakran hívjuk)?
    Nos, szögezzük le, hogy a kengyel az adott mikrofon tartozéka. A legtöbb mikrofon gyári dobozában ott van a hozzá tartozó kengyel. Akkor sincs persze dráma, ha ezt elveszítjük, vagy eltörik. Azonban a kengyel nagyon fontos tartozék. A se túl szoros, se túl laza befogás, a mikrofon házát jól körbevevő illeszkedés, és esetleg a zajok csillapítása a feladata. A kengyelt mindig az adott mikrofontípushoz vásároljuk tehát. Különös figyelmet érdemelnek a vezetéknélküli típusok, mert azok többnyire testesebbek, nehezebbek, és vannak köztük hengeres, illetve kónuszos befogásúak is.
 

2.9 Szélzaj
     Szabadtéri bulikon nagyon rút hatása lehet a szélnek. Néha az épp csak fújdogáló enyhe szellő is susogva, dörömbölve tör elő a hangfalak által kihangosítva. Kicsit lehet a hatást a mikrofonfejre húzott szélvédő szivacsokkal csökkenteni, de igazából az a praktikus, ha a színpad oldalról és hátulról teljesen szélvédett.

 

 


3. A mikrofon tárolása

    Ha használat közben óvjuk a mikrofonunkat a mindenféle nemkívánatos kalandoktól, akkor természetesen a tárolás közben is vigyáznunk kell rá. Szinte minden komolyabb mikrofonhoz jár valamilyen műanyag doboz vagy műbőr védő tok. Ezek nem felesleges kacatok, amiket vásárlás után ki kell dobni, hanem a minimális védelmi szintet jelentik a mikrofonunk tárolása során. Azért mondom, hogy minimálisat, mert ebben sem szabad dobálni, leejteni őket. Ha a zenekarnak vagy a hangosító brigádnak sok mikrofonja  van, akkor célszerű szivaccsal bélelt tároló dobozt használni. A másik lényeges dolog, hogy óvni kell őket a nagy hidegtől és a nagy melegtől egyaránt. A párás környezet pedig elsősorban a kondi mikrofonok ellensége, azonban bármilyen mikrofon amortizációját felgyorsíthatjuk, ha egy nyirkos pincében tároljuk. A vezetéknélküli mikrofonok általában műanyag hordtáskában kerülnek forgalomba. Ezeknél nem csak a kapszulát kell óvni a külső hatásoktól, hanem az adó- és vevőrész elektronikáját is. Ha a vevőt rack dobozba szerelve használjuk, akkor is az adókra külön figyelmet kell fordítani tároláskor, illetve szállítás közben.  

4. Karbantartás


    Túl sok karbantartást a mikrofon nem igényel. Buli után tisztára és szárazra törölve tegyük el! Ha korrodálódott már a kosár, illetve a belső védőszivacs elporladt, azt többnyire ki lehet cserélni, és meg is éri, mert ezek is beleszólnak a hangzásba. Énekesnők esetében gyakran vastag rúzs- és sminkréteg fedi a mikrofon rácsát. Óvatosan leszerelve alkoholos áztatással ki szokott tisztulni a rács. Ha az eredmény nem megnyugtató, vagy a malter alatt már rozsdás a rács, akkor mindenképpen csere javasolható. Ha a csatlakozó rész vagy a kapcsoló körül kontakthiba lép fel, azt célszerű szakszervizben javíttatni, általában nem egy nagy beavatkozás. Amint említettem, a legnagyobb sérülést a leesett mikrofonok szenvedik el. A betét cseréje csak szervizben ajánlott. Számos esetben csak a gyár által kijelölt műhely foglalkozik ilyesmivel. A buherált mikrofon hangja, élettartama sokszor igencsak elmarad az eredetitől. Használt mikrofon vételekor ezért is nagyon fontos ismerni az "előéletét", mert nagy meglepetésekben lehet részünk egy külsőleg tökéletesnek tűnő mikrofon megvételekor is.

    Tudjuk persze, hogy a mikrofonok a zenekari felszerelés talán legsérülékenyebb darabjai. A bulik hevében gyakran kapnak végzetes sérüléseket. Azonban némi odafigyeléssel csökkenteni lehet a veszélyt és meg lehet kímélni az értékes mikrofonokat. 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr192734405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.03.14. 20:36:12

Ez hasznos kis írásnak ígérkezik, kicsit több időm lesz, végigbogarászom. Köszi MidiTom! ;)

TaRsY 2011.05.07. 14:19:33

Sokat tanultam most! Köszönöm :)