Amit a szüleid sohasem árultak el a szintetizátorokról :)


    Az előző bejegyzés kapcsán djuice feltett pár kérdést, melyekre részben Prophecy válaszolt, de ezek a dolgok megérnek kicsit bőségesebb tárgyalást is, semmiképpen nem akarnám a komment-ablakocskába szorítva kifejteni a dolgot :) 
    Az első kérdésre szeretnék mindenekelőtt reagálni. Mármint hogy honnan szedem azokat a szintetizátorokkal kapcsolatos információkat,  amelyekről néha itt diskurálunk. Nos, többször kifejtettem már, hogy én a berendezések működésének megértése szempontjából a legfontosabbnak a gyakorlati ismereteket tartom. Ennek a próbaköve pedig a javítás. A legtöbb információt tehát az ember a szervizelés során szerzi. Adott a hibás hangszer, pár négyzetméternyi kapcsolási rajz kiterítve, felhalmozva az egyes alkatrészekről beszerezhető dokumentáció, gyári adatlapok tömkelege, és mióta rendelkezésre áll, természetesen az internetes keresők és millió alkatrész-információs adatbázis, ahová beregeltem. Ahhoz, hogy az ember megbirkózzon a javítással, tisztában kell lenni az adott hangszer működésének és felépítésének fontosabb elemeivel, és nagyon mélyen ki kell kutatni azt a részt, ahol a hibát sejtjük. Több évtizeden át megszámlálhatatlan éjszakát töltöttem el így. Ezek azok a "túlórák", melyeket senki se fizet ki. Ki hinné el, hogy egyetlen IC cseréje előtt 3 éjjel túrtam a hangszert, amíg bizonyosan ki tudtam mutatni a hiba helyét? Vagy azt mondaná a tulaj, hogy annyit az egész nem ér. Azonban az ember egy idő után nyilván szert tesz némi rutinra, és ezt a sehol sem tanított tárgyat kezdi elfogadható szinten művelni. A gyártók a szerviz tevékenységet csak egy bizonyos fokig segítik információkkal. Egy hagyományos monofonikus analóg hangszernél egy kapcsolási rajz, meg esetleg egy kalibrációs segédanyag elég kell legyen a javításhoz. Minden ott van az orrunk előtt a rajzon, ha nem értünk valamit, az csak a tudatlanságunk következménye. Szó esett azonban a digitális vezérlésű analóg szintikről. Ezeknél a kapcsolási rajz szintén alapvetően fontos, a működtető kód nélkül azonban csak elméleteket állíthatunk fel a hangszer működéséről. Amíg nyúlfarknyi (pár kByte) méretű kódokról volt szó, bizony gyakran kiolvastam ezeket (már ha a gyártó ezt nem tiltotta le), és sikerült fontos részleteket kihámozni a vezérlést illetően.  A dolog persze nem volt se gyors, se hatékony, napokat töltöttem el azzal, hogy a saját építésű Z80-as számítógépemre fejlesztett debugger programokkal elemezhetővé tettem a kódokat, és kölcsönkért nyomtatóval kiprinteltem az érdekes részeket. 
    Természetesen a hibakereső folyamatok "melléktermékeként" borzasztóan érdekelt, hogy melyik hangszerben miként oldják meg digitális vezérléssel például a zenei hangok magasságának előállítását, finom és durva hangolással, vagy éppen a polifónia menedzselését? Milyen trükköket alkalmaznak annak érdekében, hogy a mai szemmel parányi EPROM-ba bezsúfoljanak minden kódot? Azt azonban semmiképpen nem szeretném, hogyha ez valamiféle siránkozásnak hatna, hogy milyen ronda egy robot volt ez. Nem, az ilyen munka kőkemény intellektuális kihívás, rejtvényfejtés. Aztán, ha a végén összejön a mutatvány, akkor semmihez sem hasonlítható az érzés. Az éjszakai munka pedig azért volt szükséges, mert ehhez teljes koncentráció kell, tehát csörgő telefonok és ügyfelek jövése-menése közepette reménytelen.
    Az információk másik forrását a papír alapú dokumentumok jelentik. Kb. 1980 óta igyekeztem mindent felhalmozni, ami az elektromos hangszerekről, hangtechnikáról és stúdiótechnikáról fontosnak tűnt nekem. Több mázsa elektronikai témájú szakfolyóirat és könyv támogatásával persze. A hangszergyárak ritkán kottyantottak el lényeges információkat azokon a sablon dumákon kívül, amiket a nagyközönség számára publikáltak. Néha azonban egy-egy szakcikkben érdekes dolgokat fedeztem fel. Különösen az amerikai és német lapokban voltak nagyon izgalmas elemzések, összehasonlítások, riportok. Most, az Internet világában az a baj, hogy az ilyen gyöngyszemeket nagyon nehéz megtalálni, meg sok minden a régebbi hangszerekről egyáltalán nincs is fent a neten. Meg egyáltalán. Felszínesebbé, gyorsabbá vált a világ, az ilyenfajta elmélyült bogarászást már csak a milliomosok vagy a nyugdíjasok engedhetik meg maguknak:)
    A bő lére engedett bevezetővel tehát arra akartam célozni, hogy a hardver és a szoftver ismerete nélkül csak teóriákat alkothatunk. Sőt, a szoftver a mai hangszerekben már fontosabb. Látunk néhány 320 lábú plecsnit a nyákon, a lényeg pedig a működtető szoftverben rejlik. Mindazonáltal a korábban megszerzett ismeretek nem teljesen feleslegesek, mert szerencsés módon az Ohm-törvény és a Kirchoff-törvény is változatlanul érvényes, meg a bináris logika is szépen működik. Annyira hülye világban élünk, hogy néha nekem már ezeknek a változatlan és kiszámítható volta is megnyugtatóan hat.
    Djuice említi a KORG M1 és a Prophecy szintiket. Két alapvetően eltérő rendszerről van szó, mint Prophecy (ez itt most nick, és nem véletlen:) is írja. Tök egyszerű lenne most kiterítenem djuice elé az M1 és a Prophecy kapcsolási rajzainak lepedőit. Gyorsan el tudnám mutogatni, hogy mi az alapevtő különbség. Az M1 tartalmaz egy NEC V50 CPU-t, ami az egész jószágot vezérli. Egy 32 MHz-es kvarc kettővel leosztott órajelével ketyeg. Ezt a CPU-t tehermentesítendő befogtak egy cél IC-t, ami csak a billentyűzetet scanneli, és végzi a járulékos feladatokat. A 16 bites PCM mintákat 8 db 512k X 8-as ROM tárolja. (Csak megjegyzem, hogy akkoriban a 32 megás kvarc meg az összesen 4 M ROM előtt hasravágódtunk.) Két hanggenerátor chip végzi a hangkeltést. Az egyik tulajdonképpen címezi a ROM-okat, a másik kimenetén áll elő a digitális hangjel. Ez még tovább megy két IC-re, amik a szűrőzést intézik. Ez utóbbiakat nevezhetnénk DSP-nek, ám annak idején a hanggenerátor chipekkel együtt ASIC-nak (felhasználás orientált integrált áramkörnek) nevezték őket szerényen. Ezek után jött az effekt chip (szinten nevezhetjük DSP-nek), aztán a jel egy jó öreg PCM 54-es D/A átalakítón keresztül kikerült ismét az analóg világba, majd egy halom analóg áramkörön keresztül a fülünkbe.
    A polifóniával kapcsolatos kérdések tehát a két hanggenerátor ASIC és a CPU együttműködésén dőltek el. Valahogy így okoskodhattak: "Van egy V50-es CPU, ami 32 MHz felével, 16 MHz-cel jár. Másrészt tudnunk kell, hogy mi lesz a legmagasabb frekvencia, amit a kimeneten meg akarunk jeleníteni. A Shannon-tétel már megadja, hogy ehhez milyen sebességgel kell kirakosgatni a hanggenerátor láncunk végén megjelenő 16 bites szavakat a D/A-ra. A polifóniafok itt annyit jelent, hogy amekkora polifóniát választunk, annyival szorzódik a szükséges sebesség. Programozástechnikailag szerencsés, ha a polifónia 2 hatványa." - Valahogy így találhatták alkalmasnak a 16-ot. Természetesen ez egy annyira elnagyolt eszmefuttatás, hogy egy KORG tervezőmérnök most joggal zúdulna fel, hogy nem elég a földrengés, most még ilyen durva sarkításokkal is kábítom a népet, de itt most csak ennyire volt hely :)
    A Prophecy tök más téma. Mint tudjuk, a fizikai modellezés lényege, hogy a megszólaló hangot valósidőben úgy generálja egy DSP, hogy a lehető legpontosabban valósítsa meg azt matematikai modellt, amit a cél hangszer hangkeltése eredetileg követ. Nem akarok most a modellezésbe belemélyedni, de pár szót kell ejteni róla. A hangkeltés folyamatai ismét csak hálás dolgok, mivel ismert fizikai törvényszerűségeket követnek. Gondoljunk csak a rezgő húrokra, a megfújt sípokra, a dobokra, mind szép differenciálegyenletek írják le a viselkedésüket. Az analóg szintetizátorokban levő aktív és passzív alkatrészek hatása ismét gyönyörű egyenletrendszerekkel tárgyalható. Ugyanakkor minden hangszer, még a leggagyibb is rendkívül komplex módon képes reagálni a különféle hatásokra, mint fúvás erősség, pengetés helye, módja, dobütés helye, erőssége, ütő típusa, meg ezernyi más tényező. A jó fizikai modell ezekből a legtöbbet figyelembe veszi, és megoldja, hogy külső forrásból (pl. billentyű dinamika, aftertouch, realtime kontrollerek) be tudjuk vinni a kívánt hatást a megszólalásba. Ez a feladat már valódi DSP -t igényel. A Prophecyben 3 db Texas Instrument chip végzi ezt a munkát. A fő CPU egy V55-ös, 32 MHz-en járatva, a három DSP-t pedig egy H8-as segédprocesszor szolgálja ki, 24.575 MHz-es órajellel. Itt a polifónián nem sok gondolkodni való lehetett. Azt hiszem, nagyon boldogok voltak, amikor rájöttek, hogy némi csillagháborús eszközparkot bedobva képesek a DSP-k annyira gyorsan számolni, hogy valósidőben kiszámolják a jel minden procikáját a kívánt vezérelhetőséggel és modulálhatósággal a végtermék. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy hullámforma elemeit állítjuk elő. De amíg mondjuk egy másodpercnyi mintavett PCM jel minden gond nélkül tartalmaz 44100 mintavételi értéket, addig most nekünk ugyanennyi idő alatt alatt 44100 elég komplikált számolást kell elvégeznünk minden mintaérték előállításához, mielőtt azt a D/A-ra kitolnánk. A példa persze itt is brutálisan sarkított, de a fizikai modellezésről már sok infót lehet találni a neten, kiindulásképpen akár itt is.  
    A Prophecy-nél tehát egyértelműen a DSP számolási sebessége határolta be a lehetőségeket. A Z1 esetében nagyobb teljesítményű Texas chipeket fogtak be, így hangonként egy darab elég volt. Viszont az egészhez nagyobb teljesítményű és gyorsabb vezérlő CPU és hatosával további egy-egy segéd CPU kellett.  Itt tehát még nem kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy egyetlen DSP generáljon akár több hangot is egyszerre. Később azonban megjelentek olyan hangszerek, ahol a tervezők másként okoskodtak. Minden modellezendő hangszerhez adottak voltak az egyenletrendszerek. Egyik esetében hatalmas, másoknál szerényebb aritmetikai igény mutatkozott. Kellően rugalmas programozással el tudták tehát intézni, hogy a szolidabb modellnél több, a durvábbnál pedig kevesebb hang generálódjon. A billentyűzetoldali járulékos bonyolultság ehhez képest nagyon csekély, tehát a vezérlő CPU-ra nem hárul nagy munka emiatt. Itt jön be az előző bejegyzés elején emlegetett vicc a tonnás verebekről. A könnyebb algoritmussal leírható hangzásból többet, a nehezebben kiszámolhatóból kevesebbet bír a DSP. Ilyenkor szokták a maximális polifóniát megadni a gyártók, ugyanakkor az ember tudhatja, hogy van olyan szituáció, amikor a maximum egyenlő eggyel. Hasonló dolgokkal a szoftverszintik között is találkozhatunk néha. Behívunk egy presetet, és akkor derül ki (vagy a dokumentációból), hogy annak mekkora a polifóniája. A szoftverek esetén kétfajta filozófia érvényesülhet. Az egyik azt mondja, hogy maximáljuk a polifóniafokot, és a felhasználó így nem fog extrém terhelésekkel találkozni. A másik azt mondja, hogy mérje fel a program a lehetőségeit (pl. CPU), és adja meg a legnagyobb elérhető polifónia értékét. Azonban egy multi thread környezetben ebből könnyen lehetnek fejreállások, pláne Windows alatt.
    Ha pedig a multitimbralitás kérdését nézzük, akkor PCM hangszer esetében érthető, hogy a polifónia adta keretek között pusztán akarat kérdése, hogy egyik vagy másik kisöprendő mintát címezzük meg a ROM-ban, vagy töltjük a munka RAM-ba. DSP-s modellező kütyünél sokkal bonyolultabb az erőforrások esetleges megosztása. Ezért nem is nagyon szokták forszírozni. Az nem túl bonyolult dolog, hogy ahány DSP, annyi hangszínünk legyen, de csak kevés esetben osztják szét a matériát a teljes DSP park által biztosított összteljesítményen.

    Ami a KORG által használt kettő hatványai szerinti polifónia számot illeti, annak, mint már korábban írtam, a hardverek kialakítása és a programozás egyszerűsége az oka. Még a diszkrét TTL és CMOS IC-k idejéből származik az a tény, hogy egy tokba 2, 4, 8 kaput, illesztőt, invertert raktak, így jöttek ki optimálisan a lábszámok, és egyszerű volt a tervezés. De a memóriacímzés is ennek a rendszernek kedvez. Programozástechnikailag pedig a hardverek megszólítása és a virtuális elemek behívása is nagyon egyszerű és hatékony így. Ha nem 2 hatványait használjuk, akkor "IF"-es ellenőrzőpontokkal kell ciklusműveleteket képezni, egyébként meg csak sima forgatások, eltolások, vagyis egy CPU ciklussal megoldható műveletek kellenek. 
   Ha PCM szintinél eltérnek ettől a sémától, annak több oka lehet. Például a hardverünk nem képes mondjuk 128-as polifóniára, ugyanakkor 64-re lebutítani ostobaság volna. Járassuk mondjuk 96-tal vagy 120-szal, és akkor az említett programozási kényelmetlenségek igazán megtérülnek egy majdnem dupla polifóniában. A másik ok az lehet, hogy valahol van egy szűk keresztmetszet a hangkeltő rendszer egészében, ami megfogja az egész cuccot. A gyártó valamilyen okból (például nem akar árat emelni), ezt az IC-t vagy megoldást benne hagyja, és hozzá "butítja" a többi holmit is. Az is felmerülhet okként, hogy a hangkeltés végtermékeként előálló digitális audio stream (mindegy, hogy soros vagy párhuzamos) bizonyos transzpozíciós problémákat szenvedne el, ha adott órajel frekvenciánál nem korlátoznánk a polifóniafokot. Ne felejtsük el, hogy a polifónia csökkentésével lehetőséget kapunk adott hardverek mellett a kisöprési frekvencia növelésére.  

    A PC hangkártyák kérdése megint más tészta. Igazából nem tudom, van-e még egyáltalán olyan, amelyik tartalmaz saját szintetizátort? Az alaplapi kütyü hangchipek tulajdonképpen fapados D/A-k, amit a Windows etet digitális alapanyaggal. Hogy némelyik tartalmaz egyszerű DSP-t, amivel különféle effekteket lehet alkalmazni, az csak részletkérdés, mert a hangkeltés primer folyamatában nem játszik ez szerepet. A VSTi-k 99%-a native, vagyis a PC processzora számolgatja ki a teendőket akár sample alapú, akár modellező szintiről van szó. A maradék 1% olyasmi, mint pl. a szépemlékű TC PowerCore Virus, ami a PowerCore kártya DSP-in kel életre. Voltak korábban a Creative Soundblaster kártyák, azokon volt egy saját chip, alapvetően egyszerű PCM szintetizátor szekcióval. Az E-MU kártyákon levő DSP chip mixer és effekt funkciókra fogható be. Ja, és ott van még a Creamware, vagyis SonicCore. Ők húzós áron olyan DSP-s audio interfészt kínálnak, amin akár komoly szintik is elfutnak. 

    A latencyvel pedig a rendszer sebességének nincs egyenesen arányos kapcsolata. Egy jó öreg fatokos szinti esetében a mondjuk 8 MHz-es CPU simán képes 5-8 ms latencyt produkálni (bár vannak rosszabb példák is). Itt a késés természetesen a billentyű leütésétől kezdve értendő. Ne felejtsük el, hogy ezeknél nagyon kicsike kódokat kellett végrehajtani a hangkeltéshez. A mai korszerű hangszerekben már bizony nem állnék neki kódot visszafejteni. Bár, állítólag a javarészt "C"-ben írt fejlesztői kódok visszafejtésére vannak hatékony eszközök. A PC processzorok hiába zúznak hatalmas sebességgel, a Windows (és ma már az OSX) szövevényei annyi energiát lekötnek, hogy muszáj a hangjeleket kifelé és befelé is dekkoltatni egy ideig a memóriában. Ezt hívjuk latencynek. A processzorunk tehát hiába brutálisan gyors, ha a zenélésen kívül nagyon sok ettől független taskot csináltatunk vele, akkor nem tudunk csökkenteni a hang késésén.
     Egyébként a Clavia szintik valóban gyors DSP-i sem azért pörögnek nagyon gyorsan, hogy mondjuk 2-ről 1 ms-ra csökkentsék a latencyt, ennek már nincs jelentősége, hanem az említett számolási teljesítményben jeleskednek, és mivel a kimenő stream is nagyon gyors, ezért képesek "jól" szólni.
             
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr912783350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.03.31. 00:31:27

Hát elősször is, köszönöm a megtiszteltetést, hogy idézett szereplő lehetek egy vezércikkben! :) Fontos a téma ahogy látom, és örülök hogy ilyenekről "beszélgethetünk" amit szó szerint se anyu, se apu, de semelyik hangszerkereskedő nem árult még el senkinek. Köszönjük a part 2 értekezést MidiTom!

Egyébként egyszerű földi halandókként sokan azt képzeljük, az ilyen javítóműhelyek (nem tudom illik-e hívatalos márkaszervíznek titulálnom a Syncopát) szakemberei valószínűleg validált külföldi képzéseken és szaktanfolyamokon sajátítják el az immár mikroszkóp alatt szerelhető modern elektronikák babusgatását, persze ez nem kevés pénz volna így. Mindenesetre nagyon dícséretes az ilyen szakértelem és kitartás részetekről MidiTom ez tény! Én fényezés nélkül azt is meg merném kockáztatni, ha most lehetőségetek nyílna besétálni mondjuk a Korg, Yamaha stb. fejlesztőrészlegébe (egy hasonló, nyílt gyárlátogatás a Youtube idejében talán már megvalósíthatná egykori álmom), szóval ismerve a háttereteket Tamás, szerintem elismerően bólintanának a japánok is véleményem szerint.

Ami még eszembe jutott ez írás kapcsán (konkrétan a billentyűt szkennelő IC-nél, amiről sosem tudtam hogy így működik), csak akár passzió szintjén egy csésze fekete mellett jutott-e eszetekbe, hogy valamikor is saját hangszer, de legalább is midi keyboard vagy kontroller építésébe fogjatok? (van ilyenre példa ui. már itthon is kicsiben, de ott pl a Doepfer is...)

A 32 megás kvarc meg a 4 M ROM kapcsán meg arra gondoltam (mellesleg jó olvasni amúgy az ilyen részleteket is ám!), szóval hogy nyilván akkor 90-ben M1 idején ez csúcstechnika volt, de mint tudjuk sok minden a hadiiparból szűrődik le, azaz a hasravágódás az ilyesmi természetű high-tech előtt történt, vagy azért ezek csak hangszeripar szülötte gyermekek még, ha érthető így a kérdés? :)

Ja, és a Shannon-tétel is sokat segített a megértésben! Mindig is érdekelt, egy tervezendő bonyolult gép hardverigényéhez milyen optimalizációs számítással lehet eljutni.
A brutálisan sarkított példák meg szintén hasznosak a megértés szempontjából, a Prophecy esetén én is ezeket a diff.egyenletes meséket ismertem (nevezetesen a waveguide metódus atyjától, Julius Orion Smithtől), no meg azt hogy a VL-1 ára 10000 márka volt, de rá egy évre a Korg megoldotta alig 200e. ft-ból igaz kicsit butábban, de működött az is!

2 dologra keresem még a választ most ezek után:
1 - az ezredfordulón nagy reményekkel indult Nemesys cég Gigasampleres HDD stream alapú mintajátszása valahogy sosem hatotta meg a vasgyártókat. Újabban itt vannak a high-speed flash memóriák és SSD-k, de valahogy még most is a D-RAMos + fix ROM-os, tömörítetten tárolt sampling playback van napirenden arrafelé. ???
2 - más tészta, de pl a Sony Playstation 3 CPU-ját komoly tudományos modellezésekre is felhasználják, annak ellenére hogy grafikai platformra szánták. Esetleg egy ilyen agyú szinti nem vinné el a hátán a teljes piacot szó nélkül? (kíváncsi leszek a Kronos belsejére majd!)

djuice 2011.03.31. 01:54:44

Kiegészítés:
Akit érdekel honnét indult a Prophecy lelke itt meghallgathatja:
www.dsprelated.com/dspbooks/pasp/Sound_Examples.html

Itt elolvashatja:
ccrma.stanford.edu/~jos/

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.03.31. 11:13:19

@djuice:
"jutott-e eszetekbe, hogy valamikor is saját hangszer, de legalább is midi keyboard vagy kontroller építésébe fogjatok?"
17 éves voltam, amikor az első analóg szintit összedobtuk a bátyámmal. Ez persze egy "gömbhalmaz" jellegű hangszer volt, ami hetente mindig átalakult, de nagyon sokat tanultunk rajta. Valahol megvannak a felvételek szalagon, ha megtalálom, teszek majd fel valamit :)
A digitális szintiket illetően pedig az említett Z80-as fejlesztőgépen folytattam sampler kísérleteket, ezekből is rengeteg tapasztalatot le lehetett szűrni.
Természetesen sokszor megfordult a fejemben, hogy jó lenne saját hangszert kifejleszteni. Ráadásul körül is voltam / vagyok véve olyan emberekkel, akik ebben nagy lelkesedéssel társak is lettek volna. A trendek azonban a szoftver hangszerek és a kínai gyártók belépésével úgy alakultak, hogy ez jó ideje már csak roppant költséges hobbi lehetne maximum.

SSD: a világ egyértelműen ebbe az irányba megy. Majd meglátjuk, hogy a gyártók miként építkeznek velük sampling kezelés ügyben.

PlayStation: ezekről a dolgokról a szakma meg a PS fanek különféle fórumokon elég sokat rágódtak már. Azt tudom, hogy ezek nagyon erős magok, de hogy mennyire praktikus őket bevonni egy modellező szinti fejlesztésbe, azt nem tudom megítélni, mert nem ismerem őket.

djuice 2011.03.31. 13:41:53

Ezek szerint megéreztem valamit a bütykölgetés kapcsán nálatok... :)
Egyébként régebben én is ez irányba próbáltam álmodozni, milyen lenne egy saját sample playback dobozt összehozni, amibe olyan mintát rakhatok ami tetszik. Aztán nem sok mindenre jutottam önerőből, mivel ilyen téren senki nem tudott utat mutatni, merre és hogyan, legalább a megismerés szintjén. Meg hát utána a tanulmányok sem abban az irányban folytak nálam...
Mindennek tetejében az idő teltével hatalmasat estek a régen méregdrágán beszerezhető samplerek és megoldották a kérdést, mivel ilyen bejáratott és minőségi dolgot mint pl egy Emu vas 60-70 ezerből senki sem tudna sufnituning szinten előállítani. Tudomásul kell venni, a régi barkács rádiósszakkörök ideje lejárt...
Meg az is egy dolog, ha valaki nagy kínlódásokkal egy vasat össze is tudna kalapálni, a szoftver megírásába biztos beletörne a bicska.

A Kronosnál már írtam, 8-10 év és hihetetlen árakon tudunk majd e csúcsmodellekhez hozzájutni és akkor végképp nincs miről beszélni, azaz az idő meg a hangszergyártók nekünk dolgoznak! :)

Arról meg nem is beszélve, hogy a mobil eszközökre is szépen csordogálnak régen elképzelhetetlennek tűnő dolgok és hogy ezekkel lassan tényleg nem csak hobbi szinten lehetlesz muzsikálni!
Anno az mekkora hátrahőkölést jelentett, hogy egy telefon mp3-at képes megszólaltatni, mostmeg elég az iPhone-ra tekinteni...

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.03.31. 16:34:11

@djuice: "egy vasat össze is tudna kalapálni, a szoftver megírásába biztos beletörne a bicska."
Hát, egy normális sokrétegű nyák, ami ma már mindenképpen kéne, tulajdonképpen nagyon komoly felkészültséget igényel. Zsebileg is. Ehhez képest egy PC alapú fejlesztőrendszer nem is annyira vészes.
Ha ráérnék, akkor mostanság inkább szoftverhangszereket fejlesztgetnék, kisebb nekibuzdulás kell hozzá. Ha valaki például VSTi-ket szeretne írni, pompás SDK környezet van hozzá:
ygrabit.steinberg.de/~ygrabit/public_html/index.html

djuice 2011.04.01. 21:31:36

@MidiTom:
Persze lehet mindenben a minőségre törekedni, azért az otthoni nyákfotózással is sokminden megoldható volt régen (kereszttesóm főleg erősítőket csinált, persze az az egyszerűbb kategória).
Ha jól tudom vannak cégek akik foglalkoznak kis szériaszámú gyártásokkal elektronikailag, ami még mindig olcsóbb, mintha valaki otthon alkatrészenként forrasztana össze dolgokat a mai kisker árak mellett...

A VST-ket illetően meg már annyi minden van, hogy igazából azt sem tudni mi hiányozna még a piacról...
De ha pl. ismered a V-machine dolgot, ami ugye egy kis PC gyakorlatilag, egy ilyesmit szívesen összehoznék én is! Egy jó kis linux maggal lehetne könnyen sample playert tákolni belőle, amibe már sok hangkönyvtárból leválogatható a jó hangok krémje. Egy ilyenben tényleg benne lennék! :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.04.02. 10:05:33

A 2,5 mm-es NYÁK raszter már 25 évvel ezelőtt, amikor az említett számítógépet fabrikáltam, már akkor is kihalófélben volt. Nagy bűvészkedést igényelt kétoldalas lapon megoldani a rengeteg adat és címbuszt, elhiheted. A mai SMD holmikkal csak egyszerű kis paneleket lehet házilag megvalósítani. Tehát az ember vagy komolyan rááll, (ezért mondtam a zsebfaktort)vagy nem foglalkozik vele.

A hardver alapú VSTi hostokkal szemben nekem nagyon komoly fenntartásaim vannak. Egyetlen előnyük, hogy rack méretűek, így jobban alkalmasak a színpadi igénybevételre, mint egy PC. Azonban többnyire az árukért simán lehet venni már egy, a követelményeknek megfelelő notebookot, és akkor van egy mindenféle szempontból nyitott kütyünk. A sima számítógépes környezetben is előfordulnak mindenféle inkompatibilitások. OK, hogy pl. a Vmachine esetében megbízhatóan fut egy csomó plugin, de ha ostorral csapkodnának, akkor se állnék neki ilyen cuccot fejleszteni, mert egy külön callcentert kéne fenntartani a panaszáradatnak és supportnak.
ahogy fejlődik a PC és MAc HW környezet, úgy mennek utánuk (néha előttük) az op.rendszerek, azt követik a host programok (pl. Cubase)illetve a VST, mint olyan. Márpedig ezt folyamatosan illene lekövetni a készülékkel is, különben nagyon gyorsan beragadnak a felhasználók egy adott időpont szerinti állapotban. Az rendben van, hogy egy sok felesleges tasktól megszabadított proci sok mindenre képes (lásd Oasys), de a feladat azért korántsem egyszerű.
Szóval ezt értelmesen és eredményesen csak komoly befektetés után és nagyobb csapattal lenne érdemes csinálni.

djuice 2011.04.03. 14:09:13

@MidiTom:
Igen, az egy fecske nem csinál nyarat itt kiemelten érvényes, mindenképp team munka kellene, de amúgy én nem is széles körben gondolkodtam ezen régen, hanem 4-5-en ha összeálltunk volna, más-más ismereti területtel a saját szórakozásunkra...

Abban is nagyon igazad van, hogy manapság lassan már egy netbook is megfelelő lehet mondjuk egy nem annyira erőforrásigényes VSTi futtatásra, meg ott az iPad őrület is, bár ezek még drágábbak és korlátozottabbak ma még.
Szóval igen, egyre értelmetlenebbnek tűnik a házibarkács üzletág...
2 haverom is dolgozik a tiszaújvárosi "nagy rabszolgagyárban" és napi szinten elmondják hány 10-100 milliós berendezésekkel gyártanak ott mobilokat, tableteket, gps-t stb. ilyen értelemben tényleg max. az erősítőépítés fér ma bele a "konyhai hokedli" projektekbe! :)

Ismét az jut eszembe: az idő mindent elrendez, vagyis 1-2 év és olcsó laptopok is megfelelőek lehetnek már zenei célokra, pláne ha az ssd elterjed!