Vannak azért mostanság is emberek, akik szintetizátor építésen törik a fejüket. Nézzük például ezt a Matt Heins nevű chicagoi villamosmérnököt, aki egy 8 bites digitális szinti építését vette a fejébe. A Rockit névre keresztelt hangszer fejlesztése azonban tipikusan XXI. századi módon történik. Emberünk nappal rendesen dolgozik a munkahelyén, éjjel pedig fejleszti a kütyüt.
    Mivel az ilyen buherálás rendesen emészti az ember energiáin kívül a pénzét is (tapasztalatból tudom), Matt a következő módon járt el. Először is, úgy döntött, hogy fejlesztésének eredményeit megosztja az érdeklődőkkel. Ennek ma a legkézenfekvőbb módja az internet. Feltette tehát a projektjét a Kickstarter nevű szájtra, ahol a legkülönfélébb, magukat kreatívnak gondoló emberek pénzt próbálnak kunyerálni valamilyen tevékenységhez a világháló lakóitól. Különböző jogcímeken fizethetünk támogatást a fejlesztőnek. Néhány dollárt befizethetünk azért, mert jófejségnek tartjuk a projektet, mert rendelünk egy feliratos pólót, vagy letöltünk egy, a hangszerrel készített zenét. 25 dollárért már kapunk egy nyomtatott áramköri lapot és egy felprogramozott mikrokontrollert, valamint a dokumentációt, ami alapján beszerezhetjük a többi alkatrészt és megépíthetjük a készüléket. 125 USD a komplett kit ára, ami már mindent tartalmaz. 200 dolcsiért pedig komplett, összeszerelt és működő szintit kaphatunk. A projektnek van egy időbeli kifutása is, ez alatt az idő alatt kellene a kitűzött költségvetést (esetünkben 10000 dollárt) begyűjteni. 
     A szinti paramétereivel megismerkedhetünk a honlapon. Lényeges, hogy a teljesen dokumentált elektronikán kívül a vezérlő program C-ben írt forráskódját is átadja a vásárlóknak, így mindenki ízlése szerint alakíthatja a hangszert. Nekem nagyon tetszik az elképzelés, jó lenne minél több ilyen ötlettel találkozni. Természetesen a neten kialakul a felhasználókból egy kis közösség, akik megosztják egymással a tapasztalatokat és a saját fejlesztéseket.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr833048886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.07.08. 20:24:59

Jó hír, de ilyen témában a Doepfer is létező név már régóta, csak elég húzósak az áraik. Vas építésben (VST host hardver) meg hazai kezdeményezések is akadtak, csak rögtön hamvába is holtak. Meglátjuk mit hoz a jövő, elvégre ahogy láttuk, nem lehetetlen ásóból sem gitárt fabrikálni! :)))

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.07.08. 21:07:19

A Doepfer DIY szintiről már a blogban is beszámoltam:
bitzenede.blog.hu/2010/07/31/doepfer
Itt azonban nem egy zenei elektronikai cégről van szó. Adott egy ember, akinek a fejében előáll egy gondolat egy bizonyos szintiről, és ezt úgy próbálja megvalósítani, hogy az internetes közönségnek árulja, azzal interakcióban fejleszti, és nem utasítja el az adományokat sem :)

djuice 2011.07.09. 01:03:13

@MidiTom:
Igen ez kitünő low budget perspektíva, szinte az egyedüli megoldás, és egy az egyben a Linux vonalára emlékeztet. Nem is tudom mi lenne a nagy gyárakkal mint roland, Yamaha stb. ha ez a "barkács forradalom" elterjedne! Akár még a hi-fi high end területéhez hasonló dolgok is születhetnének, minőségi, válogatott alkatrészekből, mint anno az ős-analógok idején. Egyedül csak a fejlesztéshez az elit szaktudás (mint Rossum az Emu-val), a know-how hiányzik, bár ma már minden arra mutat, akár az IT szektort is nézzük, hogy a jövő a "felhő" alapú, network tudásbázisban fog kiteljesedni.
Kíváncsi lennék ha ez a mozgalom kiteljesedne, Tom te belevágnál-e, s a pár évtizedes rutinod benyomnád-e a közösbe? (persze szigorúan ad-ware tekintetben) :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.07.09. 09:43:33

@djuice:
35 évvel ezelőtt, mikor a bátyámmal az első szintit összedobtuk, ez az egész egy "terra incognita", felfedezetlen terület volt. Amikor a Rossum interjút olvastam, óhatatlanul az jutott az eszembe, hogy akkoriban nekünk milyen jó lett volna, ha ezek az információk és az anyagi lehetőségek meg a beszerzési források legalább részben a rendelkezésünkre állnak. Akkoriban még nem jutottam hozzá külföldi szaklapokhoz se nagyon, tehát próbáltunk mindent saját kútfőből kitalálni.
Ma igazából minden rendelkezésre áll, egyetlen dolog nincs csak, ami nekem a fejlesztéshez kéne: idő.
Másrészt úgy érzem, hogy a zenészek igényeit kiszolgáló nagyon fejlett kütyüket tényleg csak a hatalmas összegyűjtött tudásanyag birtokában levő nagy cégek tudják megfelelően kielégíteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy házilag összedobott hangszer nem lehet zseniális, pláne nem azt, hogy nem foglalkoznék ezerszer szívesebben hangszerfejlesztéssel, mint szerződések és excel táblák éjszakákba nyúló marcangolásával. Ötleteim is lennének bőven. A Syncopa indulásakor még erősen bennünk volt egy saját szinti kifejlesztésének terve. Ma viszont szerintem inkább csak melléktevékenységként, hobbiként lehet a dolog érdekes, mintsem üzletileg.

djuice 2011.07.10. 23:11:55

@MidiTom:
No, hátha nyugdíjasan a cseresznye fa alatt majd újra elókerül a forrasztó cin meg a páka... :)
Én drukkolnék nektek!