Éneklő utak

2011.07.17. 20:12

     Biztosan mentetek már ti is kocsival olyan utakon, autópályákon, melyeken időnként furcsa hangokat produkál az útburkolat a gördülő gumiabroncs alatt. Pihent agyú koreaiak beépítették a "Mary Had a Little Lamb" dallamát egy útszakaszon az aszfaltba. Így szól:
 

    Mármost én tovább gördítem az ötletet. Összefoghatna a MAHASZ és az ORFK. A forgalom elől elzárt útszakaszokon (ferdén stráfozott részek, egyebek) jogdíjas dalokat lehetne a burkolatba építeni. Így a rendőr mindjárt egy menetben intézhetné a közlekedési szabálysértést és a szerzői- és szomszédos jogok megsértésének tényállási fennforgását. Ráadásul a jófülű rendőrök még azt is kiszűrhetnék, hogy ha a szabálysértő autós alatt C-dúr helyett G-ben szólalt meg valamely jogvédelem alatt álló zenemű, akkor autósunk 50 km/h helyett bizony 75-tel tépett át azon a szakaszon. Amúgy olcsóbb is a hangoló, mint a Fama lézer, lehet, hogy le kéne csak szállítani egy dobozzal az ORFK-nak belőle.

    Ha további zenélő utakra is kíváncsiak vagytok, akkor itt találhattok egy csokorral.

    Közben eszembe jutott még egy felhasználási javaslat is. A burkolatba belekomponáljuk például az Iron Man-t, aztán a zenélő szakasz végén elhelyezünk egy diszkrét "Autó HIFI szerviz" reklámtáblát. A legtöbb tuc-tuc meghajtással üzemelő autó fiatal tulajdonosa azonnal bemenne egy átvizsgálásra :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr413075148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lex Icon 2011.07.18. 00:25:35

Nálunk sokkal profibban megoldották, mert szinte minden utunkba be van építve a leghangosabb "ütős zenekar". De én utálom, főleg a nagydobokat. :D :(

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.07.18. 00:49:39

@Lex Icon:
Azt hiszem, rátapintottál a lényegre. Valószínűleg egy titkos projekt keretében az ország egymást követő kormányai a teljes magyar úthálózatot zenélővé akarták tenni, ezzel villogva Európa és a világ előtt. A dobpatternek elhelyezéséig el is jutottak, a többi hangszersáv felvitelére viszont már nem volt pénz. Akárcsak más hasonló projektek, ez is befulladt. Aztán most mondogatják, hogy téli fagyok, meg kátyúk, de mi ugye tudjuk, hogy valójában mi is készült :)

Lex Icon 2011.07.18. 01:10:34

Néhol felismerem Csajkovszkij 1812 nyitányát. :D

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.07.18. 18:21:28

@Lex Icon:
A zalai utakra főleg Haydn Üstdob szimfóniáját implementálták. Tudjátok, ennek angol nyelvterületen "Surprise Symphony" a címe.
Mész - mész - mész, lágyan kotyog a futómű a kisebb kátyúkon, aztán jön a "surprise": a k* életbe, a múlt héten még nem volt itt ez a tankcsapda!
süti beállítások módosítása