Az egerszegi publikum végre élőben láthatta és hallhatta a George Smoog zenekart. A George Smoog név két embert takar: Szkok Istvánt és Bolla Györgyöt, ezek után senkit sem lepett meg, hogy a színpadon négyen voltak. A két ős-georgesmoogon kívül Misurák Tünde és Kis Bódog Zoltán alkották a csapatot. Az utolsó klip már ebben a felállásban készült, és úgy tűnik, jó volt a koncepció, mert a többi nótát is a teljes bandára formálva adták elő, és ez teljesen jól is jött ki minden tekintetben. Tünde kiváló hangjával és megjelenésével kellemes színt hozott a bandába, Kis Bódog Zoli pedig szintén minden szempontból beleillik a csapat koncepciójába. Most Szkok Pisti (alias Szmog Mihály, stb.) egy nyeles keyboarddal igazi frontember tud lenni. A koncerten természetesen voltak Electric Connection-re utaló dalok és utalások, de a George Smoog alapvetően kissé könnyedebb, populárisabb. Ettől még persze teljesen igényesen kidolgozott számokat hallhattunk, melyek az elektronikus zenei műfajkör több irányvonalának a jegyeit is magukon viselték. Szkok Pisti szeret kísérletezni, és úgy tűnik, hogy az emberek szívesen is fogadják érdekes, időnként kicsit meghökkentő, de mindig figyelemre méltó zenei produkcióit. Nekem nagyon bejön ez a felállás, amiben most hallhattuk a George Smoog formációt. Valószínűleg másoknak is, mert az egerszegi főtéren hatalmas tömeg volt kíváncsi a műsorukra, és a nép lelkesen fogadta az ismert és az új dalokat.
    Pár kép a buliról:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr973199620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.09.13. 13:19:13

Egy kis ízelítő a George Smoog koncert hangulatából:
youtu.be/cdchn4uxJJ8
süti beállítások módosítása