Jimmy bácsi filozófiája


    88 éves korában itt hagyott minket a zenei világ egyik nagy legendája, Jim Marshall. Nagyon sok mindent hagyott hátra a világnak. Már életében elkezdték elemezni a karrierjét, a hogyanokat és miérteket. Azt hiszem, az életének a történetével és a munkásságának az elsődleges, illetve áttételes következményeinek az elemzésével meg lehetne tölteni egy csomó (rendes) doktori disszertációt. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ő "lentről" emelkedett fel. Dobos volt, hangszerboltja volt, tehát borzasztó közelről ismerte a zenészek szükségleteit és elképzeléseit. Manapság, amikor a gyárak kreatív teamjei összeülnek elegánsan üres irodáikban a meetingeken és kiizzadják magukból a következő évek trendjeit, már alig hihető ez a fajta, sufniból kiinduló világmegváltás. Pedig az élet kérdéseire, itt konkrétan a gitárosok elképzeléseire ez a direkt reagálás volt szerintem elsősorban Marshall és számos más korabeli innovátor sikerének a titka.
     Nem szeretnék ebbe a kérdésbe túl mélyen belemerülni, meg fogják ezt tenni helyettem az avatott szakírók majd bizonyosan. A sikeres életpálya elemzéséből azonban hadd ragadjak ki egy szempontot, ami szerintem keményen  meghatározta az egész Marshall-kultusz létrejöttét.
     Gyakran szoktam mondogatni, hogy az elektromos gitár három részből áll:

  1. gitáros
  2. gitár
  3. erősítő   

     Ez így csak látszólag tűnik ostobaságnak. Nézzük meg egy kicsit alaposabban a kérdést! Ott van ugye mindjárt a folyamat elején a gitáros. Valamennyire képzett, vagy nem. Ízlését, játékmódját a saját fizikai adottságain kívül erősen meghatározzák a műfaji sajátságok is. Az, hogy miként pendít meg egy hangot, abban benne van adott esetben sok évnyi tapasztalat és jó vagy rossz beidegződés, továbbá a pillanatnyi kedélyállapota. Aztán ott a gitár. A gyártáshoz használt faanyagok, a kialakítás stílusa, minősége, a hangszedő, a húrok. Amikor lefogunk egy húrt és megpendítünk egy hangot az adott gitáron, akkor a fenti szubjektív tényezők és a gitár, mint egy tárgy, valahogyan megpróbálnak összhangba kerülni. Ez így nagyon elvontnak tűnhet. Egyszerűbben úgy szokták ezt mondani, hogy "B..meg, hogy szól a kezedben az a gitár?!". Ez aztán jelentheti azt, hogy nagyon nincs valami rendben, illetve az ellenkezőjét is, hogy a zene szárnyra kap, amikor valaki kezébe fog egy számára ideális gitárt. Gary Moore is mostanában ment el. Hatalmas kedvencem volt. Jól tudom, hogy szakmai körökben korántsem tartotta tartotta őt mindenki fenomenális gitárosnak. Azonban a játékának volt egy hasonlíthatatlan íze, zamata, amivel már önmagában is ki tudott fejezni valamit. Említhetném Santanát, Vait, Petruccit, csak hogy pár nevet soroljak hamarjában. Valamennyien egy ízt jelentenek a zenei világ étlapján. Egyik lehet, hogy technikásabb, mint a másik, de a bizonyos íz nélkül szegényesebb lenne a menü.
     Miért hoztam szóba a gitárosokat? Mert ha elfogadjuk azt, hogy a gitáros és a gitár szinte "összenőve" jelentenek egy hangszert, akkor beláthatjuk, hogy mennyire fontos az, hogy az a bizonyos megpendített hang a végén ÚGY szólaljon meg, ahogyan kell. Bizony, a villanygitározás technikai része hihetetlenül fontos. A megszólalás ugyanis teljes mértékben visszahat magára játékra, ezért emlegettem például korábban itt a blogban is, hogy a gitárt gitárerősítőre kötve hallgassuk, ha lehet, és ne a telefonra.
     Ha egy gitárerősítő konstrukcióját tisztán mérnöki gondolkodással tervezzük meg, akkor nagyjából így okoskodunk: Adott a gitárpickup, ami ugye a pengetés módjától és erejétől függően elég szélsőséges jelalakokat produkál, ráadásul nagyon nagy amplitúdó tartományban. Olyan erősítő kell tehát, ami ezeket precízen átviszi. A végére pedig egy olyan hangszóró, ami nem ront az erősítőfokozat minőségén. Próbáljuk tehát kizárni a torzításokat, a dinamikai viszonyok romlását és persze a zajokat. Ezzel szemben nagyon gyorsan rájöttek arra, hogy a gitárvilágban nem ez a nyerő út. Némelyik elfuserált erősítőn "szebben" szólt a gitár, mint a csodásan lineáris átvitelűn. Nem beszélve arról, hogy a gitárosok elkezdték favorizálni a betorzult gitárerősítőket. Ezek pedig mérnöki szempontból egyértelműen hibás üzemeltetésből vagy rossz tervezésből fakadó, nem kívánatos hangokat produkáltak. Ismét nagyon bőven lehetne beszélni arról, hogy ki mikor mit tartott "szép", "kifejező", "trendi" gitárhangnak. Milyen fizikai paraméterek rejlettek ezen hangok elérése mögött? Hol alkalmaztak frekvenciamentebeli korrekciókat? Hol fojtották meg, és hol engedték el a dinamikát? Mennyire hagyták meg a tranzienseket? Na meg természetesen, hogy az a bizonyos overdrive, illetve distortion hang hol, milyen karakterisztikával álljon elő. Nagyjából a fenti paraméterek bizonyos együttállása határozza meg a ma ismeretes népszerű elektromos gitárhangzásokat. Amikor egy gitáros azt mondja, hogy VOX, Fender, Mesa, akkor a másik tudja, hogy mi a pálya. Na és természetesen ott van a Marshall.
      Azt gondolom, hogy kellett ahhoz bizonyos zsenialitás, hogy Jim Marshall ráérezzen arra a konstrukcióra, amellyel aztán alaposan meghatározta a gitárhangzást mindörökre. Nagyon jó indíttatást kapott a zenész, illetve hangszerbolti gyakorlatból is. Mindaddig, amíg aktívan részt vett a cég fejlesztő munkájában, nagyon fontosnak tartotta a gitárosokkal való közvetlen kapcsolatot, a visszajelzéseket és a véleményeket. Személyesen jelen volt minden fontosabb hangszerkiállításon, és szemmel láthatóan jól érezte magát a gitárosok gyűrűjében. Ez a közvetlen kapcsolattartás persze elég fárasztó lehetett már neki idős korára, meggyengült egészségi állapotában. De neki ez volt az élete, a hangszerek világa volt a lételeme.
      Bízunk abban, hogy a cég politikája továbbra is alapvetően ezekre  a tradíciókra épül. Már évtizedek óta látható, hogy a Marshall megpróbálja a régi csöves erősítők fejlesztése során kialakított hangzásképet az újabb félvezetős, illetve DSP-s eszközeiben is előhívni. De azt is látnunk kell, hogy a "Marshall sound" sem egy egységes valami, ma már számos korábbi modell hangját tekintik a Marshall hívők referenciának. Ha a cég megőrzi a gitárosokhoz való "marshallos" hozzáállást, és profi termékek előállítását tekintik továbbra is fő célkitűzésnek, akkor Jim nyugodt lesz odafenn, mi pedig itt a földön is.
     A zenészek részvétnyilvánításait itt olvashatjuk. Jellemző, hogy nagy részüket csak a gitárosok értik igazán :)  

"The news of Jim Marshall passing is deeply saddening. [Rock and roll] will never be the same without him. But, his amps will live on forever!"

                                                                                            Slash

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr854367801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.