Podcast_kep.jpg      Az Internet sok mindenre jó. Az egyik benne rejlő nagy lehetőség az, hogy megoszthatjuk a saját gondolatainkat másokkal. A különféle blogok, fórumok és közösségi oldalak a maguk módján mind ezt szolgálják. Amióta a sávszélesség lényegesen megnőtt, már nincs akadálya annak sem, hogy szövegek feltöltése helyett hangos vagy mozgó képes anyagokkal osszuk az észt barátainknak és követőinknek. Úgy tűnik, hogy a webes rádiók és a podcastolók egyre népszerűbbé válnak. Tőlünk is gyakran kérdeztek ezekkel kapcsolatos kérdéseket ismerősök és ismeretlenek. Nem rég Stro-B barátom blogján is szóba került a téma, és váltottunk is pár szót arról, hogy érdemes lenne a kérdést egy kicsit alaposabban körbejárni. Robi valószínűleg inkább a szerkesztési, koncepcionális és általános netes kérdéseket, minőséggel összefüggő dolgokat tárgyalja majd. A podcast témának persze van egy halom "vasas-villanyos" oldala is, és én, mint a jó suszter, aki megmarad a kaptafánál, ezekről szeretnék pár gondolatot leírni.
     Először is nézzük meg, hogy mi a fő különbség a webrádió és a podcast között! Első ránézésre nem sok. Mindkettő hangzó anyagot tol fel a netre, és a hallgatók innen fejtik le őket. Azonban a webrádió valós idejű stream, akkor is, ha nem "élő" az adás, hanem konzerv szól. Adáslebonyolító szoftverként is gyakran használják a rendes rádiók egyszerűsített adásszoftvereit, időnként pedig arról van szó, hogy a hagyományos rádióadók adását egyszerűen kiviszik a netre, és tömörített adatfolyamként (rendszerint MP3 vagy AAC streamként) tudjuk hallgatni őket. A podcastot én inkább hangos blognak nevezném. Készít az ember egy témáról egy hangfelvételt, amiben lehet zene, riport, beszélgetés, akármi, aztán ezt elhelyezem egy szerveren, ahonnan általában RSS útján lekúszik az anyag az előfizetők gépébe, telefonjába, vagy bármilyen készülékébe, ami a lehallgatást lehetővé teszi.
      Egy egyszerű webrádió és egy podcast stúdió között a technikai felszereltséget tekintve elvben nincs sok különbség. A legprimitívebb formában egy headsetből áll az egész cucc. Rádió esetében az élő műsorvezetés mellé benyomnak egy kis zenét (lehetőleg jogtisztát!), de történhet az adás felvétele itt is előre, és egy időzítő rendszer gondoskodhat a megfelelő időben történő "kisugárzásról". A podcasterek pedig elkészítik a "hangos bejegyzést", szerkesztgetik, aztán ha jónak tartják, akkor publikálják. Minket természetesen azért szoktak megkeresni akár a webrádiót üzemeltető emberek, akár a podceasterek, hogy technikai dolgokban kérjenek tanácsot tőlünk. Természetesen a "fillérekből jó minőséget" szlogen jegyében. Elmondok tehát néhány dolgot, amiket javasolni szoktunk.
     Szerintem bármiféle hangos publikáció (mindegy hogy rádió, podcast, videó hangja) legfontosabb komponense a CSEND. Ha a mondandónk hátterében zavaró háttérzajok, környezeti hangok hallatszanak, az borzasztóan lerontja a hallgató élményét, bármennyire színvonalas is egyébként a műsor. Hasonló nagy kárt okozhat a rossz akusztika is. Tapasztalatból tudom, hogy borzasztóan meg tudja a műsorkészítőt vezetni a helyzet, amikor például egy kiváló riportalany van jelen, de a helyszín zaj szempontjából gázos. Azt gondoljuk, hogy nem is olyan vészes a háttérzaj, majd utólag elbánunk vele. Aztán az utómunkáknál már rettenetesen bánjuk, hogy nem szántunk rá pár percet egy csendesebb hely megkeresésére, mert a zavaró zaj, vagy borzalmas akusztika ott marad, legfeljebb kozmetikázni tudjuk, eltüntetni nem. Rádiók esetében többnyire van persze legalább egy kis hangszigetelt pecó (bár hallottam egy VIII. kerületi lakás konyhájából működő webrádióról is), a podcasthoz általában lakószobai körülmények adottak csak. 
      Első javaslatom, hogy készítsünk próbafelvételt ott, ahol az anyagokat majd felvesszük! Érdemes a felvételt jó fejhallgatóval kiértékelni és másokat is megkérdezni arról, hogy mi a véleményük róla. Sokan legyintenek erre, mondván, ha elérnek egy hallgatható minőséget, akkor már helyben vagyunk, kész. Persze, valószínűleg a "kék" szót nem fogják a hallgatók "piros"-nak hallani egy ócska, levitézlett headset mikrofonjából sem. De ha belehallatszik a szomszéd kutya ugatása, erős forgalomzaj, a konyhából edénycsörgés, a headset pántjának recsegése, pattogása, az nem fogja emelni a tetszési indexet. Ha csak nem kifejezetten az a szándékunk, hogy ilyen jellegű háttér atmoszférát adjunk át a hallgatónak. A próbafelvétel azért (is) jó, mert némi kísérletezéssel kitalálhatjuk, hogy a szobában melyik az a hely, ahol a legjobban szóló, zajoktól és bántó visszhangoktól, zengésektől mentes hangot tudjuk rögzíteni. Ha kellemesen csendes környezetben tudunk dolgozni, akkor megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy a mikrofont távol, akár 30-40 cm-re helyezzük le magunktól. Ilyenkor szabadabban mozgathatjuk a fejünket, tehát ha például egy lapról felolvasott szöveg és a monitor között kapkodjuk a fejünket, nem lesz jelentős hatása a hangra. Közeli mikrofon esetében erősen változik a hangkép, ha forgatjuk a fejünket beszéd közben. Azt is illik megfülelni, hogy érthető, tiszta-e a beszéd artikulációnk? Ha hebegünk, nyökögünk, hibás hangsúlyozással beszélünk, hadarunk, azt utólag csak nagy munkával vagy sehogyan sem lehet korrigálni. A beszédérthetőséget viszont lehet javítani vagy rontani a mikrofon elhelyezésével. 

     Eljutottunk hát a mikrofonhoz, ami nagyjából a podcast központi eleme. Nézzük, milyen lehetőségek vannak a megfelelő darab kiválasztásra, és milyen szempontok merülnek fel pro és kontra egyik, vagy másik megoldásnál!

  1. Számítógépes headset. Nulladik megoldás. Előnye, hogy olcsó, és kapásból be lehet dugni a számítógép (pláne laptop) csatlakozásaiba, semmiféle külső kütyüre nincs szükség. Előny az is, hogy együtt mozog a szánkkal, így a fejmozgással összefüggő tónusváltozással nem kell foglalkozni. Hátrány is van persze bőven. A mikrofonok kapszulája többnyire igen gagyi, bár némelyik olcsó headset meglepően jó hangot produkál. Nagyobb baj, hogy a PC mikrofon bemenet érzékenységét csak a számítógép kezelőfelületén tudjuk szabályozni. Hosszasan lehetne most itt elemezni, hogy a különféle gyártók hogyan oldják meg az asztali gépeken, illetve a laptopokon a bemenő szintek lekezelését. A legtöbb esetben már csak a digitalizált jelbe tudunk beavatkozni. Vagyis az A/D konverterre jutó analóg jel csak attól függ, hogy milyen messziről és milyen hangosan beszélünk. Esetleg valamiféle analóg kompresszor/limiter van a bemeneten, ami arra hivatott, hogy nagyjából használható amplitúdóval kínálja meg az A/D konvertert a bemenet. Ezek azonban általában rémesen gyengék, felhozzák a zajt, és rontják a beszédérthetőséget. Asztali gépek esetén gyakrabban előfordulnak normális hangminőségű hangchipek, a laptopok 90%-a mikrofon bemenetről kriminális minőségű felvételre képes csak. Az olcsó pécés headsetek másik gyenge pontja a fejhallgató. Ha nem képes úgy szólni, hogy a felvételeink és egyéb, a műsorhoz használni kívánt anyagok minőségét rajta meg tudjuk ítélni, akkor sohasem fogjuk megtudni, milyen gagyi minőséget nyomunk ki hallgatóink fülére.
  2. Dinamikus mikrofon. Rendkívül sok fajta létezik, a kiválasztáshoz érdemes egy csomó paramétert áttekinteni. Adott árfekvésen belül is eltérő az érzékenység, az iránykarakterisztika, a tapizaj érzékenység, és legfőképp a hangkarakter a különféle típusok között. Mindig azt szoktuk javasolni, hogy a gyakorlatban ki kell próbálni pár eltérő mikrofont, és meg fogjuk találni azt, ami a hangunkhoz szimpatikus. Ha az a célunk, hogy sok ember hangjához passzoljon a mikrofon, akkor érdemes a jobb minőségűek közül választani, esetleg kondenzátor mikrofonban gondolkodni. A dinamikus mikrofonok sokszor jó szolgálatot tesznek, amikor zaj szempontjából nem túl steril környezetben vagyunk kénytelenek dolgozni. Egy kardioid vagy pláne hiperkardioid (erősen irányérzékeny) mikrofont viszonylag közel elhelyezve jól kiszűrhetjük a nem oda való zajokat. Azt is érdemes persze kipróbálni, hogy milyen közel tehetjük a mikrofont a szánkhoz, mert a proximity hatás miatt romolhat a beszédérthetőség, vagy erős mély vágást kell használnunk. Csendes környezetben sokszor egy nem túl drága, nem túl közel elhelyezett dinamikus mikrofonnal is egészen tisztességes anyagot készíthetünk. Elvileg a dinamikus mikrofonokat is be lehet dugni a számítógépek mikrofon bemenetére, de attól azok nem fognak megtáltosodni. Ezeket a bemeneteket általában a fentebb emlegetett headsetek és a külön kapható olcsó mikrofonok elektret kapszuláira tervezik, azokkal is elég gagyi minőséget produkálnak többnyire. A dinamikus mikrofonunkat mindenképpen egy kis keverő mikrofon bemenetére csatlakoztassuk, a keverőről pedig a hangkártya vonal bemenetére lépjünk rá. Ha lehetséges, akkor XLR bementű keverőt válasszunk, és természetesen a mikrofonok közül se az "összenőtt jack kábeles" verziót, hanem az XLR csatlakozósat célozzuk meg. Néhány ajánlott típus az olcsó árfekvésűek közül: Shure PG48, PG58, Audio-Technica MB1k, MB3k, AKG P5, de a Monacor, a Beyerdynamic, az AVL és a Behringer választékában is találhatunk a célnak megfelelő olcsó mikrofonokat. A magasabb árú komolyabb mikrofonok többnyire meghálálják magukat, de nem feltétlenül kell túldimenzionálni egy méregdrága színpadi mikrofon megvásárlásával a rendszert, ha a többi komponense nincs ezzel szinkronban. 
  3. Kondenzátor mikrofon. Korábban igen nagy árkülönbség volt a dinamikus és a kondenzátor mikrofonok között. Ma már kondi mikrofonokból is léteznek olcsó típusok, ezért a low budget podcast törekvések esetén is érdemes megvizsgálni ezeket. A jó kondenzátor mikrofont tiszta hang, egészséges  tranziensek, egyenletes frekvenciamenet jellemzi. Bár a kondenzátor mikrofonokról sem szabad semmiféle általánosítást kijelenteni, mert nagyon sokféle létezik belőlük, például kismembrános, nagymembrános, ilyen-olyan iránykarakterisztikájú, érzékenységű, csöves, stb.  Csendes, nyugis akusztikájú szobákban mindenféle ellenjavallat nélkül lehet használni őket. Aztán hogy ki melyik típust választja, az már egy másik kérdés. A kondenzátor mikrofonok még jobban összeszedik a környezet apró neszeit is, különösen jól képesek közvetíteni a falakról, padlóról visszaverődő ronda csörgős reflexiókat. Érdemes az elhelyezésükkel, forgatásukkal aprólékosan elbíbelődni. A popfilter használata nem luxus, tessék nyugodtan hozzákalkulálni a cucchoz. Az olcsóbb mikrofonok közül nagyon jól bevált az Audio-Technica 2020, ezt a jollyjoker mikrofont itt is nagyszerűen be lehet vetni. Hasonló árfekvésben találunk a Behringernél is egész jó mikrofonokat, aztán ott van az AKG Perception 100, illetve 120. Az említett típusok jól vizsgáztak kisrádiós és podcastos körülmények között. A kondenzátor mikrofonokhoz kiszajú keverőt vagy előfokot illik használni, mégpedig olyant, ami tudja a 48V-os fantomtápot. A dinamikus mikrofonoknál is kell gondolkodni valamilyen mikrofonállványról, a kondi mikrofonok esetében pedig még lényegesebb egy stabil állvány. Akár álló gémes állványt, akár csillapított talpú asztali állványt választunk, úgy rakjuk, hogy ne legyen útban, és ne adjon át mechanikai rezgéseket (rugdosás, matatás) a mikrofonnak.     
  4. USB-s mikrofonok. Ezek nagyrészt kondi mikrofonok, melyeknek a házába beleszerelték az előfokot, az A/D konvertert és az USB interfész chipet is, és a számítógép táplálja őket az USB kábelen keresztül. Nekem személy szerint averzióm van ezekkel az öszvérekkel kapcsolatban. Egyrészt nem szeretem az USB 5V-os tápjából a mikrofon testén belül előállított fantomot, másrészt a legtöbb ilyen eszközön nincs hangerő (vagy inkább gain) poti, és hát az nekem fáj. Pláne ha csak 16 bites konvertert raktak a testbe. Lehetnek aztán driver és hub nyűgök is, mint afféle USB-s kütyük esetében. Ugyanakkor hatalmas előny, hogy például egy laptoppal kiváló felvételeket készíthetünk akár terepen is, anélkül, hogy egy halom egyéb kacatot, például hálózathoz kötött keverőpultot kéne magunkkal cipelnünk. Természetesen az USB-s kondi mikrofonok között is vannak király modellek. Ilyen például a Rode Podcaster USB, amelybe jó kis szabályozható előfokot, 18 bites A/D átalakítót szereltek, és még egy fejhallgatót(!) is csatlakoztathatunk a mikrofon testén kialakított aljzatba.

ZED10.jpg        Keverő céljára általában kicsi jószágokat szoktak befogni a Behringer, Phonic háza tájáról. Lényeges, hogy zajtalan legyen, a mikrofon előfokja tudjon akkora gaint, amekkora a mikrofonunkhoz kell, nem árt, ha finoman működik a hangszínszabályzás rajta. Az én ajánlatom az Allen & Heath ZED 10 keverő. A belinkelt bejegyzésből az is kiderül, hogy miért kedvelem ezt a kis mixert. A podcast esetében egy ilyen kis pulttal a hangkártyát is kiváltottuk, és bár a beépített A/D konverter csak 16 bites, sokkal jobb hangminőséget kapunk, mint a számítógépek beépített hangchipjeinek többségétől. Már csak azért is, mert a konverterre menő jelet finoman be tudjuk állítani még az analóg tartományban. A mikrofonelőfokok és a keverő többi része is teljesen jó minőségű, és sokoldalú felhasználást tesz lehetővé.


        Hangkártya tekintetében a következő variációk fordulhatnak elő, lefelé romló minőség felé haladva:

  1. Kiváló keverő + kiváló hangkártya vagy olyan hangkártya, amin megvannak a szükséges mikrofon fogadási funkciók (XLR bemenet, fantom), fejhallgató csatlakozás, egyszerű keverési lehetőség. Külső USB-s hangkártyaként mi a Roland, Focusrite, M-Audio, Alesis, Tascam, Line6 körből szoktunk ajánlani valami egyszerű felépítésű, de jó minőségű darabot.
  2. Kiváló keverő + egyszerű hangkártya. Szóba jöhetnek a fenti gyártók legegyszerűbb USB-s audio interfészei, meg a Behringer, Numark, ESI olcsó eszközei.
  3. Átlagos keverő + egyszerű hangkártya. Ugyanazok a hangkártyák, mint fent.
  4. Átlagos keverő  + alaplapra integrált, de elfogadható minőségű hangkártya. Elsősorban némelyik asztali gépben vannak egész normális chipek, bár gyakran azok is zajt visznek a rendszerbe.
  5. Egyszerű keverő + szokásos gagyi alaplapi hangkártya.
  6. Nincs keverő, csak egy headset. Ezt inkább teszt üzemmódnak nevezném. Ritkán sül belőle ki elfogadható dolog, és végül is a saját dolgunkat nehezítjük meg.

A fejhallgató ugyan nem központi eleme egy podcast felszerelésnek, de pár követelménynek azért meg kell, hogy feleljen:

  • Impedanciában és teljesítményben illeszkedjen azokhoz a készülékekhez, amelyekhez használni szeretnénk.
  • Legyen annyira jó a hangminősége, hogy meg tudjuk ítélni a kimenő anyagot, el tudjuk dönteni, hogy bele kell-e nyúlni, és ha igen, akkor milyen módon? A munka ezen részét hangfalakon (pláne monitor falakon) is lehet végezni, de egy fejhallgató azért mindenképpen erősen ajánlott.
  • Legyen annyira kényelmes, hogy adott esetben órákat is el lehessen tölteni benne.

     Magunk részéről általában az AKG, Audio-Technica, Sennheiser, Beyerdynamic modellek valamelyikét ajánljuk, az egyéni igények és a műszaki paraméterek függvényében. Ha mikrofon + fejhallgató kombinációt használunk, abból is érdemes jobb minőségűt választani inkább. Szó esett már a számítógépes headsetekről is. Megkerestek már bennünket azzal a kérdéssel, hogy egy ilyen headset mikrofonját keverő mikrofon bemenetére dugva miért nincs hang, vagy miért szól borzasztó halkan? Nos, a bennük használt elektrét kapszulához kell bizonyos kis segédtáBehringer_Podcaststudio_USB.jpgpfeszültség, ez azonban nem úgy működik, mint a 48 V-os fantommal járó kondenzátor mikrofonok. Egy keverő bemenetére tehát ugyan egy mini jack - normál jack átalakítóval be lehet dugni őket, de nem fogják megkapni ezt a segédfeszültséget, így nem működnek. Eleve, a mai keverők mind szimmetrikus XLR-en fogadják a mikrofonokat, és ha a monó csatornákat el is látják jack bemenettel, azok többnyire vonal szintet képesek fogadni. Lehet persze elemekkel táplált illesztőelektronikát barkácsolni, de ezt a megoldást inkább csak időmilliomos elektronikai szakembereknek ajánlom, mert egyszerűbb, ha valami szabványosan illeszkedő mikrofont választunk.

    Érdemes megemlíteni, hogy vannak gyártók, akik komplett podcast felszereléseket hoznak forgalomba. Minden szükséges hardver, szoftver, leírás benne van egy dobozban, és pillanatok alatt neki lehet állni a munkának. A legolcsóbb ilyen komplett megoldásokat a Behringer kínálja. A kisebbik, USB-s csomag egy egyszerű hangkártyát, kicsi keverőt és dinamikus mikrofont tartalmaz, a FireWire verzió pedig már komolyabb keverőt, 24 bites hangkártyát és kondenzátor mikrofont tartalmaz. 

        Miközben a hazai igényekhez legjobban illeszkedő "low budget" megoldásokról beszéltem elsősorban, azért tudni kell, hogy világszerte elég sokan sportot űznek abból, hogy atom profi berendezéseken állítják elő a podcastot. Az egy másik kérdés, hogy önmagában ettől még nem lesz több előfizetőjük, de ha jó tartalommal is társul az igényes hangzás, akkor bizony sikeres lehet a műsor. A neten számtalan fórum és blog foglalkozik a podcast témával, részben átfedésben a webrádiós kérdésekkel. Ezeken a közösségi oldalakon gyakran adnak az eszközök kiválasztására és a szoftveres megoldásokra is tippeket, tanácsokat. Érdemes elolvasni a véleményeket, de ritka az, hogy egy ember megmondja a frankót a témában. Van viszont egy eléggé alapos összefoglaló a hardver témában, amit javaslok minden érdeklődőnek. Ezzel a bejegyzéssel az én szándékom is pusztán annyi volt, hogy tippeket és ötleteket adjak azoknak, akik belefogtak, vagy bele szeretnének fogni a podcastba. A műfajt én személy szerint tök jónak tartom, és bár csekély szabadidőm birtokában ritkán jutok hozzá, hogy hallgassam, szerintem ragyogó ez a web2 lehetőség, és gyanítom, hogy felfutóban van világszerte.
        Jó munkát és jó szórakozást kívánok minden podcasternek! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr975004193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.