Folytatjuk "Antik lomok" sorozatunkat.
Ragyio_cimlap.jpgMegint valami teljesen más kapcsolási rajzot kerestem, amikor kezembe akadt ez a régi Ragyio folyóirat. Gyerekkoromban több zalaegerszegi újságárusnál is lehetett kapni ezt a szovjet sajtóterméket, és bár az orosz nyelv nem tartozott a kedvenceim közé, meg szoktam azért venni, mert mindig találtunk benne valami érdekes elektronikai barkácsolós cikket. Meg főleg azért, mert nagyon olcsó volt, és a csehszlovák Amaterske radio-val egyetemben az ember gyereke elütötte vele az időt hazafelé menet a buszállomáson. A Ragyio nagyon vonalasan a CCCP hivatalos pártinstrukciói alapján szerkesztett folyóirat volt. Az volt a lényeg, hogy segítse a fiatalokat a "Lenin ifjú távírásza" jellegű versenyekre felkészülni, meg közzétegye a rókavadászat, és hasonló, a katonaságra felkészítő sportágak bajnokságainak eredményeit. A mi akkori Rádiótechnika újságunk is ugyan az MHSZ lapja volt, de sokkal jobban az elektronikára koncentrált, mint a hébe-hóba megjelenő mozgalmár tartalmakra. Mindazonáltal a Ragyiót érdemes volt megvenni, mert sok eredeti, érdekes és ötletes megoldást találhattunk benne. Azt akkor is lehetett tudni, hogy az oroszok az elektronikában nagyon erősek. Hiába volt a nyugat óriási, több évtizedes technológiai előnyben hozzájuk képest, az oroszok a fapados alkatrészeikre és szerelési technológiájukra támaszkodva is óriási dolgokat tudtak csinálni, gondoljunk csak a haditechnikájukra vagy az űrkutatási eredményeikre.

Prosztoj_emi_k.jpgBennünket persze elsősorban az erősítők, keverők meg hasonló dolgok érdekeltek már akkor is, és bátyámmal nagy izgalommal fedeztük fel az 1975/10-es számban ezt a kis elektronikus hangszer kapcsolást. "Prasztoj EMI", azaz egyszerű elektronikus zenei hangszer, hirdette a cikk címe. Már régóta terveztünk valamiféle orgonát vagy szintetizátort összeütni, és pont egy ilyen egyszerű dologra gondoltunk. Ha jól emlékszem, meg is csináltuk ezt a kapcsolást egy az egyben, csak a P213B és az MP39 helyett valami más típusú tranyókat tettünk be. Az eredeti cikkben egy orosz, gyerekeknek való billentyűs fúvós hangszerből készítették el a billentyűzetet. Mi egy régi gyerekzongorát alakítottunk át, egyenként rugós kontaktokat szereltünk a billentyűkre. Kicsit átalakítottuk a kapcsolást amiatt is, hogy csak Sokol potmétereink voltak kellő számban, így az alaposzcillátort másként kellett méretezni, hogy a kívánt hangmagasságban szóljon. A potmétereket is beszereltük a zongora dobozába, ez még valahol talán meg is van a padláson. Valójában moduláris szintetizátort készítettünk, mert külön egységet képezett a billentyűzet a hangoláshoz szükséges potikkal, külön panelen volt az oszcillátor, a végfokot végül elhagytuk, mert egy csöves erősítőre kötöttük az egészet, meg volt még egy tápegység panel is. Azonban ez az induló kapcsolás nem sokáig maradt meg, mindig variáltunk rajta valamit, és azokról persze már semmiféle kapcsolási rajz nem készült, mert fejben volt minden. Emlékszem, hogy volt hozzá egy LFO-s panel a modulációkhoz, aztán átvariáltuk az oszcillátort, hogy legyen szinusz, négyszög és valamiféle fűrész jel, és a végére még valami primitív szűrőt is operáltunk.

Ragyio_szinti_kapcsrajz.jpgAz üzembe helyezés azzal kezdődött, hogy papírdobozokból kiszedtük a "modulokat", összekötöttük az egészet, beállítottuk egy trimmerrel az alapfrekvenciát, majd egy melodikát fújkálva egyenként belőttük az összes hang magasságát. A hangolást mindig el kellett végezni, és a nem túl jó minőségű (leginkább rádiókból a recsegés miatt kiszuperált) Sokol potméterekkel nagyjából fél órát vett igénybe. A művészkedésnek elmaradhatatlan kelléke volt a forrasztópáka. Egyrészt mindig kellett leszakadó drótvégeket forrasztgatni, másrészt menet közben próbálgattunk mindig valami új megoldást bevetni, így nem nagyon fordult elő, hogy kísérleti hangszerünk két egymást követő napot ugyanabban az állapotban élte volna meg.

A szintetizátorral való játék roppant izgalmas volt. Megtanultuk a különféle oszcillátorok felépítését, azt, hogy milyen fontos a VCO esetében a linearitás, mennyire komoly gond a hőmérséklet változás miatti elhangolódás, tanulmányoztuk a különféle modulációs lehetőségeket, megismerkedtünk a spektrum befolyásolásának lehetőségeivel. A végére a kiindulási kapcsolásból már semmi sem volt meg, teljesen átterveztük az egészet. Sok időt töltöttem el a panelekből összerakott kütyü buherálásával, de aztán jött az érettségi, katonaság, egyetem. A panelekről hol egy tranzisztor kellett valamihez, hol egy kondi, így aztán az egész szép lassan elkopott. Bohóckodás gyanánt készítettünk pár igencsak eredeti felvételt is, de sajnos sehol sem találom azt a magnószalagot, ami ezeket megőrizte. Például Dvorzsák IX. szimfóniájának elég sajátos feldolgozását, melyen a szintetizátor mellett műanyag dobozfedélre feszített magnószíj (BRG M8-hoz) szolgáltatta a basszust, műanyag vödrök és hasonlók funkcionáltak ütős hangszerként. Ha előkerül ez a tekercs, felteszem a netre elrettentésként :)  

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr145868522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.