Pacman_eats_music.jpg

2005-ben a fenti címmel indítottunk egy topikot a Syncopa fórumon. Akkoriban még nem volt mindennapos, hogy a zeneipar cégei hetente vagy havonta átalakulnak, ezért tartottuk lényegesnek az érdeklődők tájékoztatását arról, hogy miféle tulajdonos változások és átcsoportosítások zajlanak éppen. Azóta nagyon sok minden történt. A showbiznisz cégeit úgy adják-veszik, mint a bolhapiacon a kétes eredetű autórádiókat. A hasonlat erőltetettnek tűnhet, de abban az értelemben mégis helytáll, hogy a bolhapiacon a koszos nejlonra kirakott műszaki cikkeket sem övezi túl nagy respekt. Időnként beléjük rúgnak, koszt fúj rájuk a szél, esőtől áznak. A gyakran gazdát cserélő cégek is megsínylik a sok pakolást, dobálást, legvégül pedig jó esetben egy gondos új gazda kiglancolja őket, rosszabb esetben a kapitalizmus Nagy Szemetes Konténerében végzik pályafutásukat. Mondhatnánk, hogy teljesen kár ezen agyalogni, a piacgazdaság így működik. Minden cég, vállalkozás, brand képvisel valamilyen értéket. Némelyik kívánatossá válik befektetők számára, és ajánlatokat tesznek a tulajdonosoknak, akik beadják a derekukat. Más esetekben pedig előfordulhat, hogy a tulajdonosi kör valamilyen okból meg akar szabadulni a cégtől, ezért keresnek új tulajdonost. Bár a pénzügyi szempontok mindenképpen dominálnak, ekkor sem kell feltétlenül puszta spekulációra gondolni, gyakran a cég alapítójának halála, a tulajdonosok élethelyzetének megváltozása és hasonló okok vezetnek arra, hogy igyekeznek értékesíteni a vállalkozást. A mi piacunk a hangszergyártás, a pro audio és a zenei számítástechnika gyártóira épül. A három üzletág piaci változása más időbeli görbe szerint zajlott az elmúlt évtizedekben, de mindegyik igen komoly átalakulásokon ment át. Felmerülhet persze a kérdés, hogy miért kell egyáltalán szót ejteni ezekről a dolgokról, hiszen semmiben nem különbözik a folyamat attól, mint ami például a mosógépgyártásban, a gépjárműiparban vagy az élelmiszeriparban zajlott. Nos, más az embernek fogyasztóként szembesülni a márkák, termékek, gyárak kavarodásával, és más némileg belülről látni ezt az állandó metamorfózist. Kereskedőként az ember ott őrlődik a gyártók sokoldalas, apróbetűs részekkel sűrűn teletűzdelt szerződései és a vásárlók elvárásai között.  Vásárlóként magam is az állandóságot és megbízhatóságot keresem, teljesen logikus, hogy a vevők is erre vágynak. Mi is azt szeretjük, ha a vevőinket jó minőségű termékekkel láthatjuk el, amihez van megfelelő terméktámogatás, jól kiépített szervizháttér, és az egész rendszer stabilan, jó szakemberek által menedzselten gurul. Hogy finoman fogalmazzak, a rendszer a valóságban nem eszményi módon működik. A leggyakoribb eset az, hogy a tulajdonosváltást követően - nem találok rá jobb szót - elmocsarasodik az adott márka. Tudni kell, hogy a mi területünkön kábé az 1990-es évekig minden cég őseredetének feltárása során találunk egy vagy több megszállott embert. Olyan őrülteket, akik a hangszerépítést, az elektroakusztikát vagy a programozást a lehető legmagasabb szinten művelték. Van a mérnöki tudományoknak és a technológiának egy olyan szintje, ami valójában már művészet. Az akusztikus hangszerek gyártói esetében ezt nagyon nem is kell bizonygatni, gondoljunk csak a Stradivari vagy Steinway nevekre, mindenkinek beugrik, hogy nem egyszerű asztalos mesteremberek alkotásairól van szó. De ha időben egy nagyot ugrunk, és eljutunk Leo Fenderhez, Jim Marshallhoz, Bob Mooghoz, és még sorolhatnám a zsenik nevét, láthatjuk, hogy a világhírűvé vált hangszerek, elektromos berendezések mögött mind egy filozófia rejlik. Na meg bődületesen sok munka, amíg a filozófiából igazán sikeres termék, sorozatban gyártható hangszer, berendezés született. Amúgy a hangszerekkel és a profi hangtechnikai berendezésekkel kapcsolatban nehezemre esik a "termék" szót használni, mert azonos asszociációs szintre helyezzük a mesterhegedűt a műtrágyával, a titkos technológiákkal gyártott hangszórókat a robotgépsor által ömlesztett MP3 lejátszókkal, de hát nincs rájuk jobb kifejezés. A  dolgok rendje szerint aztán amint egy termék sikeres lesz, a sufniműhelyből egyre nagyobb cég lesz, a rigorózus szakmai szempontok mellé egyre inkább beférkőznek a piaci igények, a mérnökök és technikusok közé pedig a marketingzsenik. Utóbbi tény önmagában még nem lenne baj, hiszen manapság enélkül semmit nem lehet értékesíteni, és hiába szuper jó egy termék, ha a gyártóinak közben felkopik az álla.

Szinténzenész

Itt jön az első  megállapításom. A marketing szakemberek gyakran jollyjokernek képzelik magukat, akik a piac valamennyi szegmensében kiválóan tudnak tevékenykedni, legyen szó marhahúsról vagy sportruházatról. Miért lenne kitüntetett a hangszeres vagy a pro audio piac? Nekik egy íróasztal kell, egy laptop excellel, egy mobil telefon, és három egérkattintással meglendítik az eladásokat. A cégek adásvétele során gyakran kerül "kívülálló" menedzsment és marketinges csapat a "megszállott" gyártók és tervezők mellé. Utóbbiak általában igen nehezen viselik ezt a helyzetet. Gyakran ki sem tudják fejteni a szakmai érveiket a fejükre ültetett outsider embereknek, mert annyira más nyelven beszélnek. Ritka szerencsésnek nevezhető, amikor a megvásárló cég rendelkezik azzal a fajta szakértelemmel, amely képes megérteni és befogadni a megszerzett infrastruktúrán kívül a filozófiát is. Ez esetben elképzelhető, hogy minden a legjobb irányban fut tovább, tehát a cég töretlenül folytathatja fejlesztéseit és a befektetők is jól járnak, mert szépen fogy a termék. Ehhez szükséges az, hogy a felvásárló cég stábja, beleértve persze a marketinget is, fertőzött legyen a zenével, pontosan értse a zenei piac működését, a zenészek gondolkodását. Tanúi voltunk sok szuper cég széthullásának, amikor ez a megértés nem jött össze, és a korábbi sikeres fejlesztő stáb szinte egy emberként elmenekült. Ezt követően lehet, hogy a cégnév és a logó marad, de valami biztosan megváltozik. Az érzékeny szimatú zenész népek gyorsan észre szokták ezt venni. Nagy szükség lenne tehát a zeneipar sajátosságait jól ismerő, lehetőleg belülről ismerő marketinges és gazdasági szakemberekre. Sajnos nem csak itthon van belőlük kevés.

A tervezett avulás kínai mesterei

A tulajdonosváltást követően az esetek többségében a gyártást áthelyezik Kínába, vagy a Távol-kelet valamely másik feltörekvő országába. Későbbi váltásnál már inkább az fordulhat elő, hogy az egyik kínai gyárból egy másikba teszik át a termelést. Felmerülhet a kérdés, hogy miért baj ez? Ha tévét vagy turmixgépet képesek gyártani, akkor nyilván hangszert és hangtechnikát is. Nos, lehet hogy John Londonban vagy Hans Münchenben elveszíti a munkahelyét, mert a régi precíz, aprólékos és szakmai tökéletességre szocializálódott, hozzáértő munkaerőre már nincs igény. A kínaiak viszont könnyedén produkálják azt az extra képességet, amire most óriási szükség van: meg tudják termelni az időzítetten elavuló, megsemmisülő portékákat. Erről a trendről korábban már írtam a Bitzenedében.  Azóta annyiban korrigálom az álláspontomat, hogy igenis jönnek most már Kínából is kiváló minőségű áruk. Azonban sajnos gyakran találkozunk továbbra is minősíthetetlen selejtekkel, amikről nem is értjük, hogy hogyan gondolhatták, hogy bárki számára is is vonzó termék lehet. Aztán kiderül, hogy ezek a portékák ragyogóan képesek felvirágoztatni pár éhes webáruházat, melyeket a minőség pusztán annyiban érdekel, hogy a törvény által rájuk rótt garanciális kötelezettséggel valahogyan képesek legyenek ellavírozni az előírt időszakon belül. Itt jön a kőkemény statisztika, amit némi célzott népbutítással összevegyítve roppant eredményes webáruházakat lehet működtetni. Ez azonban már másik téma, hiszen nem csak az egykor nagynevű, ám időközben lecsúszott cégek termékeiről van szó, hanem általában a XXI. századi gagyibiznisz természetéről beszélünk. Mindenesetre könnyebb helyzetben van a kereskedő, ha egy 70-80 éves múlttal rendelkező, híres angol vagy német cég logója díszeleg a terméken, mintha egy kimondhatatlan kínai név lenne rajta. Hogy aztán van-e egyáltalán valamilyen köze az eredeti gyárnak a reinkarnáció utáni termékek fejlesztéséhez, menedzseléséhez, az esetenként változó. Mi annak örülünk, ha van.

Netre vele!

A tulajdonosi kör változását gyakran követi a korábban (akár hosszú évtizedek alatt kiépített) viszonteladói hálózat felszámolása. A gyárak direkt értékesítenek a neten, vagy esetleg pár multinacionális webáruházat még bevonnak. Mivel rendes viszonteladói hálózat nélkül sok mindent egyszerűen nem lehet értékesíteni, ezért a korábbi termékkör egy részét feláldozzák az internet oltárán. Hogy a cég korábbi törzsvásárlói háborognak, az innentől nem érdekel senkit. Egy felhőkarcoló ixedik emeletén levő irodában ülő három alkalmazott fogadja a világ különböző részeiről beérkező "formokat". Az már nagy szó, ha van email cím, esetleg telefonszám. A filozófia tiszta és érthető a cégek részéről. Nem baj, ha elveszítjük a kuncsaftjaink 40%-át a viszonteladói hálózat leépítésével és a termékszerkezet célirányos átformálásával, mert a viszonteladói hálózat felszámolásával több költséget spórolunk meg. Az nem szempont, hogy a gyár imázsának kialakításában és népszerűsítésében évtizedeken át nagy szerepet játszott az adott viszonteladó, és sokszor erőn felül lojálisan kiállt a képviselt márka jó hírének megőrzéséért, megoldott helyi problémákat. A mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Megfigyelésünk szerint a teljesen netre költözött cégek (elsősorban szoftveresek vannak) már nem gondolkoznak hosszú távú stratégiákban. A ma igényeit akarják megoldani, lekaszálják gyorsan a lekaszálhatót, a holnapról nem gondolkoznak, holnapután pedig talán nem is lesz. Míg korábban az egymásra épülő termékvonalak kifejlesztése volt az általános gyakorlat, tehát gyakran egy termék bizonyos elemei, részegységei kompatibilisek voltak a korábbival, egyre inkább a projekt szemlélet terjed. Csinálunk valamit, fél évig nagy csinnadrattát csapunk neki, egy évig még áruljuk, aztán ennyi volt. Kiürültek a kínai gyárban a raktárak, nincs hozzá már semmi, felejtsük el. Az is lehet, hogy abban a kínai gyárban már nem hegedűt, hanem konzervet gyártanak. Őket is adják-veszik, akár a brandeket. Ez a gyors lépésváltás is belejátszik a következő problémába. 

A feledés homálya

A cégek a tulajdonosváltást gyakran arra használják fel, hogy húzzanak egy időbeli vonalat. Az új cég akkor is amnéziába burkolózik, ha a tulajdonosi körön kívül semmi nem változott. Különösen a hangtechnikai gyáraknál találunk ilyen feledékenységet. Mi ugye szerviz is vagyunk, gyakran megfordulnak nálunk régebbi berendezések is. Ha az ember egy műszaki adatlapra kíváncsi, rutinosan kattintgat a neten, a jobb gyártók oldalán megvan minden jelenlegi és valaha gyártott termék dokumentációja. Egyre gyakrabban futunk azonban bele, hogy megújult honlapra érünk, ahol a régebbi termékeknek se híre, se hamva. Az oldaltérkép vagy belső kereső sem segít. Telefon a képviseletnek, ahol megtudjuk, hogy a cég tulajdonosváltáson esett át, és megszűnt a korábbi termékek támogatása. Magyarán ne kérjünk se dokumentációt, se szervizanyagot. A mostani cég nem tekinti sajátjának a régebbi gyártmányait. Ez akkor is gáz, ha egy harminc éve gyártott dologról van szó, de lehetséges, hogy olyan terméket érint, amire idehaza még tavaly kétéves garancialapot állítottunk ki, és mi ekkor nagyon utáljuk a helyzetet. Jó esetben a "változást" a cég logójának és a honlap dizájnjának átalakulása kíséri, de gyakran még ezeken sem venni észre semmit. Úgy tűnik, hogy manapság már teljesíthetetlen az az elvárás, ami korábban magától értetődő volt, vagyis hogy az ember hosszú évtizedekig támogatást, információt, sőt szervizanyagot kaphatott a gyártótól. Különösen érzékenyen érint bennünket a dolog, ha pár éve még napi kapcsolatban álltunk egy gyártóval, könnyedén elérve tőle minden szükséges dolgot, ám a jó ismerőseink helyében üldögélő új support személyzetnek már fogalma sincs semmiről.

Bizalom

Korábban a hangszeres és hangtechnikai cégek arra építették fel egész üzletpolitikájukat, hogy kiváló minőségű, nagyon megbízható és strapabíró termékekkel léptek a piacra. Ezer módon igyekeztek a vevőket magukhoz kötni, létrehozták saját rajongói körüket. A boldog és elégedett vásárlók hozták, kitermelték az újakat. A gyengén teljesítő cégek pedig alulmaradtak. Amikor eladják a jónevű céget, akkor értékesül a goodwill is. Sokszor ez hatalmas érték. Az új tulajdonosok viszont gyakran szemérmetlenül lerombolják azt. Tanúi voltunk nem egy olyan esetnek, mikor a cég régi dolgozói tömegesen léptek ki, mert az új menedzsment a magas színvonalú produktum helyett gagyit akart velük gyártatni. Előfordult olyan eset is, hogy a gagyiba rövid időn belül bele is bukott az új tulaj, becsődölt a gyár. Ekkor jöttek a régi szakemberek, és főnixmadárként újra szerették volna indítani a márkát. A dolog nagyon nagy nehézségek árán sikerült csak, és hosszú ideig tartott. A lerombolt bizalmat ismét visszanyerni már nagyon nehéz.   

Lássunk néhány példát, de nevek nélkül. Aki benne van a témában, úgy is tudni fogja, kikről szólnak.

Support

Kicsi angol cég, kiváló szoftveres termékkel. A szoftver és a telepítése is elég komplikált, a support igény tehát komoly. Gyakran telepítettünk ilyen programokat különféle helyszíneken, adott esetben helyi hálózatokra, speciális körülmények között. Időnként elakadtunk. De nem volt ez gond, felhívtuk a fejlesztőket Angliában, pár mondattal vázoltuk a helyzetet, és ők lépésről lépésre megmondták, mit csináljunk. Ha szükséges volt, írtak gyorsan egy testreszabott scriptet, átküldték, megfejtettük a dolgot, távoztunk. A megrendelő nem is tudta, hogy szükség volt ilyen beavatkozásra. Pár éve megvette a céget egy nagy amerikai konszern. Már az értékesítés is bonyolulttá vált, baromira nem látták át az európai piac sajátosságait, pláne nem a magyar piacét. A support pedig teljesen megbomlott. Az angliai számok már nem hívhatók. Ha valami baj van, küldjünk egy "ticket"-et Los Angelesbe, ahol a 9 óra időeltolódás miatt még fel sem tápászkodtak. Ha valami csoda folytán még aznap válaszolnak, akkor annak mi a következő reggelen látjuk az eredményét a gépünkben. Ha egy tőlünk 80 km-re fellépő problémáról van szó, akkor annyiszor mehetünk, ahány ticketet váltunk.

Nagy hal

Nagyhal-kishal.jpgA nagy halak természetükből kifolyólag megzabálják a kishalakat. Különösen a gusztusuknak megfelelő kishalakra startolnak rá, de néha bekajálnak mindent, ami feléjük úszik. Volt egy szépemlékű német szoftvercég, ami a '80-as évektől kezdve meghatározó fontossággal bírt a stúdiószoftverek fejlesztésében. Amikor alapítója nyugdíjba vonult, eladta a zenei piac egyik legnagyobb szereplőjének. Utóbbi korábban is kapcsolatban volt már vele, így nem ért minket váratlanul a dolog. Innentől kezdve azonban minden kereskedőnek, aki forgalmazni akarja a szoftvercsaládot, speciális szerződést kell kötnie a Nagy Hallal. Nem elsősorban a szoftverekről, az egy természetes dolog lenne. Hanem Nagy Hal megköveteli, hogy a termékpalettáját áruljuk az ő elképzelései szerint, és ha ez működik, akkor szerződhetünk a szoftver értékesítésével kapcsolatban is. Hogy majdnem 20 éven át Magyarországon ebből a szoftverből mi adtunk el egy csomót, hogy mi vettünk rá rengeteg embert a tört szoftverének legalizálására, hogy boldog-boldogtalannak támogatást adtunk, őket nem érdekli. Új helyzet van. Nem hiszem, hogy izgatná őket a magyar piac visszaesése. Még annyira sem tartják Magyarországot, hogy fenntartsanak egy itteni képviseletet. Mi is méreten aluli kishalnak számítunk.

Olasz kapcsolatok

Olaszországban mindig is meglehetősen erős volt a hangszeripar. Az 1990-esévekre úgy alakult, hogy az elektromos hangszerek és hangosító berendezések gyártásában egy csomó olasz cég ott volt az élvonalban. Gyakori volt, hogy német technológiai hátteret is felfedezhettünk a gyártók mögött. A dolog annyira működőképes volt, hogy például a Roland és a Korg is létesített termelő üzemet Olaszországban és hozzá komoly fejlesztő kapacitásokat is létrehoztak. Nekünk ez jó volt, mert egyrészt a hangszerekben megjelentek a sajátos európai igényekre adott válaszok, másrészt közel volt a gyár, így rendszeresebbé válhattak a szállítások, egyszerűsödött a szerviz. A termékek is olcsóbbá válhattak, hiszen gyorsabb, rugalmasabb és olcsóbb volt a szállítás. Nem sokáig tartott ez az időszak. Az említett nagy cégek, melyek számára az olasz gyártás gazdaságosabb volt a japánhoz képest, kezdték a termelést áthelyezni Kínába. Ezzel párhuzamosan az olasz tulajdonú cégek is részben vagy egészben Kínába vonultak. Emlékszem, hogy a frankfurti vásárokon szinte évente más gyékényen árultak a nagy nevű olasz cégek, attól függően, hogy éppen kinek-minek a tulajdonába kerültek. Az ember csak kapkodta a fejét. Aztán elég sok cég nem bírta a kínaizálódást, a süllyesztőben végezték. Lehet, hogy kisvállalatként, egyedi minőségi hangszerekre szakosodva ma is boldogan élnének. Aztán megértük azt is, hogy a hajdan kedvező árú olasz fémárukat (állványok, tartók, kiegészítők) szintén Kínában készítik. A minőség egy dolog, jó esetben nem változott. Változott viszont az ár. Bizony, nagyméretű, nehéz cuccok ideszállítása ma sem olcsó, hiába adják őket Kínában bagóért.

Megnő a kishal, és megeszi a nagyot

Kishal_nagyhal.jpgEgy tehetséges német fiatalember az 1980-as évek végén a konyhaasztalon kezdett zenei elektronikai kütyüket barkácsolni. Saját kútfőből is készített különféle cuccokat, de leginkább ismert gyárak ismert modelljeit szedegette szét, alakította át, ahogy azt mi is csináltuk akkoriban. Némelyik modifikált berendezése jobb lett, mint az eredeti, így aztán először szűkebb körben árulgatta őket, majd megkezdődött a kisüzemi gyártás. Egyre több hangtechnikai cuccal állt elő, azonban ezek nagy részéről messziről kitűnt, hogy nagy nevű gyárak ismert termékeinek olcsósított verzióiról van szó. Az érintett gyárak egy része komolyan fellépett a koppintások ellen, peres eljárások indultak. A cég vezetője gyorsan átszervezte a vállalkozást, átkerült a gyártás Kínába, ahol, mint tudjuk minden technikai lenyúlás legális, ebből épült fel a virágzó gazdaság. A konkurencia pedig hiába puffogott, a piac korlátlan mennyiségben kezdte el nyelni az immáron nagy sorozatban gyártott olcsó kütyüket. A minőség folyamatosan javult, a választék bővült, a cég pár év alatt hatalmasra nőtte ki magát. Olyannyira, hogy most már sorra vásárol fel kisebb, élvonalbeli zenei elektronikai cégeket. Természetesen jól kihangsúlyozva ezen prominens cégek titkos tudományainak felhasználását az új termékekben, ezzel is növelve az imázst.  

Na és akkor most mi van?

Aki eddig elolvasta az írást, különösen, ha nem szakmabeli, akkor egy vállrándítással el is intézi az egész sztorit. Amit leírtam, valóban igaz az egész jelenlegi piacgazdaságra, mely világszerte óriási bakugrásokkal működik, vagy helyesebben mondva szenved. Miért lenne a globális piaci folyamatoktól bármennyire is független pont a hangszerbiznisz vagy a professzionális hangtechnika? Sajnos a "megszállott" alapítók által létrehozott, minőségi termékeket gyártó kis manufaktúrák ideje a zeneiparban is lejárt. Van persze néhány ragyogó példa, ahol a kis gyárak vagy szoftveres csapatok lelkes kollektívája változatlanul követi a hagyományt, és képes folyamatosan megújulva nagyszerű új produktumokkal előállni, komoly borsot törve ezáltal a nagy multi cégek orra alá. Azonban a piac egészére a fent taglalt "adok-veszek" folyamatok a jellemzőek, és soha nem tudhatjuk, hogy a ma még példaként felhozott kis sikeres önálló céget mikor fogja bekebelezni egy nagyétvágyú multi. Azt sem tudhatjuk, hogy a szimpátia miatt kerül sor majd a felvásárlásra, a tönkretétel céljából, vagy pusztán valamiféle homályos spekuláció sugallja a lépést.
A blogban már több helyen kifejtettem, hogy a zenészek viszonyulása a hangszereikhez, berendezéseikhez alapvetően más, mint mondjuk egy esztergályosnak a gépéhez. Ebben a viszonyulásban nagyon sok érzelmi tényező is fellelhető. Ha ezekre nem vagyunk tekintettel, akkor baromira nem értjük az egész zenei piacot. A zenész valójában állandó keresgélésben, kutatásban él, mindig szeretne tökéletesebb hangszert vagy egyéb berendezést vásárolni. Aki ezt tagadja, az sikeresen meggyőzte magát arról, hogy a jelenlegi anyagi helyzetében szükségtelen továbblépnie, de maga is tudja, hogy ez puszta önámítás. A zenész számára nagyon fontosak olyan értékek, mint a megbízhatóság, tapasztalat, strapabíróság, esztétikai értékek, kényelmi funkciók. Lényeges számára a cég hírneve, lényeges, hogy a céggel vagy kereskedőjével közvetlenül tudjon kommunikálni, hogy komolyan vegye őt. Szereti, ha meghallgatják és szereti, ha megkérdezik a véleményét. Akárhogy is nézzük, a hangszer művészeti eszköz. A művész alkotó folyamatának részévé válik. Akkor is érvényes ez, ha egy hatéves kisgyerek először prüntyög egy gitáron, és akkor is, ha a világsztár méregdrága zongorán lép fel milliók előtt. 
Úgy gondolom, hogy nem csak a nagy hal ette meg a kicsit, hanem a vadkapitalizmus (vagy mi a nyűnek nevezzük a most dúló izét) is elég rondán bekajálta a hangszeripart. Nagyjából lerágta róla a lelket, az intimitást, a megbízhatóságot és a szakmaiságot, megmaradt a globalizált marketing nem túl gusztusos csontváza. Nem akarok persze olyan hangulatot kelteni, hogy itt a vég. A zenélni akaró emberek számára soha nem volt ekkora árubőség és választék, tehát esély van arra, hogy bárki hozzájusson a számára megfelelő modellhez. A nagy nevek tehát már nem feltétlenül jelentenek garanciát a tökéletességre. Lehet továbbá egy ismeretlennek tűnő márkanév mögött is nagyon jó hangszer. Azonban az említett hatalmas kavalkád és piaci lárma közepette egyre nehezebb megtalálni és kiszűrni a zenész számára valóban megfelelő, minőségi hangszereket és eszközöket. Ebben az óriási zajban próbálunk csendes segítséget adni azoknak, aki ezt igénylik. A feladat nem egyszerű, de úgy gondoljuk, hogy manapság pont ez a hangszerboltok szerepe. Segíteni a zenészt a megfelelő hangszer, hangosító berendezés, stúdiófelszerelés kiválasztásában. Valljuk, hogy ez csak a személyes kontaktuson keresztül, gyakran hosszú beszélgetések és hangszerpróbálgatások, tesztelések után kezd működni. Nagyon jók az internet kínálta lehetőségek, hiszen a gyártók weboldaláról rengeteg információt kaphat a vásárló, melyek segítik a választásban. Azonban mindig lesznek olyan lényeges információk, melyeket csak a gyártókkal kapcsolatban levő kereskedők és a szervizesek tudnak megosztani a potenciális vevőkkel.
Ez most a mi dolgunk.
   

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr376505915

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampokez 2014.07.28. 10:36:36

Ez gusztustalan a javából..

djuice 2014.08.14. 18:43:24

1. felvonás

Hú, ez nagyon szép hosszú esszé! Erre nem is lehet 2 szóban reagálni magvassága miatt! :)
Mire fel egyébként ez a terjedelmes "önvallomás"? Úgy értem más kereskedő az ilyesmit megtartja a kulisszatitkai között, nem tájékoztatja illedelmesen a vásárló
közönséget az egyébként nagyon hasznos, átláthatóságot tükröző információidról.

"Aki ezt tagadja, az sikeresen meggyőzte magát arról, hogy a jelenlegi anyagi helyzetében szükségtelen továbblépnie, de maga is tudja, hogy ez puszta önámítás."
Erre azért kell reagálnom, mert pl. régen aki egy minőségi zongorát magáénak tudhatott, vagy menő zenészként egy Rhodesot, ne adj Hammondot birtokolhatott (nem volt olcsó, a fiatalabbak kedvéjért akik olvasgatnak itt) évtizedekig nem volt bajuk, a súlyt leszámítva és hogy szóltak, hogy szólnak mai napig ezek a hangszerek!!!
Nemrég a TV-ben is bemutatott terényi magnómúzeumon és tulajdonosán, gyűjtőjén is csodálkozhattunk hogy szólnak ma is azok a veteránok! Jómagam egy régi varázsszemes Telefunken orsóst láttam, hallottam élőben szólni és nem hittem el, hogy akkoriban még javában monoként gyártottan, hogy tud ez kvázi rendesen 3D hangélményt nyújtani, ráadásul elsőrangú minőségben! Ott járkálgattuk körbe a masinát a szobában és egyszerűen nem volt irányítottsága, mindenütt ugyanolyan kellemesen szólt! Csoda!
Szóval ehhez képest, ma megvesszük a méregdrága (maradjunk hangszereknél) Korg PA3-at stb. és várjuk a nagy csodát, hogy "ez aztán mán most tényleg a netovább és ezzel a tételt örökre kipipálhatjuk az életünkben", aztán lassacskán jön hogy "hát ez se úgy szól még ahogy kéne, töltsünk bele saját samplingeket stb." (ami megjegyzem jó hogy legalább létező lehetőség itt), de valahogy senki se tudja elképzelni hogy egy mai új csodával 20 évig kihúzza majd mert annyira szereti (az tervezett elavulást most nem is említve), és vissza-vissza gondol, hogy "de jó is volt anno az az i3-as, hány bulit megcsináltunk vele és nem hiányzott más!" (nem azért mert akkor az volt és nem volt más, hanem mert jó volt). Nem azt akarom ezzel mondani hogy szerintem ma jobban szól egy i3 mint egy PA3, de ennek az újdonságnak nem tud már annyira az ember örülni, mert bele van kódolva már hogy 3 évente jön úgy is a szebb, "jobb", újabb. Az egész végkimenetele meg az, hogy igazából adta-vette az újban reménykedve az ember a dolgait évek alatt, mégis ha visszatekint, nincs akkora fejlesztés és minőségbeli ugrás a szintiknél maradva továbbra is 2000-től napjainkig, mint mondjuk a 90-es évektől az a tíz év! Gyakorlatilag akkor meg kicsivel előtte mindent kitaláltak, amit ma csak újradobozolnak, átfestenek, telenyomják gigabájtnyi ROM-mal stb, de az ilyen léptékű változtatás az élményeken és pláne csak a hangminták minőségén, dinamikáin meg se látszanak, sőtt visszalépés van! Nem véletlen veszegetnek ma is az emberek pl. bagóért újra Tritonokat, 01W-t, Wavestationt, hogy csak a Korg háza táján belül maradjunk. Vagy ott a kis Propecy szinti, ami angliában zenekart alapított földim tolmácsolásában, ott egy újra nagyon keresett és újra felfedezett, még tisztességes minőségben megépített vas. Érdekes már a Z1-re sem tekintenek olyan szemmel, hiába többet tudott!
Szóval én is azt látom és tapasztalom, sok barátom és magam is inkább a régi vintage dolgok felé nyúlunk vissza, mert nagyon jó egy kis új, friss és üde KROSS szinti piszok olcsón vagy pl a Roland FA06-ja, mégis van aki lemond ezekről és vesz 05RW modult, D50 szintit anélkül hogy tudat alatt "pusztán önámítaná magát", mert egyszerűen azzal elégedett, hiába régi, öreg, néhol floppys is ami meg nem is működik adott esetben rajtuk...
És ezzel nem a bőrszerkós régi motoros vintage gyűjtőket akarom felhozni, hanem akik már elunták a szemfényvesztést és nem esnek hanyat az újdonság hatásától.
Nézhetnénk akár a gitárosok társadalmát is! Egyre gyakrabban hozom fel ezt példaként, mert még egy billentyűs össze-vissza nyafog éveken keresztül, hogy ez a zongora stb. sem úgy szól ahogy szeretné legújabb csodaszintijéből és éjt nappallá téve warezolja a legegzotikusabb hangmintákat a netről, hogy "ez már biztos olyan lesz", a gitáros általában 2x ruház be komolyan életében zenei platformon: 1. vesz egy még használtan is drága merster gitárt, 2. vesz egy nagyon jó erősítőt, alapot és kész! Élete végéig élvezkedik rajta. ezzel szemben egy billentyűs vesz egy Kronost és fél év múlva máris költi a pénzét hangkönyvtárakra, mert hogy nem úgy szól ahogy szeretné. Pedig 2011-ben a mágikus 9-es jegyében született és PR-olt innen ne tovább instrumentum volt. (Személy szerint nekem elsőre se tetszett a hangja, a lehetőségei meg egy más tészta... De nem mondom hogy használhatatlan, csak nem hozza azt a hűdelef.....m a bokám érzést tartósan sztem.)

djuice 2014.08.14. 18:44:01

2. felvonás (karakter limit miatt ugyanis...)

A magyar megítélésre van egy történetem, és szándékosan ki is mondom a termék márkanevét mert így érdekes a dolog. Történt ugyanis hogy azon ember aki x éve a Madách színház felújítandó akusztikai rendszerének kiépítési jogát megnyerte, JBL hangsugárzókat gondolt telepíteni és az első bemérési alkalom folyamán kiderült hogy ordenáré módon szól az összes fal. Akkor még hadilábon állt a hazai márkaképviselet, így közvetlen az amerikai anyacéggel vette fel a kontaktot, mire első körben kiröhögték a minőségi kifogásait, hogy biztos nem jól, meg nem a megfelelő eszközökkel (esetleg, gondolva szakértelem híján) mérték be a rendszert. Erre mellékelte a mérési jegyzőkönyvet, részletezve a mérőmikrofonok (akkor még Brüll&Kjare), mérőberendezés, helyi adottságok, feltételek stb. listájával, mire a JBL elnézést kért és küldte a csere darabokat. Leszűrendő: "balkánra jó lesz a selejt is" hozzáállás... :)

Az eltitkolt cégnevekből (nem kellett volna véka alá rejteni sztem) én egyedül a Behringerre ismertem rá és talán a letűnt német szoftver cég mögött az Emagicet sejtem, ami az Appleé lett (mára az eddigi ortodox funok is rendesen vakarják már a fejüket mivé lett ott a megbízhaóság), de a becsapás mestereként nyugodtan megnevezhetjük a Digidesignt is a ProTools rendszerével, monopol helyzetét saját funjai között is kihasználva. Persze a nagyvizen túl nem biztos, hogy ennek van olyan hírértéke, mint keleten a kis pénzűeknél. Odaát röhögve tolnak dollár ezreket másba is, nem hogy olyanon spróroljanak, hogy ami hardveresen többet is tudna mint amit, mégis amúgy egy semmire sem jó, így tehát passzív bővítés formájában de plusz fél árért, csak egy korlátozás feloldó panellal tud kiteljesedni. Persze ez nincs elmondva így, csak mint belső titok egyszercsak napvilágot lát szépen. :)

"Azonban mindig lesznek olyan lényeges információk, melyeket csak a gyártókkal kapcsolatban levő kereskedők és a szervizesek tudnak megosztani a potenciális vevőkkel."
Sajnos van itthon nem egy olyan is, aki kerek perec megmondja, hogy 5-8 éves termékről már nem áll módjában segítséget vagy tájékoztatást adni. Egy volt Korgos szakértő, régi nagy szaktekintély ismerősöm pedig egyenesen közölte velem telefonban a minap, hogy ő kiszált a bizniszből és nem is fog semmire válaszolni, ne is zargassam ilyenekkel, mint akinek nyomtak egy hard resetet és olyan felhangot keltett, mint ha pl. a tésztaszűrők kaukázusi elterjedségéről informálódtam volna tőle. :D

Ezek után tartsuk becsben MidiTomot és a Syncopa Bt-t azt mondom! ;)