gyerekzongora_k.jpgAz őszi tetőfelújításkor előkerült a padlásról az a gyerekzongora, amiről az Első szintetizátorom című bejegyzésben írtam. Helyesebben csak a maradványa került elő, de amint letisztogattam róla a 40 évnyi port, rengeteg emlék beugrott az ősi hangszerrel kapcsolatban. Még nagyobb öröm ért, amikor egy dobozban rátaláltam pár méter magnószalagra, ami ennek a szerkezetnek a hangját is megőrizte. Igaz, valahol kell lennie egy normális tekercsnek is, a végén hosszabb, és a most megtaláltnál élvezhetőbb "alkotásokkal", de azért ezen is jót lehet röhögni.
gyzongi_belul_k.jpgA hangszert ebből a lestrapált gyerekzongorából hoztuk létre. Első pillantásra feltűnhet, hogy ezen bizony nincsenek fekete billentyűk, csak fekete csíkok a fehérek szélén. Az is látható, hogy amikor összeraktuk, nem tulajdonítottunk jelentőséget annak, hogy a látszat szerint az "álfekete" billentyűk a skála szerinti helyükre kerüljenek, mert a mi szempontjaink szerint ennek az ég világon semmi jelentősége nem volt. Ha már nincs fekete billentyű, akkor a látszattal semmire se megyünk úgy se. Azt csináltuk, hogy az egész hangokat osztottuk ki a klaviatúrára, a félhangokat pedig nem használtuk, vagy egy kiegészítő "b" nyomógombbal szállítottuk le az éppen lenyomott billentyű hangját. A fent linkelt cikkben utaltam arra, hogy a "Ragyio" folyóiratban közölt kapcsolási rajzot mi a végére teljesen átalakítottuk, így tudtuk megoldani a félhangok problematikáját, bár ekkor még nekem elég kevés fogalmam volt arról, hogy miként lehet rendesen linearizálni egy VCO-t, és miként lehet azzal jól elbánni. Azért valamennyire én is beleástam magam a kérdésbe, és építettünk hozzá elég sok kiegészítést. 5-6 potmétert lehetett csavargatni, a szüleink szerint teljesen értelmetlen hangokat kicsikarva a szerkentyűből. Természetesen pont ez volt a célunk. A billentyűzet kontaktusait rézdrótból készítettük el, amint a képen is látható.  Látszólag nagyon primitív megoldás ez, és a magnószalagról hallható, hogy időnként elég bizonytalan volt az érintkezés, azonban ha mindent jól beállítottunk, egész stabilan lehetett gyzongi_alul_k.jpgbillentyűzni. A bajok nagy része az említett Sokol potméterek miatt keletkezett. Azok egy része eleve használt, elég ócska állapotú poti volt, de az újak is igen könnyen elállítódtak, ezért minden alkalommal hosszasan hangolgatni kellett őket, ha a kromatikus skála szerinti hangközöket szerettük volna megszólaltatni.
Ezen a képen látható az a Kékes tévéből kiszerelt, agyonforrasztott forrléc, ami a Sokol potmétereket tartotta. Így élére állítva lehetett tehát hozzájuk férni. Frekvenciamérőnk természetesen nem volt akkoriban, ezért azt csináltuk, hogy amit lehetett, egy gitár hangolósíphoz hangoltunk, amit nem, azt pedig a jól behangolt gitár megfelelő hangjához. Később kiderült, hogy a gyerekjátékok között van egy elfelejtett, de működőképes melodika, és ez a felismerés jelentősen lerövidítette a hangolás folyamatát. Az elektronikának csak egy kisebb része volt a gyerekzongorában, a legtöbb egység kívül helyezkedett el nyomtatott áramköri vagy sima "pókháló" paneleken. Emiatt a készüléket nem nevezném kompaktnak, minden átpakolás után leszakadt pár drótvég, de hát ugye a forrasztópáka teljesen a rendszer részét képezte, gyakran forrasztgattam benne még bekapcsolt állapotban is. 

A magnószalagon található remekmű töredékek közül a "Let the Sunshine" parafrázist választottam, melynek van ugyan egy fullos,  sztereó változata is, de az még ennél is borzasztóbb, tényleg hallgathatatlan. Az ígért Dvorzsák szimfóniát sem osztom meg, mert a megtalált felvételtől ugyan a térdemet csapkodtam a röhögéstől, de semmiképpen nem nevezhető publikusnak. Elképzelhető, hogy fellelem a tisztességesebb változatokat is még valahol.   

Rengeteget szórakoztunk a kütyüvel 1975-ben és 1976-ban a bátyámmal. Minden kezdetlegessége dacára nagyon sok mindent megtudtunk az analóg szintetizátorok működéséről, a hozzájuk szükséges áramkörök gyakorlati megvalósításának problémáiról, és mindvégig jól mulattunk. Most, hogy úgy tűnik elkezdődött az analóg szintetizátorok reneszánsza, a mai gyerekeket mindenképpen ösztönözném arra, hogy próbáljanak meg egy saját szintit összeütni. Ma minden hozzávalóhoz fillérekért hozzá lehet jutni, és a világ legjobb játékát tudják összedobni némi barkácsolás után és sok derültség közepette.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr867045615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kampokez 2015.01.06. 16:28:56

ez vagány.. :)
nekem is van egy hasonló hangú kütyüm, amelyet a hangtechnikusi vizsgára készítettünk egy elektrotechnikus barátommal.. de még mindig működik.

djuice 2015.01.13. 21:41:39

Nem rossz móka lehetett, viszont a bátyádból mi lett azóta? Csak nem politikus? :DDD
(csak vicc volt!)

djuice 2015.01.13. 21:45:55

Amúgy nagyon komoly vibrátó szól a gépből! :)
A C64 retro chip-sound jegyében a divat oltárán máris lehetne vst pluginként a cucc dizájnjával piacra dobni! :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2015.01.13. 22:00:13

@djuice:
A bátyám egy piacvezető magyar cégnél orvosi elektronikus műszereket és képalkotó rendszereket fejlesztett, amíg egyik nap munkába menet meg nem halt egy benzinkúton. Infarktus. Budapest belvárosában 25 perc alatt ért ki a mentő, akkor már késő volt. Ő igazi villamosmérnök volt, én csak belekontárkodtam a dolgaiba. Amikor ezt a felvételt készítettem, ő már egyetemista volt, én pedig gimibe jártam. A másik sávon volt egy hasonló felvétel a szerkentyűvel, de rá volt keverve mikrofon is, amiben hallatszik a bátyám hangja. Bekiabált hozzám a szobába, mikor hazaért egy biciklitúráról. Vidám idők voltak. :)

djuice 2015.01.14. 15:42:23

Nagyon sajnálom, nem tudtam. Azt hittem csak távol éltek egymástól és mással foglalkozik. (Ami átvitt értelemben persze így is igaz)
RIP!