Nagy üzlet lett a frekvencia kereskedelem

A főcím sugalmazásával ellentétben nem az orvoslás gégészeti ágának legújabb tudományos eredményeivel szeretnék foglalkozni, és nem is a tévés tehetségkutató vetélkedők résztvevőinek érdekes szerződéseivel. Losing your voice néven a Shure gyár angol képviselete nyitott egy honlapot, ahol megosztják a látogatókkal azokat az aggályokat, amelyek manapság minden hangosítással foglalkozó emberben felmerülnek a drótnélküli mikrofonokkal és általában a vezetéknélküli berendezésekkel kapcsolatban. E problémák manapság sokaknak okoznak álmatlan éjszakákat, még többeknek pedig egy csomó, előre be nem tervezett kiadást.

shure_wireless.jpgÉppen két éve tettem közzé a Frekvencicó című bejegyzést, mely a 2015. év elején aktuális helyzetet mutatta be. Nos, azóta a helyzet még jobban "fokozódik", amint a fenti angol link eléggé részletekbe menően illusztrálja. A téma iránt érdeklődő angolul tudóknak feltétlenül ajánlom az oldal átnézését, a rövid videók megtekintését. Pár szóban azért összefoglalom a történetet. A lényeg, hogy a mobil kommunikáció fejlődésével egyre jobban megnőtt az éhség telefonokhoz használható frekvenciasávok iránt. Mostanra már bekövetkezett az a helyzet, hogy a frekvenciákat úgy adják-veszik, mint az aranyat vagy a nyersolajat, és az árak egyre feljebb srófolódnak. A nagy mobil szolgáltatók és a szintén nagy műsorszóró konszernek között ádáz csaták dúlnak az áhított frekvenciákért, és mondanom sem kell, hogy ebben a csatában baromira nem foglalkozik senki sem a drótnélküli mikrofon és fülmonitor rendszerek tulajdonosaival. Hasonló a helyzet, mint ahogyan a háborúban is a két sereg egymást támadja és lövi, a civil áldozatok pedig sajnálatos veszteséget jelentenek ugyan, de hát a háborúban előfordul az ilyen.

Saját tapasztalatainkra lefordítva az történik, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy a korábban jól szuperáló vezetéknélküli mikrofonok nem működnek, vagy bizonytalanul működnek, vagy egyik helyen szuperálnak ugyan, a másik helyen nem. A fent linkelt korábbi bejegyzéshez tartozó videókban az Audio-Technica cég hazai műszaki vezetője részletesen kielemezte a témát.   Tavaly számtalan pletykát hallottunk, hogy milyen módon fogják tovább nyirbálni a ma még rendelkezésre álló spektrumot. Hivatalos információt sajnos nem kapunk, a tájékoztatást akkor szokták megtenni, amikor a változások már vagy bekövetkeztek, vagy pedig hamarosan bekövetkeznek, és már nincs idő érdemi lépésekre. Előfordulhat tehát, hogy tényleg váratlanul elnémul jó néhány mikrofon, át kell tervezni nagy színházi és intézményi hangosító rendszert, és igazán biztató alternatívát senki sem tud felmutatni, bár természetesen a nagy hangtechnikai cégek ezerrel dolgoznak a megfejtésen. Az emberek jelentős része ma már természetesnek veszi, hogy különféle mobil eszközökön figyeli a híreket, követi a különféle rendezvényekről, sporteseményekről, koncertekről az élő közvetítéseket. Az angol weboldal szerint bekövetkezhet egy olyan állapot, amikor az élő közvetítésekhez szükséges drótnélküli eszközöket már egyszerűen nem lehet üzemeltetni, és akkor hiába várja a nép a műsort.

A Losing your voice az angol helyzetet, illetve az ott várható változásokat mutatja be. Bonyolítja a képet, hogy a világ különböző területein a probléma nem egyformán jelentkezik, attól függően, hogy az említett műsorszóró sávok és mobil kommunikációs sávok frekvenciahasználatát hol milyen módon próbálják kordában tartani.

Az angolok által emlegetett white space megoldás valójában nem új. Abból indulnak ki, hogy a műsorszóró adók nem teljesen töltik ki a rendelkezésre álló spektrális tartományt. Ennek egyrészt műszaki okai vannak, másrészt - elvben legalábbis - a területileg engedélyezett sávokon belül ki kell hagyni "réseket", így lehetővé téve ott a kis teljesítményű, lokális rendszerek zavarmentes működését. A Frekvencicó videómellékletében is azonban jól látható az, hogy a földi digitális műsorszórás bevezetését követően hiába csökkent a csatornák összevonhatósága miatt a spektrum terhelése, a 8 MHz-es sávok kitöltése sokkal tömöttebbé vált. Sőt, a gyakorlati tapasztalatunk alapján még azt sem állítom, hogy csökkent volna a telítettség. Míg korábban csak pár csatornát sugároztak az adók, most a MUX-okba szervezett csatornák tömkelegét nyomják az éterbe.  Itt most illene foglalkozni egy nagy halom, a digitális műsorszórással összefüggő vételtechnikai kérdéssel, azonban egyrészt nem vagyok ennek a területnek a szakértője, másrészt látom, hogy a szakemberek körében is vannak viták az adóhálózat elhelyezésével, az antennák forgatásával és a teljesítménnyel kapcsolatban. Ha az említett white space rendszer jól működne, akkor létezne egy nagy táblázat, amiből minden földrajzi helyre nézve ki lehetne nézni, hogy hol van a spektrumban szabad hely, és akkor boldogok lehetnénk. Nem kellene mást kérdeznünk a kedves ügyféltől, mint azt, hogy hol szeretné használni majd a mikrofonját, belenéznénk a táblázatba, adnánk neki egy abban a tartományban jól működő, de természetesen váltható frekvenciás készüléket, és mindenki mehetne a dolgára. Miért kellene még ekkor is váltható frekvenciás? Nos, azért, mert abban a szűkebb vagy tágabb frekvencia résben szeretni rajta kívül mindenki más is boldogulni, ezért a hasonszőrűekkel kellene osztozkodni. Egy fellépés vagy egy műsor előtt a legritkább esetben van arra lehetőség, hogy egy aranyáron beszerzett spektrumanalizátorral megfigyeljük a helyszínt, ha ütköző frekvenciát találunk, akkor felderítsük a forrását, elsétáljunk az üzemeltetőhöz, és elkezdjünk vele alkudozni arról, hogy most akkor ki melyik sávban fog dolgozni. A legegyszerűbb dolog mindig az, hogy mi keresünk egy szabad helyet a spektrumban, oda kapcsolunk, és reménykedünk, hogy a műsor vagy az éles adás közben nem telepszik rá valaki a frekvenciánkra.

Azonban a white space rendszernek van még más hátulütője is. Hiába van ugyanis a DVB-T, vagyis a földi digitális TV adóknak Európára kiterjedő, elvben összehangolt lefedettségi rendszere, a domborzati viszonyok, az időjárás és a helyi reflexiók miatt számtalan "meglepetés" érhet bennünket adott helyszínen. Ez lehet jó is, amikor a papírforma miatt előre lehetetlennek ítélt helyzetben kiválóan működik a készülékünk, és lehet rossz is, amikor fogalmunk sincs, hogy mi és honnan, de valami blokkolja a használatot, vagy legalábbis zajos, szakadozó az átvitt hang. Felénk az osztrák, szlovén és horvát adók is igen nagy térerővel jönnek, és bár a rendszer - szintén csak elvben - Európa teljes egészét hivatott frekvenciailag rendben tartani, a gyakorlat sokszor egészen mást mutat, mint amit az elmélet megjósol. Külön történet a 2,4 GHz-es rendszerek kérdése, ahol a wifi eszközökkel kell hadakozni, de néhány mikrofon estében általában mi nyerünk. Erről a témáról a későbbiekben még szeretnék írni.

A kérdés persze most is az, hogy merre van előre?
Lehet bölcs tanácsokat adni. Például, hogy nagyobb drótnélküli rendszerek kiépítése előtt mindenképpen szakértő cég tanácsát kell kérni, mert az az időszak egyszerűen elmúlt, amikor "valahogy csak összehoztuk". Lehet mondani, hogy a trendeket figyelve kell beszerezni a lehető legrugalmasabban váltható frekvenciájú rendszereket. Meg hogy figyeljünk a konkrét helyi vételi sajátosságokra. Alapelv: mindig legyen hagyományos drótos mikrofon tartalékban!
Az igazi persze az lenne, ha a hangtechnikai gyártók, és a hangtechnikus társadalom, vagyis mindazok a háttérben munkálkodó jómunkásemberek, akik a fejükben megtervezik és a vállukon hordozva megvalósítják a világ nagy showműsorait, hatalmas koncertjeit, rendezvényhangosításait, élő műsor közvetítéseit, bírnának akkora hatalommal, hogy kiharcolják maguknak a munkavégzésükhöz szükséges szabad frekvenciákat.

Illúzió? Igen, jelenleg mindenképpen az. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr748510640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2016.04.18. 02:49:53

Régen a zenészmagazin írt egy legendás sztorit, hogy itthon akkoriban egy AKG rádiós miksi szériát nem lehetett forgalmazni, mert a működési frekvenciasávja megegyezett a szovjet védelmi ballisztikus rakéták indító frekvenciájával. :D
Ezek szerint nem is volt annyira meseszerű és alaptalan a félelem ha igaz!

(ezt a blogot meg már jól széttördelik az óriásreklámok, még a kommenthez leér az ember...)