korg_minilogue.jpgKözeledik a téli NAMM, és rövidesen kiderül, mi igaz, mi nem a fórumokon elhullatott pletykákból és a "véletlenül megtörtént" kiszivárogtatásokból. Egy konkrétum már biztos: lesz egy új polifonikus analóg szinti a KORG kínálatában, mégpedig igen szívhez szóló analóg hangzással és rengeteg lehetőséggel. Azt mondja a gyár, hogy ez az analóg szintik új generációját képviseli már. Úgy tűnik, hogy a nagy gyártók sorra jelentetik meg friss analóg és modellező szintetizátoraikat a tekergetős-csavargatós szintis népek nagy örömére. A KORG esetében is megfigyelhető az a tendencia, hogy a régi modellek korszerűbb elektronikai alkatrészekből történő újragyártása mellett előállnak új koncepciókkal is, illetve kihasználnak minden okos lehetőséget a hangszerek hangminőségének, stabilitásának és sokoldalúságának növelésére. Ezt a koncepciót fedezhetjük fel a minilouge-ban is. A 4 hangra polifonikus, MIDI-vel és USB-vel ellátott hangszeren az LCD kijelző oszcilloszkópként is szuperál, és egy szekvencer is növeli a komfortot. Ma jött ki egy videó a Sweetwater Youtube oldalán az új szintiről, amit érdemes megnézni, mert elég alapos bemutatást kapunk. A hangzás szerintem önmagáért beszél.

 

Karácsony előtt pár nappal végre beérkezett a Roland új kísérőautomata keyboardja, az E-A7. Az előzetes infók alapján nagy várakozás előzte meg a hangszert, hiszen az őszi bemutatkozás során közzétett képek és információk alapján egyértelművé vált, hogy a gyár az eddigiekhez képest alapvetően új konstrukcióval jelentkezett.


roland_ea7_fent.jpg

A fejlesztő stáb az újragondoláshoz valószínűleg sok ötletet kapott a felhasználóktól is. A korábbi BK széria ugyan egyértelműen jól szól, rugalmas és sokan kedvelik, de a kisebb darabok (BK-3 és BK-5) esetében a profi zenészek szóvá tették, hogy bizonyos funkciók eléréséhez sokat kell a menükben keresgélni. A Roland ezekre a felvetésekre válaszul kiadta a BK-9 jelzésű, valóban a profi vendéglátós és báli zenészeket megcélzó hangszerét. Ezen két kijelzőt, és a kisebb BK-khoz képest több kezelőszervet helyeztek el, így a zenélés közbeni navigációt jelentősen felgyorsították. A BK-9 76 billentyűs, nagyobb méretű és sok lehetőséggel ellátott, igen komoly hangszer lett, ami máig a Roland kísérőautomata zászlóshajója.  

roland_ea7fader.jpgElső ránézésre látható, hogy a két nagyméretű LCD kijelzőt az E-A7 is megörökölte a nagy testvértől, a többi kezelőszerv elrendezése teljesen újszerű. A dizájn is meglepő, bár a színesen világító nyomógombokkal és a "piros-fekete" színvilággal találkozhattunk már az újabb Roland hangszereken. A bal oldali kijelző alapesetben a stílusok válogatására és menedzselésére, a jobb oldali pedig a hangszínek kezelésére szolgál. Köztük a tolópotikkal gyorsan be lehet állítani a jobb kézre alkalmazott hangszínek, illetve valamennyi kíséreti sáv hangerő arányait. Ez a kisebb modellekből nagyon hiányzott, egyértelműen örülhet neki minden felhasználó. A kijelzők mellett és alatt világító oldalgombok segítségével tudunk elemeket kiválasztani, a navigáció roppant egyszerű és áttekinthető. Bárki, aki először kezdni tapogatni a hangszert, azonnal el fog igazodni a leglényegesebb beállítások tekintetében. Vannak persze a szerkesztésnek mélyebb rétegei is, de a menürendszert alapvetően logikus felépítés jellemzi, így könnyen megtalálunk mindent. Újszerű a bal oldalon található pad sor is, mely a szokásos pad funkciók mellett felhasználói skálák kezelését is lehetővé teszi. Utóbbival az arab és a keleti felhasználók felé tesz komoly gesztust a Roland, ahogyan ez megfigyelhető a többi gyártó esetében is. A bal oldali hajlítókar fölött 7 db asszignálható gombot találunk, ez is újdonság. Szintén újítás a hangerő szabályzó potitól jobbra levő kombinált "balance" - "value" enkóder gomb. Alapesetben ezzel a jobb kéz / bal kéz hangerőarányt tudjuk gyorsan beállítani, de a gomb benyomásával értékállító funkciót vesz fel, tehát bármelyik menüben is vagyunk, ha ott valamelyik paraméterre  rámegyünk a kurzorral, akkor a + és - gombokon kívül van egy gyors állítási lehetőségünk is.  A kísérőautomatákon szokásos fő vezérlő gombok, mint az Intro, Endig, Variation, Fill, Start/Stop, One Touch és a User Program közvetlenül a billentyűzet felett kaptak helyet. Ez így is van rendjén. Számomra az E-A7 kezelőszerveinek elrendezése teljesen ergonomikusnak tűnik, pillanatok alatt meg lehet szokni őket. Ugyanezt tudom mondani a menük felépítésére és navigációjára is. Lehet, hogy a régebbi Roland hangszerek után kicsit szokatlannak tűnnek bizonyos megoldások, viszont a Korghoz vagy Yamahához szokott zenészek számára egyáltalán nem lesz újszerű ez a rendszer. A menük tartalma és a választható paraméterek természetesen tipikusan a Roland szokásos rendszereit idézik, tehát a korábbi Roland szintikhez szokott zenészek gyakorlatilag a manual nézegetése nélkül simán el fognak boldogulni a hangszerrel. 
A billentyűzetet számos, az utóbbi időben forgalomba került Roland hangszerből ismerhetjük, például a BK-5-ből vagy a Juno Di-ből. Jól játszható, tisztességes keyboard, megfelelő a dinamikája is. Ebben a kategóriában esetleg lehetett volna már aftertouchos is, de úgy tűnik, manapság a többi gyártó sem alkalmaz ebben az árfekvésben aftertouchos billentyűzetet, csak a magasabb árú csúcsmodellekben.
Mindenképpen újdonságnak számít az E-A7 mintavevő szekciója. Nagyon alaposan kidolgozott sampler részt építettek be, sztereó vonal bemenetről vagy mikrofonról juttathatjuk be a jelet a mintavevő egységbe. A mintavett nyersanyagot meglepő részletességgel kidolgozott menürendszer segítségével alakíthatjuk a gusztusunk szerinti user hangszínné, tehát egyáltalán nem valamiféle "gyereksamplerről" van szó, mint amit csak azért raknak be némelyik hangszerbe, hogy ki lehessen pipálni a feature listán ezt a pontot is.Ez olyannyira igaz, hogy "multisample" módban is dolgozhatunk, tehát a billentyűzet különböző billentyűihez vagy tartományaihoz más mintákat rendelhetünk hozzá.  Az E-A7 elnevezés az "Expandable Arranger"-ből jött, és a bővíthetőség itt valóban a zenész rendelkezésére áll, mert ha szüksége van valami egyedi hangszínre vagy groove-ra, akkor azt a hangszer egészéhez méltó minőségben el tudja készíteni és le tudja tárolni. További vonzó lehetőség WAV minták importja, így akár a számítógépünkön kreált mintát, akár profi cégektől vásárolt hangkönyvtárak tartalmát is fel tudjuk használni.  
roland_ea7_kottat.jpgHa már van mikrofon bemenet, akkor van ehhez tartozó külön effekt szekció is, így ha csak egyedül van a zenész, akkor akár a keverőpultot és az énekeffektet is otthon hagyhatja.  Érdekes, hogy bár a Roland birtokában van egy nagyon komoly harmónia processzor technológiának, ezt a G-70, illetve az E-80 óta nem építi be az automata hangszereibe. Tudjuk persze, hogy a hasonló harmónia processzorokhoz illik nagyon fegyelmezetten és tisztán énekelni, ezért a zenészek jelentős része nem nagyon használja őket. Elképzelhető, hogy az E-A7-tel megnyitott új vonal egy nagyobb hangszerében majd lesz ilyen lehetőség is.
A hangszer tudása szoftveresen frissíthető. Jellemző, hogy a dobozból kivett készülék még számos jellemzőt nem tudott, akadt néhány bug is, de a neten már elérhető 1.04-es szoftverrel szépen kisimult minden, ráadásul új szolgáltatások, lehetőségek jelentek meg. Például a hangszínek teljes körű szerkeszthetősége, ami a hangzásokkal szívesen kísérletező kreatív billentyűsök számára nagyon sok lehetőséget ad. Mondanom sem kell, hogy a stílusok is szerkeszthetők, ez ebben a kategóriában azért már megszokott. Nem mintha nem lenne borzasztó mennyiségű hangszín és stílus eleve a hangszerben, de mint tudjuk, ezekből soha sem lehet elég. Úgy tűnik továbbá, hogy a BK szériához hasonlóan szépen elfogadja a roland_ea7_stilus.jpgrégebbi Roland stílusokat is, bár ezzel kapcsolatosan nem sok kísérletre volt eddig időnk. A legtöbb zenész természetesen örül a hangszerben megtalálható nagyszámú új, szép és letisztult stílusnak, ám mindenkinek van egy-két régről megmaradt, havertól csereberélt konvertált vagy hasonló házi gyártmányú stílusa, amit szívesen bevetne. Ilyenkor jól jön a kompatibilitás, pendrájvról betolhatjuk a régi fájlokat, és ha felöltöztetjük őket az új, szépen szóló hangszínekkel, akkor helyben is vagyunk. Apropó, felöltöztetés: van ám "Makeup Tools" is, amivel a stílusok és az SMF dalok hangszerelése "röptében" átvariálható. Sok Roland-barát zenész rászokott erre az eszközre, hogy színesítsék a megszólalást. A stílusokra visszatérve nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy találunk benne jó pár spéci kelet-európai stílust, köztük egészen jól megszerkesztett magyar stílusokat is, elsősorban a mulatós műfaj előadói számára. Azt is beállíthatjuk, hogy a "Word" stíluscsoport kiválasztásakor kapásból a magyar stílusok ugorjanak be.
A zeneszámokhoz való előzetes beállításokat User Program-okba tudjuk letárolni, azokat pedig User Program Set-ekbe csoportosítani. A belső tárolóhelyen kívül ezeket a pendrájvon is tarthatjuk, így a lehetőségek számát nem korlátozza semmi.

A legtöbb embert persze a megszólalás érdekli a legjobban. Az egyedileg megszólaltatott hangszerek, a stílusok mind nagyon jól szólnak és persze jól szólnak a lejátszott MP3 és WAV fájlok is, ha normális minőségűekkel tiszteljük meg a hangszert. Az SMF fájlok alapján pedig nem minősítünk egy hangszert sem, mert az alap GM/GS hangkészletnek úgy kell megszólalnia, ahogy meg kell szólalnia, teljesen mindegy hogy kávédarálón vagy a legdrágább hangszeren játsszuk le őket. Ha azt akarjuk, hogy a hangszer által kínált kiváló hangminőségben szóljanak, akkor bizony egy kis áthangszerelés kell, ennek megfelelően szintek, effektek, balanszok, dobsávok finom formálása, legyen az a szinti KORG, Roland, Yamaha, vagy akármi. Megijedni persze azért nem kell, mert ha például valakinek korábbról szépen megcsinált GS nótái vannak, akkor ezen a hangszeren is már bőven közönség előtt előadható minőséget lehet kapni. Érdemes megemlíteni, hogy az előlapon találunk egy "Output Mode"  gombot, amivel átválthatjuk a hangzást a belső hangszóróra optimalizált és a vonal kimenetre optimalizált között. Utóbbi esetben "master" eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy a külső hangrendszeren a lehető legszebben szólaljon meg minden. Ez sok esetben életmentő beavatkozás lehet például egy gagyi hangrendszeren való elfogadható megszólalás érdekében, ugyanakkor csínján is kell vele bánni, mert tisztességes hangfalak esetében nem kell túlságosan színezni a papagájt, magyarán jól szól az E-A7 úgy, ahogy van. Alapból a "Standard" beállítások érvényesek rajta, picike EQ-val és enyhe kompresszióval. Akinek erre sincs igénye, az akár ki is iktathatja őket, innentől már tényleg az egyéni hangzási ízlés dönthet a megszólalással kapcsolatban.

roland_ea7_hordozhato.jpgElső vizsgálódásaink alapján az E-A7 igazi munkaeszköz, amit minden fenntartás nélkül jó szívvel tudunk ajánlani a vendéglátós és báli zenészek számára. A kezelése nagyon egyszerű, gyors és hatékony, minden ott van, ahol lennie kell. Szemmel láthatóan és füllel hallhatóan a gyár fejlesztői a zenészek visszajelzései és igényei alapján alkották meg ezt a hangszert. A tudása és a minősége egyértelműen a professzionális kategóriába sorolja. El tudjuk képzelni, hogy a jövőben szoftver frissítések által még újabb lehetőségek és funkciók kerülnek bele, de ez már így is teljesen rendben van, lehet fogni, és kiállni vele azonnal a legigényesebb publikum elé is. Apropó, lehet vinni: a súlya 8 kg alatt van, és azt gondolom, nem véletlenül. Jól megfigyelhető az a trend, hogy a zenészek érdeklődése egyre inkább a kicsi, kompakt, könnyen hordozható hangszerek és hangtechnikai berendezések felé fordul. Sokszor hajlandók a mobil, akár személyautóval egyszerűen szállítható berendezésekért akár jóval többet is fizetni, hiszen ritkán van ebben a műfajban "road", vagy bármiféle pakolási segítség, a cipekedés nagyrészt a zenészek dolga. Az E-A7 azonnal fel fogja csillantani azok szemét, akik a kicsi + könnyű + professzionális felsorolásból semmiben sem akarnak kompromisszumot kötni. 
Ja, igen, még kettő látszólag lényegtelen, de a gyakorlatban fontos információ:
1. van rajta rendes MIDI IN és OUT
2. már van az USB-hez Win10 driver! 
A Syncopa E-A7 termékoldalára készítettünk egy részletes magyar nyelvű specifikációs táblázatot. Várjuk azok hozzászólását, akik már "élesben" is bevetették az új hangszert!

Behringer X 18 és XR 18 gyorsteszt

Ha valaki 30 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy telefonról keverjek le egy koncertet, valószínűleg én kevertem volna le neki valami mást, és elküldtem volna egy alapos kivizsgálásra. Akkoriban még a telefon is nagy szó volt. 20 évvel ezelőtt már nekem is volt mobilom, és azért el lehetett képzelni, hogy a billentyűk nyomkodásával és a kicsi képernyő felhasználásával valami rafinált módon összehozható a dolog. Ráadásul akkoriban már kezdték a digitális keverőket a köznép számára is elérhető áron gyártani, így műszakilag nem tűnhetett kivitelezhetetlennek az ügy. 10 évvel ezelőtt pedig léteztek már okos telefonok, a digitális keverőpultok nagy szériákban hagyták el a gyártósorokat. Mára a digitális pultok egyértelműen győzedelmeskedtek, és nincs is már talán "oktalan" telefon. A kínálkozó lehetőségeket kihasználva szinte minden komoly hangtechnikai cég piacra dobta már azt a digitális keverőjét, amit lehet távvezérelni. Márpedig ha távvezérelhető az eszköz, akkor nagy valószínűséggel telefonra is implementálták ezt a lehetőséget.

Az igazi kérdés úgy szól, hogy rendeben van, de ugyan minek?
A válasz roppant egyszerű: mert kell a népnek! 

behringer_x18.jpgAmikor az első tabletről, telefonról érintőképernyő segítségével vezérelhető keverők kijöttek, velem együtt sokan fanyalogtak, és mondtuk, hogy ezek a kacatok igazából csak a mikroelektronikai ketyerék megszállottjait fogják tűzbe hozni, és soha nem váltják le a klasszikus, ezer potméterrel ellátott keverőpultokat. Ugyanakkor azt valamennyien láttuk, hogy egy kisebb koncert hangosítása előtti beállás során mennyire jó szolgálatot tehet a wifis távvezérelhetőség. Az nagyon meggyőző tud lenni, amikor a technikus a szokásos kiabálás és utasító mikrofonos morgolódás helyett felsétál a gitáros vagy az énekes mellé a színpadra, az illető zenésszel együtt addig tapogatják a telefont vagy táblagépet, amíg elő nem áll a kívánt hangerő, illetve hangzási arány a monitorban. Mindketten pontosan ugyanonnan pontosan ugyanazt hallják, és ez megfizethetetlen.
Innen pedig már csak egy lépés volt az, hogy teljes pult minden funkcióját egy érintőképernyős távvezérlőeszközre ki lehessen helyezni. Bevallom, nekem, aki hatalmas, sok potméteres keverőkön nőttem fel, már a szokásos digitális keverők világa is kissé elborzasztó volt. Az összes csatorna minden potija és kapcsolója helyett egyszerre csak egy csatornára rátekintést engedő digipultok páni félelmet keltettek. Mi van, ha a 32 csatornás pulton a 27-es csatorna overhead mikrofonja gerjed, és odáig kell navigálnom valami bonyodalmas menürendszerben, míg egyáltalán meglátom a baj forrását? Aztán ahogy az ember gyakorlatot szerzett ezeken a digitális cuccokon, kevésbé tűnt már elborzasztónak az érintőképernyős vezérlés. Ha azt nézzük, hogy a régebbi és olcsóbb digitális keverők nem motorfaderesek, és a tekerő potik vagy enkóderek értékét sem jelzik körledek, akkor az érintőképernyős valósidejű megjelenítéssel egyértelműen sokkal előbbre van a technikus.
Csak hát ugye az egész felület még táblagépen is elég kicsi, óvatosan kell tehát bánni a húzható, tekerhető, nyomkodható szimbólumokkal. Kétségtelen előny az is, hogy a "potméterek" nem válnak recsegőssé a szálló portól, így a hagyományos keverőkkel szemben komoly szervizköltségeket spórolhatunk meg. Továbbá a szoftver és a firmware folyamatos fejlesztésével új funkciók, például új effektek "építhetők be". Így frissülhet maga a keverő (értve alatta a DSP alapú hardver vezérlését) és a távvezérlő is. Ja igen, az effektek. Azt hiszem sok más emberrel együtt engem is ez terelt a digitális pultok felé. Hajdanában a hatalmas keverőasztaltól jobbra és balra ott tornyosultak a monumentális rack dobozok a zengetőkkel, kompresszorokkal, limiterekkel, EQ-kal, mérhetetlen kábelkötegekkel bekötve a pultba. Ezek a kábelek és csatlakozók, meg egyáltalán a rengeteg "vas" igen gyakran produkáltak nehezen behatárolható hibákat, ezért nagyon vigyázni kellett rájuk, és sok karbantartást igényeltek. Aztán ezt az egész sok száz kilós eszközparkot belerakták egy bőröndnyi keverőbe, és innentől programozás kérdése volt már csak, hogy milyen "eszközt" hova kötök, és mit mivel vezérlek.

A hosszúra nyúlt történeti áttekintésnek többek között az is célja volt, hogy megmutassam, én egyáltalán nem rajongtam ezekért a touchscreen mixerekért. Viszont ma már be kell, hogy lássam, nagyon sok feladatra kiválóan alkalmasak.

A Behringer X-AIR keverőit már tavaly tavasszal bemutatták, és a szakma igen nagy érdeklődéssel is fogadta őket, a gyártás viszont jóval később indult meg, és Európába csak idén nyáron kezdett csurranni-csöppenni belőlük. Az elmúlt hetekben módunkban állt elég alaposan tesztelni az X 18 és az XR 18 modelleket. Most a tapasztalataimat szeretném megosztani röviden, nem titkolva, hogy egy analóg keverőkön szocializálódott, "előítéletes" ember élményei ezek.

Külső

Erről nincs sok beszélni való. Az X 18 egy ívelt oldalakkal ellátott tablet tartó, a tetején csatlakozókkal. Épp akkora, hogy egy jó nagy táblagép is elférjen rajta. Az XR 18-at pedig elsőre egy kisebb fajta stageboxnak nézné az ember, és ha jobban belegondolunk, az is. Épp csak beleépítettek egy keverőt. Az X 18 tipikus asztali keverő, az XR 18-at pedig tehetjük a földre, a technikus asztalára, vagy akár a színpad szélére is. Ha stabil a wifi kapcsolatunk, akkor a színpadon elhelyezett eszközhöz nem kell sem hosszú bekötő kábelek serege, sem csoportkábel. A  megbízható kommunikációt a készülék elején kihajtható antenna segíti. Az XR 18-hoz rack füleket is kapunk, így adott esetben más készülékekkel (pl. végfok, rendszervezérlő, stb) egy rack dobozba is szerelhetjük, tovább egyszerűsítve a gyors beállást.
behringer_xr18.jpgAz X 18 és az XR 18  is 16 db kombinált XLR - 6,3 jack bemenettel rendelkezik. A MIDAS előfokok tényleg jók, nem érheti szó a ház elejét (sem előfokát). Mindkét berendezésen van 2 db XLR kimenet is, továbbá fejhallgató csatlakozó, melynek jelszintje a készüléken levő egyetlen "igazi" potival szabályozható. A többi csatlakozó tekintetében már eltérések vannak. Az X 18-on van egy pár RCA IN és OUT, és 6 db 6,3-as jack AUX kimenet. A rack verzión az AUX-ok is mind XLR-en mennek ki, RCA csatlakozó nincs, sőt, a 17/18 IN is hiányzik emiatt, viszont a 17/18 OUT megvan, csak jack aljzat formájában. 
Mindkét berendezésen van MIDI IN és OUT. Aki az érintőképernyő tapogatása helyett vagy mellett szeretne fizikailag megfogható (nem csak tapogatható és simogatható) kezelőszerveket használni, az a midin keresztül ezt megteheti valamelyik alkalmas kontroller segítségével. Közülük a legkívánatosabb nyilván az X-AIR szériával mindenben kompatibilis X-Touch, motorfaderekkel és egyéb nyalánkságokkal. Van aztán USB csatlakozó aljzat is, ami azért nagy királyság, mert készülékünk egyben sok csatornás profi hangkártyaként is működik, tehát akár koncert rögzítésnél, akár stúdió munkáknál igen jó szolgálatot tehet.
A hagyományos RJ45-ös csatlakozóval ráléphetünk egy "drótos" routerre, mi is ezt tettük az első alkalommal. De ezen a csatlakozón keresztül érhető el a Behringer P16 személyi monitor rendszere is.

Belső

Nagyon sokat nem lehet tudni a készülékek felépítéséről, de amit tudunk, az jó elektronikai koncepcióra és minőségi megoldásokra utal. Az említett MIDAS előfokok szép csendben teszik a dolgukat, jó nagy dinamika tartományt engednek kezelni. Ehhez persze illik, hogy az A/D chipek is jók legyenek. A gyár a Cirrus Logic CS5368 konvertereit építette be, melyek igen korszerű, új fejlesztésű chipek. Egy-egy chip 8 szimmetrikus bemenetet fogad. A D/A is ugyanezt a prémium kategóriát képviseli, a chipek típusa CS4385. A konverterek ugyan képesek lennének 192 kHz mintavételezésre is, de a keverők esetében 44,1 és 48 kHz közül választhatunk. A bitmélység mindenképpen 24 bit. A DSP 40 bites lebegőpontos számolással dolgozik, ami nagyon bőséges, hiszen a nagy 40 inputos X32-ben is ilyen oldja meg a feladatot, ezt a pár csatornát tehát igen lazán kiszolgálja. Ilyenkor szokott jönni a nagy kérdés, hogy "Na, és mennyi a késés?" - a válasz: 0,8 ms. Vagyis 24 centi, ennyivel halljuk "távolabbról" a hangforrást. Troll legyen a talpán, aki ebbe az értékbe beleköt.

Kapcsolódás

A korábbi távvezérelhető digitális pultok esetében a vezérlő eszközhöz való kapcsolódás volt mindig a legnagyobb cécó. A kipróbálás során az első kellemes élményt az jelentette, hogy mennyire egyszerű a kapcsolódás. Első körben fogtam egy LAN kábelt, bedugtam a router egy szabad portjára, és minden hókuszpókusz nélkül látta is a vezérlő szoftver, amit első körben egy Windows 7 alapú PC-re telepítettem. Annyit kell csak ilyenkor tenni, hogy az ember kiválasztja a felsorolásból az eszközt, megnyomja a "Connect" gombot a kezelő szoftveren, és már létre is jön a kapcsolat. Ezután egy felugró ablak megkérdezi, hogy a pult aktuális beállításait töltse a számítógépbe, vagy fordítva. A készülékeken találunk egy 3 állású kapcsolót. Ennek egyik állása az előbb említett "LAN" kapcsolat, a második a "WiFi Client", a harmadik pedig az "Access Point". Ez utóbbi állásban a mobil eszközökkel tudjuk pillanatok alatt elérni a keverőket. A lényeg az, hogy mindenféle elképzelhető kapcsolódást támogatnak, és ezek gyorsan létrehozhatók. Szükség esetén külső wifi routert is bevethetünk, például ha nagyon nagy távolságot kellene áthidalni. A wifi kommunikáció ugyanúgy titkosítható, mint amikor egy szokásos routert beállítunk, így elkerülhető, hogy valaki a közönségből nem kívánatos módon meghackeljen például egy koncertet a mobiltelefonjáról.

Kezelőfelület

x18felulet12.jpg

Kezelőfelület alatt itt egyértelműen GUI-t, azaz a vezérlő szoftver grafikus felületét értem. Véleményem szerint ez nagyon szépen és áttekinthetően kidolgozott felület. A megállapítást elsősorban Windowsra értem. Androidon kevesebbet használtuk, és kisebb kijelzőkön próbálkoztunk, mint az ajánlott, de azért azokon is jól elboldogultunk vele. iOS eszközöket mi nem használunk, ezért azokon nem teszteltük a felületet. A logikus elrendezésnek köszönhetően rövid ismerkedés után minden funkciót megtalál az ember. A routolás tekintetében vakaróztunk csak néha. Itt ugyanis olyan nagy a lehetőségek köre, hogy egy kicsit el lehet veszni. Végül is minden szóba jöhető keverési feladatra meg lehet találni az optimális routolást. Ha egyszerű dologról van szó, legyen például 2 énekmikrofon, egy gitár és 2 szintetizátor, azt mindenféle vacakolás nélkül másodpercek alatt össze lehet hozni. Ha vegyesen akarunk a belső effektek mellett külsőket is használni, monitort is keverünk, osztozunk bizonyos jelutakon, nos akkor célszerű a bus rendszert befogni, de annak a használata is logikus és áttekinthető.  
A kezelőfelület megoldásaiban, a routolásban, az effektekben sok minden visszaköszönt az X32-ből. Mára elmondhatjuk, hogy az X32 és családja tényleg nagyon jól sikerült digitális keverők, a Behringer mérnökeinek tehát bőven volt miből meríteniük, amikor ezt a "zanzásított" digitális pultcsaládot megalkották.
A képen látható GUI már az 1.2 szoftver verzió megjelenítési módját mutatja. Ez az új verzió a blog írása közben vált letölthetővé. Egy csomó kisebb bugot megoldottak, és amint a képen látható, a kezelő programot Windows10 alatt is teszteltük! Az előző verzió grafikai megoldásai nekem egy kicsit jobban tetszettek, de ezt is meg lehet szokni. Jöttek új funkciók a régiek mellé, például korábban a "Utility" menü üres volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1.1-et először Windows 7-en teszteltük, ott csont nélkül futott (a kisebb GUI bugoktól eltekintve). Windows 10 alatt viszont néha megszakadt a kapcsolat a keverővel. Az 1.2 letöltése óta semmi ilyesmit nem tapasztaltunk. Azt is el kell persze mondani, hogy nem történik semmi életveszélyes dolog, ha megszakad a hálózati összeköttetés dróton vagy wifin keresztül, mert a keverő az adott beállítással működik tovább, a kapcsolat újrafelvétele pedig pár másodperc alatt megtörténhet.

 

A csatornák felépítése

x18_channel12.jpg

Ha az egyes csatornákat nézzük, egyszerű felépítéssel ugyan, de minden szükséges dolgot gyorsan megtalálunk. Nagyon jó, hogy a csatornákon egyedileg kapcsolhatjuk a fantomtápot. A szomszédos csatornákat sztereó üzemmódban linkelhetjük, ami nagyon kényelmessé teszi a kezelést. Egy kapcsoló segítségével választhatjuk ki, hogy az analóg bemenetről, vagy az USB visszatérőről választunk jelet a bemenetre. Fázisfordító, gate, EQ, kompresszor a szokásos cuccok, no és bőséges effekt- illetve bus küldési lehetőségek állnak rendelkezésre. Van továbbá 4 Mute Group és 4 DCA group is, amik ezen a kis keverőn talán enyhén túlméretezett számúnak tűnnek, de sohase lehet tudni. Inkább több legyen, mint kevesebb. A busok, effekt sendek és a DCA csoportok kiválasztásakor a "Main LR" poti és a hozzá tartozó elemek eltűnnek, és  annak helyére kerül az adott csoport potija.. A korábbi verzió esetén a "Main LR" gomobot nem lehetett mindig aktiválni, hogy vissza hozzuk a főkimenet potiját, de az 1.2-ben ez már megy rendesen. Azt viszont személy szerint nem bánnám, ha a "Main LR" poti sávját le lehetne rögzíteni, és az egyéb, választott sávok nem azt felülírva, hanem mellette jelennének meg. Az új verzió Utility menüje kínál erre egy fajta "user" lehetőséget, de ezt még nem igazán sikerült belaknunk.  

Az EQ igen kifinomult beállításokat tesz lehetővé, és az RTA (Real Time Analyzer) bármelyik csatorna EQ képére rákapcsolható, ami időnként igen jól jöhet. Az effekt küldést az 1.2 verzióban kissé átdolgozták, de a korábban már említett többszintű séma megmaradt.

Négy darab "effektprocesszor" áll rendelkezésünkre, melyekbe számtalan presetet tölthetünk be. Az effektparamétereket mi is tudjuk változtatni, a testre szabott effekteket le tudjuk menteni és bármikor elő tudjuk hívni. Véleményem szerint a 4 db effekttel a keverő szokásos felhasználási területein előálló feladatokat meg lehet oldani. Ne felejtsük el, hogy a dinamika, gate és EQ ügyek csatornánként Master szinten is ettől függetlenül futnak!  Az effektek minőségét már az X32-ben kipróbálgattuk, egyértelműen jók
 behringer_x18_efx.jpg

A master kimeneten választhatunk parametrikus és grafikus EQ közül, és itt is be tudjuk kapcsolni az analizátort.

Audio interfész

Természetesen kipróbáltuk a készüléket hangkártyaként is, hiszen a 18 IN / 18 OUT lehetősége roppant csábító. Röviden: az ASIO felület korrekt, a dolog kiválóan működik Windows 7 és Windows 10 alatt egyaránt. Mint korábban említettem, a mintavételi frekvencia 44,1 vagy 48 kHz lehet. Egy jól beállított PC-n szépen le lehet vinni a latency értéket. 64 byteos buffer méret mellett 2,3 ms input és ugyanekkora output latency érhető el mindenféle gond nélkül Cubase / Nuendo esetén. Természetesen kíváncsi voltam a roundtrip latencyre is, így előszedtem a jó öreg Centrance LTU programot, ami nagy örömömre a Windows 10 felületen is szépen tette a dolgát. 6,1 ms-ot mért 48 kHz mintavételezésnél, és ez nagyon jó érték.

Összefoglalás

A tesztelések során az X18 és az XR18 igen jól vizsgáztak. Ez alapján gyanítható, hogy az X AIR család valamennyi tagja hasonlóan jól teljesít. A teszt az ilyen távvezérelt keverőknél mindig több rétegű. Most is vizsgáltuk:

  • a hangminőséget (beleértve a keverést, effektezést, dinamika processzálást)
  • a készülékek fizikai kialakítását, stabilitását
  • a számítógépes illetve mobil eszközös felhasználói kezelőfelületeket
  • a kapcsolódási lehetőségeket és stabilitást LAN illetve WiFi eszközökről
  • az USB audio interfészként történő használatot

A fentiek közül valamennyire 5-ből 5-ös osztályzatot adnék, kivéve a kezelőfelületre, Az sem azért kap négyest, mert rosszul van kialakítva, hanem azért, mert tartalmaz még kisebb bugokat. Az 1.1-ről 1.2-re váltott windowsos kezelőprogram is sokat javult, bízunk tehát abban, hogy a maradék megoldandó dolgokat (melyek igazából az érdemi munkát nem zavarják) is hamarosan kijavítják.

A sok jó tapasztalat mellett két apró bosszúságot azért szóvá kell tenni. Az egyik az, hogy a készülékek audio kimenetéből kikapcsolt állapotban kb. percenként egy halk, de bekapcsolt hangrendszer esetén azért hallható durranás jön, ha be van dugva a konnektorba a keverő. Szabályos üzemeltetés esetén persze ennek nincs jelentősége, mert a rendes technikus a keverő után kapcsolja be a hangfalakat vagy az erősítőt, és a keverő kikapcsolása előtt kapcsolja le őket. Azonban fordulhatnak elő olyan helyzetek, amikor erre nem kerül sor, és akkor ez idegesítő lehet. A probléma forrása a beépített hálózati tápegység konstrukciójában rejlik. Megszüntethető, ha megfordítjuk a konnektorban a villásdugót. Mi mindenkinek azt ajánljuk, hogy a keverőket egy kapcsolós hálózati elosztóról üzemeltesse, ugyanis az abban levő kapcsoló a hálózat mindkét ágát megszakítja, szemben az X18-ba épített kapcsolóval. A legtöbb esetben az ember úgyis ilyen elosztókat visz magával a hangosítási feladatokhoz.

A másik "gondot" az jelentette, hogy a Behringer weboldala az utóbbi időben erőteljes változásokon ment át, és bár a kezelőprogramok, driverek némi bűvészkedés után lejöttek, a teljes user manual mind a mai napig nincs fent, csak a Quick Start Guide, ami egyébként nyomtatott formában is benne van a dobozban. Ez lényegében arról szól, hogy miként üzemeljük be a keverőt különféle számítógépekkel vagy mobilgépekkel összekapcsolva. A kezelésről, belső jelutakról egy szó sem esik benne, tehát lényegében a felhasználó tapasztalataira és jártasságára van utalva, hogy a kezelőfelületen mennyire igazodik el. Az tény, hogy néhány dologtól eltekintve igen logikus, áttekinthető a felület, így egy hangtechnikában jártas ember szinte azonnal tud dolgozni rajta. A tesztelés ideje alatt több érdeklődőnek is megmutattuk a készülékeket, láttuk, hogy nem okozott gondot nekik az eligazodás.
Ettől függetlenül nem értjük, hogy a gyár miért nem tud egy olyan gondossággal elkészített User Manualt közzétenni, mint az X32 esetében. A weboldal áldozatul esett a most dúló "mobilkompatibilis" trendnek. Vagyis volt egy jól szerkesztett, egyszerűen navigálható, minden információt gyorsan elődobó oldal. Ebből készített a Behringer egy lecsontozott mobilbarát oldalt, amin elég nehéz a navigáció, egy csomó régebben elérhető információt leszedtek, és ráadásul néha következetlen módon viselkedik az egész. Mondhatnánk, hogy nem baj, előbb-utóbb majd rendbe rakják az oldalt, kikerül majd a rendes felhasználói kézikönyv, és minden helyreáll. Azonban a Behringer csak egy a sok zenei elektronikai és hangszergyártó cég közül, melyeknek megzombult mostanság a weboldala. A nagy mobilbarátságban összement minden, és kivétel nélkül minden esetben a tartalom, a minőség és a navigálhatóság kárára történt a zsebcuccokhoz való kötelező igazodás. Lehet, hogy megérjük, hogy a gyártók weboldalain már csak marketing ízű képek, pár soros szövegek lesznek, és vissza kell majd térni az írott prospektusokhoz, ha valaki valóban el szeretne mélyülni egy termék megismerésében, vagy problémájára keresi a megoldást? Semmi extrát nem várok el egy gyártó oldalától, de az alapvető információkért való küzdéstől elszoktam már az elmúlt 10-15 évben. 

De térjünk vissza az X AIR keverőkre! Azokról egyértelműen elmondhatjuk, hogy korszerűek, jók, és szerintem bőven megérik az árukat is, hiszen nagyon kompakt formában egy igen nagy tudású és jó minőségű szerkezet lapul bennük. Külön kiemelném, hogy ez a keverőcsalád nagyon multiplatformos. Egyes gyártók csak OSX és iOS rendszerekben gondolkodnak, ezzel szemben a Behringer szépen megcsinálta a Windows és a rendkívül elterjedt Android platformra is az alkalmazásokat, sőt, Linuxról is használhatjuk őket, ezzel nagy örömöt szerezve az ortodox Linux rajongók táborának.

A felhasználást igen széles körben el tudom képzelni. Kisebb zenekarok, klubok hangosításától rendezvényhangosításon át stúdiómunkákig minden szóba jöhet, hiszen roppant kreatív eszközökről beszlünk. Sok esetben a csoportkábel és a stagebox kiváltása önmagában behozza a keverők megvásárlásának költségét. Azt viszont nem igazán javasoljuk, hogy olyan installált hangrendszer részét képezzék, ahol technikus hiányában az épp arra járó dolgozó vagy a takarítónéni szokta kezelni a hangosítást. Ezen alkalmazásokat kivéve azonban ma már nyugodtan bevethetjük a korszerű digitális és távvezérelt keverőket is minden feladatra.
WiFi eszközöknél természetesen nagyon fontos még a hatótávolságról is szót ejteni. Mi az épületen belül teljesen stabil kapcsolatot tapasztaltunk minden esetben, falakon keresztül is. Azt mondhatjuk, hogy amilyen távolságból egy átlagos wifi routert elérünk a mobil eszközünkkel, az X AIR készülékekbe épített routert is biztonsággal el fogjuk érni. Ha ez mégsem lenne elég valamilyen okból, akkor nagy teljesítményű routert kapcsolhatunk a LAN csatlakozón a keverőre.   

Új SIDRIP Alliance klip

Címkék: sid sidrip alliance

2015.09.20. 22:18

A napokban jött ki a SIDRIP Alliance együttes legfrissebb klipje. A zenekarról már több alkalommal szó esett a Bitzenedében, mivel Kovács Zoltán billentyűs (Werdy) régi VIP haverunk, és így általában követni tudjuk a banda működését. Ismerőseim között vannak, akik szerint nem túl szerencsés dolog régi számítógépes játékok zenéit élő zenekari hangszerelésben újra előszedni, azonban tény, hogy ezek a zenék így szinte újra életre kelnek, más színeket, fényeket, hangulatokat kapnak. Ugyanakkor pedig egy-egy zenei fordulat vagy hangszerelési megoldás visszavisz bennünket a jó öreg prüntyögő SID chip világába, és megvan ennek a kettősségnek a sajátos hangulata. A SIDRP Alliance zenéjét egyre többen kedvelik, a zenekar igazi egyedi színfolt a magyar zenei palettán. 
A klipről Zoli elmondta, hogy nagyon rövid idő alatt, egyszerű eszközökkel minimál költségvetésből készült. Most jönne az a szöveg, hogy "ehhez képest...", de szerintem nem kell ez a fordulat, mert a klip nagyon ütős lett.

A Universal Audio Apollo Twin interfészét szerencsére nem kell bemutatni, mert az előző évben már roppant népszerűvé vált mindenfelé a jó minőségű munkára törekvő házi stúdiók körében. Egy nagy baj volt csak vele: a kiváló hangkártyát és DSP-t csak a Thunderbolt interféssszel felszerelt Mac gépeken lehetett használni.

uad_apollo_twinusb3_kep.jpg

Nem azért, mintha nem jött volna ki jó pár Thunderbolt porttal felszerelt PC alaplap is, azonban a Universal Audionak (épp úgy, mint a többi profi hangkártya gyártónak) valamiért meggyűlt a baja az alaplapok Windows alapú Thunderbolt driverével. Itt volt tehát a sokak által várt szuper nagy sebességű Thunderbolt csatlakozó, de a zeneszerkesztő és stúdiós világ windowsos része mégsem tudta hasznát venni. A labda a Microsoft, az uad_apollo_twin_usb_top.jpgalaplapgyártók és a professzionális hangtechnikát gyártó cégek között pattogott. A konkrét problémáról keveset lehetett tudni, a gyárak többször is ígéretet tettek arra, hogy hónapokon belül megoldás születik a problémára. Aztán valahogyan mégsem így lett. Úgy tűnik, a Universal Audionak elege lett az időhúzásból, és kettévágta a gordiuszi csomót: elkészítette az Apollo Twin DUO USB3-as változatát. Érdekes dolog, hogy a hangkártya gyártók az USB3 interfészre is nagyon lassan tértek át. Az USB3 szabvány 2008 óta létezik, 2009 óta elterjedten használják is az alaplapgyártók. Amint hivatalosan bejelentették az USB3-at, a zenész népek azonnal dörzsölni kezdték a tenyerüket, mondván, hogy de jó nekünk, itt lesz a nagysebességű, így sok bemenetet és kimenetet magas mintavételi frekvencián alacsony latencyvel kiszolgáló audio interfészek kora. Aztán mégsem így lett. Igazából tavaly kezdtek csak szállingózni az első példányok, és mára az RME, a Focusrite és a Zoom részéről tudok USB3 hangkártyákról. Persze nem az USB2 cuccok USB3-mal való kompatibilitását nézzük, hanem kifejezetten az USB3 által lehetővé tett SuperSpeed sebesség és protokoll az érdekes. Az UAD tehát mindenképpen úttörő ezen a területen is. Azért az új interfész elég finnyás, a következő rendszerfeltételek megléte esetén használhatjuk:

  • Windows 7 (64 bit) vagy Windows 8.1 (64 bit)
  • USB 3.0 SuperSpeed port (csak alaplapi port jó, bővítőkártyán nem működik!)
  • Intel "i" processzor család (i3, i5, i7)
  • 6GB tárhely a telepítéshez
  • 1024x800 minimum képernyőfelbontás
  • Internetkapcsolat az UAD szoftver letöltéséhez és a plug-inek authorizálásához

uad_apollo_twin_usb_back.jpgMindezeket szem előtt kell tartani, viszont azt is láthatjuk, hogy a zenei célokra használt mai gépekkel szemben nem támaszt rendkívüli feltételeket. A specifikáció nem említi a Windows 10-et. Elképzelhető, hogy gond nélkül fog működni rajta, de amíg nem tesztelték széleskörűen, addig nyilván nem publikáljak. Az új interfészeket DUO kivitelben már októbertől kapni lehet, áruk megegyezik a thunderboltos DUO verzió árával. Reméljük, hogy hamarosan konkrét tesztelésre is lesz lehetőségünk, akkor természetesen majd megírom a tapasztalatokat..


 

Roland E-A7

2015.09.02. 00:14

roland_ae7.jpg

A Roland kísérőautomata hangszereinek már több évtizedes, atomstabil rajongótábora van. Az utóbbi néhány évben nem érezhették magukat túlzottan elkényeztetett helyzetben, hiszen a BK sorozaton kívül nem sok minden történt a Roland háza táján. Igaz, a BK-3 és a BK-5 nagyon népszerűek, azonban a profik azt mondják, hogy ezeket az amúgy igen jó kvalitásokkal rendelkező hangszereket inkább a hobbizenészeknek szánta a gyár. Hiába a kiváló hangszínek, a szokás szerint precízen kidolgozott stílusok és a jól használható fájl lejátszó, a hangszerek kezelése kicsit lassabb, mint amire a mai pergő bulikban igény van. Ezen segített a BK-9 a két kijelzővel, a több kezelőszervvel és egyéb, profiknak szánt jellemzőkkel.
Úgy tűnik, hogy a mai napon nyilvánosságra került új hangszer, az E-A7 ezt a vonulatot követi. Első ránézésre a két nagy kijelző és a menüfüggő funkciógombok egyértelműen a gyors kezelést, villámgyors váltásokat hivatottak kiszolgálni. A kezelőszervek kivitele, elrendezése és a dizájn az újabb Roland hangszerekre hasonlít, például az előző bejegyzésben tesztelt JD-XA-ra. A hangszer paraméterei impozánsak. A ma már megszokottnak nevezhető rengeteg hangszín mellett lehetőség van sampling útján is bővíteni a készletet. Van mikrofonbemenet is hozzá tartozó dedikált effektprocival is, meg természetesen a fájl lejátszó.
A hangszer forgalomba kerülésének pontos időpontjáról és az áráról még nincsenek információink, de természetesen amint megtudjuk ezeket, közzétesszük a Syncopa oldalon és A Facebookon is.
magyar Roland oldalon már megtekinthetők az új hangszer adatai.

Roland JD-XA crossover szintetizátor gyorsteszt


Kezünkbe kaphattunk még a megjelenés előtt egy Roland JD-XA szintetizátort. Természetesen buzgón nekiestünk a tesztelésnek, és magam is órákat töltöttem el az új szintivel, mivel egyértelműen ez az idei év eddigi legnagyobb szintetizátoros durranása, és a bejelentése óta vártunk az alkalomra, hogy kipróbálhassuk.
rolandjdxa.jpg
Miért is izgalmas ez a hangszer? Talán azért, mert a Roland 1984 óta nem gyártott polifonikus szintetizátort. Pedig ott voltak példának okáért anno a JX-3P, a JX-8P és a Juno-106, mind szívemcsücske szintik. Gyártottak persze kiváló és legendás PCM hangszereket, gondoljunk csak az LA hangkeltésű „D” szériára vagy az újabb Fantom vonulatra, és gyártottak egyre jobb modellező szintiket is,  éppen csak analógot nem. Tudjuk, hogy a korai analóg szintetizátorok nagyon sok gyermekbetegséggel küszködtek. Könnyen elhangolódtak, elveszítették a linearitásukat (magyarán a billentyűzet mentén nem mindenhol voltak tiszták a hangközök, termikusan instabilak voltak, nehéz volt reprodukálni egy adott hangzást, stb.) Az említett széthangolódások, instabilitások rendbetétele borzasztó időigényes, pepecselős és nagy figyelmet igénylő szervizmunka, kínlódunk is velük bőven. Ugyanakkor az analóg sound hívei általában tisztában vannak ezekkel a hátulütőkkel, de bevállalják az időnkénti rendbetételt és kalibrációt a vágyott hangzás és szintézislehetőségek érdekében. A nagy hangszeres cégek leálltak tehát az analógokkal a ’80-as évek végén, és inkább a minél jobb PCM alapú, illetve modellező hangkeltéssel szerelt vonulatot fejlesztették, már a piac "természetes hangzásra" kihegyeződő igénye miatt is. Néhány kisebb (leginkább egy vagy pár emberes) cég ügyködött csak a hagyományos analóg fronton. Emlékeim szerint az Alesis volt az első nagyobb gyártó, amelyik 2000 körül azt mondta, hogy most már létezik az a félvezető technológia, aminek a segítségével lehet stabil, jól vezérelhető analóg szintetizátorokat sorozatban gyártani, és kihozták az A6 Andromedát. Annak idején mindenki sziszegett, hogy hú, hát ezt meg minek, mert igaz, hogy jó, de hát baromi drága, satöbbi. Mára már kult hangszerré vált, és használtan is magas összegekért cserél gazdát.  A gyártás kulcsát az Alesis által kifejlesztett egyedi analóg hangkeltő chipek jelentették.
Aztán valahogy úgy alakult, hogy a régi analóg hangszerek iránti kereslet nem hogy csökkent, hanem még fokozódott is. Így aztán nem csodálkozunk, hogy a Korg újra elővette az MS20-at, gyártják az ARP Odysseyt, és még folytathatnánk a sort más gyártókkal is. El lehetne mélyedni egy külön tanulmányban arról, hogy az új analóg szintik miként ötvözik az eredeti hangkeltési technológiákat a XXI. századi félvezetők kínálta lehetőségekkel, de ez messze kimerítené a mostani tesztelésünk kereteit. Ráadásul itt most egy konkrét modellről beszélünk, a vadonatúj Roland JD-XA-ról. Azonban ez a hangszer sem jöhetett volna létre, ha a Roland fejlesztői nem gondolták volna, hogy igen, most már tökéletesen stabil és sorozatgyártásban reprodukálható analóg hangforrásokat tudnak gyártani, ami ráadásul a polifon követelményeknek is maradéktalanul megfelel. Azonban még nagyobbat dobtak. A saját elnevezésük szerint crossover synthesizer-t alkottak. Erre egyelőre jó magyar kifejezést nem tudok, a kifejezésnek semmi köze a hangtechnikában használt keresztváltókhoz, sem a zenei "crossover" műfajokhoz.  Keresztezték a polifon analóg hangkeltést a digitálissal. Ráadásul, ha már ez megvolt, raktak az egészre mikrofonbemenetet is, hogy lehessen vokóderezni, és az egészet megspékelték egy nagyon erős effektprocesszorral, ja igen, és egy szekvencerrel is. A helyzet azonban még kacifántosabb, mint az a későbbiekben ki fog derülni. Arra voltam alapvetően kíváncsi, hogy a két eltérő szintetizátor konstrukciót, melyek rajongótáborai nem teljesen átfedő halmazokat képeznek, mennyire tudta a Roland jól összehozni, erre utal a bejegyzés címe is a két dudásról.  
Csapjunk bele tehát a szinti felderítésébe! Gondolom, a gyári ismertetőt és a protokolláris leírást minden érdeklődő úgyis ismeri, ha mégsem, akkor elolvashatja itt magyarul és itt részletesebben angolul. Néhány, a hangszer társaságában eltöltött éjszaka után a saját eddigi tapasztalataimat és benyomásaimat szeretném megosztani veletek.     

Külalak
roland_jdxa_boltban.jpgA fekete-piros „nightdesign” nekem a fényképek és az előzetes videók alapján is bejött. A valóságban is rendkívül látványos, szuper hangulatot kelt stúdióban és színpadon egyaránt. A fekete fedlapra szitázott piros feliratok viszont bizonyos fényviszonyok mellett nem éppen jól olvashatók. Persze, akinek már pár napja megvan a hangszere, úgysem ezeket fogja bogarászni, ennyi áldozatot tehát elfogadhatunk a látvány oltárán. A látványos küllem, konkrétan a plexi fedlap viszont elég sérülékeny, ezért a leendő tulajdonosokat arra biztatom, hogy ha szeretnék megőrizni a tetszetős külsőt, akkor óvják a hangszert a portól, kosztól, ráfolyt löttyöktől, karcolásoktól és egyéb sérülésektől. A tanács természetesen minden hangszerre ugyanígy él, de a JD-XA felülete egy kicsit nagyobb odafigyelést és óvatosabb tisztogatást igényel a szokásosnál.

Kezelés  
A kezelőszervek stabilak, színpadtűrők. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert némelyik gyártó mostanában igen satnya, gyenge kezelőszerveket épít a hangszerekre, amiket az ember szinte fél megmozdítani is. Természetesen a potik, faderek, nyomógombok és csatlakozók élettartama majd a tényleges használat során derül ki, de ezek tényleg stabilnak tűnnek. A kezelőszervek elhelyezése logikus, alapvetően a szintézis jelútjának felel meg az elrendezésük. A sok valósidejű kezelőszerv mellett persze ott vannak a menük eléréséhez és kezeléséhez szükséges további gombok is. A kétsoros LCD kijelzőt én speciel kicsinek tartom. Nagyon szépen kidolgozott és meglehetősen összetett menürendszert tartalmaz a hangszer, ehhez képest a kis kijelzőn való navigálás nem túl egyszerű, bár természetesen minél többet kutakodik az ember a menüben, annál gyorsabban eléri, amit akar. Azt viszont úgy látom, más netes tesztelők is szóvá tették, hogy nincs egy értékállító enkóder, mint ahogyan azt a hasonló készülékeken megszokhattuk. Így bármely paraméter értékének megadását a + és – gombok pöcögtetésével vagy folyamatos nyomva tartásával érhetjük el. Hiányzik az a kerék. Bár – az én véleményem szerint – azért kicsi a kijelző és azért nincs kerék, mert minden bizonnyal ki fog jönni egy editor szoftver, és akkor úgy is mindenki azon fog szerkeszteni. A színpadi játékhoz és a real time nyúzáshoz pedig minden adott és kéznél van, ezért ezen a kérdésen tovább nem rugóztam.
Dicséretet érdemel a sok egyedi LED és a potik körüli kör megvilágítása. Egy szempillantás alatt áttekintést kapunk a „ki kivel van?”, „mi mit csinál?” kérdésekre. Bármely program kiválasztása után azonnal látjuk, hogy a 4 analóg és 4 digitális part közül melyek aktívak. Ha szeretnénk beavatkozni valamilyen paraméterbe, akkor egy vagy több part párhuzamos szerkesztésre történő kiválasztását is egyből visszajelzik a megfelelő ledek. A luxusmegoldást persze a motorfaderek és koronaledes potik vagy enkóderek adnák, de az roppant módon felhúzná a hangszer árát, és a gyakorlatban nem éreztem olyan nagyon ezek hiányát, mint ahogyan az ős analógok kapcsán sem meditált ezekről a dolgokról senki sem.
 A billentyűzet teljesen korrekt, dinamikus és aftertouch-os, ahogyan illik, panasz nem érheti. A terjedelme 4 oktávos, de természetesen transzponálható +/- 2 oktáv mértékéig. 
      
Csatlakozók
A hátoldali csatlakozók sorában ott találjuk a fejhallgató kimenetet és a két monó vonal kimenetet. Érdemes megemlíteni, hogy ezek "rendes" 6,3-as jack aljzatok, mert manapság elég sok profiknak szánt szintin is 3,5-es csatlakozókat találunk hang kimeneten, és én azt nem szeretem. Van egy külön Analog out és egy Click kimenetünk is, és szinte már látom, hogy ettől néhány tapasztalt szinticsavargató embernek mosoly derül az arcára. Pedig most jön a hab a tortán: van hátul 2 db CV OUT és 2 db GATE OUT csatlakozónk is. Igaz, hogy ezek 3,5-es jack aljzatok, de úgy tűnik, hogy az analógokat felélesztő gyártók most erre tértek rá a CV rendszerben. A Roland a V/oktáv rendszerű CV-t használja. Megoldott tehát az analóg világ régebbi és újabb portékáihoz való illesztés, legalábbis kifelé. Egyre többen építgetnek kisebb-nagyobb analóg rendszereket egyedi megfejtésekkel, számukra ez nagyon fontos információ lehet. Zárójelben jegyzem meg, hogy nem is olyan egyszerű jó minőségű, 3,5-es jack dugóval szerelt patch kábeleket beszerezni. Valószínűleg rá fog majd állni pár cég a gyártásukra, addig házi készítéssel, vagy sztereó jelkábel befogásával oldhatjuk meg a kérdést.
Ne feledkezzünk meg a mikrofon bemenetről sem! Ez egy kombi XLR-jack aljzat, mindkét bemeneten szimmetrikus jel fogadására készítették fel. Az XLR-re menüből tudunk  48V fantomtápot adni, ami nagyon becsülendő dolog, hiszen így kondi mikrofonnal is dolgozhatunk. Ugyanakkor fokozott figyelemmel is kell lennünk, nehogy valami disznóságot kövessünk el a rosszul használt vagy bekapcsolva felejtett fantommal. A bemenethez külső érzékenység beállító poti is tartozik, de a mikrofon menüjében szabályozhatjuk a jelszintet. Mindezeket azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert biztos vagyok benne, hogy a potenciális felhasználók mindenfélét rá fognak dugni erre a bemenetre, hiszen rengeteg kreatív lehetőséget nyújt. A hátlapon találunk még 3 pedál csatlakozót is, ezzel is jelzi a Roland számunkra, hogy nem gyerekjátékról van szó. Bizony, ezek nagyon fontos dolgok, és tudjuk, hogy sok zenészt nagyon zavar a pedál csatlakozások hiánya. Van egy MIDI IN és egy MIDI OUT csatlakozónk is, és azt már tényleg csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy ebben az árkategóriában még örültünk volna egy THRU-nak (akár 2 dollár 67 cent felárral is), pont azért, mert ez profiknak szánt cucc. Akármit is gondolnak erről manapság a nagy gyártók, igen gyakran felvetődik a THRU kimenet hiánya.
Van viszont mindkét fajta USB aljzatunk. Az egyik a számítógépes kommunikációhoz, a másik pedig az adatok tárolására szolgáló pendrive fogadására.

Analóg hangkeltés
A lényeg persze a hang. Az analóg szekció jó. Van ugye 4 analóg partunk, bennük 2-2 oszcillátorral. Sub oszcillátor nincs, de ha arra vágyunk, akkor a kettőből egyet befogunk subnak. A szokásos hullámformák közül választhatunk, és természetesen van impulzusszélesség szabályozási és modulációs lehetőség is. A két oszcillátor között mód van keresztmodulációra és ringmodulációra is. Itt azonban már találunk egy furmányos megoldást. Modulációs forrásként választhatjuk az „AUX” opciót is, azt pedig menüből mondhatjuk meg, hogy zajt, a kívülről behozott analóg jelet, vagy a digitális szinti szekció jelét használjuk fel. Ezért is mondhatjuk, hogy a „crossover synth” elnevezés jóval többet takar annál, minthogy egy közös dobozba építettek be egy analóg és egy digitális szintit.
roland_jdxa_filter.jpgAnalóg szintetizátor esetében a szűrő létfontosságú eszköz. A  JD-XA többfunkciós szűrőt ad a kezünkbe. A három aluláteresztő szűrőből az első szokványosnak mondható 24 dB/oktávos, a második a régi Roland szintik híres tranzisztorlétra szűrője, szintén 24 dB-s. Azt egyelőre még nem tudom, hogy egy az egyben valamelyik korábbi hangszer szűrőjét építették-e be, vagy a régi elvek alapján újra konstruált áramkörről van-e szó. A Roland szűrők lelkivilágáról itt találnak összefoglalót az érdeklődők. A harmadik választható opció egy 12 dB/oktáv meredekségű aluláteresztő szűrő. Van továbbá egy felüláteresztő és egy sávszűrő lehetőségünk is. Ráadásul van még egy extra felüláteresztő potink is, hogy alapjaiban szűrőzhessük szét oszcillátorainkat. Az egész hang szénné tekeréséhez találunk a szűrőnkön még egy drive poti is, amit  szintén jó kitapasztalni, mert jelentősen befolyásolhatjuk vele a hangzást. Érdemes tehát sokat szórakozni a különféle szűrőkkel, kipróbálni a cutoff és rezonancia viselkedését. Roppant kreatív módon lehet velük dolgozni.
A szűrőre és az erősítő szekcióra ADSR burkológörbe van, az oszcillátorokra (pitc) pedig AD lehetőséget kapunk.  A Roland hagyományok szerint mindegyikre ráküldhetjük az LFO modulációt fázishelyes vagy inverz vezérléssel.

Digitális hangkeltés
Azt mondja a Roland, hogy a 4 partos digitális hangkeltő rendszer az INTEGRA-7 hangmodullal kompatíbilis, ami nagyjából igaz is. Az INTEGRA-7 nagyon komoly teljesítményű hangmodul, egy SuperNATURAL hangforrás. Sokan azt gondolják, hogy a SuperNATURAL a Roland esetében kifejezetten az akusztikus hangszerek visszaadására kifejlesztett hangeszköz, pedig ennél többről van szó, létezik SuperNATURAL megoldás a szintetikus hangokhoz is. A Jupiter-50 és a Jupiter-80 például alapvetően erre épül. Aki kíváncsi a SuperNATURAL hangkeltés alapjaira, itt találhat egy cikket a témáról, illetve egy kicsit alaposabban tárgyalva itt.. A mi esetünkben az a lényeg, hogy a JD-XA-ba bekerült egy INTEGRA-7-tel kompatíbilis, de csak 4 partot leképező, partonként 3 partialból építkező sound engine, mely 64 hang polifóniára képes. Nem tartalmazza tehát az INTEGRAL-7 valamennyi alap mintáját, hanem elsősorban a szintetizátor hangokhoz felhasználhatókat. Az INTEGRAL-7 dokumentációjában elkülönítetten kezelik a „sima” PCM mintákat és a különféle hangszertípusokhoz való SuperNATURAL hullámformákat. Utóbbiak ugyanis „viselkednek” valahogyan a SuperNATURAL hangkeltő rendszerben, tehát nem egyszerű PCM ledarálásról van szó. Felhasználói szemmel (füllel) a dolognak egyetlen értelme van: a digitális hangkeltés is brutális a JD-XA-ban. A rendelkezésünkre álló tesztpéldányban még csak néhány bank van feltöltve hangszínekkel, ezek vegyesen tartalmaznak tiszta analóg, tiszta digitális, és vegyes hangszíneket. Az esetek többségében az a hallgató, aki nem látja a hangszeren a ledeket, nem nagyon fogja tudni, hogy mikor melyik rendszer szól.
Próbaképpen betöltöttem néhány hangszínt az AXIAL bőséges INTEGRAL-7 választékából is. Ezek egy részében kibújik a szög a zsákból, mert pl. a jó öreg D-50 hangszínek esetében azonnal tudni fogjuk, hogy digitálisak, de ha még egy kicsit megkutyuljuk, akkor már senki nem ismer rá azokra sem. Az igazi élvezetet az jelenti ebben a hangszerben, hogy rendkívül bőséges lehetőségeink vannak akár a digitális, akár az analóg szekción belüli hanggyártásra, a kettő keverésével pedig nagyon új és eredeti hangokat is létrehozhatunk.

Effekt szekció
A hangszer igen fontos része. Nem véletlenül goglalkozik a Parameter Guide jó része az effekt programozással. Ha azt mondom, hogy a JD-XA a kreatív hangszerkesztő emberek boldog és vidám játszótere, akkor ezen az egyik legfontosabb játékszer az effekt processzor részleg. Minden parthoz, tehát a 4 analóg és a 4 digitális parthoz is tartozik egy-egy MFX effekt részleg 67 effekt típussal. Magyarán az összes partot külön inzert effekten vezetjük át. Ugyanígy minden parthoz tartozik egy saját EQ is. A lehetőségek tárháza tehát óriási, fantasztikusan összerakott hangzásokat lehet így készíteni. Persze ésszel is kell editálni, mert például ha csak azt nézzük, hogy az analóg résznél igen fejlett szűrők dolgoznak, akkor már elképzelhető, hogy egy komplexebb, mondjuk erősebben modulált szűrőnél hány paraméterre kell ügyelnünk, hogy ne másszunk el véletlenül valami nehezen kezelhető tartományba. De hát a komplex és gazdag hangzások létrehozása érdekében muszáj megismerni a hangszer struktúráját és lehetőségeit, mint ahogyan valamennyi komoly szintetizátor esetében igaz ez az állítás. Az effektek  nem csak a partonkénti processzálásra korlátozódnak. Az összekevert jel egy master zengetőre (6 féle), 2 TFX processzorra (29 féle), egy visszhangra és egy master EQ-ra futnak még rá. Nem beszéltünk még a mikrofon bemenetre csatlakozó vokóderről és a saját zengetőről, az egy független világ.
Felhasználóként természetesen az egyes effektek minősége és paraméterezhetősége érdekel bennünket. Az általam kipróbált effektek túlnyomó része igen profi, jól kidolgozott és jól állítható, tehát elsősorban rajtunk fog múlni, hogy mennyire mesterien bánunk velük.

MIDI kontroller
A hangszeren található rengeteg bizgenytű kínálja magát, hogy szoftveres eszközökhöz kontrollerként használjuk. Természetesen a Roland nem hagyta ki ezt a ziccert, így még erőteljesebben multifunkciós szintetizátort alkottak.   

Összefoglaló
A JD-XA összességében igen kedvező benyomást tett rám. Azok fogják rendkívüli módon kedvelni, akik szeretik a gazdag hangzásvilágra képes, inspiráló szintetizátorokat. Bár a teszthangszer néhány feltöltött bankjában is igen meggyőző hangszínek sorakoznak, azt gondolom, hogy ezt a szintit nem annyira a preset nyomkodásban örömüket lelő népek fogják megvásárolni, hanem az egyedi hangzásokra, sokoldalúságra vágyó és kísérletezni szerető zenészek. Ők pedig igen sok örömöt fognak lelni benne.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy ez inkább stúdió hangszer, de ugyanúgy, vagy talán még jobban ki lehet használni zenekarban vagy liveact játékban, és akár a DJ világ is gyorsan felkaphatja. Hangzásvilága a klasszikus finom szőnyegektől a különféle leadeken át a ma gyakran használt rettentő szétcsavart, szétmodulált soundokig mindent felölel. Nekem a digitális és az analóg rendszer együttes használatával előállított hangszínei voltak a legizgalmasabbak, és bevallom, magam is főztem gyorsan néhány saját hangzást. A „crossover synth” koncepció tehát nekem bejött, analóg és digitális hangkeltés jól megférhet egy eszközben. Megelvő alapokból kiindulva pillanatok alatt eljuthatunk egy teljesen újszerű megszólalásig. A sound designerek persze ki fogják használni az összes lehetőséget, és jól teszik. A rövidke tesztelés során nem jutott idő a szekvencerben és a CV/Gate megfejtésekben elmélyedni, de pusztán ezen eszközök megléte is további izgalmas alkalmazásokat tesz lehetővé. Menet közben találkoztam sok apró kis okossággal, melyek csak akkor jönnek elő, mikor az ember már komolyabb ismeretségbe kerül a hangszerrel. Borzasztó sok tudást, teljesítményt és precíz műszaki megvalósítást rakott a Roland a JD-XA –ba a zenészek örömére.
Az új, hamarosan forgalomba kerülő szintit jó szívvel ajánlom a billentyűsök és valamennyi villanyzenész figyelmébe.
A hangszert több napon át nyúztam, de sajnos nem eleget, még bőven lenne rajta sok tesztelni és kipróbálni való. Az alábbi videó akkor készült, amikor az AXIAL-ról beimportált patcheket (főleg D-50 és Juno-106 modellek) analizálgattam és analogizálgattam meg. Éjszaka már nem volt billentyűs a házban, és a felvételt nem is akartam kitenni a netre, de úgy gondolom, a már elérhető, főleg a gyári preseteket bemutató videók mellett ez a kis szösszenet is információkkal szolgálhat a hangszer irán érdeklődők számára.  
    

Apple_windows.jpg  Nem, nem akarom az idegtépő és parttalan vitákat elindítani, pláne nem moderálni! Mindössze arra vagyok kíváncsi, hogy a blogot látogató zenész / producer / DJ / stúdiós és hasonszőrű népek ma milyen arányban használják zenei célokra a két meghatározó géptípust. Tehát nem zenehallgatásról szól a felmérés, hanem kifejezetten zeneszerkesztés, hangfelvétel, utómunkák, midi és audio anyagok készítése és szerkesztése, kottaszerkesztés, zeneoktatás a mostani érdeklődés tárgya, de ide tartozhatnak a színpadtechnikai vezérlések és egyéb, a professzionális hangtechnikához kapcsolódó tevékenységek is.

Ha már a blog.hu lehetővé teszi ezt az új funkciót, próbáljuk ki, kíváncsian várjuk az eredményeket.

 



 

 JBL SRX800 gyorsteszt

 

jbl_srx800.jpg

A több évtizede fellépő zenészek emlékezetében jól él még a kép arról, hogy hogyan nézett ki a színpad felpakolás után. A két oldalon tornyosuló jókora hangfalhegyek tekintélyt parancsoló módon szegélyezték a zenészek mozgásterét. Nem is volt valamire való zenekar, ha nem ez a színpadkép fogadta a nagyérdemű közönséget. A dolog persze nem nolg1szj.jpgvolt öncélú, hiába mosolygunk ma már ezeken a megoldásokon. Az akkori technikai lehetőségek birtokában általában egy háromutas hangfalrendszert lehetett úgy kivitelezni (szinte mindig gyári modellek házi koppintásával), hogy egy nagy termet rendesen beszóljon. Nem igaz az, hogy "annak idején" nem volt fontos a báli vagy amatőr rock zenekarok esetében a jó megszólalás. Már akkor is rájöttek arra, hogy a kulturáltan, szépen szóló hangrendszer a sikeres buli egyik záloga. A szűk anyagi keretek között is lehetett szépen szóló hangrendszereket készíteni, de ez csak nagyon sok próbálkozás, kísérletezés árán szokott összejönni. Magam is részese voltam ezeknek a hangcucc gyártásoknak és beállításoknak, na és természetesen az üzemeltetésnek, mert hiszen mindig a buliban dől el, hogy a koncepció jó, vagy nem.
Ugorjunk 25-30 évet. A felállás mára alapvetően megváltozott. A zenekarok jelentős részének nincs is saját hangosító felszerelése, olyan helyekre mennek fellépni, ahol a rendezők biztosítják a hangot, csak rá kell dugni a mikrofonokat és a hangszereket, és kész. A kisebb bandák esetében pedig a mozgékonyság és a rugalmasság igen fontos szempont lett. Ezeknek a zenekaroknak most is van saját hangrendszerük, ám nem egy teherautónyi felszerelést cipelnek magukkal, hanem a régi felszerelés töredékét. Az elv sok esetben az, hogy egy kisbuszban kényelmesen férjen el a zenekar, a hangszerek és a teljes hangrendszer, sokszor még a fénycucc is. Nagyon megnőtt tehát az igény a kisméretű, de nagy teljesítményű, és természetesen szépen szóló hangfalakra. Ezek eleinte továbbra is elsősorban passzív ládák voltak, és a rendszer standard tartozékát jelentette a  végfokokat, crossovert, effektet és a keverőt magában foglaló dögnehéz rackdoboz.
Elég régóta elkezdtek a gyártók aktív zenekari hangfalakat is gyártani, így aztán a végfokok kimaradhattak a rendszerből. Ez azonban csak térfogatcsökkenésben jelentkezett, a súly megmaradt, hiszen az erősítőmodulokat beépítették a hangfal házába. Itt kezdődtek a bajok. Ha eddig egy adott hangfal mondjuk 30 kg-ot nyomott, az aktív változata biztosan elkerülte a 40 kilót. Aki sokat pakolt már lépcsőn hangfalat, meg rakosgatta őket hangfalállványra, az tudja, hogy ez durva különbség. Másrészt a korai aktív hangfalakkal sok baj volt a súlyukon kívül is. A gyártók többsége azt csinálta, hogy kicsit áttervezte a végfokjaikban jól bevált erősítőmodulokat, és  beépítette őket a hangládákba. Csakhogy azok ott nem szokták jól érezni magukat. Amíg egy rack méretű erősítőben mindig jól kitalálták a hűtést, a hangfalba épített modulok esetében ez soha se sikerült igazán jól. Az erősítő modulok túlmelegedtek, és ha volt bennük rendes termikus védelem, akkor leoldottak (persze mindig a buli közepén), ha nem, akkor pedig kicsapkodták a biztosítékokat, vagy elszálltak a végtranyók, és rendszerint vége is lett a koncertnek. A másik igen komoly problémát a rázkódás jelenti. Különösen az aktív szubládákban nagyon erős rezonanciák keletkeznek, az alkatrészek gyakran letöredeztek a panelról. Ezért volt az, hogy még tíz évvel ezelőtt a zenészeknek elsősorban hagyományos passzív hangfalas megoldásokat javasoltunk. Voltak persze akkor is gyártók a piacon nagyon jó, strapabíró aktív hangfal konstrukciókkal, csakhogy azok árban voltak egy nagyságrenddel magasabban.
Az igazi áttörést a digitális erősítők gyors fejlődése hozta el. A kapcsolóüzemű tápegységekkel és digitális végfokokkal megjelentek a csekély súlyú és fölöslegesen nem melegedő elektronikák, így két nagy probléma mindjárt kiesett. Az első digitális végfokok ugyanakkor hangminőségben nem érték el a jó analóg társaikat, és a meghibásodások is gyakoriak voltak, ezért a szakma húzta a száját, nem lelkesedett értük. Bevallom, hogy mi sem gondoltuk, hogy ez a technológia ilyen gyorsan kinövi a gyerekbetegségeit, de ma már elmondhatjuk, hogy a professzionális hangtechnikában senki sem kérdőjelezi meg digitális végfokok hasznosságát.
A digitális elektronikával épített aktív hangosítási hangfalak egyik úttörője kétségtelenül a JBL volt. Már a PRX500-asoknál megtapasztalhattuk az általuk kitalált rendszer előnyeit. A PRX600 is bizonyított, egy csomót használnak belőle az ügyfeleink most is nagy megelégedettséggel. A PRX700 ezek után még nagyobb teljesítményt (1500W) és hangnyomást ígért, és ezeket valóban teljesítette is. A gyár a 700-as szériánál a Crown elektronikáról áttért egy jó nevű európai gyártó moduljára, ami viszont ventilátoros hűtést használt. Ez sem keltett nagyobb zajt, mint egy laptop hűtője, de néhány felhasználó nem örült neki, mert ha a hallgatóság mindössze 1-2 méterre ül egy csendes teremben a hangfaltól, akkor azért hallható. Az egy másik kérdés, hogy ilyen közegbe az ember nem tesz egy hatalmas teljesítményű hangfalat a nagyérdemű közönség orra elé, normál koncert körülmények között pedig ugyanúgy belevész a környezeti zajba a halk surrogás, mint ahogy a hagyományos végfokok vagy a robotlámpák ventilátorát sem reklamálta soha senki. Mindenesetre a JBL még jobban lecsökkentette a PRX700 sorozat hűtőjének a zaját. Ez év elején pedig bemutatta az új nagyágyút, az SRX800 szériát. Még a korábbi modellekhez képest is sok újítást vezettek be, érdemes ezeket átfutni. A kétutas falak esetében  2000 W teljesítményt adnak meg, ami úgy értendő, hogy 1-1 db 1000 wattos modul hajtja meg a mély jbl_srx_hangszorok.jpghangszórót, illetve a magasat. Ettől persze nem kell hanyatt esnünk, nyilván nem arról van szó, hogy a magas sugárzót 1kV pirítja, ennek semmi értelme sincs, sőt, a mélyre sem fog gyakran ennyi teljesítmény kerülni, erről gondoskodik a fejlett DSP technológia, ami az egész rendszer lelkét képezi. A lényeges az egészből annyi, hogy 2 db ilyen nagy teljesítményű végerősítő dolgozik a hangfalban, prémium kategóriás JBL hangsugárzókat hajt meg és ennek eredményeként 137 dB, vagyis rendkívül magas SPL értéket kapunk, a többi pedig a gyártók közti számháború részét képezi.
A digitális aktív hangfalak leglényegesebb tervezési szempontja az, hogy a vezérlő DSP, a végfokok és a beépített hangszórók együttműködése tökéletes legyen. A fejlesztők azt állítják, hogy ez itt tényleg megvalósult, egy intelligens rendszer gondoskodik a tökéletes megszólalásról és a hangszórók kíméléséről egyaránt. Újdonság, hogy a beállításokhoz kapunk egy LCD kijelzős menürendszert. Ezen túlmenően lehetőség van a hangfal vezérlő DSP-jének finombeállításra is Bluetooth kapcsolaton keresztül egy iOS vagy Android eszköz segítségével. A rafinált nagy sebességű DSP összesen 20 parametrikus EQ-t, 96 kHz-es FIR szűrőket tartalmaz, így teljesen egyedi crossover beállításokat alkalmazhatunk, megadja a hangszóró delay (jelút késleltetés) lehetőséget, és még a rendszer kalibráláshoz szükséges jelgenerátort is tartalmaz. Behívhatjuk a JBL AE (Apllication Engineering) csapata által kalibrált gyári beállításokat is, így a rendszer beállításkor rengeteg idő is nyerhető, ami ugye a hangtechnikusok számára nagy kincs. Ha már a vezérlésről esik szó, ne feledkezzünk meg a hátfalon levő RJ45 csatlakozóról sem. Ezen keresztül kábellel vagy egy routert beiktatva akár drót nélkül is vezérelhetjük a hangfalat Ethercon rendszerről.
Praktikus megoldás, hogy két független bemeneti csatlakozónk van kombinált XLR-jack aljzatokkal, keverhető bemenetekkel és ezek szintjét a hátfali LCD kijelzőn ellenőrizhetjük is. A csatornák jele külön-külön és keverve is tovább linkelhető, így összetett rendszereket is megvalósíthatunk. jbl_srx800_control.jpg
A hangfalakat először kézbe véve egyből azt mondtuk, hogy igen, ezek masszív, strapabíró eszközök, szóval nem az az egyszer használatos fajta. A 815-ösök 28,6 kg-os súlya ugyan nem pihekönnyű, de jó a fogás rajtuk, így egyáltalán nem nehéz a szállításuk vagy az állványra helyezésük. Ne felejtsük el, hogy a szokásos hangfalainkból ekkora hanghoz egy kisebb teherautónyit kellett volna fognunk, és innentől roppant könnyűnek tűnnek.
Természetesen a hang érdekelt minket a legjobban. Alap beállításban rendkívül lineáris, részletgazdag és dinamikus megszólalást tapasztaltunk. Bár jó nagy teremben teszteltük, a bennük rejlő maximális hangerőt meg sem tudtuk közelíteni, bőven volt még tartalék a rendszerben, tehát szabad térre is gond nélkül ki lehet rakni őket.  A precíz hangvisszaadást nyugodtan lehet audofil elvárások szerint is elemezni, nem kell azt mondanunk védekezésül, hogy "jó, jó, ez nem hifi cucc, hanem egy hangosítási hangfal"! Jól elhelyezve őket a sztereó kép is teljesen tiszta, és ami hangosítási hangfalnál nagyon fontos, rendkívül egyenletesen sugározza be a teret, így a hallgatóság jó nagy része körülbelül ugyanazt és ugyanúgy hallja.
A múltkor beszámoltunk a Nagykanizsán megrendezett III. Országos Elektroakusztikus-zenei Versenyről. Itt a Bertaudio cég jóvoltából SRX815-ös hangfalakat élesben, valós hangosítási helyzetben is tesztelhettünk. A versenyen rendkívül fontos volt, hogy zsűri mellett a teremben ülő hallgatóság is a lehető legjobb minőségben hallgathassa az elhangzott produkciókat. Azt gondolom, hogy ezt a célt sikerült is a hangfalakkal igen jól megvalósítani, mert nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. A technikusok számára azok a hálás hangfalak, melyeket használva nem kell a keverőn és EQ hegyeken zsonglőrködni, alapból jól szólnak. A versenyen elhangzottak szóló darabok, kamaraművek és nagyon komplex anyagok is, az SRX815-ösök kiválóan szolgáltak minden alkalommal. Említsük meg azt is, hogy a beszédérthetőség is nagyon jó, mert néha ez nem annyira magától értetődő,  zenére amúgy egészen jól befogható hangfalak esetében sem.
Örültünk volna, ha a mobiltelefonos vezérlő rendszert is ki tudtuk volna próbálni, de amikor a hangfalakat teszteltük, akkor az ehhez szükséges alkalmazás még kissé bugos stádiumban volt, így nem nagyon erőltettük. Remélhetőleg ezen a fejlesztők már túljutottak, és az iOS és Android verziók is hibátlanul futnak. Természetesen ezek az alkalmazások a hangfal tulajdonosok számára ingyenesen letölthetők.

Tapasztalatainkat összegezve annyit tudtunk megállapítani, hogy a JBL ismét emelni tudott a saját maga és a konkurensek által immáron jó magasra helyezett lécen, és igen jó aktív hangfalat alkotott. Olyan készüléket, melyet a hangosítással foglalkozó szakemberek és a zenészek kapásból kedvelnek, és igazából nem kell túl sokat beszélni róla, egyszerűen meg kell hallgatni. A legkülönbözőbb hangosítási feladatokra tudjuk ajánlani a JBL SX800 széria darabjait. A 12-es és 15-ös kétutas hangfal mellett egy háromutas hangfalat és kétféle szub ládát is tartalmaz a rendszer, nagyon rugalmasan lehet tehát belőlük építkezni.
Ismerve a magyar hangosítási piac helyzetét, lehet, hogy a hangfalak árát néhányan magasnak találják majd. Azonban látnunk kell, hogy ezzel a teljesítménnyel és hangminőséggel ilyen áron mindeddig nem találkozhattunk, és biztosak vagyunk benne, hogy aki beinvesztál egy SRX800 rendszerbe, az nagyon megbízható munkaeszközökre tesz szert. Ezt alátámasztják a NAMM Showt és a Frankfurti Vásárt követő szakmai visszhangok is.      

     

Sikerült pár napra megkaparintanunk a KORG új arrangerét, a Havian 30-at. Mondhatnánk azt is persze, hogy ez inkább digitális zongora, hiszen legfőbb jellegzetessége a 88 súlyozott kalapácsmechanikás billentyűzete. A gyári nomenklatúra szerint Digital Ensemble Piano a besorolása. Sajnos nem volt túl sok időnk a kölcsönös ismerkedésre, de ez nem is olyan nagy baj, hiszen a hangszer pár nappal ezelőtti frankfurti bemutatóját követően meglehetősen gyorsan elterjedt a neten, hogy valójában egy felturbózott PA300-at dobott a KORG piacra.  Gyorsan konstatáltuk, hogy ez nagyjából így is van, tehát a hangszínek, stílusok, menük és egyebek firtatásába nem mentünk bele. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a zongora hangszínek választékát kibővítették, tudván, hogy ezt a hangszert zongoristák is fogják használni, vagy főleg ők fogják használni.. A kezelőszerveket is némileg átvariálták, azonban ha valaki használt már KORG PA sorozatú szintetizátort, az pillanatok alatt eligazodik ezen a hangszeren is. Az első képek alapján kissé megrémültünk a mini joysticktól, de a gyakorlatban teljesen jól működik, tehát aki szereti, hamar meg fogja szokni.

korg_havian30_felul_k.jpg

A tesztelés tárgya elsősorban természetesen a billentyűzet volt. A gyár "Great European Hammer-Action feel" billentyűzettel csábítja a népet, és itt meg kell egy pillanatra állni. Normális digitális zongora billentyűzetet nem sokan gyártanak. Az elmúlt időben nagyon sok jobb sorsra érdemes hangszerbe építettek a gyártók méltatlanul gyenge klaviatúrát. A zenészek persze minden lehetséges fórumon hangot adtak rosszallásuknak, de ez nem nagyon hatotta meg a gyártókat. Valljuk be, hogy a nagy hangszergyárak kevés kivétellel elcsábultak az olcsó távol-keleti termékektől, és legalább gyártmányaik egy részébe ezeket az "érdekes billentésű" izéket szerelték. Minek nevezzük azokat a billentyűzeteket, melyeknél a fekete billentyűk mélyen bemennek két fehér közé, ha az ember nem vigyáz, még az ujja is oda szorul? Vagy vadul nyekeregnek, vagy oldalirányba vad mozgásokat végeznek, vagy olyan a lenyomás érzetük, mintha buborékfóliára támaszkodnának, és ezt a feltevést még hanghatások is alátámasztják. Sorolhatnánk az elborzasztó dolgokat, és akkor még kalapácsokról, kiváltási pont érzetről meg dinamikai finomságokról egy szót sem szóltunk. Tehát a KORG eljutott odáig, hogy a marketing szövegeiben lényegesnek tartja megemlíteni, hogy az adott hangszerbe európai érzetű billentyűzetet épített. Azt nem tudjuk pontosan, hogy valamelyik Fatar mechanikát választották-e, de játékérzetre nagyon azokra hajaz. Tudni kell azt is, hogy a KORG-nak van egy kitűnő és sokak által kedvelt mechanikája, az RH3, erről már esett szó a Bitzenedében. Nem tudhatjuk, miért nem ezt szerelték a Havian 30-ba, de sejtésünk van. Ha megemeljük a hangszert, tapasztalhatjuk, hogy jóval könnyebb, mint a hasonló digitális színpadi zongorák. A specifikáció szerint  mindössze 15 kg, ami egy hangszórós modell esetében nagyon könnyűnek tekinthető, pláne a hagyományos Fatar billentyűzetekkel szerelt zongorák átlagos 22-28 kg-os súlyával szemben.
Megindult a gyártók közt egy verseny a könnyebb 88 billentyűs hangszerek előállítására, és az utóbbi években született is néhány figyelemre méltó eredmény, említhetjük pl. a Casio Privia sorozatát. Ez is egy felhasználói oldalról jött igényt próbál kielégíteni. Ahogy felgyorsult a világ, egyre lényegesebb lett az, hogy a zenész könnyen és gyorsan tudja szállítani, harchoz tenni és leszerelni a hangszerét. A komótos be- és kipakolás helyett általában a sietős cuccolás lett a jellemző, no és nagyon sok zenésznek nincs roadja, egyedül hordja a sokszor teherautónyi felszerelést. A Havian 30 első számú célközönségét a vendéglátós zenészek, a "One Man Band" muzsikusok alkotják. Ők egy hangszerrel szemben támasztott minőségi elvárásaik megfogalmazása után rögtön a szállíthatósággal szoktak jönni, mert bizony, nagyon lényeges szempont ez. Korábban azt szoktuk mondani, hogy "Vagy könnyű, vagy jó, választhatsz!". Mostanában úgy néz ki, a két szempontot sikerül egyre jobban összehangolni. Erre jó példa a Havian 30 is, mert egy kellemes, jól játszható, rendesen dinamikázható, kulturált billentyűzetet kapunk benne, és még sem túl nehéz.
A hangzás teszteléséről röviden annyit lehet mondani, hogy a beépített erősítő és a hangszórók rendben vannak, a PA-szériából megismert szép hangszínek szépen megszólalnak, és ha kicsit rá kell tolni a hangerőt, akkor is jól helytáll a hangrendszer.

A Havian 30-ról szóló első benyomásaink teljesen pozitívak, a vendéglátós zenészek és a bárzongoristák nagyon szeretni fogják. Hasonlóképpen jó szívvel ajánljuk otthoni használatra is. Sok családban kellene egy digitális zongora meg egy kísérőautomata hangszer is, amiket aztán a családtagok felváltva használnának. A Havian 30 erre a célra tökéletes. Szándékosan nem bonyolódnék most bele a mindenféle extrába, mint pl. teljes szerkeszthetőség, kiváló fájl lejátszási és rögzítési lehetőségek és hasonlók, mert a PA sorozat ismerői és kedvelői számára ezek nagyjából természetesek.korg_havian30_hatul.jpg

Hogy a sok jó mellett néhány kevésbé jó dolgot is megemlítsünk, a készülék hátoldalát kell megnéznünk. A PA300 esetében is morgolódtunk már az egyszem sztereó kijáraton és a hagyományos MIDI csatlakozók lespórolása miatt. Lehet, hogy kirukkol majd a KORG mondjuk egy Havian 60 névre hallgató másik modellel, melyen a PA600-hoz hasonlóan lesznek ezek megoldva, de néhány zenésznek a jelenlegi verzió is tökéletesen megfelelne, ha még kb. 10 USD járulékos költséggel kiépítették volna a profi felhasználásnál szokásos csatlakozókat. Nagy tragédiát persze a hiányuk sem jelent, de mégis úgy érezzük, hogy a Korgnak nem kellett volna ebbe a más gyártók által kitalált "lájtosító" utcába bemennie. 
A másik sarkalatos kérdés az ár. Első olvasatban elég drágának tűnik érte az 1500 USD (450000 Ft) körüli bruttó ár, azonban ha figyelembe vesszük, hogy egy igazán jó arrangert kapunk ennyi pénzért egy igazán jó billentyűzettel, akkor máris teljesen reális az ár/érték arány. Ne felejtsük el, hogy ez a hangszer stílusok és hangszínek tekintetében rendkívül nyitott, a PA széria esetében megismert nagyon jó gyári tartalmakon kívül szerkeszthetünk és betölthetünk saját anyagokat is, és nagyon nagy mértékben testre szabhatjuk a hangszert.
Tudjuk, hogy sokan várták egy olyan zongorabillentésű KORG arranger piacra kerülését, mely az új generációs PA szériára épül. Számukra csak azt tudjuk javasolni, hogy minél hamarabb cserkésszék be a Havian 30-at, tetszeni fog nekik! 

A hangszerről bővebb információkat, adatlapot a Syncopa oldalon tettünk közzé.