Roland JD-XA crossover szintetizátor gyorsteszt

Kezünkbe kaphattunk még a megjelenés előtt egy Roland JD-XA szintetizátort. Természetesen buzgón nekiestünk a tesztelésnek, és magam is órákat töltöttem el az új szintivel, mivel egyértelműen ez az idei év eddigi legnagyobb szintetizátoros durranása, és a bejelentése óta vártunk az alkalomra, hogy kipróbálhassuk.

Miért is izgalmas ez a hangszer? Talán azért, mert a Roland 1984 óta nem gyártott polifonikus szintetizátort. Pedig ott voltak példának okáért anno a JX-3P, a JX-8P és a Juno-106, mind szívemcsücske szintik. Gyártottak persze kiváló és legendás PCM hangszereket, gondoljunk csak az LA hangkeltésű „D” szériára vagy az újabb Fantom vonulatra, és gyártottak egyre jobb modellező szintiket is,  éppen csak analógot nem. Tudjuk, hogy a korai analóg szintetizátorok nagyon sok gyermekbetegséggel küszködtek. Könnyen elhangolódtak, elveszítették a linearitásukat (magyarán a billentyűzet mentén nem mindenhol voltak tiszták a hangközök, termikusan instabilak voltak, nehéz volt reprodukálni egy adott hangzást, stb.) Az említett széthangolódások, instabilitások rendbetétele borzasztó időigényes, pepecselős és nagy figyelmet igénylő szervizmunka, kínlódunk is velük bőven. Ugyanakkor az analóg sound hívei általában tisztában vannak ezekkel a hátulütőkkel, de bevállalják az időnkénti rendbetételt és kalibrációt a vágyott hangzás és szintézislehetőségek érdekében. A nagy hangszeres cégek leálltak tehát az analógokkal a ’80-as évek végén, és inkább a minél jobb PCM alapú, illetve modellező hangkeltéssel szerelt vonulatot fejlesztették, már a piac "természetes hangzásra" kihegyeződő igénye miatt is. Néhány kisebb (leginkább egy vagy pár emberes) cég ügyködött csak a hagyományos analóg fronton. Emlékeim szerint az Alesis volt az első nagyobb gyártó, amelyik 2000 körül azt mondta, hogy most már létezik az a félvezető technológia, aminek a segítségével lehet stabil, jól vezérelhető analóg szintetizátorokat sorozatban gyártani, és kihozták az A6 Andromedát. Annak idején mindenki sziszegett, hogy hú, hát ezt meg minek, mert igaz, hogy jó, de hát baromi drága, satöbbi. Mára már kult hangszerré vált, és használtan is magas összegekért cserél gazdát.  A gyártás kulcsát az Alesis által kifejlesztett egyedi analóg hangkeltő chipek jelentették.
Aztán valahogy úgy alakult, hogy a régi analóg hangszerek iránti kereslet nem hogy csökkent, hanem még fokozódott is. Így aztán nem csodálkozunk, hogy a Korg újra elővette az MS20-at, gyártják az ARP Odysseyt, és még folytathatnánk a sort más gyártókkal is. El lehetne mélyedni egy külön tanulmányban arról, hogy az új analóg szintik miként ötvözik az eredeti hangkeltési technológiákat a XXI. századi félvezetők kínálta lehetőségekkel, de ez messze kimerítené a mostani tesztelésünk kereteit. Ráadásul itt most egy konkrét modellről beszélünk, a vadonatúj Roland JD-XA-ról. Azonban ez a hangszer sem jöhetett volna létre, ha a Roland fejlesztői nem gondolták volna, hogy igen, most már tökéletesen stabil és sorozatgyártásban reprodukálható analóg hangforrásokat tudnak gyártani, ami ráadásul a polifon követelményeknek is maradéktalanul megfelel. Azonban még nagyobbat dobtak. A saját elnevezésük szerint crossover synthesizer-t alkottak. Erre egyelőre jó magyar kifejezést nem tudok, a kifejezésnek semmi köze a hangtechnikában használt keresztváltókhoz, sem a zenei "crossover" műfajokhoz.  Keresztezték a polifon analóg hangkeltést a digitálissal. Ráadásul, ha már ez megvolt, raktak az egészre mikrofonbemenetet is, hogy lehessen vokóderezni, és az egészet megspékelték egy nagyon erős effektprocesszorral, ja igen, és egy szekvencerrel is. A helyzet azonban még kacifántosabb, mint az a későbbiekben ki fog derülni. Arra voltam alapvetően kíváncsi, hogy a két eltérő szintetizátor konstrukciót, melyek rajongótáborai nem teljesen átfedő halmazokat képeznek, mennyire tudta a Roland jól összehozni, erre utal a bejegyzés címe is a két dudásról.  
Csapjunk bele tehát a szinti felderítésébe! Gondolom, a gyári ismertetőt és a protokolláris leírást minden érdeklődő úgyis ismeri, ha mégsem, akkor elolvashatja itt magyarul és itt részletesebben angolul. Néhány, a hangszer társaságában eltöltött éjszaka után a saját eddigi tapasztalataimat és benyomásaimat szeretném megosztani veletek.     

Külalak
A fekete-piros „nightdesign” nekem a fényképek és az előzetes videók alapján is bejött. A valóságban is rendkívül látványos, szuper hangulatot kelt stúdióban és színpadon egyaránt. A fekete fedlapra szitázott piros feliratok viszont bizonyos fényviszonyok mellett nem éppen jól olvashatók. Persze, akinek már pár napja megvan a hangszere, úgysem ezeket fogja bogarászni, ennyi áldozatot tehát elfogadhatunk a látvány oltárán. A látványos küllem, konkrétan a plexi fedlap viszont elég sérülékeny, ezért a leendő tulajdonosokat arra biztatom, hogy ha szeretnék megőrizni a tetszetős külsőt, akkor óvják a hangszert a portól, kosztól, ráfolyt löttyöktől, karcolásoktól és egyéb sérülésektől. A tanács természetesen minden hangszerre ugyanígy él, de a JD-XA felülete egy kicsit nagyobb odafigyelést és óvatosabb tisztogatást igényel a szokásosnál.

Kezelés  
A kezelőszervek stabilak, színpadtűrők. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert némelyik gyártó mostanában igen satnya, gyenge kezelőszerveket épít a hangszerekre, amiket az ember szinte fél megmozdítani is. Természetesen a potik, faderek, nyomógombok és csatlakozók élettartama majd a tényleges használat során derül ki, de ezek tényleg stabilnak tűnnek. A kezelőszervek elhelyezése logikus, alapvetően a szintézis jelútjának felel meg az elrendezésük. A sok valósidejű kezelőszerv mellett persze ott vannak a menük eléréséhez és kezeléséhez szükséges további gombok is. A kétsoros LCD kijelzőt én speciel kicsinek tartom. Nagyon szépen kidolgozott és meglehetősen összetett menürendszert tartalmaz a hangszer, ehhez képest a kis kijelzőn való navigálás nem túl egyszerű, bár természetesen minél többet kutakodik az ember a menüben, annál gyorsabban eléri, amit akar. Azt viszont úgy látom, más netes tesztelők is szóvá tették, hogy nincs egy értékállító enkóder, mint ahogyan azt a hasonló készülékeken megszokhattuk. Így bármely paraméter értékének megadását a + és – gombok pöcögtetésével vagy folyamatos nyomva tartásával érhetjük el. Hiányzik az a kerék. Bár – az én véleményem szerint – azért kicsi a kijelző és azért nincs kerék, mert minden bizonnyal ki fog jönni egy editor szoftver, és akkor úgy is mindenki azon fog szerkeszteni. A színpadi játékhoz és a real time nyúzáshoz pedig minden adott és kéznél van, ezért ezen a kérdésen tovább nem rugóztam.
Dicséretet érdemel a sok egyedi LED és a potik körüli kör megvilágítása. Egy szempillantás alatt áttekintést kapunk a „ki kivel van?”, „mi mit csinál?” kérdésekre. Bármely program kiválasztása után azonnal látjuk, hogy a 4 analóg és 4 digitális part közül melyek aktívak. Ha szeretnénk beavatkozni valamilyen paraméterbe, akkor egy vagy több part párhuzamos szerkesztésre történő kiválasztását is egyből visszajelzik a megfelelő ledek. A luxusmegoldást persze a motorfaderek és koronaledes potik vagy enkóderek adnák, de az roppant módon felhúzná a hangszer árát, és a gyakorlatban nem éreztem olyan nagyon ezek hiányát, mint ahogyan az ős analógok kapcsán sem meditált ezekről a dolgokról senki sem.
 A billentyűzet teljesen korrekt, dinamikus és aftertouch-os, ahogyan illik, panasz nem érheti. A terjedelme 4 oktávos, de természetesen transzponálható +/- 2 oktáv mértékéig. 
      
Csatlakozók
A hátoldali csatlakozók sorában ott találjuk a fejhallgató kimenetet és a két monó vonal kimenetet. Érdemes megemlíteni, hogy ezek "rendes" 6,3-as jack aljzatok, mert manapság elég sok profiknak szánt szintin is 3,5-es csatlakozókat találunk hang kimeneten, és én azt nem szeretem. Van egy külön Analog out és egy Click kimenetünk is, és szinte már látom, hogy ettől néhány tapasztalt szinticsavargató embernek mosoly derül az arcára. Pedig most jön a hab a tortán: van hátul 2 db CV OUT és 2 db GATE OUT csatlakozónk is. Igaz, hogy ezek 3,5-es jack aljzatok, de úgy tűnik, hogy az analógokat felélesztő gyártók most erre tértek rá a CV rendszerben. A Roland a V/oktáv rendszerű CV-t használja. Megoldott tehát az analóg világ régebbi és újabb portékáihoz való illesztés, legalábbis kifelé. Egyre többen építgetnek kisebb-nagyobb analóg rendszereket egyedi megfejtésekkel, számukra ez nagyon fontos információ lehet. Zárójelben jegyzem meg, hogy nem is olyan egyszerű jó minőségű, 3,5-es jack dugóval szerelt patch kábeleket beszerezni. Valószínűleg rá fog majd állni pár cég a gyártásukra, addig házi készítéssel, vagy sztereó jelkábel befogásával oldhatjuk meg a kérdést.
Ne feledkezzünk meg a mikrofon bemenetről sem! Ez egy kombi XLR-jack aljzat, mindkét bemeneten szimmetrikus jel fogadására készítették fel. Az XLR-re menüből tudunk  48V fantomtápot adni, ami nagyon becsülendő dolog, hiszen így kondi mikrofonnal is dolgozhatunk. Ugyanakkor fokozott figyelemmel is kell lennünk, nehogy valami disznóságot kövessünk el a rosszul használt vagy bekapcsolva felejtett fantommal. A bemenethez külső érzékenység beállító poti is tartozik, de a mikrofon menüjében szabályozhatjuk a jelszintet. Mindezeket azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert biztos vagyok benne, hogy a potenciális felhasználók mindenfélét rá fognak dugni erre a bemenetre, hiszen rengeteg kreatív lehetőséget nyújt. A hátlapon találunk még 3 pedál csatlakozót is, ezzel is jelzi a Roland számunkra, hogy nem gyerekjátékról van szó. Bizony, ezek nagyon fontos dolgok, és tudjuk, hogy sok zenészt nagyon zavar a pedál csatlakozások hiánya. Van egy MIDI IN és egy MIDI OUT csatlakozónk is, és azt már tényleg csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy ebben az árkategóriában még örültünk volna egy THRU-nak (akár 2 dollár 67 cent felárral is), pont azért, mert ez profiknak szánt cucc. Akármit is gondolnak erről manapság a nagy gyártók, igen gyakran felvetődik a THRU kimenet hiánya.
Van viszont mindkét fajta USB aljzatunk. Az egyik a számítógépes kommunikációhoz, a másik pedig az adatok tárolására szolgáló pendrive fogadására.

Analóg hangkeltés
A lényeg persze a hang. Az analóg szekció jó. Van ugye 4 analóg partunk, bennük 2-2 oszcillátorral. Sub oszcillátor nincs, de ha arra vágyunk, akkor a kettőből egyet befogunk subnak. A szokásos hullámformák közül választhatunk, és természetesen van impulzusszélesség szabályozási és modulációs lehetőség is. A két oszcillátor között mód van keresztmodulációra és ringmodulációra is. Itt azonban már találunk egy furmányos megoldást. Modulációs forrásként választhatjuk az „AUX” opciót is, azt pedig menüből mondhatjuk meg, hogy zajt, a kívülről behozott analóg jelet, vagy a digitális szinti szekció jelét használjuk fel. Ezért is mondhatjuk, hogy a „crossover synth” elnevezés jóval többet takar annál, minthogy egy közös dobozba építettek be egy analóg és egy digitális szintit.
Analóg szintetizátor esetében a szűrő létfontosságú eszköz. A  JD-XA többfunkciós szűrőt ad a kezünkbe. A három aluláteresztő szűrőből az első szokványosnak mondható 24 dB/oktávos, a második a régi Roland szintik híres tranzisztorlétra szűrője, szintén 24 dB-s. Azt egyelőre még nem tudom, hogy egy az egyben valamelyik korábbi hangszer szűrőjét építették-e be, vagy a régi elvek alapján újra konstruált áramkörről van-e szó. A Roland szűrők lelkivilágáról itt találnak összefoglalót az érdeklődők. A harmadik választható opció egy 12 dB/oktáv meredekségű aluláteresztő szűrő. Van továbbá egy felüláteresztő és egy sávszűrő lehetőségünk is. Ráadásul van még egy extra felüláteresztő potink is, hogy alapjaiban szűrőzhessük szét oszcillátorainkat. Az egész hang szénné tekeréséhez találunk a szűrőnkön még egy drive poti is, amit  szintén jó kitapasztalni, mert jelentősen befolyásolhatjuk vele a hangzást. Érdemes tehát sokat szórakozni a különféle szűrőkkel, kipróbálni a cutoff és rezonancia viselkedését. Roppant kreatív módon lehet velük dolgozni.
A szűrőre és az erősítő szekcióra ADSR burkológörbe van, az oszcillátorokra (pitc) pedig AD lehetőséget kapunk.  A Roland hagyományok szerint mindegyikre ráküldhetjük az LFO modulációt fázishelyes vagy inverz vezérléssel.

Digitális hangkeltés
Azt mondja a Roland, hogy a 4 partos digitális hangkeltő rendszer az INTEGRA-7 hangmodullal kompatíbilis, ami nagyjából igaz is. Az INTEGRA-7 nagyon komoly teljesítményű hangmodul, egy SuperNATURAL hangforrás. Sokan azt gondolják, hogy a SuperNATURAL a Roland esetében kifejezetten az akusztikus hangszerek visszaadására kifejlesztett hangeszköz, pedig ennél többről van szó, létezik SuperNATURAL megoldás a szintetikus hangokhoz is. A Jupiter-50 és a Jupiter-80 például alapvetően erre épül. Aki kíváncsi a SuperNATURAL hangkeltés alapjaira, itt találhat egy cikket a témáról, illetve egy kicsit alaposabban tárgyalva itt.. A mi esetünkben az a lényeg, hogy a JD-XA-ba bekerült egy INTEGRA-7-tel kompatíbilis, de csak 4 partot leképező, partonként 3 partialból építkező sound engine, mely 64 hang polifóniára képes. Nem tartalmazza tehát az INTEGRAL-7 valamennyi alap mintáját, hanem elsősorban a szintetizátor hangokhoz felhasználhatókat. Az INTEGRAL-7 dokumentációjában elkülönítetten kezelik a „sima” PCM mintákat és a különféle hangszertípusokhoz való SuperNATURAL hullámformákat. Utóbbiak ugyanis „viselkednek” valahogyan a SuperNATURAL hangkeltő rendszerben, tehát nem egyszerű PCM ledarálásról van szó. Felhasználói szemmel (füllel) a dolognak egyetlen értelme van: a digitális hangkeltés is brutális a JD-XA-ban. A rendelkezésünkre álló tesztpéldányban még csak néhány bank van feltöltve hangszínekkel, ezek vegyesen tartalmaznak tiszta analóg, tiszta digitális, és vegyes hangszíneket. Az esetek többségében az a hallgató, aki nem látja a hangszeren a ledeket, nem nagyon fogja tudni, hogy mikor melyik rendszer szól.
Próbaképpen betöltöttem néhány hangszínt az AXIAL bőséges INTEGRAL-7 választékából is. Ezek egy részében kibújik a szög a zsákból, mert pl. a jó öreg D-50 hangszínek esetében azonnal tudni fogjuk, hogy digitálisak, de ha még egy kicsit megkutyuljuk, akkor már senki nem ismer rá azokra sem. Az igazi élvezetet az jelenti ebben a hangszerben, hogy rendkívül bőséges lehetőségeink vannak akár a digitális, akár az analóg szekción belüli hanggyártásra, a kettő keverésével pedig nagyon új és eredeti hangokat is létrehozhatunk.

Effekt szekció
A hangszer igen fontos része. Nem véletlenül goglalkozik a Parameter Guide jó része az effekt programozással. Ha azt mondom, hogy a JD-XA a kreatív hangszerkesztő emberek boldog és vidám játszótere, akkor ezen az egyik legfontosabb játékszer az effekt processzor részleg. Minden parthoz, tehát a 4 analóg és a 4 digitális parthoz is tartozik egy-egy MFX effekt részleg 67 effekt típussal. Magyarán az összes partot külön inzert effekten vezetjük át. Ugyanígy minden parthoz tartozik egy saját EQ is. A lehetőségek tárháza tehát óriási, fantasztikusan összerakott hangzásokat lehet így készíteni. Persze ésszel is kell editálni, mert például ha csak azt nézzük, hogy az analóg résznél igen fejlett szűrők dolgoznak, akkor már elképzelhető, hogy egy komplexebb, mondjuk erősebben modulált szűrőnél hány paraméterre kell ügyelnünk, hogy ne másszunk el véletlenül valami nehezen kezelhető tartományba. De hát a komplex és gazdag hangzások létrehozása érdekében muszáj megismerni a hangszer struktúráját és lehetőségeit, mint ahogyan valamennyi komoly szintetizátor esetében igaz ez az állítás. Az effektek  nem csak a partonkénti processzálásra korlátozódnak. Az összekevert jel egy master zengetőre (6 féle), 2 TFX processzorra (29 féle), egy visszhangra és egy master EQ-ra futnak még rá. Nem beszéltünk még a mikrofon bemenetre csatlakozó vokóderről és a saját zengetőről, az egy független világ.
Felhasználóként természetesen az egyes effektek minősége és paraméterezhetősége érdekel bennünket. Az általam kipróbált effektek túlnyomó része igen profi, jól kidolgozott és jól állítható, tehát elsősorban rajtunk fog múlni, hogy mennyire mesterien bánunk velük.

MIDI kontroller
A hangszeren található rengeteg bizgenytű kínálja magát, hogy szoftveres eszközökhöz kontrollerként használjuk. Természetesen a Roland nem hagyta ki ezt a ziccert, így még erőteljesebben multifunkciós szintetizátort alkottak.   

Összefoglaló
A JD-XA összességében igen kedvező benyomást tett rám. Azok fogják rendkívüli módon kedvelni, akik szeretik a gazdag hangzásvilágra képes, inspiráló szintetizátorokat. Bár a teszthangszer néhány feltöltött bankjában is igen meggyőző hangszínek sorakoznak, azt gondolom, hogy ezt a szintit nem annyira a preset nyomkodásban örömüket lelő népek fogják megvásárolni, hanem az egyedi hangzásokra, sokoldalúságra vágyó és kísérletezni szerető zenészek. Ők pedig igen sok örömöt fognak lelni benne.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy ez inkább stúdió hangszer, de ugyanúgy, vagy talán még jobban ki lehet használni zenekarban vagy liveact játékban, és akár a DJ világ is gyorsan felkaphatja. Hangzásvilága a klasszikus finom szőnyegektől a különféle leadeken át a ma gyakran használt rettentő szétcsavart, szétmodulált soundokig mindent felölel. Nekem a digitális és az analóg rendszer együttes használatával előállított hangszínei voltak a legizgalmasabbak, és bevallom, magam is főztem gyorsan néhány saját hangzást. A „crossover synth” koncepció tehát nekem bejött, analóg és digitális hangkeltés jól megférhet egy eszközben. Megelvő alapokból kiindulva pillanatok alatt eljuthatunk egy teljesen újszerű megszólalásig. A sound designerek persze ki fogják használni az összes lehetőséget, és jól teszik. A rövidke tesztelés során nem jutott idő a szekvencerben és a CV/Gate megfejtésekben elmélyedni, de pusztán ezen eszközök megléte is további izgalmas alkalmazásokat tesz lehetővé. Menet közben találkoztam sok apró kis okossággal, melyek csak akkor jönnek elő, mikor az ember már komolyabb ismeretségbe kerül a hangszerrel. Borzasztó sok tudást, teljesítményt és precíz műszaki megvalósítást rakott a Roland a JD-XA –ba a zenészek örömére.
Az új, hamarosan forgalomba kerülő szintit jó szívvel ajánlom a billentyűsök és valamennyi villanyzenész figyelmébe.
A hangszert több napon át nyúztam, de sajnos nem eleget, még bőven lenne rajta sok tesztelni és kipróbálni való. Az alábbi videó akkor készült, amikor az AXIAL-ról beimportált patcheket (főleg D-50 és Juno-106 modellek) analizálgattam és analogizálgattam meg. Éjszaka már nem volt billentyűs a házban, és a felvételt nem is akartam kitenni a netre, de úgy gondolom, a már elérhető, főleg a gyári preseteket bemutató videók mellett ez a kis szösszenet is információkkal szolgálhat a hangszer irán érdeklődők számára.  
    

  Nem, nem akarom az idegtépő és parttalan vitákat elindítani, pláne nem moderálni! Mindössze arra vagyok kíváncsi, hogy a blogot látogató zenész / producer / DJ / stúdiós és hasonszőrű népek ma milyen arányban használják zenei célokra a két meghatározó géptípust. Tehát nem zenehallgatásról szól a felmérés, hanem kifejezetten zeneszerkesztés, hangfelvétel, utómunkák, midi és audio anyagok készítése és szerkesztése, kottaszerkesztés, zeneoktatás a mostani érdeklődés tárgya, de ide tartozhatnak a színpadtechnikai vezérlések és egyéb, a professzionális hangtechnikához kapcsolódó tevékenységek is.

Ha már a blog.hu lehetővé teszi ezt az új funkciót, próbáljuk ki, kíváncsian várjuk az eredményeket.

 JBL SRX800 gyorsteszt

A több évtizede fellépő zenészek emlékezetében jól él még a kép arról, hogy hogyan nézett ki a színpad felpakolás után. A két oldalon tornyosuló jókora hangfalhegyek tekintélyt parancsoló módon szegélyezték a zenészek mozgásterét. Nem is volt valamire való zenekar, ha nem ez a színpadkép fogadta a nagyérdemű közönséget. A dolog persze nem volt öncélú, hiába mosolygunk ma már ezeken a megoldásokon. Az akkori technikai lehetőségek birtokában általában egy háromutas hangfalrendszert lehetett úgy kivitelezni (szinte mindig gyári modellek házi koppintásával), hogy egy nagy termet rendesen beszóljon. Nem igaz az, hogy "annak idején" nem volt fontos a báli vagy amatőr rock zenekarok esetében a jó megszólalás. Már akkor is rájöttek arra, hogy a kulturáltan, szépen szóló hangrendszer a sikeres buli egyik záloga. A szűk anyagi keretek között is lehetett szépen szóló hangrendszereket készíteni, de ez csak nagyon sok próbálkozás, kísérletezés árán szokott összejönni. Magam is részese voltam ezeknek a hangcucc gyártásoknak és beállításoknak, na és természetesen az üzemeltetésnek, mert hiszen mindig a buliban dől el, hogy a koncepció jó, vagy nem.
Ugorjunk 25-30 évet. A felállás mára alapvetően megváltozott. A zenekarok jelentős részének nincs is saját hangosító felszerelése, olyan helyekre mennek fellépni, ahol a rendezők biztosítják a hangot, csak rá kell dugni a mikrofonokat és a hangszereket, és kész. A kisebb bandák esetében pedig a mozgékonyság és a rugalmasság igen fontos szempont lett. Ezeknek a zenekaroknak most is van saját hangrendszerük, ám nem egy teherautónyi felszerelést cipelnek magukkal, hanem a régi felszerelés töredékét. Az elv sok esetben az, hogy egy kisbuszban kényelmesen férjen el a zenekar, a hangszerek és a teljes hangrendszer, sokszor még a fénycucc is. Nagyon megnőtt tehát az igény a kisméretű, de nagy teljesítményű, és természetesen szépen szóló hangfalakra. Ezek eleinte továbbra is elsősorban passzív ládák voltak, és a rendszer standard tartozékát jelentette a  végfokokat, crossovert, effektet és a keverőt magában foglaló dögnehéz rackdoboz.
Elég régóta elkezdtek a gyártók aktív zenekari hangfalakat is gyártani, így aztán a végfokok kimaradhattak a rendszerből. Ez azonban csak térfogatcsökkenésben jelentkezett, a súly megmaradt, hiszen az erősítőmodulokat beépítették a hangfal házába. Itt kezdődtek a bajok. Ha eddig egy adott hangfal mondjuk 30 kg-ot nyomott, az aktív változata biztosan elkerülte a 40 kilót. Aki sokat pakolt már lépcsőn hangfalat, meg rakosgatta őket hangfalállványra, az tudja, hogy ez durva különbség. Másrészt a korai aktív hangfalakkal sok baj volt a súlyukon kívül is. A gyártók többsége azt csinálta, hogy kicsit áttervezte a végfokjaikban jól bevált erősítőmodulokat, és  beépítette őket a hangládákba. Csakhogy azok ott nem szokták jól érezni magukat. Amíg egy rack méretű erősítőben mindig jól kitalálták a hűtést, a hangfalba épített modulok esetében ez soha se sikerült igazán jól. Az erősítő modulok túlmelegedtek, és ha volt bennük rendes termikus védelem, akkor leoldottak (persze mindig a buli közepén), ha nem, akkor pedig kicsapkodták a biztosítékokat, vagy elszálltak a végtranyók, és rendszerint vége is lett a koncertnek. A másik igen komoly problémát a rázkódás jelenti. Különösen az aktív szubládákban nagyon erős rezonanciák keletkeznek, az alkatrészek gyakran letöredeztek a panelról. Ezért volt az, hogy még tíz évvel ezelőtt a zenészeknek elsősorban hagyományos passzív hangfalas megoldásokat javasoltunk. Voltak persze akkor is gyártók a piacon nagyon jó, strapabíró aktív hangfal konstrukciókkal, csakhogy azok árban voltak egy nagyságrenddel magasabban.
Az igazi áttörést a digitális erősítők gyors fejlődése hozta el. A kapcsolóüzemű tápegységekkel és digitális végfokokkal megjelentek a csekély súlyú és fölöslegesen nem melegedő elektronikák, így két nagy probléma mindjárt kiesett. Az első digitális végfokok ugyanakkor hangminőségben nem érték el a jó analóg társaikat, és a meghibásodások is gyakoriak voltak, ezért a szakma húzta a száját, nem lelkesedett értük. Bevallom, hogy mi sem gondoltuk, hogy ez a technológia ilyen gyorsan kinövi a gyerekbetegségeit, de ma már elmondhatjuk, hogy a professzionális hangtechnikában senki sem kérdőjelezi meg digitális végfokok hasznosságát.
A digitális elektronikával épített aktív hangosítási hangfalak egyik úttörője kétségtelenül a JBL volt. Már a PRX500-asoknál megtapasztalhattuk az általuk kitalált rendszer előnyeit. A PRX600 is bizonyított, egy csomót használnak belőle az ügyfeleink most is nagy megelégedettséggel. A PRX700 ezek után még nagyobb teljesítményt (1500W) és hangnyomást ígért, és ezeket valóban teljesítette is. A gyár a 700-as szériánál a Crown elektronikáról áttért egy jó nevű európai gyártó moduljára, ami viszont ventilátoros hűtést használt. Ez sem keltett nagyobb zajt, mint egy laptop hűtője, de néhány felhasználó nem örült neki, mert ha a hallgatóság mindössze 1-2 méterre ül egy csendes teremben a hangfaltól, akkor azért hallható. Az egy másik kérdés, hogy ilyen közegbe az ember nem tesz egy hatalmas teljesítményű hangfalat a nagyérdemű közönség orra elé, normál koncert körülmények között pedig ugyanúgy belevész a környezeti zajba a halk surrogás, mint ahogy a hagyományos végfokok vagy a robotlámpák ventilátorát sem reklamálta soha senki. Mindenesetre a JBL még jobban lecsökkentette a PRX700 sorozat hűtőjének a zaját. Ez év elején pedig bemutatta az új nagyágyút, az SRX800 szériát. Még a korábbi modellekhez képest is sok újítást vezettek be, érdemes ezeket átfutni. A kétutas falak esetében  2000 W teljesítményt adnak meg, ami úgy értendő, hogy 1-1 db 1000 wattos modul hajtja meg a mély hangszórót, illetve a magasat. Ettől persze nem kell hanyatt esnünk, nyilván nem arról van szó, hogy a magas sugárzót 1kV pirítja, ennek semmi értelme sincs, sőt, a mélyre sem fog gyakran ennyi teljesítmény kerülni, erről gondoskodik a fejlett DSP technológia, ami az egész rendszer lelkét képezi. A lényeges az egészből annyi, hogy 2 db ilyen nagy teljesítményű végerősítő dolgozik a hangfalban, prémium kategóriás JBL hangsugárzókat hajt meg és ennek eredményeként 137 dB, vagyis rendkívül magas SPL értéket kapunk, a többi pedig a gyártók közti számháború részét képezi.
A digitális aktív hangfalak leglényegesebb tervezési szempontja az, hogy a vezérlő DSP, a végfokok és a beépített hangszórók együttműködése tökéletes legyen. A fejlesztők azt állítják, hogy ez itt tényleg megvalósult, egy intelligens rendszer gondoskodik a tökéletes megszólalásról és a hangszórók kíméléséről egyaránt. Újdonság, hogy a beállításokhoz kapunk egy LCD kijelzős menürendszert. Ezen túlmenően lehetőség van a hangfal vezérlő DSP-jének finombeállításra is Bluetooth kapcsolaton keresztül egy iOS vagy Android eszköz segítségével. A rafinált nagy sebességű DSP összesen 20 parametrikus EQ-t, 96 kHz-es FIR szűrőket tartalmaz, így teljesen egyedi crossover beállításokat alkalmazhatunk, megadja a hangszóró delay (jelút késleltetés) lehetőséget, és még a rendszer kalibráláshoz szükséges jelgenerátort is tartalmaz. Behívhatjuk a JBL AE (Apllication Engineering) csapata által kalibrált gyári beállításokat is, így a rendszer beállításkor rengeteg idő is nyerhető, ami ugye a hangtechnikusok számára nagy kincs. Ha már a vezérlésről esik szó, ne feledkezzünk meg a hátfalon levő RJ45 csatlakozóról sem. Ezen keresztül kábellel vagy egy routert beiktatva akár drót nélkül is vezérelhetjük a hangfalat Ethercon rendszerről.
Praktikus megoldás, hogy két független bemeneti csatlakozónk van kombinált XLR-jack aljzatokkal, keverhető bemenetekkel és ezek szintjét a hátfali LCD kijelzőn ellenőrizhetjük is. A csatornák jele külön-külön és keverve is tovább linkelhető, így összetett rendszereket is megvalósíthatunk. 
A hangfalakat először kézbe véve egyből azt mondtuk, hogy igen, ezek masszív, strapabíró eszközök, szóval nem az az egyszer használatos fajta. A 815-ösök 28,6 kg-os súlya ugyan nem pihekönnyű, de jó a fogás rajtuk, így egyáltalán nem nehéz a szállításuk vagy az állványra helyezésük. Ne felejtsük el, hogy a szokásos hangfalainkból ekkora hanghoz egy kisebb teherautónyit kellett volna fognunk, és innentől roppant könnyűnek tűnnek.
Természetesen a hang érdekelt minket a legjobban. Alap beállításban rendkívül lineáris, részletgazdag és dinamikus megszólalást tapasztaltunk. Bár jó nagy teremben teszteltük, a bennük rejlő maximális hangerőt meg sem tudtuk közelíteni, bőven volt még tartalék a rendszerben, tehát szabad térre is gond nélkül ki lehet rakni őket.  A precíz hangvisszaadást nyugodtan lehet audofil elvárások szerint is elemezni, nem kell azt mondanunk védekezésül, hogy "jó, jó, ez nem hifi cucc, hanem egy hangosítási hangfal"! Jól elhelyezve őket a sztereó kép is teljesen tiszta, és ami hangosítási hangfalnál nagyon fontos, rendkívül egyenletesen sugározza be a teret, így a hallgatóság jó nagy része körülbelül ugyanazt és ugyanúgy hallja.
A múltkor beszámoltunk a Nagykanizsán megrendezett III. Országos Elektroakusztikus-zenei Versenyről. Itt a Bertaudio cég jóvoltából SRX815-ös hangfalakat élesben, valós hangosítási helyzetben is tesztelhettünk. A versenyen rendkívül fontos volt, hogy zsűri mellett a teremben ülő hallgatóság is a lehető legjobb minőségben hallgathassa az elhangzott produkciókat. Azt gondolom, hogy ezt a célt sikerült is a hangfalakkal igen jól megvalósítani, mert nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. A technikusok számára azok a hálás hangfalak, melyeket használva nem kell a keverőn és EQ hegyeken zsonglőrködni, alapból jól szólnak. A versenyen elhangzottak szóló darabok, kamaraművek és nagyon komplex anyagok is, az SRX815-ösök kiválóan szolgáltak minden alkalommal. Említsük meg azt is, hogy a beszédérthetőség is nagyon jó, mert néha ez nem annyira magától értetődő,  zenére amúgy egészen jól befogható hangfalak esetében sem.
Örültünk volna, ha a mobiltelefonos vezérlő rendszert is ki tudtuk volna próbálni, de amikor a hangfalakat teszteltük, akkor az ehhez szükséges alkalmazás még kissé bugos stádiumban volt, így nem nagyon erőltettük. Remélhetőleg ezen a fejlesztők már túljutottak, és az iOS és Android verziók is hibátlanul futnak. Természetesen ezek az alkalmazások a hangfal tulajdonosok számára ingyenesen letölthetők.

Tapasztalatainkat összegezve annyit tudtunk megállapítani, hogy a JBL ismét emelni tudott a saját maga és a konkurensek által immáron jó magasra helyezett lécen, és igen jó aktív hangfalat alkotott. Olyan készüléket, melyet a hangosítással foglalkozó szakemberek és a zenészek kapásból kedvelnek, és igazából nem kell túl sokat beszélni róla, egyszerűen meg kell hallgatni. A legkülönbözőbb hangosítási feladatokra tudjuk ajánlani a JBL SX800 széria darabjait. A 12-es és 15-ös kétutas hangfal mellett egy háromutas hangfalat és kétféle szub ládát is tartalmaz a rendszer, nagyon rugalmasan lehet tehát belőlük építkezni.
Ismerve a magyar hangosítási piac helyzetét, lehet, hogy a hangfalak árát néhányan magasnak találják majd. Azonban látnunk kell, hogy ezzel a teljesítménnyel és hangminőséggel ilyen áron mindeddig nem találkozhattunk, és biztosak vagyunk benne, hogy aki beinvesztál egy SRX800 rendszerbe, az nagyon megbízható munkaeszközökre tesz szert. Ezt alátámasztják a NAMM Showt és a Frankfurti Vásárt követő szakmai visszhangok is.      

Sikerült pár napra megkaparintanunk a KORG új arrangerét, a Havian 30-at. Mondhatnánk azt is persze, hogy ez inkább digitális zongora, hiszen legfőbb jellegzetessége a 88 súlyozott kalapácsmechanikás billentyűzete. A gyári nomenklatúra szerint Digital Ensemble Piano a besorolása. Sajnos nem volt túl sok időnk a kölcsönös ismerkedésre, de ez nem is olyan nagy baj, hiszen a hangszer pár nappal ezelőtti frankfurti bemutatóját követően meglehetősen gyorsan elterjedt a neten, hogy valójában egy felturbózott PA300-at dobott a KORG piacra.  Gyorsan konstatáltuk, hogy ez nagyjából így is van, tehát a hangszínek, stílusok, menük és egyebek firtatásába nem mentünk bele. Azt mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a zongora hangszínek választékát kibővítették, tudván, hogy ezt a hangszert zongoristák is fogják használni, vagy főleg ők fogják használni.. A kezelőszerveket is némileg átvariálták, azonban ha valaki használt már KORG PA sorozatú szintetizátort, az pillanatok alatt eligazodik ezen a hangszeren is. Az első képek alapján kissé megrémültünk a mini joysticktól, de a gyakorlatban teljesen jól működik, tehát aki szereti, hamar meg fogja szokni.

A tesztelés tárgya elsősorban természetesen a billentyűzet volt. A gyár "Great European Hammer-Action feel" billentyűzettel csábítja a népet, és itt meg kell egy pillanatra állni. Normális digitális zongora billentyűzetet nem sokan gyártanak. Az elmúlt időben nagyon sok jobb sorsra érdemes hangszerbe építettek a gyártók méltatlanul gyenge klaviatúrát. A zenészek persze minden lehetséges fórumon hangot adtak rosszallásuknak, de ez nem nagyon hatotta meg a gyártókat. Valljuk be, hogy a nagy hangszergyárak kevés kivétellel elcsábultak az olcsó távol-keleti termékektől, és legalább gyártmányaik egy részébe ezeket az "érdekes billentésű" izéket szerelték. Minek nevezzük azokat a billentyűzeteket, melyeknél a fekete billentyűk mélyen bemennek két fehér közé, ha az ember nem vigyáz, még az ujja is oda szorul? Vagy vadul nyekeregnek, vagy oldalirányba vad mozgásokat végeznek, vagy olyan a lenyomás érzetük, mintha buborékfóliára támaszkodnának, és ezt a feltevést még hanghatások is alátámasztják. Sorolhatnánk az elborzasztó dolgokat, és akkor még kalapácsokról, kiváltási pont érzetről meg dinamikai finomságokról egy szót sem szóltunk. Tehát a KORG eljutott odáig, hogy a marketing szövegeiben lényegesnek tartja megemlíteni, hogy az adott hangszerbe európai érzetű billentyűzetet épített. Azt nem tudjuk pontosan, hogy valamelyik Fatar mechanikát választották-e, de játékérzetre nagyon azokra hajaz. Tudni kell azt is, hogy a KORG-nak van egy kitűnő és sokak által kedvelt mechanikája, az RH3, erről már esett szó a Bitzenedében. Nem tudhatjuk, miért nem ezt szerelték a Havian 30-ba, de sejtésünk van. Ha megemeljük a hangszert, tapasztalhatjuk, hogy jóval könnyebb, mint a hasonló digitális színpadi zongorák. A specifikáció szerint  mindössze 15 kg, ami egy hangszórós modell esetében nagyon könnyűnek tekinthető, pláne a hagyományos Fatar billentyűzetekkel szerelt zongorák átlagos 22-28 kg-os súlyával szemben.
Megindult a gyártók közt egy verseny a könnyebb 88 billentyűs hangszerek előállítására, és az utóbbi években született is néhány figyelemre méltó eredmény, említhetjük pl. a Casio Privia sorozatát. Ez is egy felhasználói oldalról jött igényt próbál kielégíteni. Ahogy felgyorsult a világ, egyre lényegesebb lett az, hogy a zenész könnyen és gyorsan tudja szállítani, harchoz tenni és leszerelni a hangszerét. A komótos be- és kipakolás helyett általában a sietős cuccolás lett a jellemző, no és nagyon sok zenésznek nincs roadja, egyedül hordja a sokszor teherautónyi felszerelést. A Havian 30 első számú célközönségét a vendéglátós zenészek, a "One Man Band" muzsikusok alkotják. Ők egy hangszerrel szemben támasztott minőségi elvárásaik megfogalmazása után rögtön a szállíthatósággal szoktak jönni, mert bizony, nagyon lényeges szempont ez. Korábban azt szoktuk mondani, hogy "Vagy könnyű, vagy jó, választhatsz!". Mostanában úgy néz ki, a két szempontot sikerül egyre jobban összehangolni. Erre jó példa a Havian 30 is, mert egy kellemes, jól játszható, rendesen dinamikázható, kulturált billentyűzetet kapunk benne, és még sem túl nehéz.
A hangzás teszteléséről röviden annyit lehet mondani, hogy a beépített erősítő és a hangszórók rendben vannak, a PA-szériából megismert szép hangszínek szépen megszólalnak, és ha kicsit rá kell tolni a hangerőt, akkor is jól helytáll a hangrendszer.

A Havian 30-ról szóló első benyomásaink teljesen pozitívak, a vendéglátós zenészek és a bárzongoristák nagyon szeretni fogják. Hasonlóképpen jó szívvel ajánljuk otthoni használatra is. Sok családban kellene egy digitális zongora meg egy kísérőautomata hangszer is, amiket aztán a családtagok felváltva használnának. A Havian 30 erre a célra tökéletes. Szándékosan nem bonyolódnék most bele a mindenféle extrába, mint pl. teljes szerkeszthetőség, kiváló fájl lejátszási és rögzítési lehetőségek és hasonlók, mert a PA sorozat ismerői és kedvelői számára ezek nagyjából természetesek.

Hogy a sok jó mellett néhány kevésbé jó dolgot is megemlítsünk, a készülék hátoldalát kell megnéznünk. A PA300 esetében is morgolódtunk már az egyszem sztereó kijáraton és a hagyományos MIDI csatlakozók lespórolása miatt. Lehet, hogy kirukkol majd a KORG mondjuk egy Havian 60 névre hallgató másik modellel, melyen a PA600-hoz hasonlóan lesznek ezek megoldva, de néhány zenésznek a jelenlegi verzió is tökéletesen megfelelne, ha még kb. 10 USD járulékos költséggel kiépítették volna a profi felhasználásnál szokásos csatlakozókat. Nagy tragédiát persze a hiányuk sem jelent, de mégis úgy érezzük, hogy a Korgnak nem kellett volna ebbe a más gyártók által kitalált "lájtosító" utcába bemennie. 
A másik sarkalatos kérdés az ár. Első olvasatban elég drágának tűnik érte az 1500 USD (450000 Ft) körüli bruttó ár, azonban ha figyelembe vesszük, hogy egy igazán jó arrangert kapunk ennyi pénzért egy igazán jó billentyűzettel, akkor máris teljesen reális az ár/érték arány. Ne felejtsük el, hogy ez a hangszer stílusok és hangszínek tekintetében rendkívül nyitott, a PA széria esetében megismert nagyon jó gyári tartalmakon kívül szerkeszthetünk és betölthetünk saját anyagokat is, és nagyon nagy mértékben testre szabhatjuk a hangszert.
Tudjuk, hogy sokan várták egy olyan zongorabillentésű KORG arranger piacra kerülését, mely az új generációs PA szériára épül. Számukra csak azt tudjuk javasolni, hogy minél hamarabb cserkésszék be a Havian 30-at, tetszeni fog nekik! 

A hangszerről bővebb információkat, adatlapot a Syncopa oldalon tettünk közzé.

Gondolatok a III. Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny kapcsán 

Az a megtiszteltetés ért minket, hogy idén immáron harmadik alkalommal kértek fel bennünket az Országos Elektroakusztikus-zenei Verseny technikai lebonyolítására. A versenyt 3 évente rendezik meg Nagykanizsán, és részt vesznek rajta mindazok a tanulók, akik az ebbe a profilba illeszkedő tanulmányokat folytatnak az ország valamely alapfokú zeneoktatási intézményében, és az előválogatások során megfeleltek a követelményeknek. Beszámoltunk már a blogban és a második versenyről is, illetve szó esett erről az oktatási ágról kicsit bővebben is a második rendezvény kapcsán.

Az elmúlt versenyekkel és a korábbi években látott-hallott hasonló megmérettetésekkel összevetve természetes, hogy a trendeket figyeli az ember, próbálja kitalálni, merre is halad a szintetizátoros és egyáltalán az elektronikus zenei oktatás az országban. Mindezt persze mi a pálya széléről figyeljük, a gyakorló pedagógusok helyzetét és véleményét viszont jól ismerjük. 

Nem szeretnék most beszélni a verseny előkészítését és megszervezését megnehezítő úgymond "problémákról", azt gondolom, ilyenek minden komolyabb rendezvény előkészítése során felmerülnek, aztán az a lényeg, hogy mire a megnyitóra sor kerül, senki ne érezze, hogy gondok voltak. A felmerült csavarok számunkra is okoztak egy csomó álmatlan éjszakát. Ismerve a versenyt mi már jól tudtuk, hogy a megfelelő színvonalú hangosítás, a gyors átállások és a kísérő programok lebonyolítása számunkra kötelezően jól teljesítendő feladat. Mivel három évente kerül sor a vetélkedőre, vigasztalhatatlan lesz az a gyerek, és persze a szaktanára is, akinek a produkciója technikai gondok miatt nem lesz értékelhető. Nekünk arra is gondolnunk kell ilyenkor, hogy a fellépő versenyzők, különösen az alsóbb korcsoportokban alig rendelkeznek színpadi rutinnal, tehát sokkal jobban zavarják őket az esetlegesen felmerülő technikai nehézségek, mint általában egy zenészt.

Márpedig az elektronikus zene technikai sportág, a kütyüknek és a hangrendszernek alapvető szerepe van az előadásban. Igyekeztünk tehát maximálisan helytállni. Az elmúlt évekhez hasonlóan számítottunk a zenei elektronikai gyártók hazai képviseleteinek intenzív támogatására is. Korábban magától értetődő volt, hogy az érintett cégek nagyon komoly díjak felajánlásával, hangszerbemutatóval vagy hangrendszerekkel jelentek meg, tudván, hogy az itt megforduló zenészpalánták, szaktanárok, családtagok és a nagyrészt fiatalokból álló többi látogató fontos piaci értéket képvisel számukra. Idén a támogatási és részvételi kedv jelentősen alábbhagyott. Része volt ebben a fentebb említett kavarodásoknak is, amelyekkel a rendezőknek meg kellett birkózniuk, de van a dolognak egy másik oldala is.

Az utóbbi években jelentősen átalakult a hangszergyárak hazai képviseletei cégeinek a szerkezete is. Vannak cégek, amelyek már nem is működtetnek idehaza képviseletet, hanem Ausztriából, Németországból, Csehországból, vagy a világ más boldogabb vidékéről intézik a válságban meglehetősen lerongyolódott magyar hangszerpiac ügyeit. Más cégek még keményen tartják magukat, de általában csökkentett létszámmal, jóval kisebb rezsivel működnek, mint korábban, és persze a mostanihoz hasonló rendezvényeken való részvételt is alaposan meggondolják. Korábban az volt az elv, hogy az oktatást igyekeztek nagy erővel támogatni, és persze a felnövekvő zenész nemzedékekkel megkedveltetni a képviselt márkákat. Emiatt néha egy kis tülekedés is mutatkozott, vagyis többen szerettek volna jelen lenni, mint amennyi lehetőség technikailag erre kínálkozott. Idén egy kicsit magunkra maradtunk a versenyt rendező nagykanizsai Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola kollektívájával. Ennek okát egyrészt a nagykereskedelmi cégek üzletvitelében bekövetkezett fenti változásokban látom. 
A másik ok is valamelyest összefügg ezzel, mert hogy kereskedelmi ügyről van szó. Sokan tudják, hogy az oktatásügy finanszírozásában néhány évvel ezelőtt bevezetett megszorítások igen nehéz helyzetbe hozták az oktatási intézményeket, különösen pedig a zeneoktatási intézményeket. A korábban megszokott módokon és csatornákon keresztül vagy nem vásárolhatnak semmit, vagy ha sikerül valami csűrcsavaros pályázati pénzre szert tenni, azt a KLIK-en keresztül tudják megrendelni, a KLIK bírálja el a pályázatokat, és a KLIK fizeti a nyertes kereskedőt. De nem, mondhatná erre Besenyő Pista bácsi, ugyanis a KLIK rettentő lassan és nehezen fizet. Országosan persze lehetnek ebben eltérések az egyes tankerületek között, de sajnos nekünk is van egy csomó rettentő rossz tapasztalatunk, és csak viszonylag kevés gond nélküli projekt kifizetésről tudunk beszámolni. A lényeg az, hogy míg korábban a hangszerboltok és persze a nagykerek is versengtek a zeneiskolák kegyeiért, a zeneiskolai piac mostanra a "nem működik" címkével polcra tett válságáldozatok közé került a hátsó raktárak Salgó-polcaira. Hozzá kell tennünk a kép teljességéhez, hogy a mostani nagykanizsai versenyt a KLIK is jelentősen támogatta, enélkül meg sem lehetett volna valósítani azt.

A hangszeres cégek távolmaradását vagy visszafogottabb támogatását még egy harmadik oknak is betudhatjuk. Természetesen minden márka meg szeretné fogni a fiatal generációt, így a hangszeres és a hangtechnikai cégek képviselői is. Azt látjuk, hogy ezt a fajta marketing aktivitást, amit korábban a zeneiskolák és rendezvényeik irányában fejtettek ki, átcsoportosították inkább a nagy tévés tehetségkutató versenyekre. Valószínűleg azért, mert a marketing guruk ezt célirányosabbnak tartják. Mondhatnánk persze, hogy mindegy, így is, úgy is ösztönözzük a gyerekeket valahogyan. Szerintünk azonban egyáltalán nem mindegy, hogy az alapoktatás tárgyi feltételeit sikerül javítani, és ezáltal sok gyerek tehetsége bontakozhat ki, vagy csak a médiaesemény, a nagy csinnadratta által próbáljuk ösztönözni a kölyköket a sztárrá válásra. A helyes út valószínűleg az, ha minél több gyereket sikerül a zenei alapoktatásban helyzetbe hozni, és nem baj, túlnyomó többségükből soha sem lesz zeneművész, csak "egyszerű" zenét értő és kedvelő ember, aki aktívan játszik egy hangszeren, énekel a családjában, a templomban vagy egy kisebb közösség kórusában. Az igazán nagy tehetségek közben pedig akkor is kitermelődnek, ha nem kell nekik túlélőshow szerű műsorokban megmutatkozni a siker érdekében. 

A zenei elektronikai műfaj e tekintetben talán még "elnyomottabb", hiszen az oktatásának a helyzete sem túl rózsás a zeneoktatási rendszer egészében, és nem is a szupersztárok kitermelésével vannak elfoglalva a szaktanárok. Pont ezért érdemes nagyon odafigyelni a nagykanizsai versenyre, ahol a résztvevők minden alkalommal bebizonyítják, hogy ebben a műfajban is vannak kiváló tehetségek, nagyon kreatív fiatalok és elhivatott tanárok, így most is hallhattunk egy csomó igen jó produkciót. A támogatások hiányáról és a problémákról szóló okfejtés alapján azt lehetne gondolni, hogy a rendezvényre ez rányomta a bélyegét. Nos, ez egyáltalán nem így volt. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, a verseny szüneteiben ők is elvegyültek a kiállításunkon a hangszerújdonságokat kipróbáló látogatóink között, és most is elcsodálkoztunk azon, hogy pillanatok alatt képesek voltak kiigazodni a vadonatúj, számukra ismeretlen szintetizátorokon is. Igen, ez az ő világuk, és ebben próbáljuk támogatni őket. A programok lebonyolítása is igen gördülékenyen zajlott, hála a zeneiskola Baráth Zoltán igazgató által vezetett szervező stábjának és a HSMK munkatársainak. A zsűrielnöki posztot Binder Károly töltötte be, zsűritagok voltak Szigetvári Andrea és Kovács Gábor. Elmondhatjuk tehát hogy a területet kiválóan ismerő és elismert szakemberek hozták meg a döntéseket. Az időjárás ragyogó volt, és a szakmai programokon kívül ez az esemény arra is kiváló alkalmat adott, hogy a jelenevő szakemberek jól megtárgyalhassák az elmúlt három év történéseit és az elektroakusztikus zenei oktatás dolgait. Igen jó hangulatú rendezvény részesei lehettünk tehát, és csak annyit tudunk mondani, hogy sajnáljuk azokat, akik nem lehettek ott.   

Végezetül köszönet illeti azon zenei cégeket, amelyek mégis fontosnak tartották a rendezvény támogatását:

Bertaudio: biztosította a professzionális hangosításhoz a Harman Pro termékeket, és jutalmakat ajánlott fel
Audmax Kft: lehetővé tette a KORG újdonságok bemutatását
Fast Hungary Kft: Casio újdonságokkal vett részt
EarMaster, Dánia: tárgyjutalmakat ajánlott fel

A versenyről további képek láthatók Facebook oldalunkra feltöltött albumunkban.

Kavarodások a nagyfrekvenciákon, avagy a drótnélküliség ára

A drótnélküli kommunikáció kétségtelenül nagy divat lett. Manapság már minden mobil a telefontól a számítógépekig, és ha valaki vezetékes telefont, hagyományos számítógépet, vagy hasonló technikatörténeti érdekességet használ, akkor gyorsan előkerülnek az „ásatag”, „régi”, „ódivatú” szavak. Másrészt persze egyre erősödnek az elektroszmog fenyegető rémére figyelmeztető hangok is, de mint sok minden másban, ebben az esetben is a kényelem, a divat és a naprakésznek látszani vágyás elnyomják az aggályokat.
Pedig a helyzet fokozódik, és Pelikán elvtárs már biztosan felhívná a figyelmet a növekvő veszedelemre. Lehet persze vitatkozni arról, hogy a meglevő számtalan egyéb probléma mellett érdemes-e a rádiófrekvenciás tartomány új felosztása után kialakult helyzetről és a környezetünkben egyre felerősödő rádiófrekvenciás sugárzások miatt morgolódni, mikor vannak ennél jóval fontosabb dolgok is. A helyzet azonban tényleg nem egyszerű. Komoly gazdasági következményekkel járt és jár az átszervezés, csak mivel erről nem beszél a napi sajtó, sok esetben még az érintettek (kárvallottak) sem tudják, hogy mi is van.
Természetesen nem akarom az átalakult műsorszóró és hírközlő rendszer egészében bekövetkezett változásokat kielemezni. Egyetlen területre, a vezetéknélküli mikrofonokra fókuszálok csak. Pár éve már írtam a Bitzenedébe az akkor még bevezetés előtt álló új szabályozásokról, és Pelikán et. aktuális aggodalmairól, de akkor még nem igazán láttuk előre az összes hatást, na és természetesen, ahogyan az lenni szokott, menet közben is voltak még kavarodások. Mostanra pedig nagyjából lezajlott a frekvenciasávok újra szabdalása, és jól érzékelhetővé váltak a korábban csak prognosztizált bajok, meg még néhány újabb.

Mégis, kinek a frekvenciája?
A lényeg az, hogy az új frekvenciakiosztási rend szerint immáron nem használható a korábban engedélyezett drótnélküli mikrofonok elég jelentős része az UHF sávban, ezért nagyon sok felhasználó morcos. Nem arról van szó, hogy van itt egy rendelet, és most irgumburgum lesz, ha valaki ennek ellenére mégis használni akarja a régi készülékét, hanem az van, hogy a leggyakoribb esetben egyáltalán nem tudja használni a régi készüléket, illetve hol működik, hol nem, térben és időben nem garantálható a stabil működés. Ennél is nagyobb baj az, hogy sok esetben az új normáknak megfelelő frekvenciákon sem tudjuk a készülékeinket rendesen használni. Hiába jó a frekvencia, hiába tudjuk az adó és a vevő csatornáit váltogatni, mégis sok a probléma. Ennek az alapvető oka a digitális átállás.
A vezetéknélküli mikrofonok (illetve a fülmonitorok és a hasonszőrű szerkezetek) korábban is tévéadókkal közös sávokban dolgoztak, azonban az analóg műsorszóró adók a moduláció jellege miatt a tévécsatorna által elfoglalt 8 MHz-es sávnak csak egy viszonylag kis részén ütköztek durván a mikrofonokkal.  A földfelszíni digitális tévéadók viszont szinte teljesen „belakják” ezt a rendelkezésre álló 8 megás darabot, ezen belül tehát hiába kapcsolgatjuk a készülékünket. Ha egy frekvencián nem boldogulunk, akkor valószínűleg a szomszédokon sem. A bal oldali képen egy konkrét vezetéknélküli rendszer (Monacor Stage Line 616, ill. 636) választható frekvenciáit láthatjuk, és pirossal jelöltük azokat a tévécsatornákat, amelyek ütköznek. Menekülni a zavart okozó tévéadó alatti vagy feletti csatornára tudunk – elméletileg. Ehhez ugyanis több dolog szerencsés együttállása szükséges. Először is, a mikrofonunkon a csatornaváltással át tudjuk lépni a tévéadók közti határt. Az Európába szánt komolyabb rendszereken erre azért meg szokták adni a lehetőséget. A másik szükséges feltétel pedig az, hogy legyen hova menekülnünk, tehát a zavartól terhelt tartományból jelentős térerejű tévéjelet nem tartalmazó szomszédos csatornára át tudjuk pöcögtetni a frekvenciaválasztót. Mivel a régebbi rendszer szerint kevés volt az UHF sávú mikrofonok esetében a zavar, ezért ritkán elemezgettük azt, hogy adott földrajzi helyen vajon találunk-e olyan frekvenciatartományokat, melyeket nem nyom el erős tévéadók. Az új rendszer bevezetés óta azonban gyakran szembesülünk azzal, hogy igen nehezen találunk szabad helyet, különösen, ha több drótnélküli készüléket kell egy rendszerben üzemeltetnünk. Mivel eleve beszűkült a szabadon használható spektrum, annak az esélye is megnőtt, hogy másik felhasználó rádiómikrofonjaival akadunk össze. Különösen érvényes ez a 863 és 865 MHz közötti „kegyelmi” sávra, melyet valami kegyből kifolyólag megtarthattak a régi készülékek üzemeltetői. Ebben a tartományban most nagyon sok rendszer dolgozik, különösen városi környezetben, fesztiválokon, illetve egyéb szabadtéri rendezvényeken. A helyzet alapos áttekintését megtalálhatjuk az Audio-Technica magyarországi képviseletének honlapján. A cikket 2012-ben írták, azonban a folyamatos frissítések miatt ma is teljesen időszerű a tartalma, ezért feltétlenül javasoljuk minden érintett számára az elolvasását. Nem csak az Audio-Technica berkeiben okoz persze fejtörést az új európai frekvenciahasználati rendszerhez való alkalmazkodás. Elmondhatjuk, hogy a többi, magát komolyan vevő gyártónak is mind van erre kidolgozott koncepciója. A kisebb gyártók, különösen pedig a "noname" termékek esetében ne keressük a gyártó erre irányuló igyekezetét. Örüljünk, ha működik, és csóváljuk a fejünket, ha nem.

Mit tudunk tenni?
Mi, mint kereskedők igyekszünk nagyon alaposan átgondolni, kinek, milyen célra, az ország mely területére miféle frekvenciát ajánlunk. Ehhez alaposan fel kell kötni a gatyát, és a megrendelővel tisztázni kell a felhasználás lehetséges helyszíneit, egyéb paramétereit, majd áttanulmányozni a földfelszíni műsorszórás adóinak viselt dolgait. A legegyszerűbb lenne a konkrét helyszínen egy komoly RF spektrumanalizátorral méréseket végezni, és meghatározni a zavarmentes tartományokat. Ez azonban nem olcsó mulatság, ráadásul ha valaki sokfelé lép fel a mikrofonjaival, vagy rendezvényeket hangosít, akkor egyáltalán nem biztos, hogy mindenhol üzemelni fognak a rendszerei. A vásárlást megelőző gondolkodáshoz mindenkinek jó szívvel ajánljuk az európai DBV-T adókat tartalmazó oldalt, ahol némi ismerkedés után és a beépített Google Map alapú térkép erőteljes használatával kideríthetjük, hogy adott helyen mire számíthatunk. Ez az oldal a domborzati viszonyok megjelenítésére is alkalmas, igazából arra találták ki, hogy el tudjuk dönteni egy adott helyszínen, hogy tudunk-e nézni egy adott digitális tévéadót vagy sem. Mi azonban fordítva használhatjuk a rendszert. Az a jó, ha kiderül, az általunk bevetni szánt készülékek frekvenciáján semmi sem jön az adott helyen zavaróan nagy térerővel. Mivel a rádiómikrofon adók kimenő teljesítménye általában 10 mW-ban van korlátozva, emiatt jó érzékeny vevők szükségesek, amik persze a távoli tévéadók gyenge jelét is összeszedhetik, megakadályozva a stabil vételt.
Nálunk itt az ország dél-nyugati csücskében a helyzet még komplikáltabb, ugyanis a magyar rendszeren kívül foghatók az osztrák, a szlovén és a horvát adók is. Egy országon belül úgy tűnik, az adóállomások frekvenciáit úgy választották meg, hogy legalább a tévénézők szempontjából ne legyenek ütközések, a csatornakiosztáson nálunk és az osztrákoknál is változtattak ennek érdekében. Azonban EU ide, EU oda, a szomszéd országok adóinak összehangolása érzésem és az itteni tapasztalataink alapján csak részben történt meg. Itt ugye nem csak a frekvenciák szétszeparálásáról van szó, hanem arról is, hogy az adók milyen polarizációval és milyen irányba sugározzák a műsort. Tévénézőként persze élvezem a közönséges antennával befogható jó minőségű digitális adások bőségét, hangtechnikai emberként pedig sokszor kínlódom a szűkös maradék sávokba történő bevackolással. A következő táblázat azt mutatja, hogy idehaza és a mi közvetlen szomszédságunkban jelenleg melyik csatornán hány tévéadó működik. Természetesen ez idővel változhat, és nem ad képet a földrajzi eloszlásról, de a nagyon teletűzdelt frekvenciák már eleve nem olyan kívánatosak a számunkra. Az információk szerencsére a netről nagyjából naprakészen összevadászhatók.

Sok segítséget jelentenek a komolyabb gyártók automata szkennelő rendszerei, melyek kellően nagy csatornaszám esetén elég gyorsan megtalálják a szabad helyeket. A sokfelé fellépő zenészeknek, színpadi hangosítóknak csakis ezeket ajánljuk. Persze ezek árban nem a legolcsóbbak, de többnyire nem csak az automatikus keresésben jeleskednek, hanem vételi stabilitásban és hangminőségben is profik. A csak kézi frekvenciaállítást tartalmazó rendszerekkel is találhatunk általában egy-két szabad lyukat még zavarral terhelt környezetben is, de számolnunk kell azzal, hogy a beállás során időt kell szánnunk erre a molyolásra. Bosszantó szokott lenni, amikor egy műsor kezdete előtt beáll a rendszer szépen, majd menet közben kap zavart a mikrofonunk, esetleg nem is csak egy darab. Kézi korrekcióra ilyenkor tényleg ritkán van lehetőség. Az automata rendszerrel általában pár másodperc alatt át tudunk állni. A legolcsóbbak persze továbbra is az egyetlen frekvencián üzemelő mikrofonok. Ezeket csak olyanoknak javasoljuk, akik fix helyen szándékoznak használni a rendszerüket, mint pl. iskolák, templomok. Természetesen miután az adott földrajzi helyre nézve a fent említett weboldal és a saját begyűjtött információink alapján olyan frekvenciát ajánlottunk, mellyel nem lehet baj.
Nulladik körben persze mindig ott van a jó öreg mikrofonkábel. Mindenkinek javasoljuk, hogy vészhelyzetre legyen tartalékban hagyományos mikrofon, és ezt nem csak a rádiófrekvenciás zavarok miatt mondjuk, de történhet meghibásodás, sérülés, és akkor még mindig menthető a produkció.

A digitális rendszer megoldást jelenthet?
Pár éve a nagy mikrofongyártók elkezdtek kimenekülni az UHF sávból, és ennek a folyamatnak az egyik hajtóereje az volt, hogy betört erre a területre is a digitális hangátvitel. Nagyon komoly technológiai fejlesztésekre volt szükség annak érdekében, hogy a vezetéknélküli rendszerek felhasználói közül ne csak a tömött pénztárcájúak részesülhessenek a digitális technológia áldásaiból. Mára elmondhatjuk, hogy a kezdeti gyerekbetegségeket leküzdve a vezető hangtechnikai cégek már piacra dobtak megfizethető árú, de mégis profi minőségű digitális rendszereket. Igen jó példa az Audio-Technica System 10 rendszere, ami a 2,4 GHz-es sávban dolgozik. A 2014 november végén Zalaegerszegen elhangzott előadásában Zöld Zsolt, az Audio-Technica Central Europe műszaki vezetője rendkívül alaposan és érthetően magyarázza el a fent vázolt helyzetet és azokat a rafinált módszereket, melyekkel az AT kiutat és megoldást keres. Tudni kell, hogy a 2,4 GHz-es sáv sem fenékig tejfel, épp ezért merőben új megközelítéssel kell a gyártóknak és a felhasználóknak is a WiFi sávként ismert tartományhoz viszonyulniuk.
Az előadásról készült videók vágott változatát minden érdeklődő számára jó szívvel ajánlom. Az első részben általános helyzetértékelést kapunk és az Audio-Technica megoldási módját ismerhetjük meg. A második részben a gyakorlati felhasználás szemszögéből láthatjuk a rendszert, különös tekintettel a gitáradós – pedálvevős párosításra, melynek bemutatásában Lukács Peta segédkezett.         

 Ez pedig az előadás folytatása és a gitáros bemutató Lukács Petával:

Ha hiszitek, ha nem, a KORG beszállt egy elektroncső fejlesztési projektbe. Az elmúlt napokban mindenki a NAMM Show hangszer és hangtechnikai újdonságait vizslatta és elemezte, így valamiért háttérbe szorult a KORG bejelentése, mely pedig roppant érdekes lehet a zenei elektronikával bármilyen módon érintkező zenészek és szakemberek számára. Az egész NAMM Show úgyis a régi analóg technológiák visszatérésétől volt hangos, a csöves projekt beleillik ebbe a trendbe is.
Röviden arról van szó, hogy a Noritake Itron céggel közösen kifejlesztettek egy kisméretű, alacsony energiafelhasználású és hosszú élettartamú elektroncsövet. A Noritake Itron  az 1904 óta működő japán  Noritake része,  melynek termékei között a konyhai porcelánedényektől mindenféle ipari berendezéseken át a fluoreszcens csövek is megtalálhatók. A Noritake a '60-as években úttörő volt ezek fejlesztésében, a Noritake Itron pedig ma is gyárt a legfejlettebb technológiájú oled és egyéb kijelzői mellett fluoreszcens displayt. Ez persze már nem nagyon hasonlít a retro számológépek és pénztárgépek zöldes színben vibráló megjelenítőire, de a gyökerek és az alapelv mégis azonosak. A miniatűr és lapos kivitelű elektroncső fejlesztőit tehát a kijelzők technológiája ihlette. Tudni kell persze, hogy kis méretű elektroncsöveket régebben is gyártottak, különösen az alacsony anódfeszültségű készülékekhez, valamint hordozható és katonai berendezésekhez. Míg azonban a hifi ipar és a gitárerősítő gyártók a szokásos "E" szériájú csöveket és ezek amerikai megfelelőt életben tartották, a kis méretű csövek egyszerűen kihaltak. Funkcionálisan teljesen felváltották őket a  félvezető eszközök, és senkinek nem is hiányoztak. Eddig.
A KORG mérnökeinek gondolatait teljesen megértjük, ha egy pillantást vetünk a zenei elektronikai gyártók hibrid eszközeire, melyekben együtt használnak félvezetőket és csöveket. Arról most nem szeretnék írni, hogy a szuper fejlett mikroelektronika korában miért jut eszébe bárkinek csövet használni, mert a hifisták és a gitárosok úgy is tudják, a többieket pedig nem érdekli. Ha valaki mégis szeretne utánaolvasni, akkor bőségesen talál cikkeket a neten, például itt.  
A félvezetős és a csöves technológia együttélése azonban nem mindig problémamentes. A csöveket viszonylag nagy anódfeszültséggel kell ellátni, gondoskodni kell a fűtőfeszültségről, meg kell oldani a félvezetős áramkörökhöz történő jelillesztést, ami ugyan látszólag nem nagy ügy, de a gyakorlatban mégsem mindig egyszerű. Gondot okoz a nagy méretű csövek elhelyezése is. Gyakran az egész elektronika egy bankkártya méretű panelen van, ehhez képest egy ikertrióda foglalata is hatalmas helyet elfoglal, nem beszélve arról, hogy a lapos, SMD alkatrészekkel teletűzdelt panelról magasan kiáll a cső teteje, emiatt sok esetben elég bizarr formatervek születtek. Örök gond a melegedés. Még a csökkentett anódfeszültséggel, kis áramokkal dolgozó szokásos ECC83 vagy 12AX7 csövek is elég jól melegednek, hiszen a fűtésen nem lehet spórolni. A szokásos IC technológiával dolgozó tervezőknek újra kell gondolniuk a nyomtatott áramköri lapok tervezését, nekik ugye manapság nem sűrűn kell szembesülniük komoly termikus hatásokkal olyan helyeken, ahol nincs sem teljesítményerősítő, sem disszipatív tápegység a közelben.
A csövek kicsinyítésén kívül a kevésbé meleg megoldások keresése sem új dolog, de eddig az audiofil vagy hifis körök fanyalogva fogadták az efelé vivő innovációkat, röviden elintézve a dolgot a "nem szól jól!" mondattal.
A KORG azt állítja, hogy az új technológiájú Nutube 6P1 tökéletesen ki fogja váltani a szokásos csöveket a hangszer erősítőkben és más audio készülékekben.  A képek alapján az eszköz egy ikertriódának néz ki, és ha jól értem, a 12AX7 jellegét szeretnék megvalósítani benne, miközben:

• A fogyasztása mindössze 2%-a egy hagyományos elektroncsőnek, így elemről működő készülékekben is jól alkalmazható lenne.
• Kicsi mérete és kompakt kivitele miatt egyszerűen beépíthető a ma szokásos nagy sűrűségű nyomtatott áramköri lapokra.
• A szokásos csövekhez képest igen hosszú, 30000 órás élettartamot ígér a gyártó, ami azt jelenti, hogy nem kell foglalatot használni, egyszerűen beforrasztható az eszköz a NYÁK-ba. 
  
  

A beharangozó sajtóközleményeket olvasva természetesen az emberben felmerül még egy csomó kérdés, de ezekre úgyis majd a gyakorlati használat során kapunk majd választ. A szabadalmaztatást követően még 2015-ben várható a cső megjelenése. Kíváncsian várjuk!
 

A MIDI megújulásának szükségessége állandó téma zenész berkekben már legalább 15 éve. Sok szó esett róla itt a Bitzenede blogon is, például a MIDI 30 éves évfordulója kapcsán írott bejegyzésben. A szakemberek természetesen jó régóta spekulálnak a továbblépésen, de mindeddig nem született konszenzus. Azt gondolom, hogy ennek a hosszú vajúdásnak több oka is van. Az egyik mindenképpen az, hogy a jelenlegi MIDI a régisége, lassúsága  és sutasága ellenére is meglehetősen kerekded és érthető rendszert alkot, aminek a szétrúgásától és újraalkotásától sok milliónyi felhasználó ódzkodik. A másik tényező az oldschool 5 pólusú DIN csatlakozók (tuchel) által meghatározott fizikai csatlakozási mód. A számítógépes gyakorlatban persze erősen elterjedt az utóbbi időben az USB-re átfordított MIDI, de mint láttuk, ez igen belterjes rendszer, és a klasszikus, hangszerek közötti kommunikációban hasznavehetetlen. (Kivéve a KORG Kronos, tudjuk miért.)

Most úgy néz ki, hogy a hamarosan megnyíló 2015-ös NAMM Shown összejönnek a megújuló MIDI-n dolgozó szakemberek, remény van arra, hogy a gyártók és a felhasználók elé terjesztik az új, MIDI HD munkanéven emlegetett protokollt. A témában az információk legfőbb forrása a midi.org oldal, mely meghatározó gyártókat tömörítő MIDI Manufacturers Association hivatalos kommunikációs csatornája. Természetesen valamennyi elektronikus zenével foglalkozó internetes weboldal figyeli a témát, megpróbáltuk tehát összeszedni a rendelkezésre álló információkat. A "HD" elnevezés minden bizonnyal a High Definition rövidítése. A gyorsabb, rugalmasabb rendszer minden bizonnyal lehetővé teszi majd a jelenleginél finomabban kvantált értékek átvitelét, sokkal nagyobb adatsűrűséget, a magasabb csatornaszámot és bizonyosan cél a precízebb időzíthetőség is.  A Synthtopia összefoglalója szerint a következőkre számíthatunk:

• Kompatibilitás a hagyományos, MIDI 1.0 rendszerrel
• Plug and Play hálózati csatlakoztathatóság USB-n és Etherneten
• Több ezer csatorna a komplex rendszerek vezérléséhez (bizony, a 16 MIDI csatornán már a fiatalnak szintén nem nevezhető, 1986-os születésű DMX rendszer is messze túltesz rajta az 512 csatornájával).
• Az új kontroller technikákhoz igazodó nagyfelbontású paraméterek
• A zenei kifejezőkészség javítása érdekében finomabb Pitch Control és artikulációs információk átviteli képessége. A jelenlegi 0 és 127 közti hangjegy azonosítás mellett lehetőség nyílik közvetlen hangmagasság megadásra is.
• Új parancsok és üzenetek bevezetése, melyekre korábban nem volt szükség
• Time stamp használata a pontos időzítés érdekében
• Nyitva hagyja a lehetőséget számos későbbi bővítés kidolgozására
  
  

Az egész persze akkor lesz igazán érdekes, ha majd leírva láthatjuk az egész tervezetet. Az internetes források mindenképpen áttörést emlegetnek, tehát a fejlesztőknek a 2006 óta rendszeres mítingelések után végre sikerült a legfontosabb pontokban egyező véleményre jutniuk, és már csak egy nagy rábólintás kell ahhoz, hogy az új szabvány a gyakorlatban is megvalósulhasson. Felmerül persze, hogy mi fog történni a jelenleg meglevő hatalmas eszközparkkal, ami a zenészek, stúdiósok és hobbisták kezében van, a hangszerektől a különféle vezérlőberendezéseken át a hangkártyákig. Az emlegetett visszafelé kompatibilitás reményt ad arra, hogy mindent továbbra is fogunk tudni alkalmazni, de minden bizonnyal az új berendezések megjelenését követően aki csak tud, rátér majd ezek használatára.
Az 1980-as években a MIDI rendszer viharos elterjedése, ennek következményeként a különféle hangszerek szabványos összekapcsolhatósága, szinkronizálhatósága, különösképpen pedig a szekvencerek elterjedése forradalmi változásokat idézett elő a zenében és az egész popkultúrában. A számítógépekkel történő összekapcsolás aztán megint egy új világot nyitott meg. A cikkhez mellékelt kép egy 1988-as kiadású könyvecske borítója, mely ismertette az akkoriban hozzáférhető valamennyi MIDI szoftvert. Ma már egy könyvtár is megtelne hasonló tartalmú könyvekkel. A most tervezett módosítást inkább korszerűsítésnek, ráncfelvarrásnak gondolom, nem valószínű tehát, hogy be fog következni a művészetre is kiható áttörés, de hát ki tudja. Majd kiderül. Addig is erősen figyeljük a fejleményeket.  

Akiket érdekel az "ős-MIDI" megszületése, azok számára két kis írást ajánlunk. Az egyik a már említett midi.org-on, a másik pedig a createdigitalmusic.com-on található, utóbbi képei is szenzációsak.

Az őszi tetőfelújításkor előkerült a padlásról az a gyerekzongora, amiről az Első szintetizátorom című bejegyzésben írtam. Helyesebben csak a maradványa került elő, de amint letisztogattam róla a 40 évnyi port, rengeteg emlék beugrott az ősi hangszerrel kapcsolatban. Még nagyobb öröm ért, amikor egy dobozban rátaláltam pár méter magnószalagra, ami ennek a szerkezetnek a hangját is megőrizte. Igaz, valahol kell lennie egy normális tekercsnek is, a végén hosszabb, és a most megtaláltnál élvezhetőbb "alkotásokkal", de azért ezen is jót lehet röhögni.
A hangszert ebből a lestrapált gyerekzongorából hoztuk létre. Első pillantásra feltűnhet, hogy ezen bizony nincsenek fekete billentyűk, csak fekete csíkok a fehérek szélén. Az is látható, hogy amikor összeraktuk, nem tulajdonítottunk jelentőséget annak, hogy a látszat szerint az "álfekete" billentyűk a skála szerinti helyükre kerüljenek, mert a mi szempontjaink szerint ennek az ég világon semmi jelentősége nem volt. Ha már nincs fekete billentyű, akkor a látszattal semmire se megyünk úgy se. Azt csináltuk, hogy az egész hangokat osztottuk ki a klaviatúrára, a félhangokat pedig nem használtuk, vagy egy kiegészítő "b" nyomógombbal szállítottuk le az éppen lenyomott billentyű hangját. A fent linkelt cikkben utaltam arra, hogy a "Ragyio" folyóiratban közölt kapcsolási rajzot mi a végére teljesen átalakítottuk, így tudtuk megoldani a félhangok problematikáját, bár ekkor még nekem elég kevés fogalmam volt arról, hogy miként lehet rendesen linearizálni egy VCO-t, és miként lehet azzal jól elbánni. Azért valamennyire én is beleástam magam a kérdésbe, és építettünk hozzá elég sok kiegészítést. 5-6 potmétert lehetett csavargatni, a szüleink szerint teljesen értelmetlen hangokat kicsikarva a szerkentyűből. Természetesen pont ez volt a célunk. A billentyűzet kontaktusait rézdrótból készítettük el, amint a képen is látható.  Látszólag nagyon primitív megoldás ez, és a magnószalagról hallható, hogy időnként elég bizonytalan volt az érintkezés, azonban ha mindent jól beállítottunk, egész stabilan lehetett billentyűzni. A bajok nagy része az említett Sokol potméterek miatt keletkezett. Azok egy része eleve használt, elég ócska állapotú poti volt, de az újak is igen könnyen elállítódtak, ezért minden alkalommal hosszasan hangolgatni kellett őket, ha a kromatikus skála szerinti hangközöket szerettük volna megszólaltatni.
Ezen a képen látható az a Kékes tévéből kiszerelt, agyonforrasztott forrléc, ami a Sokol potmétereket tartotta. Így élére állítva lehetett tehát hozzájuk férni. Frekvenciamérőnk természetesen nem volt akkoriban, ezért azt csináltuk, hogy amit lehetett, egy gitár hangolósíphoz hangoltunk, amit nem, azt pedig a jól behangolt gitár megfelelő hangjához. Később kiderült, hogy a gyerekjátékok között van egy elfelejtett, de működőképes melodika, és ez a felismerés jelentősen lerövidítette a hangolás folyamatát. Az elektronikának csak egy kisebb része volt a gyerekzongorában, a legtöbb egység kívül helyezkedett el nyomtatott áramköri vagy sima "pókháló" paneleken. Emiatt a készüléket nem nevezném kompaktnak, minden átpakolás után leszakadt pár drótvég, de hát ugye a forrasztópáka teljesen a rendszer részét képezte, gyakran forrasztgattam benne még bekapcsolt állapotban is. 

A magnószalagon található remekmű töredékek közül a "Let the Sunshine" parafrázist választottam, melynek van ugyan egy fullos,  sztereó változata is, de az még ennél is borzasztóbb, tényleg hallgathatatlan. Az ígért Dvorzsák szimfóniát sem osztom meg, mert a megtalált felvételtől ugyan a térdemet csapkodtam a röhögéstől, de semmiképpen nem nevezhető publikusnak. Elképzelhető, hogy fellelem a tisztességesebb változatokat is még valahol.   

Rengeteget szórakoztunk a kütyüvel 1975-ben és 1976-ban a bátyámmal. Minden kezdetlegessége dacára nagyon sok mindent megtudtunk az analóg szintetizátorok működéséről, a hozzájuk szükséges áramkörök gyakorlati megvalósításának problémáiról, és mindvégig jól mulattunk. Most, hogy úgy tűnik elkezdődött az analóg szintetizátorok reneszánsza, a mai gyerekeket mindenképpen ösztönözném arra, hogy próbáljanak meg egy saját szintit összeütni. Ma minden hozzávalóhoz fillérekért hozzá lehet jutni, és a világ legjobb játékát tudják összedobni némi barkácsolás után és sok derültség közepette.

Nagyon szerettem hallgatni a játékát, bármilyen formációban, bármilyen műfajban is muzsikált.