A hazai Roland márkakereskedők a napokban ismerkedhettek meg a Roland új szoftverével, amit R-MIX néven hoznak forgalomba. A név szerintem kicsit megtévesztő, ugyanis ez a program nem valamiféle keverő program, nem is a szó hagyományos értelmében vett remixer…

        A helyes cím "karaokekeverő" lenne, ez azonban csak a finn és a japán nyelvészek érdeklődését kelthetné fel inkább :) Félretéve az etimológiát, nézzük inkább azt, hogy mit gyártottak a koreaiak nekünk…

    A zalai fiataloknak nem kell bemutatni a csonkahegyháti Fáraó klubot. A hely rezidense eddig a Fáraó zenekar volt, azonban pár hete a banda (békében) kettévált. A társaság egyik része továbbra is Fáraó néven fut tovább. A korábbi zenekarvezető, Zelkó Tivadar…

Allen & Heath ZED-10 keverő gyorsteszt      Korábbi bejegyzésekben alaposan kiveséztem a Soundcraft Compact4 keverőt, illetve általában a keverőkben a jelszintekkel való szórakozási formákat. Az utóbbi időkben viszont leginkább azon sopánkodtunk, hogy ennek…

JBL PRX 600 gyorsteszt     A zenészek és a hangosító emberek örök vágya a következő tulajdonságokkal bíró hangfal: Legyen olyan kicsi, hogy 2 db beférjen a Trabant csomagtartóba Legyen olyan könnyű, hogy egy húzós buli utáni hajnalon, amikor a zenekar…

Hallásteszt

Címkék: akusztika tarnóczy tamás

2010.10.29. 18:44

    Adott ez a jó régi, szakállas vicc: - Bácsi, magának milyen a hallása? - Római katolikus, fiacskám!     Szóval zsonglőrködünk itt a zenékkel, hangokkal, hangrendszereket és stúdióeszközöket minősítünk, közben pedig gyakorta megfeledkezünk…

WaveLab 7     Először azt akartam blikkfangos címként beírni, hogy hangszereléshez, azonban ezt csak zalai-vasi tájszólással kimondva, zárt "e" betűkkel kimondva tudnám megkülönböztetni a pestiek által is érthető dialektusban előadott…

Behringer Xenyx X2222USB keverő gyorsteszt     A Behringer az idei év elején mutatta be az új Xenyx X USB keverőcsaládját. A keverők immáron itthon is megvásárolhatók, és mivel épp szükségünk volt egy adott funkcionalitású mixerre egy feladathoz, le is csaptunk…

     A crossover - szép magyar nevén keresztváltó - létéről mindenki tud, aki hangtechnikai rendszerrel valaha is kicsit komolyabb kapcsolatba került. Nekem viszont az a meglepő tapasztalatom, hogy míg a hangrendszer többi komponenséről - mint keverő, erősítő,…

     A minap a kis Compact4 keverő kapcsán említettem, hogy a blokkdiagram és a szintezési diagram dolgait szeretném még tovább rágicsálni.    Ahhoz, hogy egy keverőt eredményesen tudjunk használni, nem túl sok ismeretre van szükségünk. A…

süti beállítások módosítása