A hétvége két pozitív változást is hozott. Egyrészt befejeződött (remélhetőleg) az esős évszak, másrészt végre volt egy csöpp időm arra, hogy belerakjam a zenei tesztszámítógépbe a TC PowerCore Expresst, ami már pár hete sírdogált és nyafogott, hogy…

    Kedves V.I.P. ügyfelünktől, Glaser Pétertől kaptam az alábbi írást, azzal a felhatalmazással, hogy közzétehetem a blogban. Péter nem csak kiváló muzsikus, hanem elismert stúdiós is, akinek a nevéhez számtalan produkció rögzítése, keverése és masterelése…

Zenei versenyek

Címkék: dalverseny zenei verseny sequel2

2010.03.23. 20:21

    Két érdekes zenei versenyről is szeretném tájékoztatni a játékos és alkotó kedvű zenész népeket. Az egyikről csak nemrég értesülhettünk, ellenben gyorsan le is jár a határidő, ezért kezdjük mindjárt vele!     Az első versenyt az IMSTA írta…

    Mindennap befutó kérdéseink között előkelő helyen vannak azok is, melyek a számítógép hangszerként történő felhasználhatóságát tudakolják. Az alaphelyzet általában úgy néz ki, hogy adott egy számítógép, és a gazdája valahol látta, hogy a barátja,…

    A Windows 7-tel foglalkozó bejegyzésben már kifejtettem, hogy nem túlságosan egyszerű korrekt zenei PC-t összehozni Windows környezetben. Ugyanakkor, ha azt állítom, hogy nem túlságosan egyszerű, azzal azt is mondom, hogy nem lehetetlen. Manapság mindenki ért…

    A helyzet hasonló ahhoz, mint a mikor az egyik székely megkérdezi a másikat: - Te, ez most micsoda? - Nem tudom, de vagy valami, vagy megy valahova...     A minap beszámoltam arról, hogy a franciák meglelték a bölcsek kövét, megalkották a…

    Nagy dologról számol be a midi.blog.hu.     1996 óta vagyok a neten. Azóta olvasok rengeteg fórumot, meg irkálok is néhányba. Ha meg kellene határozni, hogy mi volt az a kérdés, ami a leggyakrabban hangzott el a zeneszerkesztéssel, elektronikus zenével…

süti beállítások módosítása