Szintisztán

2011.01.20. 20:03

Az ország neve eredeti nyelvén: Synthystan

Földrajz

    Szintisztánt északról Dél-Piano, keletről Gitarisztán, délről Drumélia, nyugatról Basskyria, északnyugatról Provokália határolja. Domborzata eltér a környezetétől, mivel itt a magas hegyek feketék, az alföldek fehérek. Jelentősebb folyó nincs, mivel a szintisztániak mániákusan félnek a folyadékoktól, mint például sör, boroskóla, vodkanarancs, de még a tiszta víztől is. Ugyanis ha ezekből akár cseppek is behatolnak a kedvelt billentyűik alkotta  hegyek és völgyek közé, akkor tragédiák következhetnek be. Ezért inkább elterelnek minden folyót az országon kívülre, leginkább a torkukba. A folyadékok torkukba terelését kultikus áldozatként élik meg, de ezzel majd a "hitvilág" részben foglalkozunk bővebben.
A billentyűk alkotta fehér síkságok és fekete hegyek mellett fontos  része az országnak Displayland, ahová a lakók saját véleményük szerint dolgozni, mások szerint mulatni járnak. Az északon fekvő Controlland nevű területre viszont egyértelműen dolgozni, illetve sportolni járnak. Ezen aktivitásaikat a kutatók nem mindig tudják racionális szempontok alapján értelmezni. 

Történet, háborúk, külpolitika

    Szintisztánt főként Dél-Pianoból érkezett menekültek hozták létre úgy, hogy minden határoló ország területéből elcsippentettek egy darabot. A területszerzés lassan, de szisztematikusan zajlott, és közben  menekültek érkeztek ezekből az országokból. Szintisztán történelmét állandó harcok jellemzik. Dél-Piano sérelmezte a fellázadt lakosság kiköltözését és a folyamatos területfoglalásokat, ezért szünet nélkül csatázott egykori lakosaival. Gyakran érte az a vád a menekülteket, hogy nem voltak képesek megtanulni rendesen zongorázni, ezért hagyták el az országot. A menekültek viszont arra hivatkoztak, hogy Dél-Piano a környéken az utolsó királyság, és ők szeretnének végre demokratikus országban élni. Gitarisztánnal is folyamatosak ez ellentétek. A Nagy Monitorháborúban hangerővel sokkolta egymást a két ország hadserege, amelyben rengeteg zenész, technikus és civil hallgató esett áldozatul. A két ország határán még mindig kiégett monitorhangfalak és elszenesedett gitárerősítők emlékeztetnek a heves háborúra. Druméliával szintén konfliktusok terhelik a kapcsolatot. Szintisztán néhány éve dobgépekkel, grooveboxokkal és kísérőautomata szintetizátorokkal támadta Druméliát, kinyilvánítva területi igényeit. Drumélia kemény harcok árán is csak részben tudta megvédeni határait. Basskyriával és Provokáliával viszonylag jó viszonyban vanank, ám ez sokszor aggasztja a többi környező országot. Szintisztán megpróbál jó kapcsolatokat kiépíteni a Brassland szigetekkel, és titkos megnemtámadási szerződést kötött Stringiával. 

Népesség

    A népesség döntő hányadát a Dél-Pianoból elvándorolt keyboard nemzetiségűek alkotják. Sok druméliai és gitarisztáni is az újonnan meghódított területen maradt, elfogadva leigázásukat. De költöztek ide számos más ország lakói is, akik elsősorban üldöztetésükre hivatkozva kértek menedéket. Fluteland, Trombonisztán elnyomott lakói és a nincstelen észak-karaokiak is nagy számban jöttek ebbe az országba a jobb élet reményében. Mára erősen keveredtek a korábban elhatároltan élő népcsoportok, így gyakran nehéz eldönteni, ki melyikbe is tartozott eredetileg.

Államforma, politikai berendezkedés

    Szintisztán államformája kaotikus köztársaság. Az alkotmány preambulumában rögzíti a tizenkettedik gyök 2 értékének elfogadását és tiszteletét. Az alkotmány biztosítja minden zenész számára valamennyi állampolgári jog gyakorlását, azonban gyakran érik atrocitások azokat, akik nyilatkozataikban megsértik a billentyűsöket, vagy nyíltan vállalják dobos vagy gitáros múltjukat. A közelmúltban előfordult néhány szélsőségesen durva összecsapás is, amikor például kilopták egy dobos székéből a rögzítőcsavart, illetve világoskékre mázolták be egy illegális gitármozgalmár originál '59-es Fender Stratoját. Ezeket az akciókat a Zenész Világtanács keményen elítélte, és szankciókat helyezett kilátásba.
A parlamentbe népszavazás útján kerülhetnek képviselők, akik tartozhatnak pártokhoz, vagy lehetnek függetlenek. Olyan sok párt van, hogy már évek óta egyik sem tudja elérni a parlamentbe jutáshoz elégséges 5% szavazati arányt, ezért üres a parlament. A legfontosabb versengő pártok:

- Zongorapárt. Ultrakonzervatív párt, gyakran vádolják őket azzal, hogy Dél-Piano érdekeit próbálják érvényesíteni. Egyesek szerint meg akarják dönteni a kaotikus demokráciát, és kalapácsmechanikás királyságot szeretnének létrehozni.

- Orgonapárt. Erősen heterogén szerveződés. Egy részük a zongorapártból jelentkezett át, más részük a szélsőjobbos, és ezért feloszlatott Pipe Organ Mozgalomból érkezett, de vannak itt régi hammondisták, bontempisták és további régi, már eltűnt szervezetek tagjai. Egymás között tökéletes az egyetértés, de a parlamenti kérdésekben nem tudnak közös nevezőre jutni, ezért kifelé mégis mindig marakodóknak tűnnek.

- Egyesült Digitális Párt. Ez a szövetség a Nemzeti PCM Párt, a Digitális Konverzió Kezdeményezés és a Samplerdemokrata Néppárt összeolvadásából keletkezett. Mint afféle olvasztótégely, elég vegyes népség. A széthúzás megakadályozza őket abban, hogy parlamenti pozícióhoz jussanak.

- Nemzeti Arrangerpárt. A legegységesebb politikai mozgalom, és egyben ők számlálhatják a legtöbb tagot is, pedig náluk felvételi vizsgát kell tenniük a jelölteknek. A vizsgán meg kell szólaltatni egy Casio keyboardon egy C-dúr akkordot egyszerűsített akkordfogással. A vizsga csak 365 alkalommal ismételhető évente, így sokan kiesnek a rostán.

- Analóg Párt. A tagságot javarészt nosztalgiázó öregurak alkotják, akik faoldalú ketyeréikkel időnként demonstrációkat tartanak a parlament előtt, és régi vitézségüket fitogtatják. Politikai elemzők kapcsolatokat vélnek felfedezni az Orgonapárt és az Analóg Párt között, de ezt mindkét oldalról következetesen cáfolják. Az Analóg Párt is erősen megosztott, elsősorban a MIDI-kérdés miatt.

- Workstation Néppárt. Valamennyi ellenlábasuk szerint jellegtelen, íztelen, bűztelen politikai mozgalom, pedig erősen fejlődnek és gyarapodnak. Pár éve már majdnem bekerültek a parlamentbe. Keveset veszekednek, mert hangszerük kiismerése elveszi az idejüket minden más foglalatosságtól.

- Softsynth Mozgalom. Őket csak mostanában jegyezték be pártként, mert egy darabig maguk sem tudták, hogy mit akarnak. Most sem tudják, de már határozott politikai nézeteket tudnak megfogalmazni választási plakátjaikon, így kérték pártként való bejegyzésüket. Zártkörű rendezvényeikre bejutott álruhás tudósítók komoly vitákról számoltak be a Plugin - Standalone témakörben, illetve  ASIO kérdések tekintetében. A demokratikus országok pártjai elzárkóznak a velük való kapcsolattartástól, mert állítólag a pártot a warezmaffia támogatja. Ez ellen tiltakozva tüntettek a párt tagjai és szimpatizánsai a híres Hardverkulcsos Felvonuláson.

- Virtuál Analóg Párt. Tagjait részben az Analóg Pártból, részben az Egyesült Digitális Pártból toborozta. Mindkét párt élesen támadja őket. Mindmáig nehezen tudja definiálni magát a párt, ezért aztán nem is juthattak soha a parlamenti zsírosbödön közelébe. Néhány csalódott tag átjelentkezett a Softsynth Mozgalomba, de ott is bomlasztással vádolták őket. A párt jelképe a rózsaszín DSP.

- Liberális Keyboard Liga. Ebbe a pártba azok a billentyűsök tartoznak, akiket más párt nem kívánt tagként bevállalni. Küzdelmük a 13 billentyűs oktáv és a fekete billentyűk ibolya színűre cserélése ügyében nem talált sok szimpatizánsra, de elérték, hogy minden aktív hangfalra vakító kék LED kerüljön.

- Mulatós és Lakodalmas Párt. Vidám csapat. Ők lehetnének a legnépszerűbb párt, csakhogy lakodalom ritkán van, és mulatni sincs sok alkalom, mivel a sok párt viszálykodása és a külpolitikai krízisek miatt mindig háborús helyzet uralkodik az országban. Amíg nem jutnak be a parlamentbe, pártjuk alapelvei szerint folyamatosan csiszolják zeneelméleti ismereteiket.

    Aztán itt van a többi kis párt, épp csak felsorolásszerűen:

- FM Synth Párt
- Mellotron Emlékpárt
- Theremin Koalíció
- WaveTable Mozgalom
- Zondblöttyer Vernyákpárt
- Oas Is The One Párt
- LA Synth Community
- Phase Distortion Párt
- Gombos Harmonika Párt
- Láncfűrésszel a Jobb Szintetizátorért Mozgalom
- Kamulátor és Hakni Párt
- 439 Hz Párt
- Zöld Billentyű Párt
- Dobgépes Gitárszintetizátor Párt
- Szinteszájzár Párt a Sajtó Szabadságáért
- Lábbalhajtott Cimbalom Néppárt
- Groovebox Mizéria Párt
- Modell Ez Ő! Horrorpárt
A 30000 főnél kevesebb tagot számláló pártokat nem említettük.

Gazdaság

     Az ország gazdasága elsősorban zenei művek újrahasznosítására, kisebb mértékben új művek alkotására épül. Az egyetlen adónem a szerzői jogdíj. Mivel ezt kollektíve nem fizeti a népesség, ezért nincsenek szociális jutattások és nyugdíjak sem. A számos hajléktalant itt utcazenésznek hívják. Pénz nincs, mindenki lemuzsikálja a megvásárolt termékek, illetve az igénybevett szolgáltatások árát. A mezőgazdaság elsősorban hangjegyeket termel, épp csak annyit, amennyi a népesség ellátásához elegendő. Számos protekcionista mozgalom hevesen tiltakozik a külföldről nagy tételben importált MP3 zenék miatt. A tiltakozók hitelét némileg aláássa, hogy nem egy közülük korábban SMF csempészet miatt került törvény elé.

Kultúra, oktatás

    A sok belharc és háború mellett erre már nem túl sok ideje és energiája marad az ország lakóinak, pedig valamennyien büszkék egykori virágzó művészetükre és hajdani extraszuper fejlettségű oktatási rendszerükre, ami csak úgy ontotta a zenei zseniket. Ma a kultúra legfeljebb arra korlátozódik, hogy egykori intézményeik romjain évente egyszer, a Szintisztáni Kultúra Napján megnyomják a "START" gombot egy másfél oktávos Chiung-Huang szintetizátoron, megszólaltatva a Jingle Bells-t (Demo Song No. 1.). Ez a dal vált Szintisztán himnuszává, és a hagyományok szerint ezen a kis műanyag szintin kell lejátszani nemzeti ünnepek alkalmával.

Vallás, hitvilág

    Szintisztán lakóinak világnézete tökéletesen konfúz. Egyaránt fellelhető a Szilveszteri Malac ősi pogány kultusza, és a Druméliából átjött Húsvéti Nyúl kultusz. Ezek mellett ma már általában az analóg - digitális választóvonal két oldalán levő hívők különféle egyházai, szektái osztják meg a népességet. A korábban felsorolt pártok jelentős részei is határozott vallási bázisra épülnek. A botfülűnek nevezett ateistákat viszont egységesen üldözik, ezért ők bujkálnak, illetve gyakran Druméliába menekülnek. Emberjogi szervezetek eredménytelenül próbálják ezt a vallási eredetű diszkriminációt visszaszorítani. Stringia külügyminisztere nemrég élesen elítélte ezt a jogtiprást, emlékeztetve arra, hogy Szintisztán magukat abszolut hallásúnak tituláló vallási vezetői között is vannak olyanok, akiknek a zenei hallása megkérdőjelezhető, és hogy Stringiában a huszonhatodik hegedűsnek is kifinomultabb a hallása, mint Szintisztán magukat jóformán szentként aposztrofáló vezetőinek. Ezen kijelentése Szintisztánban heves vallási lázongásokat indított el, sokan követelték Stringia azonnali megtámadását. A Zenész Világtanács azonban közbeavatkozott. Stringia külügyminiszterét vonóletételre és 2 heti gyantaelvonásra kötelezte, így elérte, hogy a szintisztáni bombázók mégse szálltak fel, és  nem szórták le hamis hangokkal teli bombáikat Stringia földjére. A két ország között érvényben levő megnemtámadási egyezmény súlyos megsértését így sikerült megakadályozni.

Idegenforgalom

    Régebben gyakran indultak zenészek főleg a környező országokból Szintisztán kulturális romjaihoz kirándulni. Ma azonban a zavaros helyzet miatt senkinek nem ajánlják az országba történő belépést az utazási irodák. Néhány katasztrófaturista azonban nem retten meg, és kalandtúrára indul a veszélyes területekre. A hatóságok felhívják azonban a figyelmet, hogy fejhallgató, MIDI kábel, kottásfüzet és pendrive mindig legyen a turistáknál, ezzel elkerülhetik az atrocitásokat. A határátlépésnél a hivatalnokok szúrópróba szerűen ellenőrizhetik a zeneiskolai végzettséget igazoló papírokat, ezek hiányában a helyszínen kategóriavizsga letételére kötelezhetik a turistát. 

 

Szintisztán teljesen a képzelet szüleménye. Aki valós országokkal, politikai csoportokkal, személyekkel bármiféle azonosságot vél felfedezni, az magára vessen! 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr892600969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prophecy · http://www.grapeski.com/ 2011.01.22. 22:28:28

:))))) Nem illesztesz be Facebook lajkolo gombot az oldalra hogy tudjam terjeszteni az iget? ;)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.22. 23:23:51

@Prophecy:
Köszi, de a kis gombócoktól tartózkodom egyelőre :)

Kampokez 2011.01.24. 12:26:37

üdv MidiTom.
mi hozta ezt ki belőled, miből sokaltál be ennyire?
amúgy jót derültem Szintisztán.. :)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.01.24. 14:09:58

@Kampokez:
Hogy mi hozta ki belőlem ezt a sok hülyeséget? Semmi konkrétum. Tudod, mondhatnám, hogy több évtizede magam is a rendszer része vagyok, szóval nem vagyok jobb, mint a szintisztáni népség :) A zenészek általában szeretik a humort, hadd rötyörésszenek rajta.

Janca Ákos 2011.02.19. 10:18:34

Kicsit elkéstem a partiról :-), de nagyon tetszik! Fészbúkra vele! :-)

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.02.19. 12:25:42

@Janca Ákos: Oké, meghajlok a népakarat előtt, lájkoljon, akinek tetszik valami!
És előre is köszönöm, ha esetleg megosztással is népszerűsítitek a postokat!
süti beállítások módosítása