Mitsoura

Címkék: mitsoura miczura mónika moldvai márk

2011.03.08. 21:16

    A KORG.hu videóit nézegettem, melyek a tavalyi hangfoglaláson készültek. Itt akadtam rá a következő Moldvai Márk interjúra. Márkot ugyebár mindenki a NEO, illetve korábban a Populär zenekarból ismeri. Ezeknek a bandának igen nagy szerepük volt abban, hogy fiatalok több nemzedéke is kedvet kapott a szintibillentyűk nyomkodásához és a potik tekergetéséhez. A beszélgetésben Márk utal is a jó öreg analóg korgokhoz fűződő baráti viszonyára.

Azonban tudjuk, hogy Márk 2004-ben kivált a NEO-ból, önálló producerkedésbe fogott, és amint a fenti beszélgetésből is kiderül, már több éve egy - a korábbi munkásságához képest - teljesen szokatlan dologba fogott. Miczura Mónikával létrehozták a MITSOURA nevű formációt. Többszöri tagcserék után mára már kikristályosodott a jól működő felállás, és nagyon sikeres csapatot alkotnak. Van köztük népzenész, klasszikus zenész, illetve Márk, aki a villanyzene világából érkezett. Zenéjükben az autentikus cigány elemek ötvöződnek indiai és egyéb keleti dallamokkal, motívumokkal. Mindebben persze benne van Moldvai Márk sajátos "zenerajzolása" is (jobb szót hirtelen nem tudok rá), és a különféle indítatású muzsikusok egyéniségének hatása is. Nagyon érdekes és izgalmas zenei világ tárul így fel a hallgató előtt. Leginkább persze a "világzene" mindent magába ölelő stílusvilágába lehetne beilleszteni a produkciókat, azonban azt gondolom, hogy ez a  mára már kissé beskatulyázó és néha degradáló besorolás sokaknak elveheti a kedvét attól, hogy meghallgassák A Mitsoura zenéjét. Pedig akik így döntenek, rosszul teszik. Tegnap este én is meghallgattam a rádióban egy műsort velük. Elmesélték a zenekar történetét, ars poeticájukat, és persze bőségesen hallhattunk zenei illusztrációkat is. Szerintem a zenekar nagyon érdekes színfoltja  a mai magyar zenei palettának.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr422723093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása