Az elmúlt hetekben fél Európa és Magyarország háromnegyede az Eurovíziós Dalfesztivál miatt aggódott, ami igen jó dolog, mert mindig nagy szerencse, ha a sárgacsekkek feletti aggodalmat elnyomja valami komolyabb. A fesztivál eseményeit, különös tekintettel a magyar szereplésre, sok helyen kitárgyalták. Nagy számban nyilatkoztak a szakma és a showbiznisz megfejtőemberei, és minden netes fórum, valamint a teljes Facebook a véleményekkel, érvekkel volt tele.
     Számtalan szempont alapján elemezte és vitatta a nép az eseményt, melyek közül én most csak néhánnyal szeretnék röviden foglalkozni.
 

1. Cirkuszt, kenyeret!

    A cirkuszi részt megkaptuk frankón. Hatalmas showtechnikát vonultattak fel a düsseldorfi helyszínen. Aki ott volt, arról számolt be, hogy a tévén korántsem láthattuk a lenyűgöző effektusok java részét. Vitathatatlan, hogy egy ilyen rendezvényen ma rendkívül fontos a látványtechnika. Ebből volt itt bőven. Nagyjából ismerve a felvonultatott berendezéseket, bizonyosak lehetünk abban, hogy horrorisztikus költségvetésből hozták ki. Elhangzottak olyan vélemények, hogy Azerbajdzsán nehezen fogja ezt túlszárnyalni. Szerintem sikerülni fog nekik. Legfeljebb három másodpercnyi olajtermelésüket beáldozzák a cél érdekében. A "műszak" is hatalmas stábot jelentett, és igen kemény munkát végzett.

 

2. Playback Show

     Azon ma már senki sem akad ki, hogy a produkciók zenei alapja playback, a zenészek "csak illusztrációként szolgálnak". A lényeg a koreográfia. Meg az ehhez kapcsolódó precíz DMX vezérlés. Ha mindenki élőben produkálná magát a színpadon, órákig tartana a beállás, technikailag nem lehetne lebonyolítani a versenyt - mondják a szakemberek. Így viszont a dal, mint olyan, a stúdiózenészek és a producer ténykedése folytán megszülető alkotás, amit aztán egy vagy több bátor ember kivisz az arénába. A produkció 95%-ban tehát előreszerelt állapotban kerül a hallgatóság elé, egy háttérstáb több hónapi kemény munkájával. Azt hiszem, az énekhang viszont élő, tehát az előadó(k) felelőssége még így is nagy. Az átlagos hallgatóságot egy vállvonogatáson túl nem nagyon érdekli az, hogy a produkció hány százalékban élő, hány százalékban konzerv? A konyhamunkára nem kíváncsiak, csak a kész kajára. Az már valószínűleg csak az én generációs problémám, hogy élő koncerteken szocializálódtam, amikor zenészek és énekesek ott helyben adták elő a produkciót. Kicsit eltérek a témától, de egy sztorit el kell mondanom.
     Pár éve az egyik ismerősöm mesélte, hogy tizenéves srácokkal bement egy szintén tizenéves srácokból álló zenekar próbájára. A vendégek gyerekek teljesen értetlenül toporogtak jó darabig, majd a próba szünetében kiderült, hogy mi volt a baj. Ott, a kultúrházban nézelődve felfedezték, hogy a színpadon álló zenész srácok valóban zenélnek és énekeltek. Hatalmas élmény volt ez a számukra, ugyanis addig - és ez nem vicc - állításuk szerint nem láttak még olyan zenekart, amelyik élőben muzsikál. Azt gondolták, hogy a zene előállítása és előadása két külön folyamat. Az okospók, kinyúlt pulóveres, szemüveges zenészek megcsinálják a zenét, a tetszetős kinézetű előadók pedig eljátsszák - na nem a zenét, hanem azt, mintha zenélnének, és ők a sztárok, meg a sikeresek. Azt hittem, a barátom túloz, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az ismerősi körömben a gyerekek jelentős része hasonlóan homályos fogalmakkal bír ezen a területen. Azok a gyerekek, akik valamilyen hangszert tanulnak, persze nevetnek, vagy legalábbis bosszankodnak az ilyen láma nézeteket hallva, de időnként ők is elbizonytalanodnak. A tévékben oly népszerű, tehetségkutató versenynek kikiáltott túlélőshowk is elősegítik, hogy a gyerekek értékrendszere összezavarodjon: nem tudnak eligazodni az ipari sztárgyártás presztizse és a művészi értékek előadása között. Manapság a kettő mindig keveredik, és bevallom, mindig kaján örömmel figyelem, ha egy esztétát arra kérnek, hogy ezekről a dolgokról nyilatkozzon. Ráadásul nem is a playbackelő előadókat akarom itt ostorozni, mert időnként az előadás technikai kényszer vagy egyéb megfontolások miatt megy így, azonban azt nagyon utálnám, ha egy idő után a valóban képzett zenészek valamiféle szürke háttércsapatot jelentenének, jól-rosszul megfizetve a fényes sztárok mögött, az emberekben pedig tovább erősödne a bizonytalanság atekintetben, hogy most mi is történik valójában a színpadon? A kérdés persze ennél sokkal összetettebb, majd nyugdíjas koromban mesélek pár sztorit :)     

     3. Verseny?

     Igazából arra lennék kíváncsi, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál kiknek a versenye? Néhány tipp:

  • Az előadóké
  • A daloké
  • A dalokat megcsináló munkaközösségeké
  • Országoké - az nyer, aki több vendégmunkást delegál a többi országba
  • Országoké - az nyer, aki jobb viszonyt ápol a szomszédaival

   Valószínűleg a fenti szempontok keverednek a jelenlegi sémában. Wolf Kati dalát én mindenképpen az élmezőnybe vártam, miután nagyjából meghallgattam a többi résztvevőt. Az első három szempont alapján gondoltam így. Hogy nem ott kötött ki, az szerintem azt jelenti, hogy a két utolsó szempont volt döntő fontosságú. Vagyis láthattunk egy dalversenyt, ahol a zene csak a pompás díszletek között megtűrt szükséges rossz kategóriájába került. Nem akarok persze az egészből túlzott következtetéseket levonni, mert ha egy csillogó showműsort vártunk sok esztrád betéttel, akkor nem csalódtunk. De szerintem elég fura irányba megy Európa a magas zenei kultúrájával, ha ez így sok száz millió embernek tök jó.
     Az igazi baj persze bennem van. A szemem már nem túl jó, viszont a fülemmel még elég rendesen hallok. A képernyőre varázsolt csodás kavalkád hatását ellensúlyozza az akusztikus benyomás. Szóval összességében az egész dalverseny "felhasználói élményindexe" nálam igencsak alacsony volt. De sebaj, ahogy az ember öregszik, a hallása is romlik, később már nem izgatom magam ilyesmiken sem :) Addig pedig takarékra állítom a fülemet, magyarán, fölösleges olyan zenét hallgatnom, ami nem tesz nekem jót. Szerencsére számtalan műfajban találok azért fogyasztható muzsikát, nem kell tehát sopánkodnom.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr202912693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BonFire 2011.05.18. 17:43:55

1) Nem is tudtam, hogy van ilyen fesztivál vagy mi. Így jár, aki nem néz tévét. :)

2) Az előadós sztorihoz: Most felolvastam a 9 éves unokahúgomnak, aki körberöhögte, mert szerinte igenis lámák. Mondjuk ő zeneiskolába jár ütő tanszakra, meg megszokta, ha feljön hozzám, itt állnak körülöttem a hangszerek, látja ahogy játszom, és azt is, ahogy gyártom a zenét.

3) Nem lehet az ilyen gondolkodású embereken csodálkozni, akik SMS-ben hétről-hétre képesek szavazni a kedvencükről a Való Világban, ahogy minden előre le van fektetve, forgatókönyv szerint forgatva és levezényelve. Ha valakinek nem tűnik fel, hogy egy "spontán" kandikamerás beszélgetés közben a beszélő egy mondaton belül 3× vált nadrágot, az nem tudom, hová tette a szemét. Ilyen filmes bakik akkor szoktak előfordulni, amikor kiderül, hogy egy-egy jelenetet elfelejtettek leforgatni, és utólag forgatják hozzá. Ilyenkor előfordul, ahogy látjuk, hogy valaki jobb kézzel nyúl a villanykapcsoló felé, majd vágás, és már a bal kéz ér hozzá. (Ami mellesleg az előző snittben még tele volt tányérral, sörösüvegekkel...)

Ha a műsor valóban élő lenne, és nem megrendezve, ilyenek nem történhetnének meg. Ebből az egy jelenetből kiderül, hogy ennek a párbeszédnek minimum 3× futottak neki, mégpedig eltérő időben, és még arra sem vették a fáradságot, hogy visszanézzék, milyen ruhában kezdődött az eszmecsere.

Szóval akik erre nyomják tömegesen a telefonjukról az SMS szavazatokat, és elhiszik, hogy tényleg a közönség dönti el, ki fog nyerni, az olyan szinten balek, aki még a Mikulásban is hisz.

Ezeken a versenyeken nem lehet nyerni. Semmilyen tehetségkutatón nem lehet nyerni tisztességesen (volt már részem egy páron megmérettetni magam.) Csak kenőpénzzel, vagy rokoni kapcsolatokkal. Irdatlan pénzek cserélnek gazdát az ilyen Mega- és Gigasztár fesztiválokon, no és még utána, hogy a 10 perces műanyagsztárból annyi lét kifacsarjanak, amennyi csak lehetséges, mielőtt kikukázzák. Hol van Rúzsa Magdi, hol van Karamella, hol van Papp Vera, hol van Oláh Ibolya? Pont ott, ahonnan elindultak. Pincérek, pultosok, benzinkutasok, levélkézbesítők stb. De nem zenészek, és főleg nem énekesek.

Zenei tehetségkutatón ilyen szokott lenni a fődíj, hogy az XY stúdióban 30 órát nyertél. No, ezt a hajára kenheti az ember, főleg akinek ez lesz az első stúdió élménye. Ez a 30 óra nyeremény arra jó, hogy ha már ott van a banda, akkor rakja hozzá a saját pénzéből a maradék 100-200 órát, ha már egy tisztességes felvételt akar, és nem csak egy számot. 30 óra egy-két szám komplett felvételére sem elég, max ha valaki egy gitáros tankcsapda-féle zenét játszik. Egy kicsit is összetettebb, progresszív rockcsapatnak jóval több idő kell egy szám összerakásához, főleg meg a készre csiszolásához. Innen is van tapasztalat.

Szóval ezek olyan nyeremények, amivel az ember igazából kitörölheti. Adjanak pénzjutalmat, mint a Nobel-díjjal, Kossuth-díjjal és egyebekkel, amit a zenekar eldönthet, hogy promóra, hangszerre, vagy stúdióra költi.

stro-B · http://www.stro-b.com 2011.05.18. 20:18:37

Tamás, minden szavaddal egyetértek, ugyanezek a gondolatok fortyogtak bennem is látva ez a cirkuszt.
Én szakmailag (amibe erősen beletettem a performansz jelleget is) a következő sorrendet alkottam:
Írek-svédek 1-2 vagy vagy.
Szerb dal minimum 3.
Magyar dal 4-5.
Spanyolt is előrébb gondoltam. Az olasz érdekes volt, én csodálkoztam, h visszajöttek, ők azért San Removal simán kenterbe verik az egész mezőnyt.
A többi dal számomra értékelhetetlen volt. Valakit kihagytam, de nem jut eszembe, akit még az első 5-be hoztam volna.

djuice 2011.05.19. 00:59:41

Jogos ez a cikk!
A "élő koncerteken szocializálódtam" c. fejezetre meg annyit, hogy tényleg nem vesszük észre ezt az alattomosan bekúszó társadalmi betegséget.
Csak egy hasonlóan rémisztő sztori:
egyszer egy ismerős körben hallottam, valaki elment gitározni egy óvodába valami gyerekzsúrra. Ott aztán azt látta, hogy egy kisfiúcska fekszik a földön, tologatja a "kis piros" játékautóját és ütemesen csuklik...
Odahajol hozzá és megkérdezi:
- valami baj van kisfiam?
- nem, játszom (így a gyerek)
- na de mit játszol?
- autókázom!
- jó, de miért csuklassz hozzá?
- nem csuklok, megy az autó?
(nem érti a pali)
- oké, de miért nem brűg, az autó brűgni szokott
- ÁÁÁÁ! az autó így csinál: duccc-duccc-duccc!!!

Szóval asszem itt kezdődnek a gondok, meg mikor apuka 9 mélynyomót rak a trabantba!

djuice 2011.05.19. 01:26:51

BonFire gondolatához csak annyit, hogy jó, pl lehet utálni Gáspár Lacit, Rúzsa Magdit meg a többi megasztárost, de igenis vannak köztük olyanok akik tehetségükkel mentek oda kitűnni és tényleg bizonyítottak, mint anno a ki mit tudon is hasonlóan fedeztek fel mai nagyokat (ellenben pl. Király L Norbival, aki alkalmatlan énekesnek) csak sajnos lejárt a szerződés, a világot uraló érdekzsidóknak új hús kell amit árulhatnak és már kezdik megetetni a műanyagot is, a gagyit azokkal akik zeneileg dáridón szocializálódtak, de talán ezért nem néztem sosem az eu.víziót sem, mert a túlzott vizuálshow és a nylon zenék rosszabbak egy megasztár előválogatótól is.
A Wolf Katiról meg annyit, hogy olyan apával mint Wolf Péter aki hosszú éveken át a studio 11 mögött állt szakmailag, zeneileg és benne volt a vérkeringésbe és nem tudta befuttatni a lányát, hát mit mondjak, így 40 felé elég necces is már Katikát 18 éves sztárocskák mellé engedni kibontakozni, még ha jó is lenne amit csinál. Egyszerűen lekéste a vonatot, ne ugráljon sehova már!

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.05.19. 13:11:06

@BonFire:
Azt nem állítanám, hogy ezeken a tehetségkutató izéken nem jönnek elő valódi tehetségek, én pl. Ruzsa Magdit, Tóth Verát meg néhányukat nagyon kedvelem. Inkább azt mondom, hogy annak ELLENÉRE felszínre tudtak jönni, hogy ezek a versenyek olyanok, amilyenek. Az egy másik kérdés, hogy a jelenlegi magyar könnyűzenei életben, ahol a lemezkiadás már megszűnt, a "szárnyaló gazdaság" miatt pedig koncertek én rendezvények sora marad el, miként tudnak boldogulni.Kevés muzsikus mondhatja mostanában el, hogy jól megy a szekere, műfajtól függetlenül.

pixlala 2011.06.13. 14:07:37

Én nem láttam az egész cirkuszból semmit, de ez a dal nem rossz. Az, hogy ki mennyi idős, ... hát nem tudom?!? ... Szerintem ez a dal jól áll Wolf Katinak (nem értem miért szempont a kor?!?). Fiatalabb korában lehet, hogy nem így lett volna. Egy kicsit Seline Dion ugrik be, de ez inkább pozitív mint negatív értelemben. Amúgy, nem sok Eurovizós Dalversenyt láttam, amit igen az viszont mind szörnyű volt. Persze ízlések és pofonok.
süti beállítások módosítása