Ray Kurzweil és a halhatatlanság


        Kifogtunk valami fura korszakot a világ történetében. Csak kapkodjuk a fejünket, és gyakran nem is igazán értjük azokat a folyamatokat, amelyek velünk és körülöttünk történnek. Adósságválság, pénzügyi rendszerek összeomlása, a világgazdaság átrendeződése, politikai válságok, éghajlat ingadozás, súlyos környezeti gondok, egyebek. Az emberek egy részét idegesítik ezek, pláne, ha a bőrükön is érzik a hatást, mások egy vállrándítással és a "mindig volt valahogy, ezután is lesz majd valahogy" bölcsességével túlteszik magukat a problémákon. Néhány blogbejegyzéssel korábban az akut gazdasági és ökológiai bajok okait taglaló filmeket linkeltem be, melyek nem voltak mentesek hellyel-közzel összeesküvés elméletektől, de nem baj. Fontosnak tartom, hogy gondolkozzunk ezeken a dolgokon, ha már az erre illetékes elvtársak nem nagyon teszik.
     Természetesen a hangszerpiac meg a showbiznisz irányából csobbantunk bele ebbe a témakörbe, hiszen mi, akik valamennyire benne élünk ebben a közegben, talán még fokozottabban érezzük a meglevő és a várható problémákat. Számos művészemberrel beszélgettem mostanában ezekről a dolgokról is. Látom, hogy mindenki aggódik a jövő miatt, de ugyanakkor sokaknak vannak elképzelései arról is, hogy miként lehetne emberibbé, élhetőbbé és fenntarthatóvá tenni a világunkat.
     Nem sokan tudják, hogy a Kurzweil Music Systems egykori megalapítója, Ray Kurzweil is azok közé tartozik, akik nagyon intenzíven figyelik a fent említett folyamatokat és igyekeznek törvényszerűségeket, megoldásokat találni. Ray Kurzweilről röviden elmondhatjuk, hogy zseni, aki számos találmányt és technológiai újítást alkotott meg. A szintetizátor iparban is igen erőteljes nyomot hagyott tevékenységével. Ma már nem dolgozik aktívan a Kurzweil Music Systems-nél, de a cég még mindig erőteljesen magán viseli egykori alapítójának jegyeit. Ray Kurzweil az utóbbi évtizedben számos társadalmi és filozófiai kérdésben foglalt állást, véleményével gyakran nem kis viharokat keltve. Szerinte az emberiség fejlődése (elsősorban technikai értelemben véve) exponenciális görbe szerint alakul, és ennek a fejlődésnek olyan szakaszán járunk, mely valamiféle gyökeres és robbanásszerű átalakuláshoz kell, hogy vezessen. Ezt a pontot ő szingularitásnak nevezi, és írt is egy könyvet "The Singularity is Near" címmel. Gondolatainak továbbfűzése során eljutott odáig, hogy szerinte az emberi tudat immáron képtelen követni a felgyorsult technológiai fejlődést, vagy legalábbis hamarosan elérjük azt a pontot. Onnantól kezdve pedig jól tesszük, ha kihasználva a fejlett technológia lehetőségeit közvetlen kapcsolattal működő agyi interfészeket építünk az emberekbe, a nanotechnológia és a genetikai tudományok segítségével pedig "kijavítjuk" a beteges és fáradékony, hibákkal terhelt embert. Vagyis ötvözzük a humán sajátságokat a technológiai fejlődés által kínált "tartósabb" és "hatékonyabb"  megoldásokkal. Egy kis génsebészet itt, egy kis plasztika ott, pár mikrochip implantátum, aztán sutty, halhatatlanok lettünk! Természetesen a könyv szellemisége sokaknál kiverte a biztosítékot, heves viták kezdődtek a témáról. Született egy film is  Transcendent Man címmel. Ennek kapcsán aztán már nem csak a filozófusok és az egyéb elefántcsont toronyban ücsörgő gondolkodók kapták fel a fejüket Kurzweil ötleteitől, hanem a nagyközönség is.
     Tegnapelőtt az USA bizonyos nagyobb mozijaiban élő közvetítésben nézhette a nép, hogy miként vitatkozik Kurzweil ezekről a dolgokról olyan emberekkel, mint Steve Wozniak,  Deepak Chopra,  az elméleti fizikus és újságíró Dr. Michio Kaku, a Transcendent Man rendezője, Barry Ptolemy, Dean Kamen, az ismert feltaláló és mások. Mellettük néhány ismert személyiség is felbukkant, mint Al Gore, Bill Maher, Quincy Jones, Elon Musk and Suzanne Somers. Bízom benne, hogy valamit majd talán mi is láthatunk később ebből az élő vitaműsorból. Addig is itt a film előzetese:

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr43128640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

djuice 2011.08.07. 02:40:04

Én azt hittem ez a film nem mai darab vagy tévedek?
Mi is beszélgettük egyszer, hogy nagyanyáink még kémiát sem kellett tanuljanak, ma meg lassan a relativitáselmélet már érettségi tétel lesz. Azaz 100 év múlva az egyre felhalmozódó globális tudás miatt már egy óvodásnak integrálni-deriválni kellesz tudnia, hogy adott korára mindent megtanulhasson majd ami kell? :)
Vagy az eddigi 2-3% agyi kapacitáskihasználtságunk akkora fog optimalizálódni?

Mellesleg számomra érthetetlen, hogy ez az ember miért vonult ki a hangszeriparból mint fejlesztő?! Inkább azzal foglalkozna, többet érne. Vagy elég neki már csak a haszon? Akkor nem különb másoktól, márpedig a szintiken lehetne mit fejleszteni, hogy necsak a GB-okkal viaskodjanak már a gyárak.
Amúgy ezt a human interface meg egyéb génmódosítási őrültséget szerintem nem kéne erőltetni. Különösen hogy majd chipen belénk ültethessék a komplett tudományokat! Az embert a tanulás, a megismerés és nem utolsó sorban az egyénisége fémjelez. Ezek nélkül tényleg eljönne a "biorobotok" vagy kiborgok szürreális világa, holott nemrég madárinfulenzával küzdöttünk. Az AIDS vírust sem tudjuk megfejteni, és már rögtön ilyen "mindentudó" nemzedékeket akarnak kiklónozni, miközben milliók éheznek adott földrészeken, vagy másütt irdatlan pocséklás és pénzszórás látszik? Szarabb világ lesz ez én mondom, úgyhogy az ilyen Kurzweil-féle tervszövőket inkább el kéne zárni valami lakatlan szigetre!

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2011.08.07. 12:41:11

@djuice: í
A film 2009-ben készült, tehát az se túl régi. A nyilvános vitaműsor zajlott most a napokban.
Hogy Ray Kurzweil miért vonult ki a hangszerbizniszből? Ő nagyon sok mindennel foglalkozott mint feltaláló és fejlesztő, számára ez csupán egy momentum volt, bár kétségkívül fontos. Ez kiderül több, vele készített interjúból is. Az ő elméjét számos más dolog is mozgatja, és ha az eddigi találmányainak bevételéből megteheti, hogy ne a napi üzleti problémákkal őrölje fel az agysejtjeit, hanem értelmesebb dolgokkal foglalkozzon, akkor miért ne tenné meg?
Őt nagyon erősen érdekli az a folyamat, ahogyan a technológia és az információtechnológia rátelepszik az emberre. Láthatóan és érezhetően fojtogat már bennünket időnként. Erre keresi a megoldást. Oké, hogy az egészségügyi kutatásokkal és sok minden mással is jóval intenzívebben kéne foglalkozni, de ha ez a technológiai robbanás olyan károkat okoz, hogy ki sem lát belőle az emberiség, akkor már nem is lesz miről beszélgetnünk.
Szóval Ray Kurzweil megtehetné, hogy a Bermudákon a yachtjáról áztatja a damilt a tengerben, miközben hordják neki a koktélokat. Szerintem jó fej, hogy ilyesmiken is gondolkozik. Alapvetően nem terveket szövöget, hanem vitatkozik értelmes emberekkel, és abból nem szokott nagy baj lenni.

djuice 2011.08.07. 13:23:58

@MidiTom:
Én borulátóbb vagyok az ilyen tudományos okoskodókkal szemben. Nézzük csak az A-bomba megszületését. Persze hogy Einsteinék meg Tellerék nem pusztítani akartak (vagy ki tudja), de "ők adták a kést a gyerek kezébe"
Előbb utóbb minden mögött anyagi haszonszerzés fog meghúzódni, azt meg tudjuk hova vezet. Szerintem ezek a mókusok sem kivételek. Nincs az a pénz ami miatt bárki nem részegedne meg adott szinten!
süti beállítások módosítása