Behringer_X32.jpg    A Behringer elég hosszú vajúdás után jelentette meg idén az X32 digitális keverőjét. Sokan vannak, akik élből azt mondják, ha Behringer, akkor nem is kell komolyan venni. Valójában azért azt mondhatjuk, hogy a gyár termékskálája igen széles, és találhatunk mindenféle berendezést, köztük rendkívül jól eltalált, jól kivitelezett termékeket, meg kevésbé komolyan vehetőket is. Az olcsóbb árszegmensben semmiképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Behringert. Ám az utóbbi időben úgy tűnik, szeretne a cég kitörni ebből a "low-budget" skatulyából. Az X32 bevezetését például nagy csinnadratta kísérte, és jellemzői meg az eddigi tesztek alapján tényleg jó dolognak tűnik. Az előző Behringer digitális pult is a maga nemében igen okos koncepció szerint épült fel, csak sajnos a gyakorlati használat során elég kellemetlen instabilitások jöttek elő számos felhasználónál. Feltételezzük, hogy a tervezőmérnökök alaposan kielemezték az akkori problémák okait, és mostanra egy igen korszerű, jó hangminőségű keverővel rukkoltak ki. Bízunk abban, hogy stabilitás tekintetében is meg fog felelni a professzionális elvárásoknak. A hangtechnikai bizniszre jellemző nagy céges adok-veszek jegyében a Behringer belekerült a Music Group nevű professzionális cégcsoportba. Olyan cégek tartoznak a csoporthoz, mint a Midas, a Klark Teknik és a Turbosound. Előkelő társaság, azt hiszem, erről nem érdemes vitatkozni. Az X32 mikrofon előfokait példának okáért a Midas tervezte. Nem akarok amúgy a keverő paramétereivel és tudományaival foglalkozni, a gyár oldaláról minden információt be lehet gyűjteni. Ha kezünk ügyében lesz egy X32, úgyis megteszteljük majd alaposan!
      Azonban most nem csak az információkat gyűjthetitek be, hanem jó esetben egy X32 pultot is. A gyár által meghirdetett "giveaway" lényege, hogy fel kell tölteni a Youtube-ra egy saját zenei produkciót. A felvételen szerepelnie kell legalább egy Behringer készüléknek. Úgy gondolom, ez nem olyan nagy probléma, mert szinte mindenhol akad belőle pár :)  A részvétellel kapcsolatos tudnivalók itt olvashatók el. Ha jól látom, ebből kivételesen az európai versenyzők sincsenek kizárva. Az ismerősi körömben levő zenészek gyakran tesznek fel igen jó saját produkciókat a Youtubera, a Facebookra vagy a Soundcloudra meg a többi megosztó helyre. Most egy kis kreativitással meg szerencsével egy komoly harceszköz birtokosai lehettek!
      Sok sikert!

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr794784725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.