A Windows 7-tel foglalkozó bejegyzésben már kifejtettem, hogy nem túlságosan egyszerű korrekt zenei PC-t összehozni Windows környezetben. Ugyanakkor, ha azt állítom, hogy nem túlságosan egyszerű, azzal azt is mondom, hogy nem lehetetlen. Manapság mindenki ért valamennyire a PC-hez, sokan gondolják úgy, hogy nincs ebben semmi ördöngösség. Össze kell hozni egy jó erős gépet, bele kell dugni egy alkalmas kártyát, fölrakni rá a szükséges programokat, és kész. Nos, aki előtanulmányok nélkül kezd egy zenei gépet összeállítani, az teljes bizonyossággal csalódni fog. A fent hivatkozott részben nagyjából elmagyaráztam, hogy miért. A Syncopa "PCMjúzik" oldalán ezelőtt sok évvel kifejtettem elég részletesen ezt a problematikát. Az a poén, hogy bár a cikk megírása óta millió hardver, szoftver változott már, az alapvető megállapítások mind a mai napig helytállóak.

    Elég gyakran megvádolnak azzal, hogy gizda vagyok, mivel nem árulom el, hogy miként is kell ezeket a zeneszerkesztésre, stúdió munkákra alkalmas pécéket összerakni. Erre azt szoktam mondani, hogy összerakni akárki képes, aki rendelkezik egy csillagcsavarhúzóval. A valódi probléma a hardverek és a szoftverek kiválasztásán, összehangolásán múlik. Erre hamar rájön bárki, aki belefog egy zenei gép összeállításába. Amikor valaki egy ilyen gépet szeretne, akkor valószínűleg az az elképzelés lebeg a szemei előtt, hogy legyen egy nagyon olcsó, nagy teljesítményű és stabil gépe. Érdekes módon a történet mégsem annyira a pénz körül forog, mint azt sokan képzelik. Az általunk konfigurált zenei gépek kábé ugyanannyiba kerülnek, mint amennyiért a különféle számítástechnikai cégeknél ugyanazt a konfigurációt meg lehet kapni. (Szándékosan nem említem a multi diszkontokat, a zöldséges stand mellett kiakciózott gépeket, és hasonlókat, a mazochistákat ugyanis nem tekintjük potenciális ügyfélnek ebben a relációban.) Sokan úgy próbálnak spórolni, hogy alkatrészenként a lehető legolcsóbb forrásokból összeszedik a géphez valót, aztán összeállítják maguk. Ez esetben valóban kijöhet egy kicsit olcsóbb ár, de garantáltan lesz nem sokkal olcsóbb, ha csak nem az épp frissen kirámolt kamionból származik a szajré. Ilyesmivel mi persze nem foglalkozunk, hiszen a megbízható források és a stabil garancia nyújtja azt a biztonságot, amit a vevők felé tovább adhatunk. Minket elsősorban azok választanak, akik számára a zenei gép munkaeszköz, és egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy kiessenek a melóból egy dög gép miatt. Ha egy stúdióidő beosztást át kellett már faragnotok géphiba, instabilitások, rejtélyes fagyogatások miatt, akkor tudjátok, hogy miről beszélek. De az otthon zenét szerkesztő, komponáló emberek sem azért veszik a gépet, hogy azon gondolkodjanak, miért nem megy valami, hanem mert alkotni szeretnének.

    A képlet tehát egyszerű: ha profi vagy számítástechnikában, nagyon vágod a Windowst, pontosan ismered a zenei szoftvereid és a hangkártyád igényeit, akkor némi net tanulmányozás és kísérletezés után eljuthatsz egy jól működő rendszerhez. Vagy nem. Majd kiderül. De ha a darabonként összebogarászott konfighoz képest rászánsz még egy csekély pénzt, akkor tőlünk, vagy mástól, aki a kérdésben járatos, vehetsz egy testreszabott konfigot, és ráadásul majd akkor is válaszolni fognak a kérdéseidre, amikor menet közben valahol elakadsz, vagy variálni szeretnél a rendszeren. Ha pedig nem vagy számítógépes guru, akkor mindenképpen a készre konfigurált zenei gép a járható út. Ahhoz a szokásos felhasználói szintű Windows tudáson felül nem kell extra ismeret. (Bár néhány rossz májú ismerősöm azt szokta mondani, hogy egy kis zeneelmélet még sokszor jól jön... :)

    Nem arról van szó tehát, hogy nem akarom elmondani a zenei gépek konfigurációs szabályait, mert nekünk az biznisz, hanem arról, hogy nem vagyok képes rá. Óriási mennyiségű információról van szó. Az alapelveket szükséges ugyanis ismerni, és azokat nagyon alaposan. A számítógép működésével, időzítési mechanizmusaival, az operációs rendszerekkel, azok tweakelési módszereivel, a különféle gyártók midi - és hangeszközeivel teljesen tisztában kell lenni. Aki szeret búvárkodni, annak szívesen megadok néhány fontos forrást, hozzátéve, hogy mint korábban említettem, a neten leírt dolgok sem feltétlenül jelentenek szentírást. Előrebocsátom, hogy mi elsősorban Cubase rendszerekhez konfigurálunk gépeket, tehát az infók elsősorban erre a területre vonatkoznak.

  • Steinberg - DAW Components oldal: lényeges dolgok, de korántsem adnak teljeskörű információt 
  • Cubase fórum: ez egy nagyon gyorsan burjánzó fórum, és sok fontos infót csak itt tárgyalnak ki, érdemes tehát kihámozni belőle az igazságot, ha kissé fáradságos is
  • RME: a német cég élen jár az ASIO-s hardverek fejlesztésében és gyártásában, tudják, hogy mi merre hány óra...
  • TC Electronic: ők szintén sokat tudnak arról, hogy mi zajlik a zenei PC-ben, pláne, ha DSP - s rendszerekről van szó. A fórumukat is kell nézni!
  • KVR: az egyik legnépszerűbb zeneszerkesztéssel, pluginekkel foglalkozó portál
  • Intel: amit a procikról és a chipsetekről tudni KELL
  • Thesycon: sajnos, erre is szükséged lesz
  • Blackviper: hogyan tekerd ki a Windows nyakát?
  • Centrance: inenn lehet letölteni az ASIO latency méréséhez szükséges progit
  • PC Music guru: sajnos nem ad annyi hasznos infót, mint amennyit a cím alapján sejthetnénk, de azért meg lehet nézni
  • Gearslutz: elég színvonalas fórum a zenei PC témákról

 

    A fentiek mellett nagy gondot kell fordítani a HDD, a RAM és a videokártya megválasztására is. Ne felejtsük el, hogy a gépünkben minden eszköz valamilyen módon hatással van a másikra! Az RME-n kívül nem jelöltem meg az ismert hangkártya gyártókat, de értelemszerűen minden esetben kötelező a tervezett hangkártya oldalán is tájékozódni, elolvasni az ott található gyári intelmeket. Természetesen nem árt a fórumokból a negatív tapasztalatokat sem összeszedni, mert bizonyos sumák problémákról csak ilyen körben esik szó.

    Az alapos informálódás után pedig ne rettenjetek meg a kísérletezéstől! Ha egy új gép beállításánál nem érted még el a 100. restartot, akkor ne zúgolódj! A tudomány ezáltal halad előbbre! :)

    Mint említettem, a neten valakik által egyszer tutinak nevezett konkrét konfigurációs ajánlásokra mindig fenntartásokkal kell tekinteni. Ne felejtsük el, hogy milyen sok változó befolyásolja az összműködést. Elég, ha a mi konkrét cuccunkban egyetlen eszköznek más a driver verziója, vagy egyéb apró különbség bekavar, és már fejre állhatnak a dolgok. Azért kell az alapokat ismerni, hogy értelmezni tudjuk a problémákat, és tudjunk lépni a megoldás irányába.

    Jó kísérletezést!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr461835351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása