Standard Midi File hibaelhárítás

    Ha statisztikát kellene készíteni arról, hogy az elmúlt 18 évben mi volt a leggyakrabban előforduló hibajelenség, amivel szervizünket megkeresték a zenészek, az első helyre bizonyosan a rosszul működő billentyűzetek és nyomógombok kerülnének. Rögtön utána jönne az a probléma, hogy "a hangszerem nem jól olvassa a midi fájlokat, vagy meghülyül tőlük".

    A '90-es évek elején a Standard Midi File kész csoda volt. Komplett zenei alapok szólaltak meg picike fájlokból. A hangszerek egyedüli tároló eszköze a floppy meghajtó volt, és egy floppyn 10 - 50 szám is elfért. Akkoriban még egyáltalán nem voltak problémák a fájlok beolvasásával és megszólaltatásával. Amit az ember megvásárolt, összegyűjtött, az bizonyosan jól is szólt, pláne, ha egy Roland GM / GS szabványú hangszerre küldte rá, mivel a zenék többségét ezekre fejlesztették akkoriban. Aztán eljött az az időszak, amikor hirtelen megszaporodtak az SMF-nóták körüli problémák, és furcsa jelenségeket kezdtek produkálni a fájlokat lejátszó hangszerek. Úgy tűnik, hogy a problémák ma is fennállnak, de mint látjuk majd, jelentős részük álprobléma. A következő dolgokat már végtelenül sokszor leírtam a saját fórumunkon, meg más helyeken is. Azonban szinte minden nap kapunk ilyen jellegű kérdéseket, ezért mégiscsak szükséges foglalkozni a témával. A problémák forrása a Windows elterjedésében keresendő, és ezt mindjárt el is magyarázom.

    Az egyik leggyakoribb kérdés a nem létező, ám gyakran használt Syncopa Helpdesk-nél így hangzik. "Vettem egy hangszert. (Általában nem nálunk vette, hanem ott, ahol 3 Ft-tal olcsóbb.) Egész eddig jó volt, de most fura dolgokat művel. Elkezdem játszani a fájlokat, aztán egy darabig megy, majd lefagy, vagyis egy idő után nem tudok több nótát lejátszani. Mi lehet a baj?" Néhány kérdés után aztán kiderül, hogy a fagyások többnyire bizonyos nóták lejátszása után következnek be, vagy akkor, amikor valamilyen dalt épp be akar tölteni a zenész.

    Ilyenkor az első kérdésünk az szokott lenni, hogy vannak-e a floppyn (vincseszteren, pendrive-on, memóriakártyán) hosszú, illetve ékezetes karaktereket tartalmazó fájlnevek? Kiderül, hogy vannak. Megkérjük az illetőt, hogy rövidítse a fájlok nevét 8 karakter hosszúra, és ne használjon a fájlnévben ékezetes betűt, írásjelet, szóközt. Ettől az egyszerű beavatkozástól a problémák 99%-a varázsütésre megszűnik. A hangszerek régebbi generációit egyáltalán nem készítették fel az ékezetes karakterek kezelésére. Azonban ahogy terjedt a számítógépeken a Windows operációs rendszer, megengedetté vált a nemzeti karakterkészletek, majd a hosszabb fájlnevek használata is. A zenészek gyorsan elkezdték átnevezgetni a nótákat a számítógépeken, majd ezeket rakosgatták ki floppyn a szintikbe. A hangszerek egy része megjelenített valami ákombákomot az ékezetes betű helyett, de azért befogadta a nótát. Más részük nem rendelkezett ekkora hibatűrő képességgel, és az ékezetes karakter kódja olyan hibát idézett elő a beolvasáskor, amire a készüléket egyszerűen nem készítették fel. Ilyen esetben a hangszer operációs rendszerének futása tévútra keveredett többnyire lefagyást eredményezve. A megoldás egyszerű volt: használjuk a régi DOS-os fájlnév konvenciót (8 ékezet nélküli ASCII karakter + MID kiterjesztés), és nem lesz baj. A mostani bejegyzés címével azt szoktuk kipróbálni, hogy egy adott környezetben képesek-e helyesen megjelenni a magyar ékezetes karakterek. Ha ezt a címet adjuk egy dalnak, akkor szinte garantáltan kifektetünk vele egy hangszert.

    A mai készülékek már azért általában jobban tolerálják a Windows által megengedett fájl nevezési rendszert. Sok szintetizátor elfogadja, és ki is jelzi a hosszabb neveket is. De vigyázzunk, mert azért nem biztos, hogy 16 karakternél hosszabbat is megesznek! Aztán néhány szinti felismeri ugyanaz "ö" és "ü" betűket, nyilván a német zenész lobbi hatására, de ez ne csábítson bennünket a hosszú ékezetes karakterek használatára! A komolyabb gyártók le szokták írni, hogy a fájlnevekben milyen konvenciókat fogad el az adott hangszer. Ezt feltétlenül olvassuk el, mert sok fejfájástól mentesülhetünk! Ha nincsenek  leírva ezek a szabályok, akkor először kísérletezzük ki, hogy mit fogad, és mit nem a hangszerünk! A legnagyobb lutri úgy elmenni egy buliba, hogy a soha ki nem próbált, "havertól kapott" nótákat ott akarjuk először lejátszani. A hangszerbe csak olyan repertoár darabokat töltsünk, amiket ilyen szempontból is teszteltünk! (Rosszmájú zongoristák szerint elég gáz az, ha valaki csak a buliban szembesül a fájl hibájával, mert akkor még annyi fáradságot sem vett, hogy meghallgassa, miként is szólal meg az adott hangszeren a nóta :)

    Az esetek kis százalékában előfordul, hogy a szigorú fájlnév szabályok betartása ellenére sem jön össze a dolog. Mik lehetnek ilyenkor a gondok?

    Az SMF dalok belül is hordoznak egy megnevezést. A fájlnév az ugyebár a lejátszó eszköz vagy a számítógép számára jelent egy információt. Azonban a dal tényleges címét, néha más adatokkal kiegészítve belső információként szokták letárolni. Ha ebben vannak "tiltott" karakterek, az is fejreálláshoz vezethet. Egy alkalmas szekvencer program segítségével gyorsan ki tudjuk javítani ezeket a problémákat is. Időnként hasonló jelenségeket okoz a számba beírt szöveg (Lyrics) is. Szánjuk rá az időt, és operáljuk meg a dalokat a saját hangszerünkre optimális formára!

    Most csak a fájlnévvel és a szöveggel kapcsolatos bajok orvoslását mutattam meg. Egy másik alkalommal majd mélyebbre túrunk a standard mid fájlok világában, mert lehetnek még más problémák is.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr851847935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roland Bk9 2017.02.28. 10:02:24

Szia,

Várom a folytatást ...

_Zoli
süti beállítások módosítása