A bejegyzés címéhez ízléses rózsaszín keretbe foglalt kép tartozhatna, amin turbékoló galambpár egy rózsalugasban levő padon mittudoménmitcsinál. Találtam is a neten ilyen jellegű képet, de mivel az szerzői jogi védelem alatt áll, ezért saját, mérsékelten copyrightos képemet vágom be:
A szintetizátorkedvelők szívét ez tuti jobban megdobogtatja. De hogyan kerül ez a szinti panel az "oldies-goodies" rovatba? Hát úgy, hogy ez az én személyes emléktárgyam, igaz, egy zenész ismerősöm tulajdonában. A panel egy Kawai K1 szintetizátor enyhén modifikált alaplapja. Balra az általam tervezett és gyártott kiegészítő panel látható. A képen persze nem látszik még pár dolog, mert azok az alkatrész oldalon kaptak helyet, illetve a kapcsolót, a kijelzőt és az elemtartót a szinti fedlapjára szereltem. Az egész lényege az volt, hogy a K1 belső memóriáját így négyszeresre tudtam bővíteni, miközben a kártya lehetőség is megmaradt. Most javítás miatt került vissza a hangszer, és Gyuri kollégám szervizasztalán bukkantam az ismerős moddingra.
Miért töltött el nosztalgiával ez az egész? Nos, több okból kifolyólag is.
Először is azért, mert 18 - 20 évvel ezelőtt még volt arra lehetőség, hogy ha az ember elmélyült egy szintetizátorban, akkor képes volt azt átalakítani. A saját hangszeremet veséztem ki rettentő alaposan, és azon csináltam meg a memóriabővítés prototípusát. A tapasztalatok alapján átdolgozott bővítés került aztán be nagyon sok K1-be és K1 II-be. Amint ugyanis elterjedt a hír, hogy én ezt megoldottam, számos megrendelést kaptam, anélkül, hogy bárhol meghirdettem volna a dolgot. A mai technológia mellett már aligha lenne értelme bármiféle modnak a teljes szervizdokumentáció és a működtető szoftver forráskódja nélkül.
Másodszor azért is érdekes volt visszaemlékezni erre a korszakra, mert szívmelengető boldogság tölt el, mikor arra gondolok, hogy az emberek akkoriban hajlandóak voltak a munkáért pénzt adni. A bővítésért nem kértem sokat, de a befolyt pénz (más hasonló szinti faragásokkal, szervizmunkákkal, erősítőkkel, crossoverekkel, egyebekkel) elég volt ahhoz, hogy megalapozza a cég megnyitását. Utána még jó darabig folytak a bővítések, átalakítások, kiegészítések, immáron céges keretek között. Ma már egy kézlegyintéssel el lehetne intézni: "- ugyan, ezzel rengeteget kell foglalkozni, senki sincs, aki a befektetett munka árát hajlandó lenne kifizetni!" Ma azt látom, hogy a nép minden kacatért szemrebbenés nélkül képes rettenetes pénzeket kiadni, de amikor egy munka ellenértékéről van szó, akkor hirtelen nagyon nehezen nyílik a pénztárca. Az említett korszakban még Japánban, USA-ban, Németországban készültek a fejlett technológiájú hangszerek. Egy tisztességes szinti annyiba került, mint egy új kocsi. Ehhez képest bármilyen javítás, bővítés áráért is reális árat lehet kérni. Ma az átalakítások szóba se nagyon kerülnek, vagy ha ilyen igény megfogalmazódik, akkor némi fejszámolás után mi szoktuk elutasítani, mondván, nem érné meg. A kínai gyárak nem nagyon figyelnek arra oda, hogy javítható termékeket gyártsanak, menjen inkább tönkre meghatározott időn belül, arra úgyis itt lesz az újabb verzió. Ugyanaz a szitu, mint a mobiltelefonoknál, hajszárítóknál, autóknál.
A nem javíthatóra készített terméket szervizelni baromira nehéz. Sok esetben nem is ad ki a gyár szervizdokumentációt, mert nem számol javítási tevékenységgel. Az az elv, hogy a garanciális időszakban fődarabcsere szinten orvosolja a forgalmazó a panaszokat. A garanciaidőn túl pedig: "ne akard már olyan sokáig nyúzni, vegyél újat!"
Mi persze megvívjuk mindennapi kis harcainkat a gyártókkal alkatrész, szervizdoksi, információ és egyéb ügyekben, mert elmegyünk addig a pontig, ameddig el lehet menni. A kedves ügyfél pedig gyakran elhúzza a száját, hogy sokba kerül a javítás. Pedig a munkalapra általában jóval kevesebbet írunk, mint a valódi munkával töltött idő. Nem szoktuk felszámolni a net kutatásával, a rengeteg telefonálgatással, meg a kapcsolási rajzok saját elkészítésével töltött időt. Pedig ugye addig se tudunk más, termelő tevékenységgel foglalkozni. Ráadásul az esetek többségében nem egyszerű "szétcsavarozom, megberhelem, összerakom" tevékenységről van szó, hanem nagyon összetett hibakeresésről. Sokszor egy dossziényi kinyomtatott PDF-et teregetünk ki, ami alapján elég durva és megerőltető szellemi munka a méricskéléseket elvégezni és kiértékelni.
Amikor persze összejön a dolog, és megvan a katarzis, az jó érzés. Csak tisztán katarzisból nehéz céget fönntartani, fejleszteni, képezni magunkat.
Mi legyen hát? Vessük a disznók elé a javításra szoruló hangszereket? Dobjuk ki őket lomtalanításkor? Simán adjuk le őket veszélyes hulladékként? Már mindegyiken ott díszeleg az áthúzott kuka... Mit tegyen az a zenész, aki ragaszkodik jól bevált, és ráadásul SZERETETT hangszeréhez? Minden új hangszer jobb, mint a régiek? Mennyit érdemes a javításért kifizetni? Lehetséges még rentábilis módon szervizt üzemeltetni? Nehéz kérdések ezek.
Emiatt is támadt fel bennem hirtelen a nosztalgia egy olyan korszak után, amikor ezeken még nem kellett töprengeni. A zenészek zenéltek, a technikusok javítottak, mindenki tudta a munkáját, és mindkettőből meg lehetett élni.
Na jó, Nosztalgia = OFF!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Haasz Andras · http://www.reasonbanks.com 2010.04.01. 14:12:30
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2010.04.01. 15:09:46
Igen, a világ halad. Az irány meghatározhatatlan.
Tudod, sokszor az az érzésem, hogy a Vas Szintetizátorok Kora még azelőtt befejeződött, mielőtt a zenésznép kiélte volna ennek a korszaknak a zenei mélységeit. Az persze irreleváns, hogy emiatt örülünk, vagy bánkódunk.
djuice 2011.07.27. 03:19:48
Jópár éve 2 haverral mikor mindhárman Trinity tulajok voltunk és én meg ismertem a Kiss Pistit a hajdani Korg szalonból, szőttünk olyan tervet, hogy ha sikerül Stevevel megszereztetni a szervíz manuált, keresünk egy elektromérnököt és lecseréltetjük a flash-romot 16 megásra benne, mivel 8-on már akkor is nehéz volt meglenni hogy nem volt kiadva Korgék fejlett mintatömörítési algoritmusa, így kénytelen kelletlen a helyzabáló standard cd felbontású wav anyagainkkal etettük szegényt. Pedig mit nem adtunk volna ha már egy normális 16 megás stereo Bösendorfer szólalt volna meg rajta...
Emlékszem abban az időben tanultam ki a sample készítés csínját-bínját, persze először a zöldfülűek olcsó iskoláját megjárva, miszerint a stereo minták mono feleit hallgatam vadul, melyik szól természetesebben, ahelyett hogy lemonósítottam volna, mert a memória drága mulatság volt, muszály volt monózni. :))))
Aztán jött a loop készítés mégrögösebb iskolája, de valóban ezekből tanult az ember, amire ma már bármikor építkezhet.
Aztán még vad álmainkban az is felötlött, az Oasys híre kapcsán hogy hátha a Trinity OS-ét is lehetne faragcsálni kedvünk szerint, csak a forráskódot sem ártott volna visszafejteni a floppys telepítőjéből valami computer hacker zseninek hozzá. :)
Még egyedi GUI is szóbajött tervezésileg hozzá! De szép is lett volna ha mindezt meg tudjuk valósítani, akárcsak a szintén buzdítást adó hírek akkoriban hogy ügyes fickók DVD játékosok epromjait firkálják át.
Szóval aki nem vágja a téma lényegét sem, az ne kezdjen mégcsak ilyenekről sem álmodozni, nem egyszerű dolgok ezek ma, a mikroelektronika éveiben, csak hát akkor még sámliról néztünk be a szőnyeg alá is e téren, mire ráeszméltünk hogy inkább érdemes használt Tritonok felé kacsingatni és hagyni az egész Trinity moding hülyeséget a fenébe. S ez nem jobban megérte? :)
Utolsó kommentek