Leszünk-e Gaia-rabok?


    Az Internet ragyogó lehetőséget ad álproblémák felvetésének, és ezek alapos megvitatásának. A jelenlegi válsággal terhes időszakban szerencsére (?) az embereket sokkal inkább a valós problémák kötik le, semmint művi problematikákon való rágódás. Ez megmutatkozik például abban is, hogy amióta a válság tart, elcsendesedett a neten dúló "szoftver szintetizátor - hagyományos szintetizátor" vita is. Néhányan ezt egyértelműen annak tudják be, hogy a verseny eldőlt a szoftszintik javára. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy a válságból kikászálódó hangszeripar jó kis friss szintetizátorokat dobott a piacra, amint azt az idei NAMM Show, illetve a Frankfurti Vásár is mutatta. Itt és most semmiképpen nem akarok a "szoftver vs. vas" kérdés taglalásába belekapcsolódni, bár majd azért elmondom a véleményemet erről is.
    Sikerült megkaparintanunk az első beérkezett Roland Gaia szintetizátorok egyikét. Még nagyon felszínes az ismeretségünk, de azért megosztom veletek első tapasztalataimat.
 

 

 

    Ha vetünk egy pillantást a hangszerre, akkor azonnal szembetűnik, hogy ötvözi az oldschool Roland SH hagyományokat az újabb Roland szintik dizájnjával. A régi SH-szintiknél megszokott tolópotméteres paraméter állításhoz illeszkedően szépen és áttekinthetően építették fel az egyes paraméterblokkokat. A zöld és piros fényekben tündöklő, a Rolandnál mostanság megszokott nyomógomb sapkák és a fényes tetejű potigombok visszatérítenek bennünket a mába. Hogy ez a hibrid formatervezés kinek hogyan jön be, az szokás szerint egyéntől függ. Azt mindenesetre elmondhatjuk, hogy bár a készülék doboza műanyag, azért az egész kidolgozás egységes és igényes, érződik rajta a műgond, nem úgy, mint egy-két frissen piacra dobott szinti, vagy kontroller keyboard esetében. A billentyűzet hasonló azokhoz, mint amiket pl. a GW-8, vagy a Juno Di esetében használ a Roland. Nem csúcs keyboard, de azért jól játszható, és elfogadható dinamikaérzetet ad. Egy virtuál analóg szinti esetében el bírtam volna képzelni az aftertouch-ot is, de ezt lespórolták. A legfeltűnőbb a Gaia-n, hogy nincs rajta LCD kijelző. A Roland nyilván a régi SH szintik iránti kegyeletből nem rakott rá alfanumerikus displayt. Így volt ez az SH-201 esetében is. Az SH-32 modulon legalább azért egy 3 digites LED kijelző helyt kapott.
    A dizájn kapcsán érdemes azon is elmorfondírozni, hogy kellenek-e nekünk az ilyen prehisztorikus szinti klónok? Volt egyszer minden szinti gyártónak az elektronikus zene hőskorszakában néhány jól sikerült hangszere, amiknek a hangja meghatározta a '70-es és '80-as évek zenéit. Klasszikusnak nevezhető hangzásokról van szó. A gyárak sorra előszedegetik avítt modelljeiket, és a digiális technika segítségével újraépítik a régi szintézis módszereket, lemodellezik korábbi sikertermékeiket. A trend sokkal elgondolkoztatóbb annál, mintha pusztán piaci folyamatok alapján akarnánk értelmezni. Azt hiszem, beszélni fogok egyszer majd erről is.
    Az SH-01 Gaia egyértelműen eme trend követője. Hozzá kell tennünk, hogy a Rolandnál van is mire alapozni, mert azért ha hiszitek, ha nem, ott halmozódik fel a legnagyobb ismeretanyag egy témában, ahol a legrégebb óta a legnagyobb energiákkal foglalkoznak vele. Azt meg azért mindenki tudja, hogy a Roland egy ilyen company.
    De térjünk rá a hangra! A gyári preset hangszíneket végigjátszogatva három fő dolog tűnt ki számomra:

  1. Vastag hangzás. A 3 oszcillátor, a modulációs lehetőségek és az effekt szekció tudják a dolgukat.
  2. Sokoldalú. Brummog és cincog, nyávog és kopog. Ha úgy akarod, letépi a fejedet.
  3. Tipikusan Roland soundot produkál. Néhányan ettől elhúzzák a szájukat. Holott én a KORG MS2000-ben is azt szerettem, hogy tudott korgul. Tudott mást is, de ez volt a fő tudománya. A Gaia pedig rolandul beszél, és azt nagyon jól. A régi, hagyományos szintikhez képest persze kibővült a tudománya a digitális modellezés révén, de a filozófiája Roland. Szerintem ez így tök jó is.

     Kezelés szempontjából a kijelző hiánya ellenére (vagy épp azért) nagyon könnyen el lehet boldgulni az SH-01 felületén. Akinek még nem volt virtuál analóg szintije, annak eleinte furcsa lehet, hogy a tolópotik pozíciója nem az aktuális állapotot tükrözi. Másrészt finom beállításoknál (pl. szűrő) azért csak-csak jól jönne egy kijelző, amin a számértéket láthatnánk, mert így csak a felszitázott skála alapján tudjuk memorizálni az értéket, ha később vissza akarunk térni egy beállításhoz. Mint régen. Másrészt, amikor egy ilyen hangszeren bogarászok, azért mindig beugrik, hogy mennyivel jobb itt a számtalan slider és poti, nyomógomb és kapcsoló között matatni, mint ugyanezt egy képernyőn egérrel piszkálgatni. Mondhatjátok persze, hogy hülye, aki egy szoftszintit egérrel kezel, mikor rengeteg midi kontroller van, amivel szépen lehet ezeket programozni és valósidőben vezérelni. Nos, ez persze nyilván ízlés kérdése. Viszont ha az embernek van egy csomó szoftszintije, és egyetlen kontrollerről kell őket vezérelnie, akkor azért a feeling már elég gyászos. Legalábbis, ha nem csak egy felszínes "cutoff-reso" szinten reked meg a beavatkozásaink színvonala. Hosszas magyarázkodás helyett röviden: számomra jobban bejön, ha egyik kezemmel billentyűzök, a másikkal pedig teljes szabadsággal matathatok a szinti kezelőszervein. Higgyétek el, ezzel nem ér fel a legjobb érintőképernyős telefon sem!


 

 

    Visszatérve a Gaia-hoz. Van rajta néhány gadget, ami nekem tök fölöslegesnek tűnik. Az audio input például, ami sajnos nem kapcsolódik a szintézis engine-hez, de még az effekthez sem, csak az a kütyü center cancel funkció van rajta. Ebben a kategóriában, amit a szinti egyébként képvisel, kicsit gagyi. A D-Beam kontroller és a V-Link funkció sem életszükséglet persze, de azért ezeknek időnként okosan hasznát vehetjük. Az is egy jó kérdés, hogy minek egy ilyen hangszerbe elemtartó? Erről már a megjelenés előtt vita zajlott netes fórumokon. Szerintem az újabb Roland szintiken a gyár egyszerűen azt akarja demonstrálni, hogy birtokában van annak a DC/DC konverter technikának, aminek a segítségével elérhető, hogy nem megy az elemes üzemeltetés a hangminőség rovására. Itt mindjárt meg kell jegyeznünk, hogy a készülék NiMH akkumulátorokkal üzemel, ne tegyünk hát közönséges elemeket bele! Szóval az akkus üzemeltetés igényét nem érzem különösebben indokoltnak. Lehet persze, hogy a Roland a raftingozók esti tábortűz melletti zenélésének rendszerét kívánja átalakítani, mivelhogy egy gitárt nehezebb vízmentesen elcsomagolni, mint ezt. Hegyi bulikban, borospincék előtt egy szál virtuál analóg nem annyira menő manapság. Bár ki tudja. Ma már megszkúterizált magyarnótákra sírvavigadnak a fiatalok. Utcazenére sem optimális, mert a legtöbb önkormányzat tiltja az elektronikus hangosítással elővezetett utcai zenélést, marad a klasszikus séma. A legvalószínűbb, hogy a fenti reklámkép értelmében űrhajósoknak szánták, és ott tényleg praktikus az akksi.
    Amint említettem, a hangszer kezelése nagyon egyszerű és áttekinthető. Ha azonban olyan funkciókat akarunk elérni (pl. MIDI), amiket ősidők óta kijelzőn állítottunk, akkor egy kicsit komplikáltabbá válik a dolog. Megtalálunk persze a manualban mindent, azonban ezzel nekem két bajom is van. Régebben a Roland híres volt a szépen kidolgozott, logikus felépítésű használati útmutatókról. A Gaia kézikönyve esztétikailag rendben van, de korántsem olyan könnyen átlátható, mint a régebbi manualok. Ilyenkor nyúl az ember a PDF-hez, amiben a keresővel gyorsan megtalálja, amire szüksége van. Ne rémüljetek meg, ha erős gépen is lassan nyílik meg, lassan lapozódik a Gaia-manual, és nagyon lassan megy benne a keresés. Ez a PDF valahogy így sikerült :)
    Valószínűleg ezért tartott órákig, amíg sikerült kiderítenem, hogy mi akar lenni a specifikációk rovatban a következő:


Sound Generator Section: Virtual analog synthesizer sound generator (Number of part: 1)
                                 (Oscillator + Filter + Amp + Envelopes for each section + LFO) x 3
                                    PCM sound generator (Number of parts: 15)


    Magyarra lefordítva, van ebben a kis szintiben egy GM2 agy is, ami 15 parton hozzáférhető. Látszólag nem egy nagy dolog, azonban hogyha valaki egy viszonylag gyenge számítógéppel készít komolyabb hangszereléseket, akkor óriási segítséget jelent ez a teljes hangkészlet, ami ráadásul nem is szól rosszul. Nem tudom hát, hogy a Roland ezt a feature-t miért dugta el nagyon alaposan a leírásban, és legalább azért egy hangszín táblázatot adhatott volna ezekről is. Jó, jó, persze, hogy ezer helyről le lehet tölteni, de hát ez így szokás.
    Anélkül, hogy a szintetizálás mélységeibe belemennénk, meg kell említeni, hogy van a hangszeren egy jópofa szűrő típus, amit PKG-vel (Peaking Filter) jelölnek. Ez az SH-32 modulon rajta volt, az SH-201-ről valamiért lemaradt. Úgy működik, hogy a rezonanciafreki térségében egy emelést is csinál. Ezt LFO-val modulálva WAH-szerű hatást érhetünk el.
    Külön ki szeretném emelni az effekt szekciót, amivel a hangzásokat nagyon meg lehet vadítani. Tök jó a torzító, de a modulációs és a tér effektek is teljesen használhatók, és a paraméterezhetőségük is megfelel. 

    Összességében egy nagyon jó kis hangszernek tartom én a Gaia-t. A szó klasszikus értelmében vett szintetizátor. Aki az ilyent szereti, az örömét fogja lelni benne. Kellően kreatív eszköz azoknak, akik szeretnek belematatni a hangokba. Az otthoni zeneszerkesztők számára lehet egy önálló eszköz is a számítógép mellett. Virtuál analóg szinti, jó kis midi kontroller, és egy GM hangmodul egyben. Természetesen sima USB-n is csatlakoztathatjuk a géphez. A színpadi fellépésekhez és liveact-ekhez is nagyon használható a cucc, jó vastag és energikus hanggal. Szerintem a teljesítmény / ár viszonya is rendben van, de ezt majd Ti fogjátok úgyis eldönteni.

    Válaszolva az alcímben feltett kérdésre: aki kipróbálja a hangszert, az bizony könnyen Gaia-rabbá válhat, de ennél nagyobb baja ne legyen! :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr782041197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stro-B · http://www.stro-b.com 2010.05.30. 10:36:14

O-óóó. Megyek GAIA-zni :D Meddig van nálatok a cucc? Megyek és jól letapogatom minden érzékszervemmel :P

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2010.05.30. 11:22:51

@stro-B:
"Meddig van nálatok a cucc?"

Amíg valaki jól meg nem veszi, valószínűleg zenélés céljából.

pixlala 2010.06.08. 23:02:31

No, kérem! Volt fél órám erre az instrumentumra. Jó pár éve nagy dolog volt ha egy-egy analóg hangszínt 4-6 polyfóniával megbírjunk szólaltatni. Erre annó a sampling, multisampling volt a megoldás. Persze ez nem volt az igazi. Ennek tükrében szemléltem ezt a hangszert. A gyári presetek kóstolgatása közben folyamatosan ott motoszkált a fejemben, hogy mit fejlődött ez az iparág. Ez a hangszer a fenti szemszögből egy - csaknem - megfeszíthetetlen erőmű. Analógmódellezéssel akkordozni, ... hmm... Hatalmas élmény, ... persze a monofónikus hangmód is nagyszerű de azt már csinálta sokminden sok évvel ezelőtt is. Persze ez csak egy oldala a hangszer kvalitásainak. Éngem nagyon inspirált, ... és szerintem ez a legfontosabb! Egy kicsit (nagyon) beleszerettem.
Sok mindent olvastam erről a berendezésről a neten, ... hát volt benne ez is az is. A kétkedőknek azt üzenem: meg kell hallgatni és utánna köhögni!
Szerintem hatalmas eszköz! Ez egy igazi instrumentum! Ami sokaknak fontos lehet, azaz ár érték arány. Ha ezt nézem akkor jeles az osztályzat.
Pár éve megfogadtam, hogy Rolandot nem. Ez még nem a katarzis, de már nem mondom, hogy nem. :)
Elvakult analógimádóknak címezve.

Hajrá nyünyi!

laminal 2010.11.11. 15:48:57

én eladom az enyémet sajna, anyagi okok miatt.
ha érdekel valakit itt elér: 0670/5064434

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2010.11.14. 11:49:12

Örülök annak, hogy látogatjátok a blogomat, de nem szeretném apróhirdetési rovattá alakítani. Mindenkit arra kérek, hogy a hirdetéseit inkább az erre hivatott helyekre rakjátok, például ide:
www.syncopa.hu/forum/viewforum.php?f=4

Higgyétek el, hatékonyabb! :)
Köszi!

Dubman 2012.07.10. 19:19:06

Üdvözlöm!
Lehet elnéztem valamit de nem jöttem rá sajnos a tesztből hogy kell e hozzá elem vagy nem!És ha kell mihez!Vagy csak figyelmetlen voltam!

MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2012.07.10. 22:14:25

@Dubman:
Szerintem pedig az írásból kiderül, hogy mikor kell bele az aksi:
- hegyi bulikba, ahol nincs villany
- raftingozóknak az esti tábortűz mellé

ezeket kiegészíthetjük még az utcazenész kategóriával.
Minden egyéb esetben ott az adapter, amit be lehet dugni az első arra járó konnektorba.
süti beállítások módosítása