Még alig tesztelgettük a Roland GAIA-t, máris szinte mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, hogy mikor lesz ehhez a szintihez számítógépes editor program? A hangszeren ugyanis a hagyományos Roland SH-szériára jellemző felszitázott skálákon kívül nincs semmiféle kijelző, így az editálás során csak ezekre vagyunk utalva. Alapjában véve ezzel sem lenne sok baj, hiszen a régi analóg cuccokon sem volt csilivili display, sőt semmiféle diplay nem volt rajtuk. Azonban a GAIA három darab szintetizátort hordoz a dobozában, amiket csak egy kezelőfelületről tudunk menedzselni. A váltógombok nyomkodásával tudjuk kiválasztani, hogy épp melyik felületen dolgozunk. Ez azért így kissé macerás, meg odafigyelést, illetve jó memóriát követel, mert az épp nem látható paraméterekkel is célszerű kalkulálni, amikor editálunk a kiválasztott felületen.
    Logikus és célszerű volt tehát mindenképpen az editor program megalkotása a Roland részéről. A segítségével valamennyi hangszín paraméterehez hozzáférhetünk, és amint a képen látható, természetesen egyidejűleg ki tudjuk teríteni a három szintetizátor részt a képernyőre.  Arra is lehetőségünk van, hogy az "Action List" funkció segítségével rögzíthetjük és visszajátszhatjuk a szerkesztés lépéseit.
    Azok számára is érdekes lehet a program, akik a hangszintézist tanulják vagy tanítják, ugyanis a "Wave Viewer" funkció segítségével láthatjuk is a képződött hullámformát, ami egyáltalán nem lényegtelen, hiszen megtakarítunk egy oszcilloszkópot. Oktató menüt is találhatunk, ami lépésről lépésre végigvisz bennünket a hangszintézis folyamatán, és ezt különösen azért tartom fontosnak, mert manapság nagyon sok olyan fiatal van, akik csak szoftver szintetizátorokon nevelkedtek, és nem tudatosan bánnak az analóg szintik paramétereivel, csak úgy "gondolom formán". Az ő számukra nagyon letisztul a Gaia programozása, és ezen keresztül az analóg szintik paraméterezése is jóval érthetőbbé válik.
    A lemez tartalmaz egy új hangszínbankot is. Információink szerint a szoftver hamarosan idehaza is kapható lesz.  
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr922298373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása