Az október 27-re meghirdetett szintetizátor workshopunk sok mindenben hasonlított a korábbi években rendezett bemutatóinkra, ugyanakkor egy csomó dologban merőben új megoldásokat találtunk ki. Szórakoztató műsorunk központjába két hatalmas tudású és nagyon új hangszert állítottunk. A Roland Jupiter-80 és a Korg Kronos nem csak egyszerűen az adott cégek zászlóshajói, hanem trendeket mutatnak, és egyben gyönyörködtetnek is. Bevallom, igen ritkán nézek tévét, de egyik kedvenc műsorom a Top Gear. Aki nem ismerné, pár eszelősen megszállott autóbolond kocsikról beszél, aztán autókat mutatnak be, gyönyörű tájakon autóznak, időnként pedig teljesen agyament dolgokat produkálnak. Az egyik legemlékezetesebb epizód számomra az volt, amikor egy Bugatti Veyront és egy Pagani Zondát szadiztak olyan természetességgel, mintha valaki a roncstelepre szánt régi Wartburgot nyúzta volna. Szóval adott volt a világ két legdögösebbnek tartott sportkocsija, adott volt pár jó szakember, és adott volt a lelkes közösség. Azt gondoltam, ne vacakoljunk mi se, mutassuk meg a népnek, mik a legjobb a szintik világban. A csúcsszintetizátorok bemutatásához a legalkalmasabbnak egy viszonylag kis közönségre tervezett workshop tűnt. Így szakítottunk a korábbi gyakorlattal, miszerint több ezer meghívót küldözgettünk szét levélben vagy levelezőlapon, két vagy három napos népünnepélyt rendeztünk a hangszerbemutatóink kapcsán. Azok ugyanis nagyon széles tömegeknek szóltak, igyekeztünk a hangszerek iránt érdeklődő embereknek a lehető legtöbb mindent megmutatni. Ott voltak a prominens zenészek éppúgy, mint az érdeklődő gyerkőcök. 
     Most pedig azt gondoltuk, hogy célzottan azokat az embereket szólítjuk meg, akikről jól tudjuk, hogy ezek felé a csúcshangszerek felé NAGYON nagy érdeklődéssel fordulnak. Új volt a megkeresés módja is, hiszen a meghívandó muzsikusok zömét simán elértük Facebookon. Alig néhány embert nem találtunk ezen a sokat dicsért és még többet szidott közösségi szájton, őket személyesen invitáltam meg. A workshop helyszínéül a zalaegerszegi Garbowsky Cafét választottuk. Ez egy olyan hely a városban, ahol gyakran lépnek fel kisebb bandák, megvolt tehát egy zenés kocsma tipikus hangulata is.  
    Kellettek még a jó szakemberek. A Roland részéről keresve sem találhattunk volna avatottabb Jupiter-80 demonstrátort, mint Krajczár Pétert (Karmatronic). Péter annak idején az említett nagy hangszerbemutatóink lelkes látogatója volt, gyakran megfordult a boltban is. Egyike volt azoknak a srácoknak, akik hatalmas erővel szívtak be minden információt a zenével, a hangszerekkel és a zenei elektronikával kapcsolatban. A környékünkön a fiatalok körében nagyon népszerű volt akkoriban elektronikus zenével próbálkozni. Péter nem csak próbálkozott, hanem tehetsége és szorgalma révén ma már komoly hírnévre tett szert, együtt dolgozott már a szakma sok kiválóságával. Erőteljes, nagyon jól megkomponált zenéket csinál, szakmai igényesség jellemzi a munkáját minden területen, ahol alkot. A jelenlevő rolandos csapatot erősítette még Vas Attila, az ismert billentyűs, és Varga János (Csavar). A Kronos bemutatására Vághy Tamást sikerült felkérnünk, vele jött a hazai KORG képviselet két jeles munkatársa, Hanuska Gábor és Hajdu Zoltán is. Azt gondolom, hogy a felsorolt emberek közül a blog olvasóinak senkit sem kell bemutatni.
     Az előkészítő munkák és a szervezés során a rolandos és a korgos stáb példamutató módon működött együtt az esemény sikeres lebonyolítása érdekében. Bár konkurens cégeknél dolgozó, a márkájukat elkötelezett módon képviselő emberekről van szó, ez nem akadályozta őket abban, hogy a másikra elismeréssel és tisztelettel nézzenek, és hogy igazi örömmel üdvözöljék egymást a buli előtti megérkezéskor. A hangulat az egész bemutató alatt oldott és vidám maradt, annak ellenére, hogy néhányunkat valami nyavalya elég erősen megkörnyékezte. 
      Kellet aztán nekünk még az érdeklődő közönség is, akikben szerencsére nem volt hiány. Nagyon örültem annak, hogy a meghívott zenészek 100%-a nagyon örült a bemutatónak, érezhető volt a bemutatandó hangszerek iránti felfokozott érdeklődés. Voltak, akik nagyon messziről érkeztek, mások a munkájukat ütemezték át úgy, hogy eljöhessenek. 
     Krajczár Peti a Jupiter-80 bemutatásával kezdett. Közelebb hozta a hallgatósághoz a szintetizátorban alkalmazott modellező eljárásokat, és röviden vázolta, hogyan építhetők fel a hangszínek. A hangszerre jellemző hangszínek bemutatása során bemutatta a "háztáji" patcheket is, ugyanis Pétert felkérték a prototípus fejlesztése során hangszínek programozására. Így a gyári presetek egy része az ő munkáját dicséri. Valóban húzós, korszerű soundokat hallhattunk, a közönség nagy tapssal fejezte ki tetszését. Péter bemutatójának a végére valamennyien jobban megértettük a Jupiter-80 koncepcióját és a benne rejlő fantasztikus lehetőségeket. Ezután Peti még a Gaia tudományát és a viszonylag kevéssé ismert VP-770 lehetőségeit is megcsillogtatta. Mi a Gaiat jól ismertük már, de Péter keze alól kijött még pár olyan hang, hogy csak tátottuk a szánkat. Bizony, jó kis szinti ám ez!
      A szünet hangszertapogatással, italos pult látogatással, cigizéssel telt - mindenkinek igénye szerint. Aztán kezdődött a Korg Kronos bemutatója. Hanuska Gábor megpróbálta a rendelkezésre álló rövidke idő alatt elmesélni a Kronos legfontosabb tudnivalóit, Vághy Tamás pedig szemléletes zenei példákkal illusztrálta az elhangzottakat. Ezzel a munkamegosztással úgy érzem, sikerült a hangszer hangzásvilágának és lehetőségeinek egy jó keresztmetszetét megmutatni. Ezekkel a nagy tudású hangszerekkel mindig az a baj, hogy rettenetesen sok mindenről kéne beszélni. Igaz, hogy most a meghívott vendégeink mindegyike kifejezetten érdeklődő és már komoly tapasztalatok birtokában levő zenész volt, ezért szakmailag valamivel mélyebbre mehettek az előadók, mint egy nagyközönség részére szánt bemutatón, de az idő erősen behatárolt volt. A bemutató után viszont mindenki kipróbálhatta a hangszereket és természetesen megindult az érdeklődő kérdések áradata is.
     Úgy érzem tehát, hogy a bemutató elérte a célját. Avatott zenészek mutatták be a hangszergyártás legkorszerűbb termékeit. Komoly fricskát kaphattak azok, akik zenélést csak számítógépre költözve tudják elképzelni. Mindkét csúcsmodellre jellemző az, hogy inspirálóak, rendkívüli gazdagságot adnak a zenésznek a játék során a zenei kifejezésmód finomságainak megvalósításához. Be lehet őket fogni bármilyen "hagyományos" színpadi, zenekari munkára, ugyanakkor a komponáláshoz és friss, új hangzások létrehozásához is végtelenül sok lehetőséget adnak. Kapunk tehát egy finoman, mégis erőteljesen megszólaló hangzásvilágot a korábbi akusztikus és szintetikus hangszerek világából, meg kapunk egy eszméletlen nagy lehetőségtárat új dolgok megalkotására. Azt hiszem, a bemutató résztvevőit ez nyűgözte le és gondolkoztatta el leginkább.
     Pár szót kell még mondanom a rendezvényen használt hangrendszerről is. Amikor az ember Jupiter-80 meg Kronos bemutatására készül, akkor sajnos célszerű biztonságosan elzárni a lepukkant "low-budget" kacat hangfalakat, erősítőket, messzire elkerülni a toldozott-foltozott hangosító cuccokat. Meg akartuk mutatni, hogy ezek a hangszerek képesek hatalmas, élő dinamikára, de ugyanakkor finom részletek és szép térleképezés is jellemzi őket. Viszont nem akartunk olyan horror árú hangrendszert sem befogni, melyről a jelen levő zenészek sohasem álmodhatnak. A demó egy Trevis Audio cuccon zajlott, konkrétan  2 db TA-08P topládán és 2 db TA-12SP subon. Ez a 4 db aktív láda összesen nem nyom annyit, mint egy átlagosnak nevezhető kétutas 15"-os aktív hangfal. Teljesült tehát a zenészeknek az a kívánsága, hogy verítékezés és gerincsérv nélkül lehessen be- és kipakolni a hangfalrendszert. Ha figyelembe vesszük, hogy a buli végére a hangfalak súlya mindenképpen a duplájára nő (legalábbis a zenészek szerint), ezek még akkor is pehelysúlyúak. A megszólalásuk pedig nagyon korrekt volt, messze a legjobb, amit az ilyen kis ládikóktól eddig hallottam. Jó széles frekisávot átfog a megszólalás, kellően részletező a hang. Külön ki kell emelnem, hogy nagyon jó a beszédérthetőség, és bár ének most nem szólt a rendszerből, ez a tény megmutatja, hogy az énekhang is szépen szól rajta. Azért érdemes erre kitérni, mert az ilyen kis "szatelit" rendszerek általában ezen a ponton véreznek el csúnyán. Valószínűnek tartom, hogy a Trevis Audióval foglalkozni kell majd a későbbiekben még itt a blogban.
     A bemutató tehát jól sikerült, és ezt igazolja a sok pozitív visszajelzés is, amit azóta kaptunk. Megkérdezhetitek, hogy miért csak most, több, mint egy hét elteltével szólok róla a Bitzenedében? Nos, ennek több oka is van. Az egyik az, hogy irdatlan sok munka szakadt a nyakamba az elmúlt napokban, ezért csak apróbb szösszenetekre futotta az időmből. Másrészt szerettem volna videó illusztrációkkal is mindjárt megtűzdelni a szöveget, erre azonban rövid időn belül nem lesz lehetőség. Persze, ami késik, az nem múlik, vagy mint ahogy George Smoog barátomnak nemrég kifejtettem, ami latency, az nem múlency, tehát előbb-utóbb ezek is felkerülnek majd a Csőre.    
     Volt azonban valaki, aki nem sokat szórakozott a latency-múlency kérdéssel, hanem ott a helyszínen online tudósított a banzájról. Stro-B barátunk a helyszínről blogolt egyet frissiben, én meg azt hittem balga módon, hogy chatel a barátnőjével műsor közben az almás laptopján. Ez volt az első híradás a neten a bemutatóról, és természetesen megjelent aztán a dolog a Facebookon is. Köszönet érte Stro-B-nak!
     Szeretném megköszönni a közreműködőknek is a kellemes estét. Létrehozták maguk körül azt a hangulatot, amiért érdemes volt eljönniük a billentyűs népeknek. Azok a zenész barátaink pedig, akik most hallgatóságként tiszteltek meg bennünket, nagyon sok jó és biztató szóval erősítettek meg bennünket abban, hogy érdemes volt összehozni a partyt. Ebben a szellemben dolgozunk tovább. Azt hiszem, legközelebb az ortodox gitárosok részére csinálunk majd egy érdekesnek ígérkező csörömpölést.
      A workshopról további képeket találhattok a Syncopa Facebook oldalán.

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr583361834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hansan 2011.11.10. 16:18:53

Köszönjük a KORG csapat nevében a lehetőséget.Mi is jól éreztük magunkat.
Szerintem is az ilyen bemutatókból több kéne. És ajánlom figyelmébe a zeneszakma nagy részének MidiTomék hozzáállását.Üdv HAN
süti beállítások módosítása