A Natgeo tévében ezen a héten egy igen kiváló sorozatban foglalkoztak az 1980-as évekkel. Keveset nézek tévét, de erre azért szakítottam időt. Azt gondolom, hogy megérte, mert a sorozat tényleg érdekes volt. Nem csak azért, mert az ember találkozhatott a ma "retro" kategóriába sorolható cuccokkal, nézhetett régi filmekből, klipekből részleteket, hanem főleg azért, mert megmutatott olyan összefüggéseket is, melyeket nem biztos, hogy mi ismertünk. A National Geographic persze tipikusan amerikai nézőpontok szerint elemezte a korszakot, de talán pontosan ez volt az egyik legérdekesebb dolog a magyar néző számára. Szembesülhettünk hajdani vélekedéseinkkel, nézeteinkkel, az akkori USA-ról alkotott fogalmainkkal, illetve megtudhattuk, hogy a tengerentúlról hogy festett például Kelet-Európa.
Mert ugye mi, akik akkoriban voltunk fiatalok, tele voltunk az Egyesült Államok iránti hatalmas lelkesedéssel. Pláne a zeneipar, a fejlett technológiák és a szuper autók bűvölete miatt. Azt persze már akkor is tudtuk, hogy a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja is sokat hazudik, de mivel a helyi hivatalos médiáról ez nyilvánvaló volt, olyan nagyon nem is akadtunk el ezen. Nagyon szerettem volna azt a '80-as Amerikát személyesen is megismerni. Amikor az egyetem után lehetőségem lett volna egy ösztöndíjjal kimenni, csapot-papot hagytam, és indultam - volna, ha a Magyar Néphadsereg ezt engedte volna. Azonban az egyetem utáni, még hiányzó hét hónapos szolgálatomtól nem tudott a hadsereg eltekinteni. A hidegháborúban hallatlan szükség volt rám Lentiben, valószínűleg az én szolgálatomon múlott a világbéke. Lentiben, helyesebben a zajdai laktanyában meleg víz (vagy egyáltalán víz) és tiszta törölköző után kutatni persze nem ugyanaz volt, mint Los Angelesben analitikai laborban világszínvonalú kutatásokat végezni, de az is a '80-as évek egy érdekes szelete volt. A hatalmas körletben éjjel suttyomban a buherált tévéhez illegálisan kreált antennával az osztrák meg a jugó tévék adását néztük. A nagy vaskályha télen gyorsan kihűlt, fát se tudtunk lopni rá, így hát a pokróc alatt dideregve néztük az amerikai klipeket meg a menő filmeket, melyek mind egy távoli világot mutattak. Szabad, vidám, jól öltözött emberek szuper kocsikkal furikáznak, mindig mosolyognak és jó zene szól mindenhol.
Ezzel nagyjából össze is foglaltam azt, ahogyan megéltük a '80-as éveket. Tudtuk, vagy legalábbis tudni véltük, hogy hogyan élnek odaát, de óriási volt a kontraszt a mi életünk és az övék között. Egy dologban azonban talán egységes hangulat jellemezte a nyolcvanas éveket itt és a vasfüggöny mögött: az optimizmus. Valamiért olyan pezsgő, friss volt az egész világ, és biztosak voltunk abban, hogy a vágyainkat, elképzeléseinket meg fogjuk tudni valósítani. A magyar szocializmust már akkor is valamiféle díszletvárosnak éreztem, és a hozzám hasonszőrű fiatalokkal is nyíltan beszélgettünk a lehetséges következő korszakról, mert tudtuk, hogy ez így egyértelműen nem fog működni. Vártuk tehát a nagy nyitást, ami az évtized végén be is következett. Az egy másik dolog, hogy nem éppen úgy, mint ahogyan elképzeltük.
Amikor a Natgeo sorozata sűrű képekből összevágva pörgeti a korszak jellegzetes és fontos eseményeit, lépten-nyomon előjön a zene. Meg is említik több alkalommal, hogy ezt az évtizedet a zenéje is karakterisztikusan meghatározza, és ezzel teljesen egyet is értek. Visszagondolva tényleg csak azt mondhatom, hogy szinte folyamatosan zenét hallgattam, meg a hasonszőrű barátaim szintúgy. Tanulás közben, otthon, munka közben, autóban, és akkor még nem beszéltünk semmit a világhírű bulikról. A '80-as évek koncertjei és a vidéki bálok valami teljesen más dimenzióban léteztek, mint a mai megfelelőik. Magam ezt az egészet persze elsősorban a zenei technológia, a hangszerek, hangtechnika, meg a zenész barátok oldaláról néztem. Hatalmas fejlődés tanúi lehettünk, és ennek megtapasztalásáról a blogban többször is írtam már ("nosztalgia"). Amint az említett sorozatban elemzik, hogy a számítástechnika a személyi számítógépek elterjedésével miként lett mindennapi életünk immáron elválaszthatatlan része, arról is lehetne beszélni, hogy a méregdrága és hatalmas szintetizátorokból hogyan váltak a civil lakosság részére is megvásárolható hangszerek, és a MIDI, valamint a mikrokontrollerek elterjedésével hogyan kapcsolódott az egész a számítógépes rendszerekhez. A Natgeo sorozatban persze esik ezekről is pár szó. Robert Moogot, a Depeche Moodot, Madonnát akkor sem hagyhatták 
volna ki, ha nagyon erőlködnek. Emlegetik a fekete zenék elterjedésének hatását is. Érdekes adalék volt a számomra, hogy a klipekben is gyakran látott batár nagy rádiósmagnók (boomboxok) miként lettek az új műfajok alapvető kellékei, és hogy ezek létrejöttét tulajdonképpen speciális japán igény indokolta. A végkifejlet azonban az amerikai külvárosok utcáin és terein zajlott.
Az elektronika, különösen pedig a mikroelektronika óriásit fejlődött ebben az évtizedben. A számítógépekhez szükséges chipek tömeggyártása töredékére csökkentette az alkatrész árakat, és a kínálkozó sokféle processzor, digitális alkatrész megihlette a hangszergyártókat és a hangtechnikai ipar fejlesztőit is. A szintetizátorok fejlődésében bekövetkezett változásokat mind a mai napig érezzük. A '80-as években kifejlesztett elektronikus hangszerek hangja nem csak annak a kornak a zenéjét és hangzását határozta meg, hanem mind máig beleivódott kollektív tudatunk fülébe, hogy egy ilyen pompás képzavarral éljek. Az említett technológiai előrelépések igen erősen inspirálták a korszak fejlesztőit. Úgy érzem, hogy az a viharos sebességű fejlődés a hangszeriparban azóta jelentősen lelassult. Mindig történik persze valami apró toldás-foldás, de az összes forradalmian új dolgot a '80-as években találták ki a hangszeripar híres emberei, mint Moog, Dave Smith, Oberheim, Kurzweil, meg a többiek. Érdemes lenne kielemezni, hogy miért is volt ez az évtized ennyire termékeny a zenei elektronikában, hiszen azóta is az akkor kidolgozott koncepciókat fejlesztgetik, csiszolgatják a gyártók. Talán egyedül a fizikai modellezés jött be később, amit aztán pont a régi holmik reinkarnálására vetettek be főként a gyártók. Nem véletlen, hogy a nagy hangszercégek, mint pl. a Korg, a Roland sikerrel szedik elő régi hangszereiket, és modellező technológiával újra alkotják azokat. Terjednek a számítógépekben futtatott modellek és utánzatok is persze, csak valahogy mindig az az érzésem, hogy pontosan a '80-as évek "fatokos vasai" döglenek meg pluginként nyöszörgetve a legjobban. Mondhatjátok persze, hogy ez már csak öreges nosztalgiázás, a gyűjtő szenvedély kiélése, meg hasonlók. Azonban tényleg úgy érzem, hogy az a bizonyos '80-as feeling vagy az eredeti hangszerekből, vagy jó esetben az autentikus módon utánépített gyári modellből jön elő rendesen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szoftver szintik nem jók, hanem azt, 
hogy jól kitalált algoritmusaik sem igazán adják vissza azt a borzongósan friss érzést, ami a '80-as éveket és szintetizátoraikat jellemezte. Nem azt várnám persze, hogy a termikus instabilitásokat, a tranzisztorok szórását meg a kondenzátorok szivárgását jobban modellező szoftverekkel kápráztassanak el bennünket a fejlesztők. Inkább valami igazán nagy durranás lenne jó a technológiában is, meg a zenében is. A mobil telefonokra implementált nyenyerék engem sajnos nem tudnak lázba hozni. Amennyire hasznosnak tartom benne a GPS-t vagy a jegyzettömböt meg a számológépet, a fényképezési vagy videó rögzítési lehetőséget, annyira nyominak érzem a telefonon futó hangszeres és zeneszerkesztő alkalmazásokat. Az pedig a végem, amikor a telefonnak csinálnak mindenféle interfészeket, hozzá lehet kapcsolni és rá lehet tenni őket midi keyboardra - és akkor ott vagyunk, ahol a part szakad. A Natgeo sorozatból a karórába épített számológép ma már viccesnek ható példája jut az eszembe. Akkoriban hallatlan presztizst jelentett, ha valakinek volt egy ilyen kütyüje. Nagyon drága volt, és reprezentálta azt a tényt, hogy a csúcstechnika képes egy ilyen eszközt megvalósítani, a gazdája számára pedig státuszszimbólum volt. Igaz, hogy a picike gombok nyomkodása rettenetesen macerás volt, de nem is nagyon használták, elég volt mutogatni. Most a telefonokra implementált zenei alkalmazások esetében érzem azt sokszor, hogy nem praktikus szempontok, hanem a "mutassuk meg, hogy képesek vagyunk egy telefon prociján ezt megvalósítani!" elv érvényesül. Hogy ez pont a '80-as évekből átörökölt gondolkodásmód? Amikor nagyon behatárolt hardveres lehetőségek birtokában alkottak csodákat a szintetizátor fejlesztők? Nem tudom. Majd 30 év múlva unokáink kielemzik.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Janca Ákos 2013.05.23. 17:21:47
Sőt, a technológia olcsóbbá válása, elérhetősége miatt megfigyelhető az átlagos zenei színvonal csökkenése, a "zaj" megnövekedése is.
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.23. 20:47:23
Igen, teljesen egyetértek. Óriásira duzzadt a zenei kínálat, de nem sokkal több, érdekes, értékes dolog születik, mint régebben. A '80-as évek izgalmaihoz hozzátartozott az a felismerés, hogy tudtuk, a technológia fejlődése miatt a szintetizátoros, szekvenceres, számítógépes zeneszerkesztés be fog törni a mindennapi életbe, a háztartásokba. Mára ezen már túl vagyunk, de hogy ettől jobban érezzük-e magunkat, azt nem tudom. :) A zenei elektronika ezen csodáival való úttörő szintű ismerkedésen a nyolcvanas és a kilencvenes években túljutottunk, már nem sok izgalmat jelent önmagában a dobozból való kibontás, a menüpontok végigpróbálgatása, az új fogalmakkal (MIDI, szekvencer, multitimrális, stb) való szembesülés. Tehát mára a zenei elektronika eszközparkja egyszerűen az alkotók munkaasztalának körítése, mindenféle misztikumtól megszabadulva. Szóval, csak alkotni kéne rajta jó zenéket :)
djuice 2013.05.23. 20:57:58
Talán az említett technikai újdonságokat idézve, a skype képében megoldást jelenthetne a problémára egyszer talán majd valamikor... :)
Pár dolgot megfogalmazva én kíváncsi lettem volna a nyolcvanas évek nagyvárosi életén kívül zajló dolgokról is még ha azok nem is annyira számottevőek a kulturális korszak előre hajtásában.
Az említett kiskatonás történet egy az egyben angyalbőrben 2. :DDD legalább így is van mire visszaemlékezni.
Hangszer ipari forradalmi áttörést nem tudom ki minek to the address
djuice 2013.05.23. 21:05:20
Szóval hangszer ipari forradalmat nem tudom ki minek tudna be de én végre azt szeretném ha egy hangszer valóban úgy szólalna meg mint egy zenekar a színpadon, nem mindenféle nagyképű álneves hangszínekről kéne azt képzelnünk a szintikben hogy olyan mint az igazi. Párdon! :)
Janca Ákos 2013.05.23. 21:51:42
(Ha gond, nyugodtan vedd le, Tamás, úgyis szólok, ha működni fog újra. :-) Köszönöm.)
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.23. 22:12:00
Igen, én is azt gondoltam, hogy egy kis átszervezés után újraindul majd az oldalad. Most az új admin felületen elég bonyodalmas a régi linkeket bolygatni, de valamelyik hétvégén megnézem, mit tehetek :)
djuice 2013.05.24. 00:40:52
Egy ismerősöm gyereke papírra rajzolt magánakbillentyűket és azt nyomkodta. Most kapott egy kis hangszert végre és nem tud betelni vele. Rohamléptekben halad a zenetanulásban! Talán a 2 példán okulva kéne levennünk nekünk is hogy mi a lényeg, az új délibábokat hajszolni állandóan vagy elméjülni és a céljaink felé fordulva zenélni...
Janca Ákos 2013.05.24. 11:42:21
Szerintem a baj az, hogy a könnyen hozzáférhető technológia gyakran nem párosul az alapvető zenei és hangtechnikai ismeretekkel. A tehetség, pedig most is ritka. Ráadásul meg kell küzdenie az egyre nagyobb konkurenciával. Az egész eddigi zenei világ itt él tőlünk egy gombnyomásnyira, fogyasztható/élvezhető formában, szintén a technológiai fejlődésnek köszönhetően. (Természetesen az előnyét is látom a jelenkori változásoknak.)
Vissza kéne hozni a korábban már sikeres, magas színvonalú zenei képzést, kezdve az általános és középiskolai énekórákkal, szolfézzsal, zeneelmélettel. Mindebbe beleszőve a modern zenei világot is, az új műfajokkal, hangszerekkel, előadókkal. Ez persze nem kis feladat lenne, és felkészült (megszállott? :-) ) oktatókat kívánna.
djuice 2013.05.24. 16:56:32
És ha azt nézzük, a híres neves bakelitet zeneórák (zenemű hallgatás és értelmezés) mire volt jó? Senki semmit nem profitált belőle. Valahol máshol kéne a dolgok nyitját keresni szerintem...
Janca Ákos 2013.05.24. 17:19:49
Szerintem a zenemű-hallgatásnak és -értelmezésnek igenis volt haszna - bár az igaz, hogy a heti egy énekóra nem tudott sokat segíteni egy olyan gyereknek, aki egyébként soha nem hallott ilyenről (pl. otthon). De legalább a figyelmét felkelthette.
Abban viszont egyetértek, hogy a lényeg, hogy ne az új délibábokat hajszoljuk, hanem inkább elmélyülve és a céljaink felé fordulva zenéljünk.
djuice 2013.05.24. 17:52:27
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.05.24. 19:04:53
Szerintem pedig a gyerekek általában nagyon fogékonyak mindenféle zenére. A lényeg az, hogy akár operáról, akár népdalokról, akár jazzről van szó, egy jó tanár a számukra érthető módon, az érdeklődést felkeltve tudjon mesélni a művekről, a szerzőkről, az előadókról. Jól emlékszem a gimnáziumi zenehallgatós órákra. Pungor tanár úr hozta az aktuális lemezeket, aztán beszélgettünk róluk. Ha Muszorgszkij "Egy kiállítás képei" volt soron, behoztam az Emerson, Lake & Palmer verziót is, máskor Pink Floydot vagy Collegium Musicumot vittem be. Mikor láttuk, hogy az öreg nagy elragadtatással hallgatja a "mi zenénket", akkor elhittük neki, hogy a "hivatalos" tananyag zenéi is jók. Nagyon sikerült velünk megszerettetni a klasszikus zenét.
djuice 2013.05.25. 10:54:15
Ezek után kezdtem bejárni az "új" zenész barátom zenekari próbáira és megtapasztalni milyen varázsa és hangzása van egy szimfi együttesnek! Hallottam végre és megértettem mi az hogy dinamika, milyen szép az élő hangszerek hangja akusztikusan, mennyire sejtelmes egy pp hegedű szekció stb. és még a fagott is megtetszett! :)
Mindezen élményekbe egy énekóràn sosem részesültem hasonlóan sem, a többiekről már nem is szólva.
Nagyon jó a wikipédián a Kodály-módszerről leírt cikk, most direkt elolvastam. Sajnos a benne megfogalmazott értékek a fentiek fényében ma teljesen elsikkadtak a zenei köznevelés útján melyet inkább a "gaz vet most fel". Persze a művészképzés nyilván továbbra is ezen alapszik világszerte, csak arra meg orientálódni kell. De hogy az elvnek megfelelően ma hétköznapi ember bárki tudna vagy egyáltalán ismerné mi az hogy kotta, arról olvasni, énekelni, méginkább hallás után vmit lekottázni (ami még nekem sem megy!) hááát azt meg el lehet képzelni...! :)
Janca Ákos 2013.05.25. 13:40:01
Persze, nem akarom lebecsülni azt az élményt, amit az ember maga él át, amikor hangszeren játszik. Ez akkor is jó lehet, ha senkinek sem mutatja be.
Kampokez 2013.06.01. 09:42:29
ez mind olyan szépen hangzik, mit hogyan kellene oktatni, de a mai oktatás a zenét eléggé háttérbe szorította, ellenben az emeltszintű matek, idegennyelv, stb-re fekteti a hangsúlyt.
Még érettséginél tapasztaltam, hogy az iskola befektetett midi billentyűzetekre, és, mint egy szakkör lehetett tanulni, aki szeretett volna..
Azt, hogy valaki perfect kottaolvasó, és zenész legyen, azt nem az általános iskolában fogja megtanulni, hanem erre szakosodott iskolákban, esetleg tanároknál.
A kottáról: sajnos jómagam sem tudok kottát olvasni, de ez köszönhető a fent említett technikai fejlődésnek. Ez a modern zenélés gyakorlatilag sokszor feleslegessé is teszi annak ismeretét, jóval inkább a technikai tudás ismeretét helyezi előtérbe. A mai zenélés miről is szól? mit hova kötsz, meg midi, meg pc, meg minden, ez el is tereli a kottaolvasás érdeklődését. persze a kotta a komolyzene alapja és maradjon is az, de a pc-s világban a midi file-ok hada biztosítja mindezt, amelyen mindegy, hogy mi szól, nincs rá szükségünk, hogy milyen a kottaképe.
pl egy potticsavaráshoz milyen kottakép párosulna? nem igaz? :)
szerintem ez is már csak stílusfüggő dolog lett. a komoly zenei művek tovább fogják vinni ezt a szép tudományágat, mert ahol kell, ott kötelező. Egy mai sláger megírásához már nem szükséges.
Lassan elhagyjuk az összes hagyományt, és a kényelemre fektetjük a nagyobb hangsúlyt. mit lehet egyszerűbben megoldani 1-1 gombnyomásra..
MidiTom · http://bitzenede.blog.hu 2013.06.01. 13:07:08
Nem mindenben értek veled egyet. A kottaolvasás alapjai végül is baromi egyszerűek, kb. fél óra alatt elsajátíthatók. Hogy aztán a gyakorlatban mennyire gyorsan, rutinosan olvasod a kottát, vagy csak silabizálod, az már egy dolog.
De talán nem is igazán ez a lényeg. Véleményem szerint alapszintű zeneelméleti, összhangzattani ismeretekre mindenkinek szüksége van, aki arra vállalkozik, hogy embertársai elé tárja zenei alkotásait. Ezeket az alapokat meglehet szerezni persze autodidakta módon is, vagy magántanártól, de ugye a legegyszerűbb a zeneiskolában. Ha ezek az alapok megvannak, akkor a kottázás, kottaolvasás már "csak" adminisztrációvá válik, hiszen minden fejben zajlik. Mondjuk bonyolultabb szerkezetű hangszereléseknél akkor is rendkívül hasznos lehet, még házi zeneszerkesztés esetében is.
djuice 2013.06.01. 14:09:48
Általánosban a legtöbb gyereket az visz be az erdőbe, mikor mondják hogy "a dó a harmadik vonalon van" meg utána majd megint máshol. Én sem értettem azegészet még egy zenetanárhot be nem írattak és az első évben meg nem tanultuk mik a hangnemek, mi az hogykvint kör, ami az értelmét adja a több #-es b-s dolgoknak. Ezután jön a színesztézia, a hangnemek hangulatfestő értelmezéséről, ami már művészi kiteljesedésről, értelmezésről tud képet adni a zenehallgatónak.
Ne feledjük, ha elolvastátok a wiki cikkét, a Kodály módszer alapból idáig akarja eljuttatni a hétköznapi laikus embert, ill. a relatív hallás kottázni képes kifejlesztéséig! Ebben módszertant újító szabad elképzelést ad az oktató kezébe eredetileg, ami azokban az időkben világhírnevet is hoz neki.
Ma odáig nem tudnak az ének-zene tanárok eljutni, hogy a zene valós esztétikai élményére rávilágítsanak a nagy átlag fiatalság körében. Ha megkérdezik őket mit szeretnek a tuc-tuc zenében, ami egy harmóniátlan zenei sivárság és mégis ezrek őrjöngenek érte, nem tudnak rá értelmes választ adni. Ez pont azért van mert ritmus alapú, nem dallam és harmónia alapú, és mint ősi, elemi, "ösztön" zenéhez, ill. révületbe ejtő, mélyebb, tudatalatti hatású ritmikus zajongáshoz, ricsajhoz eredeztethető vissza, a logikán alapuló, inteligenciát kívánó, valódi, harmonikus zenéhez nem is fogható.
Szóval ma zeneesztétikát is kéne oktatni ezen elbarbáriasodott világban, mert érdekes mód aki pl. otthonról vagy bárhonnan mondjuk komolyzenei vagy akár jazz zenei élményt hoz, az nagyobb valószínűséggel fog valós értékeket találni a zenében, még ha a divat hatásánál fogva meghallgatja a tuc-tucot is. (idővel 200% hogy meg is fogja únni az értéktelenebbet! Sok példát tudok rá környezetemből...) :D
Utolsó kommentek