A nálunk felhalmozott technokacatok tengerében gyakran találok olyan szörnyeket, melyek inkább tartoznak a kriptozoológia tárgykörébe, mintsem egy konszolidált hangszerbolt hátsó raktárának leltárába. A következő kütyü valamikor 1987-88 körül születhetett. A midis szintetizátorok terjedésével elkezdtük kihasználni a midiben rejlő lehetőségeket, és hamar kiderült, hogy egy több midis eszközt felvonultató színpadi setup használata során gyakran kell kihúzkodni és bedugdosni a kábeleket, ami az élő produkció hevében nem mindig bizonyult jól kivitelezhető tevékenységnek. Például előfordult, hogy a hangszerek hátulján matatva a zenész a gyenge megvilágításban rossz csatlakozóba dugta a tuchelt, és az ugye sose vezet jóra. Erős igény mutatkozott tehát egy olyan eszközre, mellyel a midi jelutakat kényelmesen lehet irányítgatni. Manapság úgy hívjuk ezeket, hogy MIDI router. Akkoriban azonban nem tudtuk, hogy mi lehetne a neve, én MIDI mátrixnak neveztem el a saját ketyerémet. A tervezéskor az motivált a yaxley kapcsolós vagy egyéb mechanikus megoldásokkal szemben, hogy a zenész egy pillantással ellenőrizni tudja a bemenetek és kimenetek összerendelését.   

     Manapság már mindenképpen valamilyen mikrokontroller chippel oldanám meg a dolgot, mert az sokkal kulturáltabb, és további okosságokat tesz lehetővé. Miért is célszerű MIDI átkapcsoláshoz intelligens eszközt választani  sima kapcsoló helyett? Többek között azért, mert a MIDI adatfolyam ugyebár soros csomagüzenetekből áll, és ha ezek rossz helyen szakadnak meg, akkor a fogadóeszközt rendesen meg lehet hülyíteni. A MIDI jelek viselt dolgairól a mergerről szóló bejegyzésben írtam korábban.
      Visszatérve a kapcsolódobozra, ezt az elektronikát én diszkrét CMOS és TTL IC-k felhasználásával oldottam meg. Az üvegszálas nyomatott áramköri lapot már PC-n terveztem (talán Tinával?). Akkoriban már le tudtunk gyártatni szép egyedi paneleket furatgalvanizált kivitelben is, de ezeket a kétoldalas paneleket csak kísérletezésre szántam, így otthon lötyögtettem hidrogén-peroxidos áztatókádban, és a a furatgalvanizálások helyén vagy az IC lábakat forrasztottam át, vagy egyszerűen egy darab dróttal átkötöttem őket. Az IC panel alsó oldalán látszik a sok vakarás és kötés nyoma, ugyanis mivel nem tudtam beszerezni az eredetileg betervezett IC-ket, másokkal kellett kiváltanom, és ez bizony elég randa gányoláshoz vezetett. Ne felejtsük el, hogy akkoriban nem a netről rendeltük az alkatrészeket, hanem végigtelefonáltam egy csomó alkatrész kereskedőt, és igyekeztem azokkal az alkatrészekkel dolgozni, amiket be tudtam szerezni.  Előfordult, hogy mire felértem Pestre a TTL IC-kért, kiderült, hogy nincs is, amit szerettem volna. A panelen látható PC900-as optocsatolókat Bécsben vettem, kedvenc üzletemben a Radio Bastlerben. Ma már tudtommal nincs meg ez a bolt, ahol ifjúkorom jövedelmeinek nagy részét elvertem. Ezek az optocsatolók is nagyon drágák voltak, de a kommersz, itthon is kapható olcsó optókkal nagyon megbízhatatlanul ment ugyebár a MIDI. Sajnos, már csak 3 darab maradt a panelon, mert valamikor donorként szuperált a kütyü, egyet életmentő műtét keretében átültettem valamilyen hangszerbe. A készülék a szokásos 9 V-os egyen tápfeszről jár. Most, hogy kábé 20 év üzemszünet után elővettem, azt tapasztalom, hogy a nyomógombok érintkezői gyalázatosan berohadtak, peregnek nagyon. Egy kis kontaktspray bizonyosan jól esne nekik. Amúgy a hiányzó PC900 pótlását követően működőképes az egész.

      A szerkezet használata roppant egyszerű volt. A bal szélső zöld LED oszlop a bejövő MIDI aktivitást jelezte, így azonnal feltűnt, ha valamelyik cuccból nem jött jel. A jobb oldali gombsorral pedig léptetéssel lehet beállítani, hogy melyik bemenet jele kerüljön rá az adott sorhoz tartozó kimenetre. A papír címkéken látható feliratok az utolsó konfiguráció hardvereit őrizték meg. Látható, hogy volt a rendszerben egy Commodore 64 MIDI interfész IN és Out, egy Korg M1, egy Roland D-10 és egy Roland GR-50 gitárszinti. Mivel egy bejövő jelet többfelé is ki lehetett így hozni, egyben THRU-BOX funkciót is betölthetett a kütyü.

      A lényeg: a cucc kifogástalanul működött. Itthoni próbák után élesben, színpadon is tök jól szuperált. Felmerült, hogy a végleges verzióról gyártatunk rendes nyákot, és valami normális dizájnnal kis sorozatban nekiállunk gyártani és forgalmazni, de aztán a számítógépes melók annyira elterelték erről a figyelmemet, hogy csak pár év múlva merült fel ismét a gondolat. Arra viszont már egy csomó gyártó jelent meg profi kivitelű MIDI ketyerékkel, és ezek itthon is beszerezhetőek voltak már. Most, hogy előkerült a cucc a Salgó-polc egy betemetett szegletéből, azért eszembe jutottak róla a megalkotásával kapcsolatos emlékek, a zenész barátok, akikkel estéken át azon agyaltunk, hogyan kéne kialakítani, aztán a tesztelés, a bulikban megejtett üzempróbák. Vidám évek voltak. :) 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.