Kezdődik a nyár, ami ugyebár a rendszervezérlő processzorok idénye is. Az ok nagyon egyszerű. Sorra jönnek a nagyobb koncertek, meg egyéb, hangosítós rendezvények. A technikusok ilyenkor szokták azt mondani, hogy "most pedig ideje kidobni a nagy rack dobozt a keverő jobb oldaláról, kiárusítani a benne rejlő ezeréves és kontakthibás kacatokat, és bekötni egy jó rendszervezérlő procit!"
    Van is ebben filozófia, hiszen az utóbbi pár évben megjelentek a piacon az elfogadható árú és emellett jó minőséget produkáló hangrendszer-vezérlő processzorok. Nevezhetik ezeket gyártótól függően system controllernek, loudspeaker management systemnek, meg ahogy akarják, a lényeg mindenképpen az, hogy egy készülékbe számos olyan funkciót beleépítettek, amikre szükségünk van a hangrendszer üzemeltetése során.
    A leggyakoribbak:

  • Crossover (általában váltható az utak száma)
  • Grafikus EQ
  • Parametrikus EQ
  • Limiter
  • Dinamika kompresszor
  • Gerjedésgátló
  • Spektrumanalizátor (jó esetben mérőmikrofonnal, de mindenképpen ennek lehetőségével)

    Mindezen funkciók kis helyre, vagyis 1 - 2 U magasságú rack készülékbe építését a DSP technika teszi lehetővé, amiről épp a minap írtam a TC kártya kapcsán. Az alapelv roppant egyszerű! Vegyünk 2 jó minőségű A/D átalakítót, a keverőpultról jövő sztereó jelet ezek segítségével vigyük rá a nagy teljesítményű DSP-re, annak mondjuk meg (okos algoritmusok formájában), hogy mi az, amitől már épp boldog lesz a hallgatóság, és amitől még épp nem durrannak el a hangfalaink. Az eredményként kapott digitális jelfolyamot annyi jó minőségű D/A átalakító párra vezetjük a DSP-ről, ahány sávra bontott hangrendszerrel dolgozunk. Az alapkoncepció tehát elég egyszerű, a megvalósítás azonban nem annyira. Kipróbáltunk egy halom rendszervezérlőt, és azért nem mindegyiktől jön be a katarzis érzése. 
   Alapvetően fontos a nagyon jó minőségű analóg-digitál és digitál-analóg konverterek és kiváló analóg áramkörök alkalmazása. Másrészt borzasztóan jól kidolgozott algoritmusok kellenek a DSP-hez. A legfontosabb paraméter természetesen a hangminőség, azonban  szem előtt kell tartani azt is, hogy mint minden digitális jelfeldolgozásnál, itt is időigényes műveletekről van szó. Magyarul, a kilépő hang valamennyit késni fog a bejövő jelhez képest. Ez a késés (latency) csak akkor nem zavaró, ha nagyon alacsony értéken tartjuk. Alacsony késést pedig csak nagyon gyors DSP-vel érhetünk el.

   Van aztán még egy látszólag szubjektív, ám nagyon fontos szempont, mégpedig a kezelhetőség. Amikor az ember mellett ott tornyosul a rackekben a sokféle egyedi kütyü (EQ-k, kompresszorok, limiterek, gatek, analizátorok, effektek, stb.) akkor mindig tudjuk, hogy probléma esetén mit ellenőrizzünk, mihez kapjunk. Az ilyen komplex készülékeknél azt kell tudnunk, hogy mikor melyik gyorsmenübe kell behatolnunk, és pillanatok alatt elvégezni ugyanazt a beállítást, mint amit a hagyományos rendszeren eszközöltünk volna. Ha a készülékünk okosan van kialakítva, akkor ez a korrekció gyorsan, a produkciót figyelő közönség által észrevétlenül megoldható. Ha szerencsétlen a menürendszer vagy a kezelőfelület, akkor a bénázásainknak akár több ezer tanúja is lehet, és azt sem tesszük zsebre, amit majd a színpadról levonuló zenészektől kapunk.
    A "vidéken is elfogadható árú" kategóriában nekünk a legjobban a dbx DriveRack PA sorozata jött be. A hangminőség az árukhoz képest tényleg nagyon jó, és ha az ember a kezelésüket megtanulja, akkor nagyon hatékonyan tud velük dolgozni.

  
   Így néz ki a DriveRack PA+, amivel 2X2 vagy 2X3 útra tudunk crossolni, vagyis sztereóban 2 (mély - magas) vagy 3 (mély - közép - magas) sávra vághatjuk a jelutat. A készüléket használhatjuk "gyalogosan" is, vagyis az összes paramétert fülre, illetve a műszerekre hagyatkozva egyenként beállítgatjuk, akár a hagyományos felépítésű hangosító rendszerek esetében. A nagy truváj azonban a mérőmikrofonos beállásban rejlik. Ha ezt az ember kicsit begyakorolja, akkor megtáltosodik az addig kissé gyengécske hangrendszerünk is, az igazán jó erősítőkkel és hangfalakkal összeállított rendszer pedig úgy szól, ahogyan mindig is szerettük volna. Nem arról van szó, hogy egy mikrofonos mérés után az ember nem korrigál ezt-azt, de kiindulásként mindig nagyon jó szokott lenni az automatika által generált értéksor, és ahhoz képest általában csak finom változtatásokat kell kézzel csinálni. Többnyire ezt is a mérőmikrofon tökéletlensége, vagy a nem optimális mérési körülmények miatt.
    Ezeket a készülékeket sokan azért dicsőítik, mert le lehet tárolni az adott beállításokat. Amikor a következő alkalommal ugyanazon helyen kell beállni, akkor már nem muszáj mérni, kiindulhatunk a korábbi, jól szóló beállításokból. Az sem mellékes, hogy a kütyü presetként tartalmazza egy halom (nyilván elsősorban a Harman-családba tartozó) hangfal és erősítő optimális beállításait, így a rendszerünk alapbeállítása is könnyebbé válik.

 

 A képen látható Plus jelzésű DriveRack PA hátulján pedig már ott van az USB csatlakozás is, aminek szintén jó hasznát vehetjük. Könnyen frissíthetjük a firmware-t is, ami a mai világban ugye igen nagy előny.
   A hangrendszerek processzoros beállítása során sok érdekes tapasztalatot szereztünk, melyek szétfeszítenék ennek a blog kereteit, de ha visztek tőlünk egy ilyen készüléket, akkor persze szívesen megosztjuk veletek a tudományunkat :)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://bitzenede.blog.hu/api/trackback/id/tr542067881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása